Felfoghatatlan éden
(ahova nem juthat el utazó)
„Teremtő sugártörések!
És honnan e ragyogás?”
Takáts Gyula
A Nap erőtere… Fotogén csillagok beégtek mind mi-
csodás Nem ősképzetébe – még sincs szülő Éj! Fény-
párába vert forrókék özön – magát hevítő képlet. Ku-
takodik a tudat – nincs mindenható részlet.
Megértem a nyaralókat. Ez a semleges izzás csak milli-
(ó!) színes érzelmi szállal tompítható. Felárazott vatta-
cukor puff; megvették, s lőn idill! A művelődés: műve-
let. Nyugtázom a nyugalmukat.
Egy padon ülök, pantallóm felgyűrve combtőig, szép
főm félrebillen – a légben leng. Vegetatív távlat: férfi,
nő; két H(ungarus) – egy O(rvhullám). Aranyhíd: dib-
dábééééé(den). Megértem a mindenséget.
Portré rólam… Amit nem ismerhetett Rembrandt. Már-
mint a lehetőséget: köröttem is világosság… Királyi ön-
kény! Fortepan villanat: Lucifer elalél. Feltöltve a „Kép
Közért”(-re) –bűnhőd(ni!) egy sercenésben.
Portré a Napról? – meglehet, bár nemleges…
(Valamint: világszép nádszálkisasszonyok hajladozása
s hajlataiknak locsogása. Van tehát múlhatatlan cselek-
mény; s van kéjbálvány: preparátum formakínban. Va-
kondvak.)
Mólók, kikötők bölcsessége
„…ahol végleg és tényleg megszabadulnak
a haláloktól és a jövő omegáitól az ifjú múltak.”
Dobai Péter
A szürke nem beteg, csak unott, nem érzékeli a végte-
lent. Pártolja magát… Beton, bazalt – múlik, mint az í-
ííííí(géret); mállik, mint az irrrrr(galom).
Földet a vízzel! Az Ég lenéz… Nosztalgiák mozdulat-
lan árapálya. A kikötő Nem-hely, Igen-hely…
Unicum: szent (Éj). Belsőleg (Én)ragacs; vétkeket hány-
torgat. Feszültség. A kékellő, édesvízi kapitányban. Lá-
zadó rovar, darázsderekú, szesztócsa tündére… Egy ful-
lánkvillanás, egy pöcc – egy mártírlét.
Mégis, micsoda rakományok, micsoda ajándékok! Igaz-
gyöngyök: történetek, történetek…Afrika bronzmelléről
szakasztott Nauszikáfehér kéj. Nem a hajós dolga a rab-
szolga vigasztalása.
Várakozás. Hullámtörő gondolat. Fél (U)-ba múló Itha-
ka – idevonzod az üdv(Kört); oly szép, hogy fáj: a séta-
hajó B. Tóth Lászlóval s a párzó kérészléttel.
A kikötő elalvó tudat. (Nincs – önmagában).
Adakozó idő
„Vágyódni a halálban is,
de nem a vágytól halni meg!”
Richard Wagner
Pelerin hab-fodra: korai alkonyra
szabott hölgybánat…
Egyenes testtartás – ha törik, ha
szakad a szép erőmű…
Pártatlan prímszámlét és kihívó mélabú.
Hozzám méltó Trisztán, markold meg
idegeim kötélzetét;
feszítsd iszamós vitorláimat tolakodó
szél gyalázatának.
Vitrinüveg-csend és porcelán-érzet.
Halszálkás sztreccsben a lovaglóizom –
várakozás íve… Duzzad
a combkontroll, s moccan a téli móló:
párák közt évődő ajánlat.
Ó, ív! – hideg élet.
Ó, szél, számold meg lelkem óhajtásait,
és vesd szét a vízen!
Magukra maradtak – Márk király rabjai:
Nyitott Táj s zárt Öltözet.
