Doppelbett
Apa nem nevet,
Apa csendben tűr,
Apában lett egy óriás,
kékesszürke űr.
Apa vitorlás hajó,
Apa csillapodó szél,
Apa törött kókuszdió,
Apa félig fagyott dér.
Apa túlélő,
ki minden nap újra
sárgával fest csíkokat
a kátyús betonútra.
Apa hangtalan sziréna,
szirének elfojtott éneke,
a sarokban a zongora,
Apa sóhajok képzete.
Lefekszik este Apa
a nagy franciaágyba,
Apa a holdcsíkos plafon,
Apa a párna magánya.
Martalékom vagyok
Leszedálva énekeljük majd,
hogy imánk meghallgattatott,
és megkopott szivárványokat
hánynak reánk az angyalok.
S a kígyó végre valahára
a fejbőrbe harap,
verset szaval az Eufória,
vérként folynak a szavak.
Fojtogat a hirtelen lett
mardosó boldogság bűze,
sóhajpára és lehelet
tapad a törött tükörre.
Szóltam neked, én úgy tudom:
A szem hazug, hallgass a szívre!
– mondja a Róka, s eloson,
engem meg faljanak fel élve.
cue
rágják a molyok a májam
belülről marnak össze
aranyport hánytam tegnap
a felmosóvödörbe
szememből folyik a nap
fényt sírok szakálladba
mézes undor ragad
mezítelen hátadra
gyűlöllek forrón
súgom mellkasodba
rám zuhan a plafon
megszúr a rokka
csaló vagyok álnok
hazug lepkeszárnyú
édesgető vagyok
ostoba és bárgyú
kitéplek végleg
összevérzek mindent
martalékod lettem
nevetségességed
