A Balatonnak sok mindene van, de kulturális stratégiája sajnos nincs. De miért is nincs a Balaton térségének saját, egységes kulturális stratégiája?(1)

Talán azért, mert az ilyesmi készítése általában önkormányzati és igazgatási autonómiával, saját forrásokkal, választási rendszerrel, feladat- és hatáskörökkel felruházott, széles körű intézményi infrastruktúrával rendelkező olyan képződmények feladata szokott lenni, mint amilyenek a városok, a járások, a megyék, és persze az országok. A Balaton nem ilyen. A térség három megye, egyszersmind három statisztikai régió határán egy időben két szervezet (Balaton Fejlesztési Tanács, Magyar Turisztikai Ügynökség) programterülete is, de az előbb említett tulajdonságokkal nem rendelkezik. Jogszabály adta felhatalmazás alapján leginkább az előbbi dokumentumaiban kereshetünk valami hasonlót. A Balaton Fejlesztési Tanács ugyanis olyan, a területfejlesztésről szóló törvény szerinti térségi tanács, amely igazgatási határokon átnyúló, kiemelt jelentőségű területfejlesztési feladatokat lát el, mint például a területi tervezés és a fejlesztési monitoring. Jelentősége emellett nem annyira a többnyire kis összegű fejlesztési források kihelyezésében, mint inkább a térség integrációját illetően van. Jelenleg érvényes fejlesztési dokumentumai közül a fejlesztési koncepciót megalapozó Helyzetelemzés című négyszáz oldalas dokumentum tartalmaz egy 17 oldalas önálló fejezetet „Kultúra” cím alatt, de a tervezési folyamat további szintjei – bár közvetve számtalan ponton érintik a kulturális terület fontosságát – önálló kulturális stratégiát valóban nem tartalmaznak, és ugyanez mondható el az MTÜ hasonló dokumentumairól is.

Pedig fontos lenne elkészíteni azt a Balatoni Kulturális Stratégiát! Nem azért, hogy ilyen is legyen, hanem azért, mert a múlt és a jelen helyben keletkezett, vagy éppen a hely által inspirált kulturális-művészeti termékei egyrészt a Balaton térségi polgárok területi identitásának meghatározó alapja, másrészt, de egyáltalán nem utolsó sorban az ide látogatók esetében a turisztikai vonzerőleltár fontos része.

Annyi bizonyos, hogy nem mennyiségi vagy minőségi problémák okozzák a hiányt. Bármely művészeti ágról is legyen szó, a Balaton régiója számos fajsúlyos alkotó szülőföldje, megtartója, és nagyon sokan kerültek a térség vonzásába olyanok, akik máshol kezdték munkásságukat, aztán később váltak a Balaton szerelmeseivé, alkotóivá, aztán polgáraivá országhatáron innen és túl. Ez a nagyvilág egyik olyan vidéke, ahol a legtöbb az egy négyzetkilométerre eső alkotók, írók, költők, képzőművészek, zenészek, tudósok stb. aránya. A teljes névsor jócskán szétfeszítené a bevezető terjedelmi kereteit, de – maradva a BFT 180 települését felölelő programterületén – tisztelegve munkásságuk előtt, az előbbi sorrend szerint meg kell említeni egyrészt a badacsonyi Kisfaludyt, a tapolcai Batsányit, a niklai Berzsenyit, a tabi-kaposvári-györöki Takács Gyulát, a siófoki Karinthyt, Matyikó Sebestyén Józsefet, az akarattyai Kodolányi Jánost, a tihanyi-akali Illyés Gyulát, a györöki-szepezdi Bertha Bulcsut, a füredi Jókai Mórt, Lipták Gábort, a keszthelyi Csengey Dénest, a pécselyi Bodosi Györgyöt, a szárszói Csukás Istvánt, az almádi Sarusi Mihályt, Géczi Jánost, a lovasi Fenyvesi Ottót, vagy a POSZT-on a Dramaturgok Céhétől a napokban éppen a második Vilmos-díját átvevő O.Horváth Sárit, másrészt a badacsonyi Egry Józsefet, a tihanyi Borsos Miklóst, az almádi Veszeli Lajost, Bátai Sándort, Jáger Istvánt, Fábián Lászlót, a salföldi Somogyi Győzőt és Raffay Bélát, a fűzfői Vágfalvi Ottót, a kenesei Kő Pált, Péterffy Gizellát, Györgydeák Györgyöt, a paloznaki Boda Balázst, Oláh Katit, a lovasi Fenyvesi Ottót, aztán a siófoki Kálmán Imrét, a fűzfői Bozzay Attilát, az almádi Érdi Tamást.

A régió olyan filmek díszlete, mint Makk Károly Ház a sziklák alatt-ja, vagy az eredetileg Erdélyben forgatni szándékozott Liliomfi, de rendszeresen forgatott pl. a Káli-medencében Jancsó Miklós, Sára Sándor. És hol másutt játszódhatnának Bujtor István filmjei?

Ne feledkezzünk meg a régió számos (mintegy harminc) népi iparművészéről, és a népművészet itt élő, alkotó mestereiről sem – éppen kiállításuk látható a Siófoki Kálmán Imre Művelődési Központban.

Megyei feladatkörű intézmények helyett a Balaton körül olyan művészeti és kulturális szervezőműhelyek jöttek létre és dolgoznak, mint Kaposváron a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, Badacsonyban az Egry Baráti Kör, Bogláron a Vörös és a Kék Kápolna, Diszelben az Első Magyar Látványtár (Vörösváry Ákos), az almádi Balatoni Tárlat (Veszeli Lajos), a gyulakeszi Csigó malom (Bartunek Katalin), a füredi Vaszary Galéria, a siófoki Kálmán Imre Művelődési Központ, ill. a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet és Könyvtár és Kálmán Imre Múzeum, Keszthelyen a Balaton Múzeum. Hatvan éve működik Szigligeten az Alkotóház (MANK). Már harminc éves Kapolcson a Művészetek Völgye, ennél fiatalabb a Kapolcska Összművészeti Tábor és Családi Fesztivál (Márta István), és az idén debütált a Bondoró Utcaszínházi Fesztivál (VIP-rodukció Fesztiváliroda, Virág Erzsébet).A Cimbora Alapítvány ötödik éve rendezi a Klassz a pARTon! sorozatot, bizonyítva azt, hogy nem feltétlenül válik a pihenő ember igénytelenné, a klasszikus zene a parton is tömegeket vonz. Évek óta rendszeresen lépnek fel Keszthelyen a Nemzeti Táncszínház művészei. Érdekes kezdeményezés még Tihanyban a nyaranta néhány éve jelentkező ARTPLACC kortárs művészeti és design fesztivál is.

Mindez azt mutatja, hogy míg a megyei önkormányzatok feladat- és hatáskörének 2011-es drasztikus visszavágása, csaknem teljes mértékű kiüresítése következtében megyei léptékben sorvadnak vagy éppen megszűntek a korábbi kultúraszervező műhelyek, addig a Balaton körül sok régi működik, és egymás után születnek az újak. Ezek az energiák folyamatosan vonzottak-vonzanak olyan régióhatárokon túli műhelyeket, mint pl. a kaposvári Rippl Rónai Stúdió, a veszprémi Művészetek Háza, a Veszprém Megyei Művész Céh, annak művész tagjai, vagy éppen a KÉPÍRÁS internetes folyóirat szerkesztői által mozgatott hálózat.

A művészeti alkotók mellett a tudományos élet jeles képviselőit is folyamatosan megihleti a Balaton. Gondoljunk csak a Klebelsbergék által alapított 107 éves tihanyi Ökológiai Kutató és Limnológiai Intézetre (MTA), vagy éppen a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkra. A környezeti és természeti tárgyú kutatások mellett jelentős mértékű és folyamatos az érdeklődés a térség különös helyi társadalmának megismerésére, tanulmányozására. Nem véletlen, hogy a millennium kori Balaton kutatási program, ha késve is, de még időben kiegészült a Balaton-melléki lakosság tanulmányozásával (Jankó János: A Balaton-melléki lakosság néprajza, Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága, Budapest, 1902.), hogy aztán Schleicher Vera és munkatársai száz évvel később újra figyelemben részesítsék a térséget.(2) Nem feledkezhetünk meg a veszprémi Pannon Egyetem és a keszthelyi Georgikon kar (benne a badacsonyi Szőlészeti Borászati Kutatóintézettel), a Kaposvári Egyetem és a Gábor Dénes Főiskola siófoki campusának jelenlétéről, a térségi érintettséggel működő HÉTFA Kutatóintézetről, vagy a Pannon Elemző Irodáról sem, de fontos munkát végez a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete, a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség húsz éves fennállása óta közel száz vizsgálatot végzett a térségben, és több száz szakdolgozathoz, PHD-dolgozathoz nyújtott segítséget, folyamatosan fogadja a vele szerződésben levő egyetemek diákjait szakmai gyakorlatra.

Mi lehet ennek az oka? Egy időben sokat foglalkoztam a területi identitás kérdéseivel, ezen belül történetiségével. Dr. Palágyi Sylvia római koros régésszel (Veszprém) a balácai villagazdaság jeles feltárójával egyszer arról beszélgettünk, hogy lehettek-e tájesztétikai szempontok a villagazdaságok helyének megválasztásában. Sylvia azt állította, hogy szerinte nem különösebben, ennél jóval racionálisabbak voltak ők, inkább azt nézték, hol jobb a talaj, a fekvés, az éghalat, merre van víz. Firnigl Anett a telepítő tényezőkről írt 2012-es doktori értekezésében viszont azt írja, hogy „A rómaiak pannóniai jelenléte számos változást okozott a táj képében: erdőt irtottak, feltörték a földeket, kövezett utcájú, csatornázott városokat és villákat építettek, amelyek helyét a víz, a faanyagot adó erdők és a római úthálózat közelsége alapján választották meg, és igyekeztek minél szebb panorámát bevonni a látványba.”(3) Ha nem is volt ez elsődleges szempont, azért mégis számított tehát valamit. Kétezer év alatt sokat változott az itt élő ember környezethez való viszonya. Erre vonatkozóan a magam vizsgálati eredményei szerint mára erősen felértékelődött a saját élettér, tartózkodási hely megválasztásában a tájesztétikai szempont, és erről az ingatlanárak tanulmányozásának eredményeképpen is meggyőződhetünk. Isten nyilván jókedvében teremtette ezt a vidéket. A szelíd, de változatos táj vonzza az embert. Különösen így lehet ez az átlagot meghaladó esztétikai érzékenységgel rendelkező művészek esetében, akik a rekreációs célok mellett téma gyanánt is gyakran felhasználják a Balatont és a környező tájat (Egry stb.), vagy éppen az itt élő emberi sorsokat (Bertha stb.). Annyi bizton állítható, hogy az üdülőkörzet 180 településén élő tükék (állandó lakosok) és bebírók (gyütt-mentek-maradók) elsőként a Balatonhoz, aztán a lakóhelye szerinti megyéhez kötődőként határozzák meg magukat a legtöbben.

A szerkesztő kérésekor megfogalmazott ötlet tehát nem rossz, ma viszont egyelőre csak hiányának körülményeiről beszélhetünk, ahogy a Balaton körül oly sok dolog esetében. A soron következő fejlesztési ciklust megalapozó tervezési folyamatban készülhetne egy Balatoni Kulturális Stratégia is. És talán azt is megérjük egyszer, hogy nem adminisztratíve kijelölt régiókra próbálunk sok közpénzt herdálva teljesen feleslegesen ál-identitásokat gyártani (ahogy történt az a közelmúltban a több megyéből összeállított, úgynevezett fejlesztési statisztikai régiók esetében), hanem szervesült gazdasági, társadalmi, benne kulturális jellemzőkön nyugvó, olyan valódi identitáshordozó területi egységek válhatnak teljes jogkörű és autonómiával rendelkező önkormányzati közigazgatási egységekké, mint amilyen a Balaton és térsége.

Az elmúlt századokban itt felhalmozott és a mai kortárs művészeti-kulturális életben folyamatosan tovább bővülő értékek saját jogon is értő, egységes nyilvántartást, feldolgozást igényelnének. Ma ez a munka valamilyen mértékben néhány elhivatott ember többnyire non-profit alapú aktivitása által történik. Bár az Új Balaton művészeti folyóiratot 2002-2004 között szerkesztő, az almádi képzőművészeti tábort szervező, az Európa Szoborparkot megálmodó és létrehozó (stb.) Veszeli Lajos telefonjának memóriájában sok minden benne van, ma sehol nincs meg a Balaton térségében alkotók címének, telefonszámának, az eddigi életmű darabjainak teljeskörű listája.(4) Mivel egy ilyen egységes, akár csak virtuális balatoni művészeti-kulturális adattár létrehozása csupán turisztikai hasznosíthatóságuk (lásd még: kulturális alapú térségfejlesztés) okán is vitathatatlan, innen is javasolható annak mielőbbi létrehozása, intézményesítése. Mivel ma ez még teljes mértékben megoldatlan, egy ilyen bázison képzelhető el annak a regionális rendezvény regisztrációs és koordinációs központnak a létrehozása, melyre több év balatoni rendezvényeinek elemzése után (egyfajta káoszt tapasztalva, de erről most többet nem) sok éve már javaslatot tettünk.

Több mint harmincéves böjt után sikerült elfogadtatni a területpolitikai döntéshozókkal azt, hogy forrásokat biztosítson a többszezonos Balaton megteremtése érdekében. Míg a 6-8 hetes nyári szezon többnyire csupán néhány vállalkozó ingerküszöbét érte el, a főszezon mellett kialakuló, már most is szabad szemmel látható és tovább menedzselhető 6-8 hónapos, vagy akár egész éves balatoni turisztikai desztináció megteremtése áldozatokat követel. Erre tett kísérletként értelmezhető a most folyó, több mint háromszáz milliárdos, uniós és hazai forrásokból megvalósuló Balaton-fejlesztési program. Az ennek keretében dedikált források 95%-a már kifizetésre került, a kormányhatározat céljai tehát teljesülni látszanak, ami nem jelenti azt, hogy hátra lehetne dőlni a karosszékben. Önmagában a korábbi, nyári egyszezonos Balaton is rengeteg feladatot, konfliktusos helyzetet rejtett magában, ezeket a hagyományos balatoni intézményrendszer szereplői úgy, ahogy kezelni tudták. Az új források megjelenésével sokan próbálnak olyan új vonzerőket megjeleníteni, amelyek számos új konfliktust generálnak. Azt gondolom, ha a végéhez ér ez a program, éppen a megvalósuló eredmények versenyképes működtetése és további fejlesztése érdekében egy új, a régió sajátosságaitól, adottságaitól eddig sem idegen, regionálisan integrált menedzsment szervezetre lesz szükség, mely képes lesz az állami, az önkormányzati és a magánvagyontárgyak összehangolt, versenyképes működtetésére – az érdekütközések megelőzésére, illetve a szépen szaporodó konfliktusok folyamatos kezelésére.

Ezt a feladatot elláthatná az a Balaton Fejlesztési Tanács, melynek tagjai sorában már ma is ott található a három megyei önkormányzat és a térség fejlesztésében szerepet játszó szaktárcák mindegyike. A tanács egyfajta tógazdasági menedzsment feladatokra hivatott alkalmasságát jelentősen növelné a helyi szereplők körének (pl. Balatoni Szövetség), vagy akár a régió civil szervezeteinek szövetségei feladat- és hatásköreinek megnövelése, és az itt hozott döntések megvalósításával járó feladatok peremfeltételeinek intézményesítése, finanszírozása. Itt kaphatna helyet, eszközöket az a menedzsment-szervezet is, amelynek a feladatait abban a bizonyos kulturális stratégiában kellene meghatározni. Ha jól meggondoljuk, az új szezonok kialakításában, vagy éppen az ezres nagyságrendű balatoni turisztikai vonzerők partot tehermentesítő területi diverzifikációja esetén azok a művészeti, kulturális rendezvények játszhatják a főszerepet, amelyek nem helyhez kötöttek, a helyszínek, időpontok tudatos megválasztása szakértő kezekben jótékonyan alakíthatja a régió megújuló turisztikai infrastruktúrájának optimális kihasználását, a turizmusgazdaságban érdekeltek életminőségének, egyszersmind a régió versenyképességének javítását. E feladat regionális, partnerségi alapú megtervezésének és megvalósításának alkalmas pilotja lehet a Balaton–Veszprém EKF-2023 program.

Teendő tehát van bőven. A Képírás ebből most arra vállalkozott, hogy a különböző művészeti ágak jeles balatoni képviselői közül válogatva igényes írásokat közöl. Köszönet illeti ezért a szerzőket, szerkesztőket. Azt már most tudni lehet, hogy az eredetileg tervezett tartalom egyre bővül. Az egy számnyira tervezett balatoni válogatás lehetne akár egy folyamatosan szerkesztett, kiadott, vég nélküli folyam. „Anyag” van, lesz hozzá bőven.

Hivatkozások

1 Az írás a Képírás internetes művészeti folyóirat felkérésére készült, a Balaton című tematikus szám bevezetőjeként.

2 Schleicher Vera: Kultúrfürdő – Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1821-1960 között, L’Harmattan, 2018.

3 Firnigl Anett: Római kori villák történeti környezetének vizsgálata a Balaton-Felvidéken – doktori értekezés (az idézett rész a 127. oldalon olvasható).

4 Egy rövid illusztráció: jelen írás készítésekor felhívott Almádiból a XV. Balaton Tárlatot rendező Jáger István azzal a kérdéssel, hogy tudom-e Bátai Sanyi telefonszámát. Tudtam, odaadtam. A tárlat egyébként június 21-én nyílt, és már nem Balatonalmádi polgármesteri hivatala tetőterének aszalójában, hanem Vörösberényben, a Magtárban.