Könyv Kata az óbudai Esernyős Galériában megnyílt és (a koronavírus-járvány miatt) tiszavirág életűvé vált Üvegtest – Corpus vitreum című kiállítása élő és élettelen testekről szól. Az emberi test és a külső valóság észlelésében láttatott tárgy – jelen esetben az üveghasáb – találkozásáról, amelyek külön-külön és együtt, egyszerre is megjelennek műalkotásaiban.
A test puhaságát – amely számos, igazán revelációként működő és szinte tapintható „puha” képen megjelenik – az üveghasábok és a bennük burjánzó szervetlen kristályok ellenpontozzák: lám nem csak az élő, az élettelen is képes változásra, mennyiségi és minőségi növekedésre.
Az élő és az élettelen. A puha és a kemény. A kerekded és a szögletes. Az átlátszó és az átláthatatlan. Csupa ellentétpár, amelyek a kiállítás műalkotásai során születnek.
Könyv Kata: Üvegtest I. (a kiállítás részlete)
Az élő test képes észlelni, ugyanakkor sohasem képes objektívan szemlélni, mert minden észlelés csak a saját testen keresztül valósul meg. A saját test (Maurice Merleau-Ponty fogalma) az észlelést a szubjektivitás börtönébe zárja. Ugyanakkor ez egyben a világra való nyitottság lehetősége. Test és tudat viszonya szoros és egymástól elválaszthatatlan. A világ csak azért és úgy van számomra, mert én vagyok, és észlelem. A test pedig önmaga melegségét, puhaságát, fizikai tulajdonságait, eleven valóságát azáltal észleli, hogy kapcsolatba kerül az őt körülvevő élő és élettelen világgal. A hideg üveghasábhoz képest a test puha és meleg, az üveg hozzá képest hideg és kemény, ám ennek észlelésére csak a testtel rendelkező tudat képes.
Vannak képek, amelyek épp e találkozásokat szemléltetik: amikor a test, az élő, puha és a kemény üveg egy képben ábrázolódik, a két test fizikai interakciójában kifehéredik a rózsaszín test, míg az üveg látszólag mit sem változik. A tudattal bíró, észlelő szubjektum és az élettelen külvilág találkozik.
Könyv Kata: Üvegtest 2.
A puha képek (valóban puha, bélelt és plüss kárpittal borított felületek) egyik kiemelkedő sorozata a köldököt ábrázolja, melynek helyén tükör láttatja a kinti világot, annak, aki „köldöknéző” – vagyis itt most belenéz. De többszörös szimbólum-ereje van ennek a tükörköldöknek.
Köldöknéző – a magyar nyelv így fejezi ki a befelé figyelő magatartást. Eredetileg keleti meditációs technika volt ez. A magyarban évszázadok óta inkább arra mondják, aki magába fordul, magával van elfoglalva, a nagyobb összefüggések nem érdeklik, vagy csak haszontalan, elvont dolgokon önmaga kedvére filozofál. Másrészt a puha képek hideg tükörköldöke (már megint egy ellentét!) a belső és külső világot kapcsolja össze. Az átjárást az én és a mi, az én és a világ között, de a tükör képe ábrázolja a saját testen idegen lenyomatot hagyó külvilágot is, amely, bár nem mi vagyunk, mégis nyomot hagy rajtunk.
Könyv Kata kiállításának részlete
A köldök a mitológiákban is jelentős szerepet töltött be: a mitológiai történetekben a köldök általában a világ közepeként szerepel. A köldök a kapu a világra. A köldök a teremtés, a születés szimbóluma. A keleti kultúrákban nagy jelentőséget tulajdonítottak a női köldök erotikus szerepének, amely a termékenységhez kötődött. És talán épp az anya és a magzat testének az egysége az a kegyelmi állapot, amely a végzetesen magába zárt szubjektum számára a külvilágot a saját testben érzékelteti.
Könyv Kata kiállítása a világ kettős szemléletéből fakad: a tárgyi világ objektivitása és a szubjektum egzisztencialista magánya ebben a keresztmetszetben összebékül, és mindkettő a maga lehetőségeiben tárul fel.
A fenti szöveg a kiállítás megnyitójának szerkesztett változata.
