Pataki Tibornak nagyon igaza van, így elsőként szeretném az alkotót szabadon idézni: „a könyv története az ember történelme”. De egy másik dimenzióban is örömmel olvasom Pataki képeit. Ha akarja, ha nem, ott „írja”: több könyvművét az emberi kapcsolatok motiválták.
Mielőtt Pataki Tibor kiállított művészetét laudálnám, szeretnék rövid vázlattal rápillantani munkái „könyves” kultúrtörténeti hátterére. Láttatnám kicsit, mennyi felé is ágazik nagy témája. Mert Pataki művészete is ősi kézműves mesterségek eltűnő idejét és szépségét idézi, sőt egyszerre ember előtti és újabb kori időket. Számomra egyszerre kozmikus energiák és antropomorf érzelmek analógiáit modellezik művei. Kezdem a földtörténettel. Papír-plasztikái és ezek kétdimenziós képei miniatűr leképződései akár a földtörténeti idők roppant erőivel gyűrt sziklarétegeknek, akár a gigantikus vízmozgások keltette üledékes rétegek titkainak. De nála leheletfinom játékká csitul az idő.
Az emberi léptékű Pataki-imagináció olvasatához tartozik, hogy évmilliókkal később, a római császárság idején alakult ki a mai könyv őse: úgy, hogy két egymásba fűzött írótábla falapjai közé – úgynevezett dyptichonok közé – fűzték a pergamenlapokat. Az elnevezésben mindenesetre ott van már a „képet” jelentő szó is. Ez a módszer Keletről jött, és ezen az ősi praxison Tibetben máig sem változtattak az évezredek.
Pataki Tibor: Könyvtáj XCII
Európában közben a fatáblákat előbb viasszal vonták be, arra rótták fel a „könyv” tartalmát, a címet. Később jött rá a bőr, rajta az arany-, az ezüstlap, a selyem, a bársonybevonat és hozzá akár az elefántcsont armírozás. A könyvek sarkait, a vékony fémfoglalatot – hogy a 16. századtól már papírlemezből való borítókat a polcot terhelő súly deformáló hatásától megvédjék – drágakő lábacskákkal is óvták. A drágakő zárványaiban persze a földtörténet „könyve” társult az ember könyveivel. Mint csepp a tengerben.
A 15-16. századtól Aldus Manutius nyomán a gazdag tulajdonosok már papírba kötötték könyveiket. Azok török-perzsa könyvművészet hatására, velencei közvetítéssel ajándéktárgyakká nemesedtek. Mint például Mátyás könyvtárának corvinái is. A könyv a luxus intellektuális szimbóluma lett.
Később a könyvkötés önálló iparművészet maradt a 20. századra is: Kner Erzsébetet, Gottermayer Nándor nevét említem. Olyan művészeti téma, amiről Tevan Andor vagy Jaschik Álmos értekeztek. De ma nem kétséges, hogy a művészkönyv műfaja nem fedhető le a tárgyművészet / iparművészet fogalmakkal. Az 1960-as évek óta, amikor a fluxus és határterületei berobbantak a kortárs képzőművészet szcénájába, a művészkönyvek megteltek kreativitással és filozófiával. Ebből az átváltozásból Galántai Györgyöt vagy Perneczky Gézát mint kihagyhatatlan itthoni alapítókat említem. A luxustárgyból fluxustárgy lett. És egyszerre egyre több alkotó mindennapi kenyere.
Pataki Tibor: Évgyűrűk I
Az V. Nemzetközi Művészkönyv Kiállítás kurátora, Kovalovszky Márta Székesfehérváron 2013-ban több mint 300 műtárgyat mutatott be. De a műfaj intimebb léptékben él meg jobban. Szép számmal vannak kisebb tárlatok is, például az Orbán Györggyel Stuttgartban rendezett mustra, ahol Pataki alkotásai elbűvöltek. Így hívtam a 2015-ös műcsarnoki Illuminációk – a Gutenberg-Galaxis stopposainak című kiállítás hat művészkönyvese közé újra. De a kortársak között szerepeltek ott Korniss Dezső 1946-os Európai Iskola IX-es mappájának lapjai is. Amihez a Kovásznai Györggyel a 60-as években készített animációs filmjét is vetítettük. Pataki most látható munkái közül több itt is revelatív élményem volt. Most Pataki tovább folytatja ezt az animációs praxist. Korábban a 2B Galériában Böröcz László rendezte Személyi igazolvány tárlata az „átkos” kötelező bélyegként viselt kis könyvecskéjén ironizált.
Bonyolultabb képzőművészet–könyv műfaji áthatások is vannak: minap a Képzőművészeti Egyetemen Orosz István „Könyv a tükörben, avagy a megevett tengerészek” című előadását hallhattam. Az indító dián René Magritte festményein, a Könyv a tükörben című talányos „kettős portré” volt látható. A tükör alatti kandallópárkányon papírkötésű könyv, a festő mecénása, bizonyos Edward James megrendelésére odafestette Edgar Allan Poe Arthur Gordon Pym tengerész története című ponyváját. A bonyolult irodalmi és festészeti nyomozás itt nem részletezendő eleme elvezetett egy különleges, bűncselekmény–könyvkötő anyaghoz is. Középkori tömeges gyilkosságok után elárvult zsidó könyvek lapjaira gyakran találnak rá egykori fedelekben a mai könyvrestaurátorok.
Kevésbé morbid, de szerves eredetű színezővel, ökörepével márványozzák a könyvlapok széleit és bütüit. Most Pataki egészen új technológiákkal ér el lírai hatást. Szarkasztikus antikvár-leletek: amikor a dedikált ajándékkönyv neve nyomán olvasójáról kiderül, soha ki sem nyitotta a neki szánt művet. Mert valaha a nyomdákban a papíríveket a szerint, ahány rétűek, összehajtogatták, ívszámaik szerint összehordták, ellenőrizték a paginát. Végül a könyvkötészetben összekalapálták, deszkák közt sajtolták. (Deszka, egyáltalán, a fa: szép áthallást ad a Pataki-művekre.) Végül viszont a kész könyv íveit nem mindig vágták fel – az már az olvasó ünnepi teendője papírvágó késsel otthon, a fotelben. A felvágatlan példányok beszélnek az utolsó mozzanatról: az olvasást elspóroló kritikusok és pályatársak közönyéről.
A vágatlan lapok „mássága” konkrétan vezet a Pataki-féle kreatív könyvhasználat egyénített műfajához. Ő is vág a könyvön, de gyakran más, új, funkciómentes irányokban. Ha meg is jelennek betűk az új metszeten, mégsem olvasható a felület – szinte Braille-írás az eredmény. Pont ez a művész terve: a kimondhatatlant nem tudjuk leírni sem, közölni képpel mégis tudjuk.
Pataki Tibor: Sorskönyv XXXI
Tárlatát öt témába rendezte Pataki Tibor. 1. tér: Sorskönyvek cím alatt nagyfelbontású giclée-nyomatai virtuális könyvplasztikák. A térhatást a beszédes nevű morph szoftverrel éri el. A fázis-áttűnések plusz-síkok képzetét keltik. Beszédes az egyik cím is: Panaszfal.
A 2. egység a Könyvtájak. Itt az összelapozás találó kifejezése tökéletesen elmondja: kapcsolataink az első és legerősebb asszociáció. Tibor telitalálat szójátéka itt: Szerethegyek.
A 3. téma az Évgyűrűké. Pataki a fába írt történetbe implantálja saját elbeszéléseit. Technikai bravúrral a hangszer vizuális Stradivariként szólal meg. Belső információk tárulnak elénk.
A 4. egység a Saját könyvtár. A könyvalapú olaj-vászon művek érdekes összevetésre adnak lehetőséget az első tér sorskönyveivel. A személyes itt is, ott is másként mutatkozik.
Végül az 5. térbővület a Párnakönyvek vitrinjeit fogadja be. Többek között a nagymama naplólapjait. Nem akarom túlbeszélni: hallgatok.
Pataki Tibor: Álmoskönyv
Záró-könnyítésnek egy anekdota: vágni / agyonvágni sajtóhibával is lehet. Kedves, pikáns történetem – minthogy a Kaposvári Csiky Gergely Színház jobb éveiből nekem is jutott vagy 15. Szóval: Csiky, a színház-névadó drámaíró, francia műfordító azzal hencegett, hogy aki a könyvében hibát talál, ahányat, annyi aranyat fizet annak. És keresték, de senki se talált szedéshibát. Viszont a könyvfedélen ló-betűkkel az állt: Ordította: Csiky Gergely.
Én csendben ordítom, Pataki Tibor experimentális karakterű újító, ám ugyanakkor mélyen humanista alkotó.
Elhangzott az Eötvös 10-ben 2019. november 6-án, Pataki Tibor Évgyűrűk című kiállításának megnyitójaként.
Pataki Tibor kiállításának részlete
