Tüskés Tibor születésének 90. évfordulójára


Takáts Gyula és Tüskés Tibor személyes ismeretsége, kapcsolata, levelezése 1959 elején kezdődött. A költő meleg hangú üzenetben méltatta Tüskés kritikáját, melyet a Mézöntő c., akkor frissen megjelent kötetéről írt(1):

Őszintén megvallom, meglepett a hozzáállás biztossága, a részletek aprólékos, de mindig a kitűzött célt szolgáló alapossága. Költészetem lényegét jól látod. […] Kérdezem, megvan-e neked a Se ég, se föld című kötetem? Van még 6 példányom! Hogy a lényeget sokrétűbben lássad, ha nincs, a magad fajta embernek szívesen küldök – írja 1959. január 12-én.

Így indult a két kiváló alkotó személyes és családi barátsággá mélyült, nemesedett kapcsolata, amely fél évszázadon át tartó, szoros irodalmi együttműködést és páratlanul gazdag, az utókor számára felbecsülhetetlen értékű levelezést eredményezett.(2) Levelezésük természetesen főként irodalmi, a közös alkotómunkában egymást segítő, ösztönző, inspiráló üzenetváltások sora volt, e dolgozatban azonban nem ezt a részét tesszük vizsgálat tárgyává.


A közös irodalmi ízlésvilág, alkotói célkitűzés, értékítélet és filozófia mellett Takáts Gyulát és Tüskés Tibort a Balatonnak – és környékének – mély ismerete, szenvedélyes szeretete, szépségének és értékeinek következetes hirdetése, valamint lehetőségeik szerinti ápolása, gondozása is szoros szálakkal kötötte egymáshoz. Takáts Gyula érdeklődése és vonzalma a tájegység iránt már diákkorában kialakult, ráadásul szülei az 1930-as évek közepén Fonyódon telket vásároltak, melyen egy máig álló, szép villát építettek. Ez aztán a családi nyaralások mellett hangulatos és értékes irodalmi találkozások színterévé vált, elsősorban a háború előtti években. Az ötvenes évek közepén pedig Takáts a Balatongyörökhöz tartozó Bece-hegyen vásárolt kis birtokot, s építette föl rá kicsiny házát, „költői ketrecét”, ahogy ő maga nevezte, melynek két oszlop közötti teraszáról csodálatos kilátás nyílik a györöki öbölre és Badacsonyra. Attól kezdve a nyarakat ott töltötte, s abban az ihlető környezetben született számos irodalmi alkotása (nem csak versei!), valamint a tájat megörökítő értékes rajzai. A Szántódon született Tüskés Tibor pedig magától értetődően vallotta balatoninak magát egész életében, s bár lakóhelye, munkája Pécshez kötötte, kikapcsolódni, feltöltődni mindig a Balatonhoz tért vissza. Életén át tartó balatoni kötődéséről Bartusz-Dobosi László írt ihletett, lírai átfűtöttségű, életrajzi adatokban gazdag tanulmányt.(3)


A balatoni érzelmek és élmények természetesen a két alkotó, a két barát leveleiből is visszaköszönnek. Olvashatunk bennük balatoni tervekről, megvalósult, vagy esetenként meghiúsult találkozásokról egymással és másokkal is, találunk bennük rövid élménybeszámolókat, sok esetben pedig már a következő évre szóló meghívást is. Tüskés Tibor főszerkesztősége idején mind a Jelenkor, mind később a Somogy tematikus balatoni számokkal is jelentkezett, ezekhez minden esetben kérte Takáts Gyula közreműködését, ennek a költő mindig eleget is tett, több levélváltásuknak kifejezetten ez adta a témáját.


A Balaton, közelebbről itt éppen Bece-hegy, már levelezésük első évében megjelenik. Takáts Gyula írja 1959. augusztus 8-án:

Kedves Tiborom, sajnos leveled késve érkezett. Elutaztam Becehegyre, ahol a világ egyik legszebb pontján egy mandulásban egy versíró víkendházat építtettem. Ide már nem hoztam magammal a novellát, sőt még a postámat se küldettem utánam…

Takáts Gyula – Tüskés kérésére és ösztönzésére – a frissen indult Jelenkor rendszeres és sokat publikáló szerzője lett. A levélben említett késedelem miatt a novella a szerkesztői elképzelésekhez képest egy számmal későbben jelent meg.(4) A közös balatoni élmények, találkozások pedig a következő esztendőben kezdődtek el. Ismét Takáts Gyula írja, 1960. június 13-án:

Jó lenne egyszer Bece-hegyen találkozni. Igen szép az én versíró ketrecem!

Tüskés Tibor egy hét elteltével, 1960. június 20-án válaszol a meghívásra:

Köszönöm szíves nyári meghívásodat, július második felét szeretnénk családommal a Balaton mellett tölteni, Fenyvesen, s ha megengeded, fölkeresnélek Becehegyen. Vagy mi hívnánk át Somogyba; Fodor Bandi, aki ezidőben szintén a Balaton mellett lesz, említette az ötletet: kis magyar Helikont tartani valahol a tó mellett, beszélgetni és együtt lenni pár órát, irodalomról, életről, Balatonról, néhányan, barátok.

Fodor András ötlete, mint arról Bartusz-Dobosi említett tanulmányából értesülünk, a következő évben Balatongyörökön, Bertha Bulcsu házában valósult meg, többek között Kiss Dénes, Szakonyi Károly, Kertész Ákos részvételével, de ennek akkor még folytatása nem lett. A becei találkozás azonban megtörtént, pontos előkészületeit a következő levélrészletek dokumentálják:

Valószínű most vasárnap kétheti hévízi kúrára utazom. Bfenyvesi címedet feltétlen közöljed, mert várlak Benneteket Becére. Ha tudom a címeteket, akkor küldök július 15 után levelet, hogy mikor találkozzunk – írja Takáts Gyula 1960. július 1-jén.

A hévízi kezelés után megismételt meghívásra Tüskés 1960. július 18-án válaszolt:

Csütörtök óta Fonyódligeten vagyunk, feleség és Gábor fiú. […] Szomszédságunkban, Fonyódon nyaralnak Fodor Bandiék. Hálásan köszönjük a szíves becei meghívást (a Kortárs-beli szép vers után is most már bizonyára odatalálnék), s Bandiékkal együtt örömmel meglátogatnánk Gyula Bátyámat. Mi itt júl 28-ig maradunk, így nekünk a jövő hét elejének egyik napja alkalmas lenne. Nem tudom, Gyula Bátyámnak is?


Az első becei találkozó tehát 1960 júliusának végén létrejött, s nem maradt nyomtalanul. Tüskés Tibor már augusztus 9-én lelkes hangon idézi élményeit:

Kedves Gyula Bátyám, a felejthetetlen látvány még mindig a szememben van, az isteni becehegyi bortól csiklandós a nyelvem, s a szívem hálával és szeretettel teli – azért a pár szép óráért, amit Nálatok töltöttünk. Nem győzök itthon mesélni a gyönyörökről, még az angyalok is irigyelnek Téged. Itt küldök az előhívott képekből néhányat, egyik-másik gyarlóságát mentse, hogy én is nagyítottam, másoltam.

Takáts Gyula pár nappal később, 15-én kelt válasza pedig folytatást ígér:

Kedves Tiborom, nagyon örülök annak, hogy jól éreztétek magatokat Becén. Csak azt sajnálom, rövid ideig voltatok nálunk. De jövőre majd egész napos kirándulást csinálunk, sétával egybekötve. A fényképek kitűnőek, külön köszönet érte. Másnap itt volt Jankovich és Fodor József. Ők mindig Györökön nyaralnak. Tegnap pedig átjött Juhász Feri és Nagy Laci Szigligetről…

Az említett fényképek közül kettő található meg Takáts Gyula hagyatékában, egyiküket Takáts Gyula ereklyeként őrizte, a továbbiakban erre még visszatérünk.

Takáts Gyula, Fodor Andrásné Sárika, Fodor András, Takáts Gyuláné Szabó Ilona és Tüskés Tiborné Szemes Anna a „Két oszlop” között 1960 júliusában; Tüskés Tibor felvétele(5)

Tüskés Tibor hagyatékában található két felvétel, melyek – a képek hátoldalának felirata szerint – ugyanennek az évnek kora őszén készültek, egy másik, a levelekben egyáltalán nem említett találkozás alkalmával. Ezeket Fodor András készítette, s jelenleg Nagy Anna tulajdonában vannak. Tőle tudható az is, hogy a látogatáson Tüskés és Fodor mellett Bizse János festőművész és felesége, Kovács Diana textilművész is Takáts Gyula vendége volt. Számos alkalommal előfordult, hogy más ügyben Balatongyörökön járva vagy átutazva, barátai beköszöntek Takáts Gyulához egy rövid látogatásra, ha otthon találták őt. Meglehet, ez is ilyen ötletszerű látogatás volt, s ha igen, akkor az „ötletgazda” Fodor András lehetett.

Takáts Gyula, Tüskés Tibor és Kovács Diana, 1960, Bece-hegy; Fodor András felvétele

Az idő múlásával Tüskés Tibor bece-hegyi élményei tovább mélyültek és erősödtek, erről tanúskodik 1960. augusztus 29-én kelt levelének részlete:

Az iskolai gondok is ellepnek, de még élek és táplálkozom a nyári napfény- emlék-tartalékokból. Ha behunyom a szemem, Becére gondolok, egyszerre megkönnyül körülöttem a világ, tág eget látok, s a sima víztükröt, mint egy ezüst tálcát, s a domb eresze alá rakott fecskefészkét a költőnek. Itthon, újra kézbevéve Keresztury Balaton-könyvét – kritika ürügyén – aztán megírtam ennek a szép nyárnak s a magam somogyiságának vallomását.(6) Elküldtem a Somogyi Írásnak, azt válaszolták: furcsa írás, de hozzák. Az örömön kívül, azt hiszem, kicsit elégtétel is lenne, ha közölnék.(7)

Nincs abban meglepő, hogy az erős, örömteli emlék – megfelelő távlatba helyezve – írásra késztette Tüskés Tibort. Itt is – és hány helyen még! – találkozott az alkotó szellem keze alatt a balatoni élmény és az irodalom. Takáts Gyula az írást olvasván, 1960. november 1-jén reagált:

Köszönöm kedves megemlékezésedet Becéről a Somogyi Sírásban [sic!]. Látod ebben az „izében” működik egy társadalmi bizottság, pedig ki sincs írva a fejlécre.

S míg most jót mosolygunk Takáts Gyula sommás véleményén a Somogyi Írás c. folyóiratról, meg kell említenünk, hogy az akkori politikai adminisztráció épp abban az időben kívánt a Jelenkor élére a szerkesztőbizottság mellé egy „társadalmi bizottságot” is kinevezni, Tüskés Tibor nem kis bosszúságára.


Az első becei találkozás emléke évtizedekkel később is felbukkan Tüskés Tibor levelében:

Kedves Gyula bátyám, nagyon szépen köszönöm elismerő soraidat, nagyon jól estek, hiszen ebben a „kérdésben”, Balaton és irodalom ügyében a leghitelesebb véleménymondó vagy. Sosem tudom feledni az első becei utunkat, amikor – valamikor a hatvanas évek elején – Fonyódligetről mentünk át Fodor Bandiékkal látogatásodra, alighanem a század egyik leghidegebb nyarán – írja 1998. július 14-én kelt levelében. Takáts Gyula elismerő sorai itt Tüskés akkor frissen megjelent balatoni kötetéről szóltak.(8) S hogy az a nyár mennyire hűvös volt, az a fentebb bemutatott fénykép szereplőinek öltözékén igen jól látszik.

Több levélváltáson átívelő, megható sorok utalnak vissza a legelső látogatásra bő másfél évtizeddel később, 1977 tavaszán. Tragikus veszteség érte az év márciusában Takáts Gyulát: elhunyt első felesége, Szabó Ilona, Loncika. Április 21-én kelt levelében e szavakkal fordul Tüskés Tiborhoz:

Most pedig egy igen nagy kérés. Valamikor 1959-1962 között Te készítettél egy remekül sikerült képet, amelyen Loncika ül, én mellette és ott volt Anni is, de Te levágtad és úgy küldted el nekünk. Én annyira szerettem ezt a képet, hogy sokáig hordtam a pénztárcámban. Kérlek, keressed meg és negatívját küldjed el. Én fölnagyíttatom, mert csak az érzések, és a tárgyak és fényképek maradtak már nekem… Lyukas az egész ház!… Hogy folytatódik az életem, nem tudom…

Tüskés Tibor 1977. június 4-én tudott a kérésre válaszolni – közben mindketten közelgő közös finnországi utazásuk előkészületeivel voltak elfoglalva:

Kedves Gyula Bátyám, azt hiszem, erre a képre gondoltál. 1960 nyarán készült Becén. Akkor jártunk Nálad először. Emlékszem, Fonyód-ligeten nyaraltunk, bér-villában, onnét indultunk útra Fodor Bandiékkal, s akkor született meg a fenyvesi telek és ház gondolata. Lantos Miklós barátom készítette el a nagyítást…(9)

Három nappal később indult útjára Takáts Gyula köszönete:

Kedves Tiborom, végtelen nagy örömöt szereztél azzal, hogy az 1960-ban készített fényképet elküldted Loncikáról. Berámáztatom és mint jó szellememet szobámba helyezem el. Pénzestárcámban máris őrzöm. Lantosnak írok és küldök könyvet, mihelyt lehet.

A díszes fényképtartóban elhelyezett kinagyított fotó jelenleg is a Takáts Gyula Emlékházban a nagyszoba kerek asztalán látható. Kisebb, tárcában hordható változata pedig a Somogy Megyei Levéltárban, Takáts Gyula hagyatékában kapott helyet. Utóbbi beszkennelt másolatát tudjuk itt bemutatni.

Takáts Gyula és Szabó Ilona 1960-ban; Tüskés Tibor felvétele

Tüskés Tibor leveléből számunkra értékes információ, a balatonfenyvesi telek és ház első gondolata és terve jut itt tudomásunkra. A tervet tett követi, a nyaraló röviddel később felépül, s fontos szerephez jut nemcsak a Tüskés család életében, hanem e dolgozatban is, mint több tervezett, ám különböző okok miatt csak részben létrejött találkozások helyszíne.


De térjünk vissza 1960-hoz, az első balatoni találkozások évének végéhez. A következő évi meghívást 1961. június 23-án küldte el Takáts Gyula:

Tibor, remélem, nyáron találkozunk Becén. Mi augusztus hónapban leszünk ott. Majd le fogjuk levelezni. Kedves feleségeddel együtt várunk Benneteket.

A további nyári levelekben sajnos nincs nyoma időpont-egyeztetésnek, a látogatás napjának. A találkozás azonban megtörtént, s nem is volt feltétlenül szükséges mindent levélben megtárgyalni; Takáts Gyula abban az időben gyakran utazott Pécsre, így a találkozót megbeszélhették személyesen vagy akár telefonon is. A levelekben először október 15-én kerül elő a nyári találkozás emléke:

Kedves Gyula Bátyám, végre akadt egy szabad szombat-vasárnapom, hozzáfogtam a nyári képek előhívásához, s most itt küldök néhányat a Becén készültek közül – írja Tüskés Tibor, majd Takáts Gyula október 26-án:

Kedves Tibor, köszönöm a szép becei képeket. Megint egy esztendő zárult.

Érdemes itt felfigyelnünk Takáts Gyula sajátos becei időszámítására – bár ennek írásos nyomát másutt még nem láttam – a Bece-hegyi tartózkodás végével, a szüret befejeztével lezártnak tekinti az esztendőt. Ennek a becei találkozásnak a fotói (s a későbbieké is) sajnos – egyelőre legalábbis – nem találhatók meg Takáts Gyula hagyatékában. Ahogy nincsenek meg a balatonfenyvesi viszont-látogatások felvételei sem. Egyelőre csak reménykedni tudunk, hogy valahonnan egyszer még előkerülnek.(11)


Az 1962-es esztendő meghozta a Tüskés családnak a balatonfenyvesi nyaraló felépülését, Takáts Gyulának pedig a baráti meghívást:

Kedves Gyula Bátyám, holnap utazom Fenyvesre, feliben-harmadában elkészült a ház, előbb takarítunk, aztán beköltözünk a kis „enyhelybe”. Nagyon örülnénk, ha arra jártadkor meglátogatnál bennünket, e hónap végéig én is ott leszek. (Tavasz u. 28. A piac mögött – gondolom, ez egy közismert tájékozódási pont.) Úgy tudom, július második felében Bandiék(12) is Fonyódon lesznek, úgy lenne illő, hogy most az innenső parton, nálunk találkoznánk – írja Tüskés Tibor 1962. július 15-én. A meghívást Takáts örömmel fogadta: Örülök […] meghívásodnak Fenyvesre. Remélem, eleget tudok tenni, bár még az idén csak egyszer sikerült balatoni levegőt szippantanom. A barátság és kíváncsiság biztos kivisz Hozzátok – írja pár nappal később. A munkahelyi, múzeumi elfoglaltságok azonban felülírták a várt találkozás tervét; Takáts Gyula abban az évben nagyon kevés időt tudott a Balaton mellett tölteni, s akkor pedig a Bece-hegyi teendők kötötték le.

Az 1963-as esztendő aztán meghozta a balatonfenyvesi találkozást is, pontos napját nem tudjuk, három rövid levélrészletből csak annyi derül ki, hogy valamikor július 10. és 30. között történt. Az egyik levélben Tüskés Tibor egy tömör, örök érvényű üzenetet fogalmaz meg, ami azonban, úgy tűnik, azóta sem talált értő fülekre. Ami érték – az mindenkié. A Balaton is. Nem lenne szép, ha valaki is, valamiképp is kisajátítaná – írja 1963. június 22-én.


Az 1964-es esztendő mosolygós és mosolyt fakasztó üzenetváltása ismét egy balatonfenyvesi találkozás emlékét őrzi.

Kedves jó Tiborom, nem tudom, hova írjak és hol keresselek? Pécs-Bfenyves? Tehát írjál egy lapot sürgősen Becére, vagy ugorjál, ugorjatok stb. át. Mi most VIII. 1-15ig Becén vagyunk. Estefelé magam is szívesen átnézek, csak hírt és címet kérek – írja Takáts Gyula július 30-án, s augusztus 2-án érkezik Tüskéstől a hír (és az elfelejtett cím is):

Kedves Gyula Bátyám, Fenyvesen kaptam meg kedves leveledet, innét is írok. Szombatig leszek itt, aztán Pécsre kell mennem. Csütörtökön vagy pénteken szeretettel várunk Loncikával együtt, akár úgy is, hogy itt is aludjatok. Horgászbottal, fürdőruhával, hálóruhával jöjjetek.


A következő években is sorra érkeznek a kölcsönös meghívások, tájékoztatások a balatoni tartózkodás időtartamáról. Tüskés Tibor azt se mulasztja el megírni Takáts Gyulának, hogy Fodor András mikor tölti szabadságát Fonyódon. A találkozások létrejöttét, esetleg elmaradását nem mindig sikerül a levelek szövege alapján kideríteni. Mintha helyenként hiányos lenne a levelezés. S persze itt is felmerül annak lehetősége, hogy egy-egy pécsi vagy budapesti – akár véletlen – személyes találkozás, esetleg telefonbeszélgetés tette fölöslegessé az írásos üzenetváltást. A továbbiakban a bizonyosan létrejött, illetve az ismerhető és komoly okkal elmaradt találkozásokra fogunk főként odafigyelni.

Ilyen volt 1966 áprilisában egy tulajdonképpen rendkívüli találkozó, amelyre Takáts Gyulának készülő írásához adatgyűjtés céljából volt szüksége, lehetőséget pedig az adott rá, hogy Tüskés első feleségével, Szemes Annával együtt – mindketten tanárok – az iskolai tavaszi szünet hetét a fenyvesi nyaralóban tudták tölteni.

Kedves Gyula Bátyám, április 3 és 10 között Fenyvesen leszünk. Ha a nagyberki íráshoz szükségét látnád még a helyszíni szemlének, igen szívesen vendégül látnánk ezekben a napokban. Péntekig Pécsre, keddtől Fenyvesre várok értesítést – írja Tüskés 1966. március 27-én, amire Takáts Gyula 30-án válaszol:

Tiborom, ápr. 5 és 9 között az egyik nap kiugrom néhány pótló adatért. Kérlek, írjad meg Fenyvesen milyen „virág-nevű” utcában laktok. Elfelejtettem.

Takáts nehezen jegyezte meg, s többször kérdezett rá a fenyvesi címre, több oda küldött üzenetének, levelezőlapjának címzése volt egyszerűen „Balatonfenyves / A PIAC MÖGÖTT”. A posta becsületére legyen mondva, ezek is rendre eljutottak a címzetthez. Adatgyűjtésre és -pótlásra pedig a Nagyberekről szóló, elmélyült és alapos tanulmányához volt szüksége, amely megjelenéséig visszatérő témája volt levélváltásaiknak.(13)

Ugyanebben az évben még egy kedves meghívást találunk Takáts Gyulától, melyben Fodor Andrást és Tüskés Tibort együtt invitálja Bece-hegyre, választ azonban nem lelünk. Egy évvel később pedig különös félreértésre, egymással nem találkozó hírekre bukkanunk. Abban az évben Takáts Gyulát baleset érte, térdében szalagszakadás történt. Erről ír 1967. szeptember 29-én:

A nyár nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Még nehézkesen jártam. Ezért nem mentünk Fenyvesre. De lassan minden rendbe fog jönni.

Tüskés Tibor pedig két héttel később, október 12-én üzeni:

Már a nyáron szívesen láttunk volna Benneteket Fenyvesen, a jeles vendégek, Veres Péter, Németh Lászlóék, Fodor Bandiék sorában, sajnos hírt se kaptunk felőletek.

Vajon a posta késlekedett? Vagy Tüskés keze között kallódott el a levél, és csak késve bontotta fel? Sajnos az ilyen kérdésekre a kutató nem szokott választ találni.

A továbbiakban, 1971-ig csak elmaradt találkozások rövid híreit találjuk a szövegekben, miközben kiderül, hogy mindketten hosszú időt töltöttek a Balaton mellett. Takáts Gyula végül, 1971. június 10-én türelmetlen hangú üzenetet ír Tüskésnek:

Jó egészséget és szorosabb levelezést, mert a nyáron többször kell, hogy találkozzunk. Amint kimegyünk, ill. mehetünk Becére, írok – majd augusztus 10-én a következőt:

Kedves Tiborom, Lonci 60 napig volt kórházban. 14 napja vagyunk itt. Gyertek át, nagy szeretettel várunk. Hozzatok fényképezőgépet és amint Bandinak írtam, a „Magyarokhoz” megírásának évfordulója alkalmából csinálunk egy „irodalmi pinceszert”, melyet rendszeresíteni szándékozom.

S bár Takáts Gyula 1971-ben megnyitotta a híres-neves Bacchus Könyvét, ezt a hangulatos Bece-hegyi irodalmi vendégkönyvet, az első „irodalmi pinceszert” ebben az évben nem sikerült megrendezni, s hogy miért nem, arra Tüskés Tibor augusztus 16-án kelt levele ad választ:

Bandiék jelenleg Olaszországban vannak, s csak szeptember első napjaiban jönnek haza. Nekünk a becei kirándulásra aug. 23-a (hétfő) volna jó. Hogy mivel megyünk (hajóval, vonattal?), még nem tudom, az időjárástól függ. Élelemmel, ebéddel ne legyen gondotok. Hogy alkalmas-e a jelzett idő, kérlek, egy lapon Fenyvesre írd meg.

A szintén somogyi, a Balaton iránt szintén elkötelezett Fodor András nélkül a pinceszert nem lehetett megrendezni.


Az 1972. évi balatoni témájú levelezés oly gazdag és olyan hangulatos, hogy szinte nincs is mit hozzátenni. Tüskés Tibor írja július 30-án:

A hónap eleje óta itt vagyunk s kb. aug. 25-ig maradunk Fenyvesen. […] Szívesen látogatunk Becére, köszönjük a meghívást. Ahogy a naptárt nézegettük, jövő szombat (aug. 5-e) volna talán a legalkalmasabb. 3 óra után érkeznénk Becére. Azért is választottuk ezt az időt és a becei látogatást először, mert Bertók Laciék is szívesen csatlakoznának hozzánk s örömmel tisztelegnének a két oszlopra emelt ház gazdái előtt.(14) (Ők ugyanis most egy lellei főiskolai üdülőben töltenek két hetet, s ez a szombat volna az utolsó balatoni napjuk) Aztán augusztus közepére (amikor Bandi újból hosszabb időre Fonyódon lesz, s természetesen mi is itt Fenyvesen) Benneteket hívnánk meg szeretettel.

Takáts Gyula sokat sejtető válasza augusztus 2-án kelt:

Tehát szombaton, 5.-én d.u. Várunk Benneteket. Örülök, hogy B. Laciék is jönnek, de úgy készüljetek, hogy „Bacchus Könyvembe” írtok. Megtartjuk az első „irodalmi pinceszert” és bejegyezzük. Örülök, hogy somogyi lesz.

Az első irodalmi pinceszer megörökítése tragikus árnyalatával együtt is – Tüskés Tibor akkor veszítette el édesapját – a Bacchus Könyve leghangulatosabb oldalai közé tartozik, idézzük hát ide teljes egészében:

Első becei
IRODALMI PINCESZER
Berzsenyi „A MAGYAROKHOZ” verse
írásának 162. esztendejében
1972. aug. 5-én

Nyílik már ligetünk, itt van a szép sereg:
Isszák mint a gödény, jó Becehegy levét,
Tüskésék, Fodorék, Bertókék – valahány:
mind somogyi tüke. –

Miáltal gazdagszik Bece becse
Takáts Gyula minden kincse:
a két oszlop, a Loncika, a pince.

Én mondom: Fodor Bandi

Ravatal mellől jöttem Bacchus hegyére.
Apám temetéséről atyai barátom
kőasztalához. Csonkulva épülünk egésszé.
Szépséggel gyógyítjuk szomorúságunkat.

Takáts Gyula baráti, gyógyító
vendégszeretetéért hálás szeretettel

Tüskés Tibor

„Szabad nép tesz csuda dolgokat”
Berzsenyi és Takáts ege alatt.
A „hasznos szép” csúcsán csücsülve
idézem, vésem Bece hegyére!

Bertók László

(1972)


Egy hónap se telik el, mire megérkezik Tüskés Tibor küldeménye:

…szeretettel küldöm a becei fényképeket, augusztusi látogatásunk emlékét. Ami utána következett a nyárból, az már csak eső, hideg és didergés volt. Gondolom, ezért maradt el szívesen várt látogatástok. De jövőre majd talán megembereli magát az idő, s a déli part vendégül láthatja az északit – amire Takáts Gyula válasza szeptember 9-én:

Kedves Tiborom, nagyon köszönöm a kitűnően sikerült fényképeket. Annál is inkább, mert úgy tehetem el őket, mint az első becei „Irodalmi Pinceszer” emlékét. Örülök, hogy a mi kis somogyi társaságunk így együtt van családostól.

Fájó szívvel kell leírnom, hogy sajnos ezek a nyilván páratlan hangulatú fényképek is eltűntek, vagy idáig ismeretlen helyen lappanganak. Izgalmas és fontos kutatói feladat lesz valahogy a nyomukra jutni, vagy – rosszabb esetben – legalább meggyőzően bizonyítani, hogy végleg elvesztek. Ám a Bece-hegyi „szezon” még nem ért véget, erre utalnak Tüskés Tibor kedves sorai szeptember 26-án:

Csak nem vagytok még mindig Becén? Persze a termés, a szüret odaköt, de a hideg, az időjárás még itt a városban is nehezen elviselhető. Jó volna, hogy ami az idén elmaradt, a fenyvesi látogatástok, a jövő nyár szép terve lenne.

A következő, 1973. évi fenyvesi látogatásnak a levelekben nincsen nyoma. S Takáts Gyula egyetlen, tárgyunkhoz tartozó rövid üzenete se sokat árul el:

Bandi mikor lesz Fonyódon? Jó lenne egy pinceszer, s megbeszélni egyet-mást – írja 1973. július 29-én. A Baccus Könyve siet itt segítségünkre, melyből kiderül, hogy augusztus 14-én ismét hangulatos irodalmi pinceszer volt Bece-hegyen, Major-Zala Lajos és felesége Linda, Élthes János, Tüskés Tibor és Szalai László, valamint egy olyan személy részvételével, akinek aláírását eddig nem sikerült megfejteni.(15) Fodor András azonban ezen az eseményen nem tudott részt venni.


A következő években megint csupán meghívásokat, terveket találunk a levelek szövegében, a megvalósulás vagy meghiúsulás bizonysága nélkül. Különös, gyors üzenetváltás történt 1976. augusztus 14-én és 15-én. Előbb Tüskés írja: Aug. végén szeretnék még néhány napot Fenyvesen tölteni. Major-Zala Lajos jelentkezett, ha nem alkalmatlan, talán fölkeresnénk Becén. Másnap Takáts válasza következik: Kedves Tiborom, légy szíves és mondjad meg Zala Majornak is, hogy örömmel látunk Becén benneteket. Csak aug. 23.-án és 26.-án nem vagyunk itt. Ennek a látogatásnak létrejöttét egyetlen levél, s a Bacchus Könyve sem igazolja. Bizonyító erejű viszont Major-Zala Lajos dedikációja, mely a Rontásbontó (Auróra, München, 1975) c. könyvében olvasható: „A becehegyi Nagysámánnak / a szőlő- természet és / borimádók szeretetével / az a másik, az a / svájci sámán / Becehegy, 1976. aug. 25. / Major-Zala Lajos”.(16) Előtte, július 9-én azonban találunk bejegyzéseket a Bacchus Könyvében, melyeket Fodor András, Fodorné Sárika, Tüskés Tibor és Tiborné, Tüskés Tünde, valamint Sulyok Vince és Sulyok Éva írtak alá.(17) E szintén megtörtént és fontos látogatásnak viszont a levelekben nincs se előzménye, se utóhangja. Tüskés Tibor bejegyzése e napon a Bacchus Könyvében: „Épüljön híd Fenyvesről Becére, Oslóból Pécsig.”

Ugyanebben az évben, szeptember 9-én készült Takáts Gyula talán legsikerültebb színesrajza az esős Balatonról, ami rajzművészetének visszatérő témája volt. A képet később Tüskés Tibornak ajándékozta dedikációjával, napjainkban Tüskés özvegye, Nagy Anna tulajdonában van.

Takáts Gyula rajza

A következő évek levelei ismét bővelkednek balatoni tartózkodások hírével és meghívásokkal is, a találkozások létrejöttének igazolása nélkül. S ebben az időszakban a Bacchus Könyve sem segít, bejegyzések hiányával csupán sejteti, hogy ezek a látogatások nem történtek meg. Majd 1979. július 4-én találunk fontos üzenetet Tüskés Tibortól:

…Aztán augusztusban néhány csöndes napot tölthessek, telefontól, újságtól, postától, rádiótól távol Fenyvesen. Akkor szeretném kézbe venni a Hideg-tűt, és régi adósságomat törleszteni, elemzést írni róla (aztán az írást egy készülő könyvbe szeretném beválogatni).

Biztosak lehetünk benne, leveleiben sem ez az egyetlen utalás rá, hogy elmélyült odafigyelést igénylő munkájával Tüskés máskor is elvonult Balatonfenyvesre, hogy az ottani ihlető és békés környezetben nyugodtan tudjon dolgozni. Itt éppen egy Takáts Gyula költészetéről szóló fontos tanulmányával készült el.(18)


Legközelebb 1981. augusztus 8-án és 9-én kelt üzenetváltás rögzíti egy bizonyosan létrejött látogatás tényét, szereplőit és időpontját is. Előbb Tüskés Tibor jelentkezik:

Bodosiék említették, hogy korábban többször szeretettel hívtad őket Becére, s szívesen meg is látogatnának. Visszafele jövet elhaladtunk autóval a Két oszlop alatt, de úgy láttuk, be van zárva a ház. Rám bízatott hát egy lehetséges jövendő látogatás megszervezése. Alkalmas volna-e, ha augusztus 21-én, pénteken (ami akkor „vasárnap”, vagyis munkaszüneti nap lesz) a koradélutáni időben, 3-4 óra tájt Bodosi Györggyel és feleségével, valamint Annával betérjünk (Pécsely felől jövet) Hozzátok? Fodor Bandinak is megírtam az alkalmat, ő akkor már hazaérkezik Japánból, ő Fonyódról Keszthelyen át tudna jönni, aztán késődélután mindannyian autóval visszaindulnánk a déli partra. Kérlek, dobj föl egy lapot, tartalmáról Bodosiékat majd én tájékoztatom aztán.(19)

Takáts Gyula már másnap válaszol:

Kedves Tiborom, a hőség miatt az ajtó mindig zsalura van zárva, de itt vagyunk október elejéig mindig. Az adott dátum jó. (Aug. 21; 3-4 óra.) Örömmel látunk Benneteket. Ezt írjad meg Bodosiéknak is. Fodor Bandiék, ha esetleg nem tudnának jönni, Ti akkor is gyertek, bár örülnék a közös összejövetelnek…

Érdekes mozzanat: a váratlan, csak arra jártukban beköszönni kívánó látogatók bizony pórul járhattak, ha nem vették a fáradságot, hogy a hegyoldal kaptatóján fölmásszanak a házig; a lenti kaputól föltekintve üresnek, bezártnak láthatták a kis tanyát.

Ebben az időben Takáts Gyula már második feleségével, Horváth Stefániával töltötte Bece-hegyen a nyarakat, majd később egyre gyakrabban maradt egyedül; Stefike csak hét végén utazott oda főzni, takarítani. Ő nem szerette meg a becei magányt és csöndet, hiányzott neki a városi nyüzsgés, amit otthon, Kaposváron megtalált és megszokott. De Takáts Gyula kedvét nem tudta (talán nem is akarta) elvenni a becei nyaraktól.


A nyolcvanas években, amikor a levelezés egyébként is ritkult, bizonyíthatóan megvalósult közös balatoni terveket nem találunk az üzenetváltásokban. Annál több szó esik az 1983-as közös bulgáriai utazásról, Tüskés Tibor 1984-ben történt betegségéről, epeműtétjéről, amikor is éppen Balatonfenyvesről kellett a pécsi klinikára szállítani őt. Takáts Gyulát pedig 1986-ban, nem sokkal 75. születésnapja után gyötörte egy súlyos, hosszasan gyógyuló isiász. Ugyanebben az időszakban Tüskés Tibor magánéleti válságon esett át, házassága megromlott, s első feleségével, Szemes Annával útjaik különváltak. A család 1990-ben a balatonfenyvesi nyaralótól is megvált.


A következő, a levelekben is nyomon követhető Bece-hegyi látogatásra Tüskés Tibort már második felesége, Nagy Anna kísérte el Takáts Gyulához.

Takáts 1990. augusztus 15-én datált levelezőlapjának – melynek témája egészében irodalmi – végén üzeni: „Ha erre jártok, nézzetek be”. Tüskés augusztus 18-án válaszol:

Kedves Gyula Bátyám, köszönöm soraidat, köszönjük a hívást. Augusztus 27 és 31 között egy hetet a Balaton mellett (Alsóbélatelepen) tölthetünk. Ha idő és időjárás engedi, egy keszthelyi kirándulás alkalmával, valamelyik nap, az ebéd utáni órákban (a vasúti menetrend ezt teszi lehetővé) rövid időre szívesen beköszönünk a becei házba.

Ezen a látogatáson is készültek fényképek, melyek viszonylag hosszú idő után jutottak el Takáts Gyulához, hiszen csak a következő évben, 1991. július 14-én szól róluk levelében:

…Stefike is nagyon örült a jólsikerült fotóknak. Gyertek el a nyáron is. Remélem találkozunk 22.-én Fonyódon a Somogy délutánon. Mi itt vagyunk Becén. Sok a tennivalóm a kertben. De talán a fizikai munka mellett jut időm az írásra is!

Ennek a levelezőlapnak a másik oldalán egy nagyon kedves és igen jól sikerült tollrajzot is küldött barátjának Takáts Gyula:

Levelezőlap, Takáts Gyula rajzával

Azt nem tudjuk, hogy találkozott-e a két házaspár 1991-ben is, valamint azt sem, hogy 1992-ben látták-e egymást a Balaton környékén, hiszen csak ennyi hírünk van Tüskés június 26-án kelt üzenetéből:

Jó vakációzást, szép becei napokat, heteket kívánunk. Mi most jöttünk meg a bélatelepi bérvillából. Fonyódon, vagy Hévízen talán személyesen is találkozunk.

Egy sokkal pontosabb tervezésű, minden bizonnyal meg is történt látogatásról esik szó Tüskés Tibor 1993. augusztus 3-án kelt üzenetében:

Úgy tervezzük, ha alkalmas, másnap, vasárnap, a kora ebéd utáni órákban tudnánk átmenni Becére, úgy, hogy még elérjük a Becéről 16,34-kor induló, Pécsre tartó vonatot. Minderről, gondolom, szombaton Hévízen még szót válthatunk, s véglegesíthetjük a látogatás idejét, programját.


Az 1994-es esztendő volt az utolsó, amely a megszokott, még többé-kevésbé zavartalan, igazi kikapcsolódást és feltöltődést adó Bece-hegyi élményt hozta Takáts Gyula számára. A további években második felesége, Horváth Stefánia, Stefike egyre többet betegeskedett, sokat volt kórházban, s ha nem, akkor otthon is egyre inkább kíméletre, segítségre szorult. S végül 1999 decemberében elhunyt. Tüskés Tibor pedig ezekben az években többször kezeltette fájós derekát. Ez persze nem gátolta egyiküket sem abban, hogy közben teljes energiával és teljes értékűen dolgozzanak, alkossanak. Tüskés Tibor 1994 és 2000 között a Somogy folyóirat főszerkesztője volt, Takáts Gyula pedig a Berzsenyi Társaság elnökeként felelős kiadója. A Balaton helyett ezekben az években Kaposváron és Pécsett találkoztak. Szoros, esetenként vitáktól sem mentes munkakapcsolatot tartottak fenn. S közben írtak rendületlenül, Takáts verseit és esszéit, Tüskés esszéit, tanulmányait.

A közös balatoni élményekkel kapcsolatban azonban az összegzés és főleg visszaemlékezés évei jöttek el. Takáts Gyula mintha előre látta volna ezeket a változást hozó éveket, amikor ezt a rövidségében is vallomásos, összegző üzenetet írta Tüskés Tibornak, 1994. július 14-én:

Én holnap visszamegyek a becei paradicsomba. Remélem, ha nem is a TV előtt, de a zöld füzetemen néhány versem tükrözni fogja azt a világot, amely egyedül az enyém irodalmunk javára. […] Valószínű találkozunk aug. 9-én. Addig is ha arra jártok, nézzetek be Becére.

Takáts Gyula sajátos, egyedi költői világát persze nem csupán néhány verse tükrözi fényesen, ráadásul még több mint egy évtizeden át építette azt tovább – irodalmunk javára. Egy évvel később, 1995. július 24-én kelt levelének kis részlete pedig híven tükrözi az imént leírt változást:

Sajnos igen nehezen vagyunk. Bece ezen a nyáron távoli remény.

Tüskés Tibor azonnal válaszolt, soraiból kiderül, hogy a Duna tévé is láttató erővel mutatta be Takáts Gyula világát:

Kedves Gyula Bátyám, tegnap este arcoddal, szavaddal voltál jelen közöttünk (a Duna tévé műsorában látott képek jó emlékét idézték föl bennünk a hajdani becei látogatásnak), ma pedig soraidat olvashatom. Ezekben az években a két kiváló alkotó még mindig, illetve ismét igen gazdag levelezésének tárgyát főként a Somogy szerkesztése és adminisztrációja adja. Meg természetesen az újonnan megjelent kötetek, melyeket rendszeresen megküldtek egymásnak. Mert mindketten alkotóerejük teljében voltak még és maradtak is, ami Tüskés esetében nem meglepő, Takáts Gyula azonban ez idő tájt már 85 éves volt…


Becére már csak napok jutnak a legfontosabb teendők ellátására, a baráti összejöveteleknek, irodalmi pinceszereknek csupán emléke él. A levelekben már alig esik említés a Balatonról, Takáts Gyula 1997. augusztus 10-én írt üzenete híven írja le az akkori körülményeket:

Kedves Tiborom, kerestelek, sajnos hallom, beteg vagy a derekaddal. Nagyon vigyázz, mert egyre kevesebben gondolkodunk úgy, ahogy… Remélem, ott leszel 19-én Kaposban… Én szintén nyűglődöm, hol ezzel, hol azzal. Becére 12-én megyek és 18-án jövök vissza. Szeretnélek látni és beszélgetni. Hévízen is! […] Jó lenne nyugodtan dolgozni a szőlőben és a papíron.

Az egy évvel későbbi, 1998. június 12-ei levélrészlet felér egy jajkiáltással:

Sok a gond és a baj. Itt is Becén is.

Ezzel a szomorú sóhajjal véget is érnek a levelezés balatoni szövegei. Maga a Balaton viszont még előkerül – rajzban. A 2005. július 12-én kelt levelében Takáts Gyula már nem először panaszolja, hogy szeme nem bírja a hosszú terhelést, ezért röviden ír. S a „kezem is receg” – ahogy ő írja.(20) Szó szerint panaszolja, hogy nem tud írni, majd a levél végén ehhez jegyzetet fűz:

Értsed a kézzel való írást. Amúgy jól megy a vers és próza is.

S amint a levél végének fotóján látható, jól ment még a rajz is. A betűkénél sokkal biztosabb vonalvezetéssel skiccelte oda a Bece-hegyi kilátást, a györöki öblöt. A levél utóiratában fonyódi látogatásra invitálja Tüskés Tibort – nem tudjuk, létre jött-e a találkozó.

Levélrészlet, Takáts Gyula rajzával

Utolsó éveiben Takáts Gyula szívesen időzött – unokahúgai körében – a fonyódi villában, rendszeresen hosszú sétákat tett, vagy az emeleti szoba beépített teraszáról gyönyörködött az északi partra nyíló kilátásban.

Kilencvenötödik születésnapjára pedig megjelent a Bacchus Könyve, a becei irodalmi vendégkönyv hasonmás kiadása. Természetesen Tüskés Tibor ebből is kapott példányt, amit lelkes és méltató szavakkal köszönt meg 2006. március 27-én:

Kedves Gyula bátyám, nagyon szépen köszönöm a Bacchus könyvet.(21) Nagy dolog, hogy nemcsak megkerült, ami elveszett, hanem kiadni, megsokszorozni is sikerült.(22) Forgatása, olvasgatása sok szép, közös becei emléket ébresztett bennem, élőkről és elhunytakról egyaránt. Könyved megőrzi a márvány hűségével az elszállt pillanatot.


Tüskés Tibor utolsó mondata méltó zárószava lehetne e megemlékezésnek szánt dolgozatnak, mégis, szabadjon néhány személyes szót is ejtenem.

Tüskés Tiborral többször találkoztam személyesen, főként Budapesten a Vörösmarty téren könyvheti dedikálásai alkalmával, egyszer pedig egy pécsi irodalmi rendezvényen. Mindig magammal vittem pár könyvét, melyekbe dedikációt kértem tőle. Ő nagyon szívesen tett eleget kérésemnek, közben kellemesen elbeszélgettünk könyvekről, utazásról – a Balatonról és Görögországról –, valamint irodalomról. Utolsó, 2009. június 6-ai budapesti könyvheti szereplésén is találkoztunk. A leghangulatosabb, rajzos dedikációt akkor kaptam tőle (A déli part c. sokkal korábban, 1968-ban megjelent füzetébe), szövege: „Fehér Zoltánnak / balatoni szívvel / Tüskés Tibor”. Meghívott akkor (szóban és egy másik dedikációja szövegében is) Pécsre, otthonába, hogy folytassuk ott a beszélgetést. Nem tudtam akkor még, s ott, a Vörösmarty téren nem is látszott rajta, hogy mennyire beteg. Nem tudtam akkor még, hogy már csak a temetésére mehetek el.

Tüskés Tibor dedikációja


Hivatkozások

1 Tüskés Tibor: Takáts Gyula: Mézöntő, Jelenkor, 1958/2., 98-100.

2 Kettejük levelezése mintegy 600 tételből áll, Tüskés 275 darabot írt a költőnek. Ez messze több, mint Takáts további legközelebbi barátaié, pályatársaié (Fodor András, Csorba Győző, Weöres Sándor, Kiss Tamás stb.). Egyedül Katona Piroska (1913−2003, irodalomtörténész, tanár), Takáts egykori gimnáziumi tanártársa „előzi” Tüskést, ő 1964 és 1999 között 343 levelet írt Takáts Gyulának Tabról, illetve Kecskemétről.

3 Bartusz-Dobosi László: “Szülőföldem szép határa…” Tüskés Tibor és a Balaton, Jelenkor, 2010/7-8., 824.

4 Takáts Gyula: A pásztor, Jelenkor, 1959/5., 1-5.

5 A fotó a Somogy Megyei Levéltárban, Takáts Gyula hagyatékában található. Közölve Kaposvár város Önkormányzata, mint tulajdonos engedélyével.

6 Keresztury Dezső: Balaton, Panoráma, 1960.

7 Tüskés Tibor: Vallomás és kritika: Keresztury Dezső: Balaton, Somogyi Írás, 1960/3, 52-55.

8 Tüskés Tibor: Gyönyörű magyar tengerke: Írások a Balatonról, Berzsenyi Társaság, Kaposvár, 1998.

9 Lantos Miklós (1930) fotóművész.

10 Közölve Kaposvár város Önkormányzata, mint tulajdonos engedélyével.

11 Tüskés Tibor hagyatékát ez ügyben nem tudtam megvizsgálni – a koronavírus-járvány miatt a Petőfi Irodalmi Múzeum nem tud kutatókat fogadni. [FZJ]

12 Fodor András.

13 Takáts Gyula: A Nagyberek világa és a Balaton I. rész, Jelenkor, 1966/7., 627-635., valamint 1966/8., 721-724.: A Nagyberek világa és a Balaton II. rész, Jelenkor, 1966/8., 721-724.

14 Bertók László (1935-) Kossuth-díjas költő.

15 Major-Zala Lajos (1930-2006) költő, Tüskés Tibor gimnáziumi osztálytársa volt, 1949-ben Svájcba emigrált. Dr. Élthes János jogász, az 1956-os forradalom idején működött Szabad Somogy (Rákóczi) Rádió vezetője. Szalai László (1929-1985) újságíró, a Somogyi Néplap munkatársa.

16 Fehér Zoltán József: Dedikált könyvek Takáts Gyula könyvtárában, Pro Pannonia, 2020, 125.

17 Sulyok Vince (1932-2009) öltő, író, műfordító, 1957-ben Jugoszlávián keresztül Norvégiába emigrált.

18 Tüskés Tibor: Triptichon: Irodalom, művészet, hagyomány, Szépirodalmi, 1986. Benne: Hideg-tű (Takáts Gyula versprózája), 68-79.

19 Bodosi György (Dr. Józsa Tivadar, 1925-) Pécsely körzeti orvosa, író, költő.

20 Meg kell jegyezni, hogy Takáts Gyulánál ez nem egy állandósult állapot volt. Legkésőbbi levelei között is számos akad, mely az évtizedekkel korábbi jól ismert, lendületes írást mutatja, írásképe pedig mindenkor tiszta és rendezett.

21 Takáts Gyula: Bacchus Könyve: Becehegyi emlékek, hasonmás kiadás, Berzsenyi Társaság, Kaposvár, 2005.

22 A Bece-hegyi vendégkönyv egyszer eltűnt a borospince előtti kőasztalról, majd aki elvitte, pár év múlva vissza is csente oda, Takáts Gyula és az utókor örömére.