„A zászlónak eredetileg katonai szerepe volt, az egyes csapatok megkülönböztetésére. Ebből vált az együvé tartozás, bajtársiasság, közösségi szellem szimbólumává, a közös cél, a küldetés érdekében való összefogás jelképévé.” (Szeifert Judit)
Zászlók témám már 2 éves, a Vigadó Galériában mutattam be belőle néhányat 2017-ben. Mindez a Kapukból indult, az épített kerámiáimból, amiket 2012 óta csinálok. Először két zászlóprofilt állítottam szembe, amelyek kaput formáztak. A kerámialapok felületén japán ornamentikát használtam, mert sokra értékelem kultúrájukat.
Együtt vagyok naponta azokkal a művészekkel, stílusokkal, akiket szeretek. Belenézek képzőművészeti albumokba, járok kiállításokra. Ezek a látogatások rendet tesznek a hétköznapok káoszában. A két-három különböző profilt formázó samottos-agyag lapokra elkezdtem felfesteni legkedvesebb motívumaimat, képi idézeteket, ahogy bennem maradtak. Könnyen festek ecsettel, rajzolok tollal, valamikor porcelánfestőként is dolgoztam. Paul Klee, Vaszilij Kandinszkij, Joan Miró, Keith Haring, Javier Mariscal és a magyar népművészet hímzései – hogy csak a legkedvesebbeket mondjam – ecsetvonásokkal felkerültek a „kerámiazászlók” mindkét oldalára.
Bizonyosfajta kavalkád jött létre, és ahogy bennem megfért együtt, térben elforgatva dinamikus, energikus, jó csapattá vált. Színek, formák és utalások: tisztelgés a nagy elődöknek. Az élmények és érzések tárgyiasítva felidéznek egyéb érzeteket is, például egy erdő esetlegességeinek jelenségét. Ez az én erdőm.
Szávoszt Katalin installációja
A térbe helyezett, azonos méretű és majdnem azonos profilú formák erővonalak mentén rendezve (spirál, U alak, kör) kölcsönhatásba lépnek, és a darabonként változó témák ellenére térformaként együttműködnek. Az installációm mindig 30 darabból áll, csak időnként cserélődnek (most Chagall került be közéjük), aktuális érdeklődésem szerint. Változó képződmény.
Tartoztam magamnak és a közönségnek 28 év iparművészeti egyetemi tanítás után egy saját művészettörténettel és egy adott tér berendezésével. Másképpen szólt a Vigadó Galéria földszinti terében, és másképpen az Esernyős Galériában 2019-ben, tükröződéssel (óriási tükröt támasztottunk a fal mellé). Az új tér új értelmezést ad, és még lesz ilyen. „Emelkedett köznapiság ez, vagy hétköznapi ünnep?” – kérdezi a művészettörténész.
„Folyamatosság, a műegyüttes a művészet folyamatosságát jelzi, örökké tartó, az emberi élet határait felmutató létezését és hatását. A törékeny s mégis szilárd zászlók mint plasztikák elsősorban téri viszonyokat modelleznek. Kijelölik azt a helyet, amit emberi létünk számunkra is determinál. A helyet ég és föld között.” (Szeifert Judit)
