Holló Katalin a rajz művésze. Nagyon kiegyensúlyozott, nagyon harmonikus rajzi felfogást alakított ki. Minden témája mély átéléséről, mélyen értelmező művészi magatartásról tanúskodik. Rajzai sosem eksztatikusak, jellemzően nem feszültségeket, tragikumot jelenítenek meg, mert rajzi értelmezései egy meditatív, kiegyensúlyozott lelkiséggel rendelkező alkotó művei. Ennek megfelelően – ha használhatjuk e műfajban ezeket a kifejezéseket – rajzai nem zajosak, hanem csendesek, melyekben tehát erősen előtérben van azok gondolatisága. Mindez nem zárja ki drámák megjelenítését.
Ehhez párosul míves technikája, a hosszú ideig barna tus alapú szín választása. A korábban írókával kitűnően dolgozó művész most csőtollal teremti rajzi szövevényeit, melyekben a fegyelmezett vonalkultúra, a vonalak sűrűsége, ritkasága, a finom, érzékletes pontozások összetett látványú műalkotásokat teremtenek. Rajzaiban – mondanivalóként – szerephez jutnak emlékei, táji környezetének látványelemei, architekturális attribútumok, szakrális, hitbeli témák.
Rajzaiban van egyfajta meseszerűség, s így mesél a városról, ahol él, a természetről, amely körbeveszi, majd kiemelkedik az emlékek és a fantázia világába. Titkokat rajzol meg, néha titokzatosan, melyeket azonban a néző örömmel fejt meg magának, ahogy szemével/agyával befogadja és értelmezi ezeket az elmélyült munkákat.
Egyik korábbi kiállítása címét – Piktográfia – továbbgondolva, ő valóban képíró, aki képes fogalmakat, érzelmeket, látványokat úgy rögzíteni, hogy azok statikus voltuk ellenére is szinte történeteket mesélnek el, miközben bevezetnek egy érzékeny rajzművész lelkiségének, világlátásának mélységeibe.