Az uralkodó paradigma jelentősége abban áll, hogy az uralkodó paradigma az uralkodó paradigmát elszenvedő ember nyakában ül és leuralja. Az uralkodó paradigma, amennyiben úgy érzi, nála az igazság, amikor úgy érzi, többnyire úgy érzi, miért is ne, az ember – aki közben baktat a hegynek, nyakában az uralkodó paradigmával – véknyába vagdossa a sarkantyúit, hogy „Rajta, rajta, magasabbra, gyorsabban, pontosabban!”
Az uralkodó paradigmát elszenvedő ember méri a távolságot, az emelkedés szögét, méri maradék erejét. Kiszámolja, hány lépés hátra a csúcsig, megtippeli, mennyivel lesz nehezebb nyakában a paradigma, mert őszentsége minden lépéssel súlyosabb. Vagy csak úgy véli. De az meg mindegy, ha nyakában ül, ha villog a sarkantyú, serken a vér. Uralkodó kell legyen. Mindig volt. Uralkodó nélkül meg se moccanna. Nem hegynek, fö’nek, de lenek sem. S minthogy világos genetikai parancs, ellene semmit nem tehet, a forradalmak hamvukba holtak, marad az egyetlen végső megoldás: kivon, összead, oszt és szoroz, finoman adagolja az erőt, hogy éppen elég legyen. Most is – mint mindig – felér a gerincre. Megfújja a harsonákat.
*
Rufi bá’, rendes keresztnéven: Rafael bá’, hajdanában rendkívül hatalomvágyó és csoportvezetésre roppantul alkalmas fiatalember. Amit hallatlan becsvágya kíván a számára kiszabott aprócska pályán, eléri. Nagy reményeket táplál, óriási tervekkel kezdi a regnálást, amelyre nem a sors, nem a származása, nem a szülői ház, hanem saját kiváló tulajdonságai nyitnak kaput. Rufi bá’ elméje éles és körültekintő. Teste minden fizikai kihívásra alkalmas. Lelkiereje hatalmas, tűrőképessége kimeríthetetlen. Esztergályos felkészültsége tökéletes, fejlődőképes. Ravasz és mélyen megfontolt. Nyugdíjazásáig merész, kegyetlen lelkű és öntelt. Álnoksága és bosszúmegtartó készsége sokszorosan felülmúlja az iskolaszolgákét. Csúcsidejében tíz fős esztergályos csapat vezetőjeként működik, de a nehéz időkben is megállja a helyét. Amikor az aktuális kormányzat olyannyira csak a kormányzati technikákkal foglalkozik, hogy se megrendelés, se alapanyag, se fizetés, Rufi bácsi, leválva az állami csecsről, háromfős brigád vezetőjeként klasszikus famütyüröket, sakkfigurákat és tányérkészleteket, eredeti indiai fatálakat és cigány sózóteknőket esztergál.
Külsőleg – bár az évek telnek – marad, aki volt: termete robusztus, mellkasa és válla széles, pillantása komor, feje busa, szeme apró, szakálla ritkás, orra kíváncsi és érdeklődő, akár a süné, haja, mint a kutyaszőr, bőre feketés, noha soha nem napozik. Járása peckes, határozott, szilárdan eltökélt. Tekintetét rátarti módra hordozza körbe. Taglejtése nem kevés becsvágyról, nem kevés érzékiségről tanúskodik. A barátkozókhoz engedékeny, és akit egyszer hívévé fogad, ahhoz készségesnek mutatkozik.
Asszonya, akit a faluszerű városrészből emel maga mellé, egy életen át baktat mellette. Ennek a kicsi, szürke utcabeli lánynak sosem hallatszik át a hangja a kerítésen. Rufi bácsi otthon is rendszerető, markáns, pedáns és kötelességtudó. Kérdezni ugyan soha nem kérdez, választ a felmerülő kérdésekre soha nem ad, ő se kérdezhető. „Ha nincsenek hülye kérdések, nem rongálja a világot a hülye válasz” – ez a jelszava. Családi hagyomány. A kis szürke asszony s a gyerekek, a négy fiú, a három asszonylány, akik később saját családjukat kormányozzák hasonló pedantériával, gyerekként leszoknak a kérdésekről.
Rufi életébe nem lép be az elektronika. Jön és megy. Az udvaron felbrummog az oldalkocsis BMW, s az eltelt évtizedek személyes kapcsolatait becsülve évtizedes megrendelőit időről időre felkeresi a piackép jellegéhez illeszkedő javaslatokkal, ötletekkel. Mintadarabot mutat, elmagyarázza a hiánypótlás előnyeit. Tudja jól, a piac megtelik, a piac időről időre frissítést követel. Rufi bácsi gondos mesteremberként évekre előre gondolkodik. Időben felméri a nyersanyagot a hegyi raktárban, ahová az elöregedett hegyi gyümölcsösökből gyökerestül kiásott törzseket, főleg körtét és szilvát spájzolja, hogy mielőtt a hó megakadályozná, lehozasson egy szállítmányt, ami kora nyárig kitart. Motorra ülve felindul, az aktuális termékigénynek megfelelően a törzseket felszalagozza a fuvarosnak, mi jön, mi marad.
Kellemes őszi szellő legyezi a sárguló-barnuló hegyoldalt, amikor visszaindul a műhelybe, miután kijelölte a faanyagot. Ám ezen a napon elnéz valamit a százszor és százszor megjárt hegyi úton. Az öreg BMW motor kitör az ösvényről, Rufi bácsit magával rántja a mély, az útról beláthatatlan árokba.
Rufi bácsi eltűnik ugyan, de nyilván okkal, gondolja a család, gondolják az faesztergályosok, gondolja a fuvaros is, és a körbeszalagozott körtetörzseket, külön kanyarral a törzsekhez tartozó gyökérzetet, leszállítja. Az esztergályosok dolgoznak, a szürke asszonyka intézi a szállítást, a beeső megrendeléseket. Ha kérdezték volna Rufi bácsit, „hol vesztél el, papa?”, akkor se kérdeztek, mert soha nem kérdezhettek.
Egy hét után feltűnik Rufi bácsi hiánya. Kisebbik lánya, a kedves, a gyöngyszem, kutatni kezd apja után: mentők, kórházak, rendőrség. Senki nem tud róla, nem szerepel egyetlen nyilvántartásban sem. A kisebbik lánynak volnának kérdései a hivatalosok felé, tombol korunk pestise, lehetséges-e, hogy az öreg rosszul lett valahol, ájultan szállítják a közeli kórházba, úgy hal meg, hogy nem képes bemutatkozni, ilyenkor milyen nyomot hagy maga után? De a lány nem kérdez. Majd kiderül. Minden kiderül. Olyan sose volt, hogy ki ne derüljön az igazság. Várakoznak abban a hitben, hogy Rufi bácsi elvan valahol, intéz valamit, majd jön. A fa megfelelő mennyiségű, a megrendelt fatálak, kockák, bábuk, fali extrák elkészülnek. Először szent karácsony előnapján csodálkozik a három faesztergályos, hogy Rufi bácsi ugyan miért nem köszönti őket, aztán másnap, az éjféli misére készülődőben az asszony, miközben kirakja a szekrényből Rufi bácsi templomi öltönyét, mint minden esztendőben, csap a homlokára: „De hát Ráfáel nincs itthon, ezt nem kell kiraknom!”
Évek után érkezik a tavasz, mint minden esztendőben. Mire a hegyi ösvényt szélesítő útépítők felfedezik a felfordult rozsdás motort a mély, bokrokkal benőtt árokban, Rufi bácsi nem emberi formájú, nincs felismerhető állapotban. Szétázott rongyok és egy fél acélorrú munkásbakancs. A hegyi rókák és a csapatokba összeálló kóbor kutyák fontos táplálkozási bázisként tartották számon az útszakaszt.
Az útépítők nem keresik célirányosan Rufi bácsi csontjait, nem kotornak az avarban, csak megörülnek a különös, második világháborús motor-monstrumnak. Nem sokkal később, miután a tavasz teljes erejével beindul, átfesti és átszervezi a földi életet Rufi bácsi elárvult, gazverte fatelepére vezető hegyi út körül is, láthatóan, fiatal, izmos akáccsemeték nőnek Rufi bácsi kivont nedveiből, törekednek át a kipucolt, sarkosított vízelvezető árok kövei közt.