A kiállítás a Hiba esztétikája című szimpózium kísérő rendezvénye, a művek nem annak illusztrációi, hanem a hibából eredő, a hibákat felhasználó alkotófolyamat képi eredményei. A kiállítás negyvennyolc MET-tag egy-egy munkáját mutatja be az 1985 és 2017 közötti időszakból, emellett néhány meghívott művész szerepel: Joseph Kádár Budapestről, Lieber Erzsébet, Szűcs Kata és Varga Viktor a Kaposvári Egyetem részéről. A kiállításon szereplő digitális művek (nyomatok, videók, fényobjekt) igen sokféle módon, változatosan mutatják be, mi is az a bizonyos hiba, illetve hiba-e a hiba. Az értelmező szótár szerint a hiba a kötelesség nem teljesítéséből eredő mulasztás, elnézésből, illetve a valóság félreismeréséből eredő tévedés, vagy ügyetlenségből elkövetett baklövés, rendellenesség, tökéletlenség, hiányosság, árnyoldal.
Jelen esetben a köznyelvi, a mindennapokra vonatkoztatott meghatározástól elszakadva, a digitális képzőművészet kontextusában vizsgáljuk, elemezzük, próbáljuk megfogalmazni a hiba jelenségét, felmutatni a műalkotásba épülésének hatás-jellegét. A kiállított műveket többféle nézőpontból közelíthetjük meg, melyet megkísérlek felvázolni – itt hozzáteszem, ennél nyilvánvalóan több és más aspektusai is léteznek feltárásra várva… A hiba jelensége ebben a században különös jelentőséget kapott a képzőművészetben, amit nagyon találóan és költőien fogalmaz meg Perneczky Géza Csipkebokor-gyújtogatók (Új hiba-tan) című írása az 1988-ban megjelent A korszak mint műalkotás című kötetében: … „Mert miután a transzcendens utakat mind lezárták, és az égő csipkebokrokat eloltották, csupán ez maradt: a hiba. Ez az egyetlen út, amely a csoda, a teljesebb valóság felé vezet. Az egyetlen titok, ami még kipróbálható… A hiba az, ami kivezet a világból…”. De hol és mikor keletkezhet a hiba, hol lakozik? Számomra az emberi értelem, a művészi fantázia és a technika közötti résben. Ez különösen érvényes a mai világban, amikor is nap mint nap szembe találjuk magunkat gépi eszközökkel, nap mint nap használjuk a munkánkban, a művészi alkotásban, a digitális művészetben. A hiba fő forrásait illetően megkülönböztethetünk véletlenszerű, talált, használaton kívüli, hibás tárgyakból kiinduló, tudatosan generált és tudattalan rendszerhiba-használatot, melyek az alkotás közben keletkezhetnek a gépi mechanizmusok nem rendeltetésszerű használata során.
Szombathy Bálint: Mozgáskép, 1985, telefotó
A talált hibák eklatáns példája Joseph Kádár (Le K’dar) 1986-ban, Párizsban, fénymásolóval készült Gyűrt kép / Tirage Unique No. 1. című műve. Kádár a gépbe szorult és meggyűrődött fénymásolatban fedezte fel a műértéket, mely egyszeri és megismételhetetlensége révén egyértelmű feleletet ad az elektronikus képalkotás sarkalatos problémakörére, az egyediséget és sokszorosítást illetően. A kiállítás legrégebbi alkotása 1985-ben készült, Szombathy Bálint releváns értékű Mozgáskép sorozatából kiállított nyomata, mely a 80-as évek hírközlési, továbbítási eszközének, a telefaxnak a hibás működéséből származó, elrontott lapjaiból állt össze. Ezt követi időben Lévay Jenő Stúdió című műve, amely az 1987-ben készült videógrafika-sorozat darabjának fénymásolt verziója, a korai elektronikus képkeverés korlátaiból adódó felülethatásokkal. Bohár András, a 2006-ban 45 évesen, hirtelen elhunyt képzőművész, esztéta, a MET vezetőségi tagja, a Kaposvári Egyetem munkatársa a szemétkosárban talált rá kidobott, selejtes, színre bontott fénymásolatokra és a duchamp-i szellemiség jegyében Objet Trouvé címet adva, műalkotásként vállalta fel azokat. Itt említeném meg Jürgen Olbrich német művész nevét a nemzetközi mezőnyből, aki hasonló módon, következetesen ezt az az utat járta a 70-80-as években. Tooth Gábor Andor műve, a „Nő a család” egy másfajta „talált tárgy”, az úttestre hibásan, elmozdult sablonnal felfestett, átkelésre figyelmeztető útjelző ikon.
Bózsa Evelin: Albínó kaméleon, 2017, digitális fotómanipuláció
A műveket azonban más szempontból is megközelíthetjük, elemezhetjük. Figurális művek, melyek genetikai hibákból eredő betegségekre utalnak, mint Czeizel Balázs pixelekre széteső négyes portréja; System_error; Stark István érzékeny, szétágazó érhálózata, Coronográphiája a bensőnkben zajló hibás folyamatokat önti költői képi formába, Horkay István „elrontott”, pixelesített reneszánsz portréja. Károly-Zöld Gyöngyi szétcsúszó arcképe. Kelecsényi Csilla tükördarabokban felvillanó én-képei dimenzió-rétegekbe úsznak át. Barti Magdolna Hiány, Gábor Éva Mária Kötélváros című művének felfeslett háttere a világ díszlet-mivoltát sejtetik. A növény- és állatvilág genetikailag hibás jelenségeiből emel ki motívumot Bózsa Evelin Albinó kaméleonja, Eva Kipp felfeslett kukoricaszárak belsőjében a mikrovilág burjánzásába ad betekintést. Ide sorolom Ázbej Kristóf zilált Álló alakját, amelyben több figura egymásra rétegelésével, fuzionálva egy új személyt hozott létre. Az alak nem takarja teljesen az alatta lévőket, utóbbiak kikandikálnak alóla, „rendetlen” hatást keltve.
Pál Csaba: Generált hibák, 2017, digitális nyomat
Czető Beaty és Ország László sérült, rég elfelejtett fotókat dolgozott fel, melyek az idő múlásának áldozatul esve, archaikus jellegűvé váltak, s a világ tünékenységére utalnak. Repászki Ferenc „újrafelhasznált”, sérült rongybábuja, a képroncsolódás révén az enyészet, az elmúlás esztétikáját, drámaiságát sugallja. Gábor Enikő szkennelt, használatból kikopott, foszladozó focilabdájának lenyomatai emberi testrészekre emlékeztetnek. Géphibákból ered vagy rendszerhibákon alapul Büki Zsuzsanna, Csízy László, Kántor József, Pál Csaba absztrakt kompozíciója, ifj. Koffán Károly plakátmunkája, Lonovics László „jelstruktúrája”. Magén István éjszakai, bonyolult, kristályrendszerű városába talán a megtalált kulccsal sem jutunk be (Éjszakai fények kulccsal). A sorozatgyártás során keletkező selejt témáját dolgozza fel Szűcs Kata és Varga Viktor Hiba projektje, Paul Ter Wal széteső gépezete ellenben az eszköznélküli világ felé közelít.
Mások, egymástól függetlenül nyúlnak a glitch-hez (hang-kép programhiba). Kecskés Péter a „talált”, torz hang zeneiségét hangsúlyozza a videólejátszó akadozásának lefotózásából eredő alkotásában, Koroknai Zsoltnál az automatikus, „néma” hibaüzenet válik a kép lényegi kompozíciós elemévé. Gyenes Zsolt videójában a hang alapja egy hibás, lemerülőben levő gyerekjáték „haldoklásának” rögzítése. Lux Antal digitális nyomata a rekedt trombita hangját „szólaltatja-képesíti” meg. E munkákban az újfajta harmónia és a hagyományos disszonancia együttesen működik.
Sándor Edit: Fénytörések 8., 2010, digitális print
Ruzsa Dénes és Spitzer Fruzsina Állásinterjú című videójában a közeljövő problematikája kerül terítékre: vajon az ember mennyire tud megfelelni a „tökéletesen” megalkotott kérdező robot tesztjének. Több művésznél jelenik meg természeti motívum: Péter Ágnes Vízlágyítás című nyomata hibásan került a lemezre, moirés, fémes hatású látványt eredményezve. Lieber Erzsébet Fény-szövete a felvétel közben történő szándékolt bemozdítás, digitális átstrukturálás során keletkezett. Saját munkám (HAász Ágnes) a Tájszövet, a Virtuális Land Art sorozat része, a Torzítás – Véletlenszerűség = Hiba egységének elvére épül, egyrészt tudatosan, másrészt a véletlenszerű, a gép által felkínált módozatokat elfogadva/elvetve; az eredeti képszerkezet vertikálisan és horizontálisan alárendelődik, átrendeződik. Fény- és légköri jelenségek képezik az alapját Füleky Adrienn Áramlatok és Sándor Edit Fénytörés című művének, valamint Szlaukó László hamis Víztükrének, mely nem a partot tükrözi vissza. Sós Evelin Égi háborúja a káosz baljóslatú drámaiságát közvetíti. A Bálint Bertalan fényobjektjének középpontjából kikerülő kompozíciós elem egy váratlan eltávozás szituációját kísérli megjeleníteni. Drozsnyik István, Detvay Jenő elrajzolt szürketónusú printjei, Láng Eszter elszabadult-felszabadult, rakoncátlan vonalhálója egyik művének véletlenül egy másikra printelésével a grafikai jelleghez közelít. Vass Tibor élénk színfoltokból felépített tájkompozíciója a harmonikus színfelfogás szempontjából kiüti a biztosítékot. Daradics Árpád Kukurigója és Szöllőssy Enikő New York-i városfotója szürrealista elemeket tartalmaznak, melyek szintén a klasszikus képi megjelenítéstől térnek el.
HAász Ágnes: Tájszövet, 2016, giclée nyomat
A művek többségénél szövegeket találunk, melyekben ki hosszabban, ki rövidebben vall arról, mit jelent számára a hiba az alkotás során. E megnyilvánulásokat igen fontosnak tartom, jó alapot adnak a vitára, a dialógusra, adalékul szolgálhatnak a kiállításhoz kapcsolódó szimpózium előadásainak dokumentációjához, s a nézők számára a szemlélődésben útmutatót jelenthetnek. Kérdés, mihez képest beszélhetünk hibáról – talán csak hagyományos értelemben nevezhetjük annak? Vagy a képzőművészetben más értelmet nyerhet? Jelen kiállítás alkotásai, sokszínűsége, változatos képi világa, gazdag gondolatisága, a társuló szimpózium előadásai bizonyítják, más értelmet nyer a hiba jelensége, ismeretlen, felfedezésre váró területekre nyíló kapukat tár ki, ami által újfajta rendszerekre, újfajta vizuális élményekre lelhetünk, akár a tudomány, akár a képzőművészet világában. Létünk kiterjedtebb megértéséhez a hiba a „csodák” kimeríthetetlen forrását jelentheti.
A „hibás” műveket elfogadhatjuk vagy elutasíthatjuk, akár vitatkozhatunk felőlük, de párbeszédre is jó alkalmat nyújtanak, izgalmas folytatást ígérnek.
