Maracskó Gabriella művészete őrjítően sűrű, szinte kibogozhatatlan csodálatos vonal-kavalkád. Ami a mai, 3 másodperces befogadói türelemmel rendelkező néző számára első látásra letaglózó és szinte megfejthetetlen. Grafikáiban óriási szerepet kap az elbeszélőkedv, a narratív ábrázolásmód, az asszociatív, szürrealisztikus, sokszor abszurd képtársítások, melyek felfedezése és dekódolása hosszas izgalommal és gyönyörűséggel tölti el a vonalak szálait egyenként kibontó befogadót.

A hagyományos grafika részletessége ez: a műfaj legnagyobb klasszikusait idéző düreri, rékassy-i aprólékosság, megannyi rejtett tárggyal, szimbólummal, a háttérben feltűnő allegorikus alakokkal, melyek között böngészve a kép finomabbnál finomabb utalásokkal gazdagodik. Egyetlen grafika olyan, mint egy egész novella, az összetartozó darabok szinte regényt alkotnak, és a kiállítás egésze egy könyv-sorozattal ér fel.

Az alkotói attitűd is elképesztően lassú, részletező, megszállott energiával, őrült tudatossággal alkotó, ahol a képfelületet teljesen betöltő minden tusvonásnak szerepe, üzenetértéke van, ahol egyetlen dinamikus vonal vagy szenvedélyesen összecsomósodó tintafolt is szimbolikus tartalmat hordoz. Döbbenetes technikai, mesterségbeli tudással, olyasfajta rajzi szakértelemmel, ami mindeközben a gesztusfestészettel rokon expresszivitással, a rajzi mozdulat fesztelen, szinte hanyag lendületével és indulati töltésével, és a legbensőbb én nyomhagyásának tulajdonságaival rendelkezik.

Maracskó Gabriella grafikái ezzel a rég nem látott kvalitással és gyönyörű, hol keserűbb, hol könnyedebb iróniával mesélnek rólunk, mindennapjainkról, férfi és női hibáinkról, öregkori csínytevéseinkről, na és persze a művészetről és a művészekről.

Maracskó Gabriella: Ördöglakat

Maracskó Gabriella: Ördöglakat

Az Ördöglakat című munkán – miközben persze az asszonyok a mosott ruhát teregetik – a férfi magába roskadtan, súlyos gondoktól gyötörten a padon egy madzagból és golyókból álló logikai játékkal játszik. Láthatóan rendkívül aktívan kutatva a megoldás után, már-már elszundikálva matat az ölében. Az ördöglakat-játék a megoldhatatlannak látszó feladat, az állandósuló probléma, az egzisztenciális kiszolgáltatottság szimbóluma, ami Maracskó képén a férfit terméketlen ál-spekulációra, az asszonyt, hogy-hogy nem, munkára ösztönzi.

Maracskó Gabriella: Leltár

Maracskó Gabriella: Leltár

Fantasztikus a Leltár, ami egyszerre rendkívül mély és súlyos asszonyi számvetés az élettel, és ugyanakkor végtelenül humoros női önirónia. A képen az ember lánya vagy inkább már meglett asszonya egy földön heverő koponya társaságában mária-magdolnai elmélkedés közepette veszi számba fizikai és szellemi vagyonát. A koponya egyébként a művészettörténetben a földi hívságokról való lemondást jelenti, remeték és vezeklők életmódjához kapcsolódóan jelenik meg, és a félelemmentes halálvárásra is utal. Maracskó Gabriella grafikáján a nő, aki nagy testével már nehézkesen, kissé otrombán mozog, az éléskamra teljes tartalma – tyúkok, zöldségek, kacsalábak – mellett szerencsére azért az isteni Rembrandt hagyatékát is számba veheti, és nem utolsósorban elégedetten nyugtázza még mindig dús kebleinek meglétét is. Mindezt elképesztően könnyedén rajzolt figurákkal, kifejező mozdulatokkal, érzékletes arckifejezéssel.

Különösen humoros, csípős és persze keserű is a szegény ember pszichológusa és terápiás csoportja, az Önmegmondó tréning című munka, ahol a figura egyszerűen csak a tükör elé áll.

Maracskó Gabriella: Pygmalion-sorozat - A szendergő istennő

Maracskó Gabriella: Pygmalion-sorozat – A szendergő istennő

A művészi Pygmalion-effektusnak állít tükröt a Pygmalion-sorozat, amikor egy művész beleszeret az alkotásába, és akárcsak ókori görög elődje, azért imádkozik, hogy művét az istenek életre keltsék, és így az isteni szintre emelkedjen. A grafikákon megjelenő művész kéjes mosollyal gyönyörködik alkotásában, és egy hosszú pálcával bökdösi az alvó istennő-szobrot, hogy életre keljen. Vagy egy csavarhúzóval igyekszik felhúzni és beállítani a nőalak gerincét és lendkerekes belső gépezetét, hogy újra mozogjon egy ideig. Máshol konstruktivista négyzetes fémlapokkal burkolja be arcszobrát, hogy az újra az isteni művészet szférájába léphessen.

A sorozat a narratív jelentés mellett egyben önironikus ars poetica is: Maracskó Gabriella magát éppúgy pellengérre állítja benne, mint az egész művésztársadalmat.

Maracskó Gabriella: Pygmalion III.

Maracskó Gabriella: Pygmalion III.

A munkáknak van azonban egy harmadik értelmezési szintje is: a sorozat érzékeny helyzetjelentés a művészeti kánonon kívülre került képgrafika műfajáról, annak virágzó, megdicsőült korszakáról, évtizedes tetszhalott állapotáról, és talán most újraéledő megbecsüléséről. Ehhez kapcsolódik a Konstellációk című kép is, ahol a színpad alól rejtve irányító karmester épp égbe emelkedő halált dirigál, vagy az Elkésett próféták című grafika, melyen a háttérben zajló focimeccs veszteseinek sírkövei felett már felesleges az isteni jóslás. És végül a Fogalmunk sincs, milyen történetben vagyunk című kép, ami a művészi megítélés szomorú kiszámíthatatlanságának allegóriája.

Maracskó Gabriella munkái a tiszta vonalrajz szépségéről szólnak, egy olyan műfajról, amit a reneszánsz itáliai disegnója vagy az észak sokszorosító grafikája minden művészet alapjának nevezett a művészetek hierarchiájában, és ami a művészeti oktatásban még ma is a tehetség és szakmai tudás kiindulópontja és záloga. Egy olyan műfajról, ami ugyanakkor Maracskó Gabriella kezében, a tus és vékony ecset használatával, az őrjítően felszabadult, gesztus-jellegű ecsetkezelés alkalmazásával valójában festészetté válik.


„Hommage á Manna” – Maracskó Gabriella kiállítása
Józsefvárosi Galéria, Budapest
2018. október 5. – november 2.