Lassan kétszáz éve lesz annak a forradalmi felfedezésnek, amikor a francia Joseph Nicéfore Niépce létrehozta az emberiség első fotográfiáját. Kerek nyolc óra exponálásra volt szüksége ahhoz, hogy rögzítse az ablakából nyíló kilátást. A jelenkori digitális fényképezésben az idő apró töredéke szükséges egy hasonló látvány megörökítéséhez.
Fazekas Zoltán munkája
Az első digitális képeket a 60-as és a 70-es években dolgozták ki, olyan filmkamerák megalkotása jóvoltából, melyeket a tudomány és a hadászat területén kívántak alkalmazni. Az új technológia elterjedésével a képek létrehozása olyannyira olcsóbb és a széles tömegek számára is hozzáférhetőbb lett, hogy a digitális technológia fokozatosan kiszorította a filmre alapozódó képalkotási módszereket. Nemcsak a képgyártási eljárások változtak meg gyökeresen, hanem a képgyártó eszközök is, főként a kompakt kamerák elterjedésével és minőségi fejlődésével.
A kamerák, a webkamerák, a szkennerek és a nyomtatók feltörésével és olcsóbbá válásával a rögzített képi világ a hétköznapjaink része lett. A kép létrehozásának a módja és folyamata a végsőkig leegyszerűsödött és gyorsabbá vált. Immár nincs szükség filmre, vegyszerekre, sötétszobára és fotópapírra, a képeket számítógépeink szoftverei dolgozzák fel. A mechanikai folyamatok elvét lecserélte az elektronikus folyamatok elve. Ahhoz, hogy valaki elboldoguljon a laptoppal, az asztali számítógéppel vagy az üzemi hardverrel, nincs szüksége magas fokú képzettségre, csak egy jobb tanfolyamra.
Daradics Árpád: Bárányok
A digitális fényképek és grafikák terjesztése az interneten zajlik, az általunk készített képeket összehasonlíthatatlanul többen láthatják, mint amikor családi fotóalbumokba rendszereztük őket. Az olyan online weboldalakon, mint a Flickr, a Shutterfly vagy az Instagram, a mindenféle minőségű képek billiói nyüzsögnek a világhálón. Az internet jelentősen megváltoztatta a közösségi szokásainkat, a környezettel kialakított viszonyunkat. A digitális képözönnek köszönhetően lehetőségünk nyílik rá, hogy jobban megismerjük a világot anélkül, hogy utazással szereznénk meg a tudást.
A művészetben a klasszikus és a digitális fotográfiának a jelenléte egyaránt meghatározó. A még egyedi példányokban készült dagerrotípiát áhítat övezte, de a képes magazinok elterjedésével a fotó mítosza kopásnak indult. A futurista, a dadaista, a szürrealista és a konstruktivista művészek a fényképet és a sajtófotót teljes mértékben demisztifikálták, amikor kollázsaik és montázsaik képi szerkezetébe ágyazták őket, vagy inkább csak szétszabdalt, felismerhetetlen elemeiket (Max Ernst, Kurt Schwitters stb.). Ezek a művészek még kézzel dolgoztak, mi pedig már digitális programokkal végzünk hasonló kísérleteket.
Daradics Árpád: Holokauszt 2
A 60-as években megjelent és a 70-es években kilombosodó fénymásoló-művészet – a mai elektrográfia elődje – úgyszintén előszeretettel alkalmazott fotóanyagot, bár az sem volt ritka, hogy az alkotók közvetlenül a készülék letapogató lapján dolgoztak, azt használva kameraként. Klaus Urbons Copy Art – Fénymásolás-művészet című forrásértékű kötetében remek példákat találunk a korai fotóhasználatra. Abban az időben a digitális technológia még tudományos kísérleti fázisában volt, nem lehetett hatása az elektrográfiára, a prímet tehát a papír alapú egyedi magánfotó és a nagy példányszámú közösségi sajtófotó vitte mint nyersanyag. A képek kézi feldolgozása és nyelvi átszerkesztése nagyjából a 80-as évek közepéig tartott, amikor egyre nagyobb számban váltak elérhetővé a személyi számítógépek, amelyek átvették a fénymásológépek funkcióját. Jómagam még tanúja és alakítója voltam a hőskorszaknak, majd a későbbi nagy átalakulásnak, és tanúja vagyok a jelenkori digitális kibontakozásnak, amelyben a fénykép szerepe továbbra sem csökken, inkább növekszik, függetlenül attól, hogy szerzői vagy talált, kisajátított példányról van szó.
Herendi Péter munkája
A Magyar Elektrográfiai Társaság tagságának jelentős része híve a fotóalkalmazásnak. Egyeseknél a fotóalap csak nyomelemekben ismerhető fel, míg mások megőrzik azok ikoni egységességét, kevésbé bontják meg nyelvi szerkezetüket. Ez utóbbiak közé sorolható Daradics Árpád is, aki régi idők, a múlt század első felének a – sok esetben saját családjának a gyűjteményéből származó – példáit sajátítja ki, pirosas-vöröses beavatkozásokat ültetve képi szerkezetükbe. A stilisztikai betoldások lényegében tartalmi hangsúlyok, hangsúlyeltolódások, amelyek mintegy összekötik a fotók idősíkját a jelenkorral.
Herendi Péter munkája
Még a kamera nélküli fotóhasználat gyakorlatát meghonosító Herendi Péter munkásságában is találunk rá nem egy példát, hogy valamely absztrakt tárgyról készült felvételt szerkeszt át számtalan ikoni állapotba, mintha csak egy kaleidoszkópot forgatna a szeme előtt. Fazekas Zoltán – Daradicshoz hasonlóan – úgyszintén régi fotókat alkalmaz kollázsainak és montázsainak a kiindulópontjaként, írásjelekkel, egyéb vizuális betoldásokkal – nem egy esetben valós filmnegatív négyzet betoldásával – fűszerezve vizuális állagukat. Az ő nyelvformálási módszere emlékeztet leginkább a múlt század elejének avantgárd gyakorlatára.
Elhangzott 2018. október 12-én, a Budapest Art Market programjában, a Magyar Elektrográfiai Társaság P404-es standján.
