Minenden, a boszorkányunk

Száll a mi salemi boszorkányunk,
Kak szelleme, Minenden.
Itthon dolgoz, igen régóta.
Igenháza, igenszobája, igenkertje a munkahelye,
munkával belakott helyszíneiről illeszkedik
az itthoni, új helyzethez.
Tény, eléri: nem kevés kihívással jár.
Fény, hogy hiszi: munkahelye
mindennapjait ennek köszönhetően
ugyanúgy írja át a karantén, mint az otthonát.
A tény igenfénye, hogyha nem lenne napirendje,
már régen szétfolyt volna
a rendelkezésre álló munka- és szabadidejében.
A fény igenténye, hogy látja őt az alagút végén.
Az idő, ha szétfolyam, már régen rossz.
Igen régóta lenne rossz az tehát,
ha nem tudná még szeretni is,
még ha kicsikét is, ezt az újat. Új időket, új falaival.

Kötődik hozzá, hangozzék akármilyen csúnyán,
hozzon rá akárhány haragost is.
Még közelebb tud lenni magához,
még mélyebben átélni magát
szerettei oldottabb közelében. Magánzó éppúgy,
mint önző. Önöző.
Ön az itthonomban dolgozik, régóta,
és rajtam, és magamon?
Magán mindenhol azt látni, hogy Önnek jó,
de a legjobb velük, otthon?
Igyekszik a napirendet továbbra is tartani,
aminek változását egyelőre
a családtagok napirendjének formálódásai
során éli meg.
Mert az övék bizony igencsak megváltozik.
Ha korábban kezdi etetni a szárnyasait,
s később hagyja e tevékenységet abba,
mintha máris nyert volna egy órát,
amit velük pluszban tölthet el.
S dönthet erről szabadon, korlátozások,
tilalmak nélkül hagyhatja az etetésüket abba.

Nem kapnak többet semmiből,
egyszerűen csak lassabban,
kimértebben adagolja a reggelit.
Igen, gyönyörködni is tud abban,
hogy nem külső, hanem belső
kényszerből szertartásosabb,
s egyes dolgoktól nem csak boka-,
hanem lelki törések miatt is
húzódozni kénytelen.
Van egy bicaja,
hetente kiteker vele a közeli garázsboltba,
elcsavarja a fejét, vesz fényt reggel kilencig,
a tényekhez déltől ragaszkodik.

A közbeeső három órát
néha tizenkettőnek éli meg, néha félnek.
Átköltik napjait szárnyra kapott új kutyái.
Kicsik és mudik, szebbnél szebbek,
tojásfejűek, és velük is jó.
Jó, hogy a nagy kutyáitól nem félnek,
a kiscicáktól annál inkább.
Nagy dolgoktól félni nem szabad,
a kicsiktől nem érdemes.
Száll a mi salemi boszorkányunk,
Kak szelleme, Minenden.

Minenden szerint

Minenden szerint apámnak hosszú
időre mennek el otthonról,
több lakója nem marad otthon,
de ott is hiába maradnak
az elmentek, ahol.
Nem találják helyüket, szellemüket.
Minenden szerint apámnak
valahol anyám
megy el otthonról messzire,
nem jön vissza sose, hiába hívja már,
hiába sírja vissza már,
keresi Minenden ebben is a reményt,
a reményt keresi Minenden ebben is.

Érezd magad otthon,
mondja Kortárs nyelvtárs,
és Kortárs nyelvtárs mondását
megfogadják a magukat
nála egyébként otthon őrzők.
Akarom mondani, érzők.
A reményt benne is keresem.
Nagyanyám magándetektív,
eltűnt koronák kutatója,
Minenden díszeit keresi apámon,
s azokon, akik belőle mentek el,
korzóznak Kortárssal,
a nyelvtárssal.
Minenden szerint
apámnak nincs ki mindahány kereke,
felnyársal, akárha sütni való szalonnát.
Zsíromat folyatni tudva éhségét csillapítja.