Tizenhárom

Első ízben tapasztaltad,
milyen az emberi természet.

Másodfokon nem volt tárgyalás –
persze nem is kérted, hisz az ígéretek
harmadnapon feltámadnak.

Négy égtáj között
a megfeszített igazság.

Ötödmagammal jársz a táncba,
maradék szívemet forgatod.

Kígyószemed hat-alma-szilánk.
A jóslat átok – mielőtt szóltok,
hétszer szüljön meg az anyátok.

Végtelen nyolcas a porban –
vedlett bőrök alatt fut a véres út.

A teljesség kilenc lábon áll,
ennyit üt most az óra.

Tíz farkas, tíz seb. És még egy –
tizenegy üvöltés a holdra.
Hálóban tizenkét embernyi álom.

Ki túléli a feltámadást, lassítja a kereket.
Tizenhárom lábnyom a pedálon.

Nem számol, ki tudna, vissza –
Oltárra ül az, s szentelt vizét issza.

Album

A gyerekkor ábrái
némafilmként futnak –
emlékkockák az idő
fekete-fehér fogazatán.

Arcképed azonosulási pont
a képzelt biztonságban.
Gyermekmosoly.

Csupa jó dolog –
máz nélküli porcelánhenger,
szép pergamenpapír,
diafragma.

Fotogén,
akár a narancssugarak
lenyomata egy hajnali
ablaklemezen.
Ígéret és beteljesedés.

Meztelen

Az éjszaka legyint rám megint –
boltozata alatt fekszem kitakarva.
Mint érett kert lapul alám a táj,
s csak hallgatásom a rózsa rajta.

Mennyi éles szó és miféle hit
nyesi szárnyam, majdhogy öröktől.
Szomját oltó vad vagyok karodban –
árnyékom kihajt a tükörből.

És végül az út is csak egy –
nem számít, ha érte megaláznak.
Túlnyúlok, mint árny a falon –
s bokámig foszlik le a bánat.