Először 1972 májusában voltam Athénban. Nem akartam menni, nem érdekelt. Két építész beszélt rá – szerencsémre. Utolsónak kecmeregtem le a buszról. Aztán földbe gyökerezett a lábam a fehéren vakító Akropolisztól – 28 éves voltam, ő legalább 2500. Patakzottak a könnyeim. Életem legnagyobb, legmegrázóbb élménye volt (még sok várt rám, például a Siratófal Jeruzsálemben, Acrotiriben a freskók, a Paul Klee Zentrum Bernben és nem sorolom). Újra kellett tanulnom a civilizáció- és kultúratörténetet, a filozófiát, esztétikát és – mindenekelőtt – a szakmámat.
Az athéni fellegvár Európa jelképe, mindaz, amiért érdemes emberként létezni. A meredek tetején 150 méter magasan tündököl a márvány épületegyüttes, mely Periklész uralkodása idején Pheidiasz (Kr. e. 521 – Kr. e. 430 k.) irányításával a városvédő Pallasz Athéné tiszteletére készült. Számomra ez a múzeumok múzeuma! Az ellenkező hegyre (Philopappos) érdemes felkapaszkodni, mert onnan látható jól az Akropolisz különleges egyénisége, hogy miért vált legendás szimbólummá. Nem írhatok a fenséges Parthenonról és a többi templomról, a kurosz és koré szobrok zsenialitásáról, mérvadó léptékükről, arányaikról, arról az ideavilágról, amit megalkottak és máig áhítozunk rá, holott tudjuk, hogy nincs, csak a képzeletünkben – és az ember teremtette műtárgyakban.
A Parthenon (Forrás: Pixabay)
Az Akropolisz Múzeum még az Akropoliszon volt, amikor először ismerkedhettem anyagával. 1874-ben készült el. Az új már a városban nyílt meg 2009-ben, tekintélyes méretű, ultramodern, csupa üveg és acél, és belátni az alatta folyó régészeti ásatási területre. Két kedvencemet emelem ki a sok közül: A borjú hordozót (Kr. e. 560 k.) és a töprengő Athéné reliefet (Kr. e. 450 k.). Felülmúlhatatlanok.
Akropolisz Múzeum (Forrás: Wikipédia)
A Nemzeti Régészeti Múzeum kiállításai az egész Görögországból származó művekből állnak. E téren valószínűen a leggazdagabb gyűjtemény (pedig a berlini, párizsi és londoni is rendkívüli). 1866 és 1889 között épült, impozáns neoklasszicista. A prehisztorikus kortól az antikvitás végéig nyomon követhető a görög művészet alakulása. A 3–4 ezer éves kikládikus szobrok közül itt látható a Hárfás figura és az Akrotiriből (Santorini) ideszállított egyedülálló freskók (én még kétszer is eredeti helyükön nézhettem őket és tanulhattam meg általuk, hogy a művészetben nincs fejlődés). Néhány fő kedvencem közül a Poszeidón (vagy Zeusz) Kr. e. 460 körül készült, a görög klasszikus szobrászat mintapéldánya tökéletes anatómiai ismeretek alapján, a nem létező szépség megtestesítője (az emberi test aszimmetrikus, ez maga az idea, a harmónia, a tökéletesség vizuális megjelenítése), A ló és a zsoké pedig a legemberibb szobrok egyike (tudom, átéltem nagyapám egyik lován).
Poszeidón (vagy Zeusz) szobra a Nemzeti Régészeti Múzeumban (Forrás: Wikipédia)
A Kükladikus Művészetek Múzeuma 1986-ban nyílt meg. Sajnos nem láttam, 1983-ban voltam utoljára Athénben, másutt, például Krétán később is, többször. Ha netán valami csoda segítségével még eljuthatnék Bécsen, Münchenen túli múzeumokba, sietnék oda, hiszen Giacomettin kívül ők a kedvenc szobrászaim, harminc évig vetítettem is őket az óráimon. A Küklád-szigetek az Égei-tengeren találhatók, ott készítették e műveket különös plasztikai érzékkel megáldott emberek az őskor idején.
A Kerameikos Régészeti Múzeum hatalmas fekete- és vörösalakos vázák gyűjteménye. Róluk, általuk megismerhető a görög mitológia, a nagyon is embertermészetű istenek és az emberi képzelet és az evolúció teremtette állatok, növények. Semmi újat nem fedeztünk fel sem formában, sem kivitelben, sem díszítettségben a görög keramikusok óta. A múzeum a város egykori fazekas negyedében épült, méltó a 4–5 ezer éves agyagozás történetéhez.
Nem hagyható ki a Bizánci és Keresztény Múzeum, nemcsak azért, mert Athén városnak hosszú bizánci, mohamedán története van, és ma is keresztény város (az eredeti Akropolisz Múzeum is volt mecset is, keresztény templom is), hanem azért sem, mert az egyik legjelentősebb bizánci gyűjtemény ikonjaival, kegytárgyaival, freskóival. Számos XIV. és XVII. század közötti Szent Katalin-ábrázolást is őriznek, hogy csak a védőszentemet említsem.
Természetesen van Nemzeti Galériája is, 1878 óta, benne jeles európai művészek (például Brueghel, Rembrandt) festményei, és akiket a görög művészettörténészek méltónak tartanak saját képzőművészeik közül. Eredetileg csak ezt akartam megnézni 1972-ben, de szerencsémre az Akropolisz egy életre eltérített. Addig csak a modern művészet vonzott, aztán megtanultam, hogy a görögök nélkül az sem értelmezhető.
Még valami: a gyönyörű és tehetséges görög színésznő, Melina Mercouri kulturális miniszterként megpróbálta visszaszerezni a nem igazán tisztességes módon az európai nagy múzeumokba elhurcolt klasszikus görög tárgyi emlékeket. Lelkes híve voltam. Mióta az iraki, szíriai, boszniai és hasonló háborúkban az emberiség kulturális kincseit elpusztították, már a zárt, védett múzeumok híve vagyok.
