Tizenhárom
Első ízben tapasztaltad,
milyen az emberi természet.
Másodfokon nem volt tárgyalás –
persze nem is kérted, hisz az ígéretek
harmadnapon feltámadnak.
Négy égtáj között
a megfeszített igazság.
Ötödmagammal jársz a táncba,
maradék szívemet forgatod.
Kígyószemed hat-alma-szilánk.
A jóslat átok – mielőtt szóltok,
hétszer szüljön meg az anyátok.
Végtelen nyolcas a porban –
vedlett bőrök alatt fut a véres út.
A teljesség kilenc lábon áll,
ennyit üt most az óra.
Tíz farkas, tíz seb. És még egy –
tizenegy üvöltés a holdra.
Hálóban tizenkét embernyi álom.
Ki túléli a feltámadást, lassítja a kereket.
Tizenhárom lábnyom a pedálon.
Nem számol, ki tudna, vissza –
Oltárra ül az, s szentelt vizét issza.
Album
A gyerekkor ábrái
némafilmként futnak –
emlékkockák az idő
fekete-fehér fogazatán.
Arcképed azonosulási pont
a képzelt biztonságban.
Gyermekmosoly.
Csupa jó dolog –
máz nélküli porcelánhenger,
szép pergamenpapír,
diafragma.
Fotogén,
akár a narancssugarak
lenyomata egy hajnali
ablaklemezen.
Ígéret és beteljesedés.
Meztelen
Az éjszaka legyint rám megint –
boltozata alatt fekszem kitakarva.
Mint érett kert lapul alám a táj,
s csak hallgatásom a rózsa rajta.
Mennyi éles szó és miféle hit
nyesi szárnyam, majdhogy öröktől.
Szomját oltó vad vagyok karodban –
árnyékom kihajt a tükörből.
És végül az út is csak egy –
nem számít, ha érte megaláznak.
Túlnyúlok, mint árny a falon –
s bokámig foszlik le a bánat.
