Az Edina bés. Negyedik bés. Én meg harmadikos vagyok. Próbálom az emeletes ágy létrájára írni a nevét, de kitörik a cerka hegye, ahogy rányomom. 2B-s. Az ágy alá gurul a puha grafit. A feketeség elnyeli.

A pólóm fekete. Sávok meg csillagok vannak rajta, és repülők. F-117-esek. Ilyenekkel bombázzák az amcsik a jugókat, amíg táborozunk. A Balaton fölött biztosan nincsenek lopakodók.

Sekély a víz és zavaros. Déli part. Föl van a széltől kavarodva. Telemegy a gatyám iszappal, ha belemegyek. Nem szeretem. De, gondolom, mindenkié telemegy. Ez az egy rossz van, meg a meggykompót, itt, Fonyódligeten.

Süt a nap. Melegem van, és legszívesebben levetném a pólóm, csak ott az a sárkányos tetkó még. Rágóban volt, most meg a hasam közepén tekereg. Azt hittem, a táborig lekopik. Nem tudom, mit szólna hozzá az Edina.

A pólós csapatba kerülök. Ez jó. Vészkapus vagyok. Izzadok. A Bélára kell vigyázni nagyon, mert ha a Potó Andrist megkerüli, lőni fog. Éles szögből is. Csőrrel szokott bikázni a Béla, és ha eltalálja, lehet, hogy beakad. Az nem lenne jó most.

Jön is az első, de mellémegy. A labda egy tuja alá gurul. Méhek zümmögnek körülötte. Odakocogok. Ahogy emelem ki, látom, hogy csupa pókháló a tuja közepe. A pólómra tapad. Keresztespók mászik az amcsi csillagon. Arrébb pöckölöm.

Kigurítom a Bazsinak, ő adja vissza, én meg jövök mezőnybe. A Potó észreveszi a szélen a Szegedit és előrerúgja neki. A kapu elé futok, a Szegedi rám néz és elém teszi. Ez aztán laszti.

Gólt rúgok, de a háló lyukas, elgurul megint messzire. Egy másik tuja alatt köt ki, és az ellenfél vészkapusa kocog érte most, a Schumacher Tibi. Én meg a Szegedihez futok, a tenyerébe csapok és nézem, hogy ott van-e valahol az Edina. Nincs.

Valami gyöngy van, úgy láttam, a nyakában. Lila. És mint a Potó takonylabdája, olyan színű a biciklisnacija. Csinos az Edina. A faházak előtt ugrókötelezik. Egyszer se rontja el, amíg a csapról iszom, és nézem lopva, és egyáltalán nem rontja szerintem el. Soha.

Térfélcsere. Ettől fogva nappal szemben támadunk. Remélem, nem most jön oda. Mármint az Edina. Mi van, ha elnézem, és a Potónak hosszú passzt adok. Nem lenne jó, ha látná. Mármint az Edina. Ha ott lenne a neve az emeletes ágyam létráján, az lenne a jó.

Este a betonházban diszkó. Hangos a zene. Hangosabb, mint farsangkor a suliban. A köves ösvényen sétálunk a Potóval, és jön szembe egy másik lánnyal az Edina. Ki van kicsit melegedve, és ki van kicsit az arca pirulva.

Közel érnek hozzánk, és mikor épp intenék neki, hogy helló, Edina, egy éles kavics megy bele a szandálomba. Felszisszenek, és kinevet engem akkor az Edina.

A pingpongasztalon ülünk, a talpam fáj, és nevetünk a Béla skótos viccein. És akkor megszólal a Love Is All Around. DJ Bobo. A love-ot értem belőle csak, és fölsóhajtok, mert sehol sincsen az Edina. Azt találom ki, hogy holnap odamegyek hozzá, és kérek piros filcet tőle majd. Hogy azzal írjam a nevét föl. Az ágy létrájára.

Alszunk, de a Potó már hajnalban mocorogni kezd. Félálomban vagyok. A fölső ágy alját nézegetem. Laci + Niki. Iron Maiden. Egy béka, egy macska, egy szív és egy virág is. LOVE Kati. Büdöszokni. Így, egyben.

A reggelihez linzert kapunk, amit elfelejtettek vacsoránál kiosztani. Szalvétába csomagolom, és indulunk vissza a faházak fele. Ott ugróiskolázik az Edina. Majdnem végigszökdécseli már a pályát, amikor összeakad a lába valahogy. Elesik.

Odaszaladok, és a linzert nyújtom felé, ő meg elveszi. Szegény, szipog. Nyár van és egyikünknél sincs zsepi, úgyhogy a szalvétával kezdi törölgetni a sebet. Csúnya. Porcukor és baracklekvár megy bele. Könnyezik.

Kérdezem, hogy van-e filctoll esetleg nála. Kékek a szemei. Kölcsön tudná-e adni egy tíz percre, ha van, hogy fölírjam az emeletes ágy létrájára a keresztnevét vele. Rám nevet. Nincs neki, ő nem is gondolta, hogy kellhet ilyen ide.

Ismerem-e a DJ Bobót, kérdezi. Mosolyog. Harmadikos vagyok, ő meg negyedik bés. Délig beszélgetünk, én meg mondom a végén neki, hogy nem is kell már filc vagy hegyező vagy ceruza. És mosolyog rám az Edina.