f. Tóth Árpád (1950–2014) balatonfenyvesi képzőművész országos kiállításokon való szereplése egy történeti helyen vette kezdetét, nevezetesen a boglári kápolna-műteremben. Ahhoz, hogy f. Tóth már húszévesen – komolyabb kiállítói előélet nélkül – eljusson erre a ma már mitológiai jelentőségű helyre, szüksége volt mérvadó szakmai kapcsolatokra. A kapcsolat kollégiumi nevelőtanára, Csiky Tibor volt, aki nem csak konkrét alkotói tanácsokkal látta el, hanem elirányította ama szellemi gócpontok felé, amelyek alapvetően meghatározták művészeti tájékozódását. Ilyenek voltak a fővárosi Egyetemi Színpad költészeti estjei, Pogány Frigyes építészeti előadásai, a Fészek Klub rendezvényei, a Műegyetem Vásárhelyi Pál Kollégiumának a tárlatai. A nyári hónapokat viszont szülőfalujában, Balatonfenyvesen töltötte, és amikor hírét vette a Csáji Attila és Galántai György által működtetett boglári kápolnatárlatoknak.

A kápolnatárlaton: Orvos András és Szemadám György (középen), f. Tóth Árpád és Mezei Ottó (jobbra), Galántai György (a karzaton), 1971, fotó: Haris László

Emlékirataiban így ír erről: „1970 nyarán voltam először a boglári dombon, majd 1971-ben és 1972. június 11–21. között mint kiállító. [A] Mezei Ottó, Molnár v. [József], Haris [László], Szemadám [György], Kígyós [Sándor], Csutoros [Sándor] csoporttal kerültem oda, három darab grafikám lett kiállítva–zsűrizve az Anyag–Erő–Mozgás című sorozatomból. (…) Az Én földem el/és [címmel] ajándékozási akciót hajtottam még végre. Apró magtasak méretű celofánban kiporciózott fenyvesi szűzföldet ajándékoztam az ott lévőknek.” Arra vonatkozóan nem közöl adatot, hány zacskót osztott szét a megnyitó közönségének.

f. Tóth életművét tanulmányozva feltűnt számomra, hogy a Balaton partján született és végig ott élt alkotót a tó mint téma szinte nem is foglalkoztatta. Emlékezetem szerint a 80-as évek új-festészeti fellángolásának idején keletkezett egy a Badacsonyt ábrázoló színes olajképe, azon kívül azonban semmi. Viszont ott volt a föld mint gesztus, a szimbolikus jelentésű anyaföld. Nem a látvány, hanem az anyag volt számára fontos, mint ahogyan munkáiban is nem a létező, hanem a megkonstruált valóság érvényesült. Lehet, hogy már elege volt a kontárok keze alól kikerült sok giccses balatoni tájképből, a képeslapok sztereotípiáiból. Ki akart törni az őt körülvevő sablonokból, ezért inkább egy saját maga által teremtett, elvont mértani alakzatokra épülő, letisztult formakultúrájú világba menekült.