Bocca della Verità
groteszk a vérpadon a nap
a guillotine ha elakad
mint lift két emelet között
a csúf ha szépnek öltözött
groteszk a hóhér aki sír
groteszk a pulpitus – ha sír
groteszkül hathat némelyik
viselkedés mely émelyít
lakodalomban siralom
siralomházban vigalom
sok üvegszem ha kiesik
míg az igazit keresik
groteszk minden leleplezés
fényűzés helyett fénytörés
hamvasnak lenni akarás
fittyedt ajakon harapás
szőke bombázó kér utat
szemből rozzant némbert mutat
hiába küld el felcserért
ki mindig mindent felcserélt
groteszk az olyan helycsere
mely elsősorban fejcsere
groteszkből káosz is lehet
ha vér és víz cserél helyet –
groteszk ha egy érdemtelen
himbálódzik az érdemen
márványsajtban nyüzsgő kukac
trónszék előtt szemétkupac
hapták helyett hanyatt esés
sáros palástban konyhakés
groteszk ha a hal nem harap
de úszáskor vádlidba kap
groteszk a vízparti tömeg
lábszárcsontod’ tapsolja meg
ha a hínárból felhozod
majd éltetnek mint bajnokot
groteszk ki él holott halott
titkától mit csak ő tudott
lecsókolbászként legbelül
mikor disznóvá lényegül
hullámmozgású szemfödél
koporsót megfojtó kötél
groteszk a ránc a homlokon
a bibircsókos tollnokon
rosszakaróddal áldomás
égő tűzoltóállomás
groteszk a brifkód belseje
ha messze van még elseje
groteszk mi torz groteszk mi rút
dögszagú kút vérlucskos út
koszos havon üszkös tanyák
lecsüngő mellű vén banyák
groteszk ha a dal fáj hamis –
s az igazságnak szája is
Antropocén (kilenc kör)
Lessétek, mily tan látható keresztül,
elfátyolozva különös rímemben…
(Dante–Babits, Pokol, 9, 62-63)
(1)
Az Arktiszon olvad a jég,
egy whiskybe tán még elég.
Mi tettük: ne nézzünk az égre.
A holocénnek végleg vége.
(2)
Pánik, panasz fölösleges:
az egyed itt nem érdekes.
Nincs szén-dioxid, oxigén –
Új bűnünk az antropocén.
(3)
Veszélyben rombol, menekül,
ha biztonságba jut – megül.
Bölcs állat – túlélni akar.
Bölcs ember – tette mit takar?
(4)
Leszünk majd fosszilis lelet,
kőbe nyomódott képzelet –
Bartók, Dalí, Fellini-lábnyom,
és nem lesz, ki minket kiásson.
(5)
Fenség az ember, bárha vétkes,
mert csak ő tudja: léte véges.
Idők mélyébe ha alászáll,
kihal a gondolkodó nádszál.
(6)
Egy liftben utazol talán.
Kipillantva üvegfalán
kívül a táj, belül a fáj –
Lebeg, megáll, de ki ne szállj.
(7)
A mindenség – franciakert:
mértani, pontos, kiszemelt.
A föld – angolkert, menedék:
élni, szeretni épp elég.
(8)
Míg nem jön el a földi vég,
nincs űr, hiány, se’ veszteség:
csak képzeljük, milyen lehet –
S ha eljött – nem lesz képzelet.
(9)
Maradni, avagy menni kell:
végső esélynek fogni fel,
vagy csalás nélkül adni fel,
s katapultálni innen – el.
A nyitóképen: Bocca della Verità (az igazság szája). Maszkot imitáló, 1300 kilós márványkorong, mely talán egy folyamistent, esetleg Ókeanoszt ábrázolja. Egykor a Cloaca Maxima, az ókori Róma legnagyobb szennyvízcsatornájának egyik fedele volt, ma a Santa Maria in Cosmedin templom előcsarnokának falánál áll, Rómában. > A kép forrása.