Komolytalan játéknak indult, többrétegű sorozattá nőtte ki magát.
Egy Hetirajz nevű Facebook-csoport játékára készültek az első képek. Szabadon választott művész stílusában kellett önportrét alkotni. Nem egyszerűen az arcok lecseréléséről van szó egy-egy ismert képen. Érdekesnek találtam elképzelni, milyen lenne egy időutazás, ha modellje lehetnék Picassónak, milyennek látna Vermeer, ha ellátogatna hozzám. Milyen szereplője lennék egy mások által elképzelt világnak?
Bódi Kati: Önkép – Picasso
Kasszikusok, kortársak, régi kedvencek és új felfedezések, korszakok. Szeretem, de ismerem is őket? Miközben tanulmányozom munkásságukat, sokat tanulva technikáról, kompozícióról, színekről, ennél is jobban érdekel az alkotó személyisége. Ami rejtély. A közös pontokat keresem. De a megszülető önportrék kiről szólnak inkább – a művészről vagy a modellről? Megismerhető-e valaki egy képen keresztül? Mennyit tudunk Van Eyckről és a portréi alanyairól? Valóságot mutat, vagy manipulál a művész?
Bódi Kati: Önkép – Giotto
Meglepődtem, mekkora tetszést aratnak a sorozat képei. Persze, szelfi-kultúrában élünk. A vizuálisan nem túl képzett néző először az ismerősségnek örül, amikor felismer engem, aztán rájön, hogy mondjuk egy Leonardo-parafrázist lát. Sikerélményként élem meg, ha arra inspirálom őket, hogy tanulmányozzanak kevésbé ismert művészeket is, az ismeretterjesztéshez úgy tűnik, jó belépő egy könnyed, poénos indítás.
Ha valaki engem szeretne megismerni a képekből, valóságmorzsákat kap. Az én vonásaimat, különböző stílusokban, környezetem, mindennapjaim apró, nem feltétlen lényeges darabkáit. A mélyebb tartalmakat azonban csak az fedezheti fel, aki valóban ismer engem.
Bódi Kati: Önkép – Munkácsy
Önismereti játék is ez a sorozat. Figyelem öregedő önmagamat, belefestem a képekbe az aktuális életérzéseimet. Számot vetek, mi az, ami fontos, mi a sajátom, és hol vannak a határaim. Sokáig küszködtem eddigi pályám során azzal, hogy csapongó vagyok, sosem volt egyértelmű, következetesen felépített stílusom, tele vagyok bizonytalansággal. Mostanra ezt elengedtem, ezzel a stílusjátékkal úgy mutatom meg magamat, hogy mások bőrébe bújok. Nem tudom, a játék örömén túl (a magam számára) és a közönségnek szerzett pillanatnyi élményen túl lesz-e maradandó értéke, ez már nem csak rajtam múlik. Csak reménykedem, hogy nem hiába, hogy van értelme folytatni.
