„És minden bánatom oly nyomtalan
Suhanjon éjbe, mint e fellegek!”
(Juhász Gyula: Alkony a Tisza hídján)
Nézem a könyv borítóját. Arc nélküli figura, tánclépésben, két karjával egyensúlyoz. Fekete-fehér, csíkozott (pop-artos) dresszben, lábfejei megnyúltak, mintha a táncos nem is hordana lábbelit. Önfeledt lény, egyedül van. Egyedül táncol. Valamiféle visszafogottságot vélek felfedezni a grafikán. Ez nem a hivatásosok (commedia dell’arte) színjátéka, csúfolódása, több annál. A figura mozdulata inkább a shakespeare-i időre utal, sőt Übü király világára. A lény rögtönöz, de a maga természetességével. A figura Györgydeák György létmódjára utal.
Csak most van. Az idő nem számít. Györgydeák pazarolta az időt. Mintha maga is vallotta volna Helen Mirren felfogását: „Nincs jó módja az időpazarlásnak. Az időpazarlás mindig időpazarlás”. Nem elvonult a világból, hanem a világ, a természet vonult be hozzá, lakájossá téve a mindennapi életet, kitöltve a teret, látóhatárt. Nem riadt meg az örökkévalóságtól, nem számolta a napokat, mikor lesz vége. Pazarolta az időt. Nyomokat keresett és talált, rögzítette őket, formát, alakot adott a nyomtalanságnak, a nyom nélküliségnek. Semmi sem nyomtalan, semmi sem nyom nélküli. Nem szálazta az időt, mi lényeges, mi nem lényeges.
Magánmitológiájának ez a lényege, hogy nincs benne elválasztva a lényeges a lényegtelentől, hanem egyek, együvé forrnak, megkülönbözhetetlenek. Nem ismerte azt a kérdést, hogy mennyi az idő? Illetve, ha ismerte is, nem volt fontos a számára. Annyi, amennyi. Most van, csak most. Ez számít, és nem az idő. „Én a múló időt már rég nem / órákkal vagy napokkal mérem, / hanem az egyik vagy a másik / elválástól az új találkozásig.” (Simonyi Imre: Tizenkét vallomás utószóval.)
A Györgydeák kezei között formálódó tárgyakban rejlő szépséget nem a tárgy milyenségében találjuk, találhatjuk meg; annak ellenére, hogy bármilyen, lehet rút is, nem számít. Olyan, amilyen. Nem másolható, nem pótolható. A mitológia összegez, lúgoz, kristályosít. Györgydeák mitológiája nem általánosít, hanem nyommá változtat, jelenné, létezővé. Közel áll a teremtéshez, de több is, kevesebb is annál. Múlhatatlan, és nincsen múltja, jövő nélküli múlt. Egyszerre lezárt idő, folyamat, jelen, lezártságában találjuk a végtelent, azt az érzést, hogy életünk véges, de felmutatunk egy nyomot, hogy mégsem. Jelet adunk, hogy itt vagyunk, és most is itt vagyunk. Talált egy lakatlan szigetet (Kenesét, közel a Balaton), de sosem volt magányos, akár elhagyta ezt a szigetet, akár nem.
Györgydeák György kiállításának részlete – Fotó: Györgydeák Máté
Györgydeákot vonzotta az archaikus időszak művészete. Nem a törzsi művészetet éli újra, hanem maga válik törzsi művésszé, olyan aktorrá, aki sámáni erővel bír, egyszerre természetfeletti és a természettel eggyé váló lény. Maga vonja meg a létező határait, tolja arrébb, veszi semmibe őket, ha kell. Önmagával is szembe száll, vitatkozik, érzi, hogy ezt most kell megtennie, és nem máskor. Megteszi. Színt vall. Mindegyik műve vallomás a létről, a lét titokzatosságáról, érthetetlenségéről. A nagy paradoxon, hogy egyszerre Übü király és egyszerre Godot is. Groteszksége a világ groteszksége. Camus rokona, tele élet- és családszeretettel, a tárgyak iránti vonzalmakkal. Élni akar, és ezt az akaratát művein keresztül tudatja velünk. Nagy beleérző, sőt megérző, a lét pillanatát és csendjét formálja, mutatja meg, cellux nélkül. Művei hasonlítanak az amici-prizmához. „Az Amici-prizma pedig nem csupán egyenes állású, de oldalhelyes képet is ad, vagyis a valóságnak megfelelően orientált képet látunk a távcsőben.”
Györgydeák György: „Puhalu feladata, 1999–2004. A kép címe enigmatikus. Valamilyen képen kívüli valóság meglétét sugallja, amellyel a képnek egyértelműen referenciális viszonyban kellene lennie, és ezt a viszonyt látná el értelemmel a kép. Ugyanakkor sem a kép alapján nem derül ki, hogy ki is lenne ez a feladattal rendelkező Puhalu, és az elvárható általános műveltségnek sem képezi részét ennek a névnek az ismerete.”(1)
Györgydeák György: Puhalu feladata, 1999-2004
A Tóth Eszter szerkesztette kötet Györgydeák művészetét a kezdetektől a kiteljesedés időszakáig nyomon követi, és nem csak datálja, dokumentálja, de értelmezi is. Bármennyire is magányos művésznek számít Györgydeák, magánmitológiája összevethető kortársainak művészetével, Ujházi Péterével, Réber Lászlóéval, Hannelore Baronéval. A kötet időbeli és térbeli kontextusba helyezi Györgydeák életművét. „Másvilágkép – ezt a címet adta Samu Géza szobrászművész (1947–1990) egyik legfontosabb, az életmű csúcsteljesítményének is mondható művének, amelyet az 1988-as velencei biennálé magyar pavilonjában állított ki.”(2) Györgydeák nem a népi művészet, a népiség felől építette fel életművét, amelyet, miként Samu Gézánál, a gondolkodás, az érzelmek, a lélek, az identitáskeresés szabadsága, a természet iránti elkötelezettsége jellemzett.
„Az iparosodó, nagyüzemivé váló területeken veszélybe kerültek a táji, természeti értékek, megbomlott az ember és természet közötti kapcsolat harmóniája, megkérdőjeleződtek az alapvető emberi értékek is, mindezek következtében megszűnt az az identitástudat, amely évszázadokon, generációkon keresztül alakult ki, s amelynek szerves részét jelenti a nép művészete, a mese, a dal, a szokásrendszer, a népi tárgyformálás, megszűntek a mítoszok, amelyek köré a folklór világa épül. Ezért fogalmazott úgy egy interjúban Samu Géza, hogy »ha egy etnikumnak, egy közösségnek szüksége van önmagát biztosító képzetekre, amiket sejt, de nem tud, mert még nem próbálta megfogalmazni, vagy elfelejtette őket, vagy hiányoznak a kultúrájából, akkor azokat meg kell teremteni. Ha nincs, meg kell alkotni, vissza kell utalni a mítoszra. A kisebb szárnyas kerekes angyal vagy az agancsos szántalp ilyenfajta morfondírozás közepette született«.”(3)
A kötet fejezetein végigfutó gondolat, hogy Györgydeák is önmagát biztosító képzeteken keresztül alkotta meg magánmitológiáját, alternatív művészetét. Az archaizáló művészetben a teremtő, szerkesztő logika, az öntudatlan, természetes absztraháló képesség ragadta meg, amelyekkel maga is rendelkezett. Az ember és természet kapcsolatát vizsgálta, elemezte, fogalmazta meg, írta át műveiben. Romantika és idill nélkül, groteszkségében fenséges jelekkel, motívumokkal tárja elénk látásmódját, a természet elemeit, tárgyait, amelyek töredékesek, hiányosak, pusztulásra ítéltettek. A bübük a teremtés példányai, tárgyi mivoltukban is az emberi lét halandóságát, végességét, az ember természettől való elszakíthatatlanságát, az emberi és a természeti világ mitikus egységét hangsúlyozzák. A kötetből kiviláglik, hogy Györgydeák mindegyik művészeti periódusára jellemző, hogy az egyes ember és a közösség, a jelen és a múlt, az emberi civilizáció és a természet viszonyát kutatta, egyre gazdagabb asszociációs rendszerbe helyezve alkotásait.
Györgydeák átlényegítő művész, állítja a kötet. Életműve az átváltozás, a jelenlét misztériumáról szól, „a múlandó emberi létnek a természet nagy, örök körforgásába való kiterjesztéséről”. Nem Kafka Átváltozása ez, még akkor sem, ha Györgydeák nem tesz különbséget értéket tekintve a növényi, az állati és emberi lét között. Groteszk és parabolikus látásmódja révén a hétköznapi tárgyakban, jelenségekben, legyenek azok természeti vagy emberi eredetűek, a létezés fontosságát ismerteti fel a nézővel. Míg Kafka lefokoz, addig Györgydeák átlényegít, tárgyaiban is megőrzi az emberséget, az emberi lét mulandóságát, a kíváncsiságra való hajlandóságát, a gyermeket, a játékosságot. Györgydeák bübüi a teljesebb emberi lét igényéről és beteljesületlen vágyáról szólnak. A természet nem menedék számára, hanem az önkifejezés lehetősége és forrása.
A kötet egyfajta perújrafelvétel is, hogy Györgydeákot a kortárs képzőművészet palettáján tartsa.
Györgydeák – Magánmitológia
Szerkesztette: Tóth Eszter | Felelős kiadó: Hegyeshalmi László, Művészetek Háza, Veszprém, 2017/2020 | A kötet megjelenését támogatták: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, Ujj Ágnes, Bátai Sándor
Hivatkozások
1 Ladányi István: Rétegek – Györgydeák György alkotói világáról (részletek); Képírás, 2009/3.
2 P. Szabó Ernő írása Samu Gézáról; olvasható Samu Géza emlékoldalán.
3 P. Szabó Ernő írása Samu Gézáról; olvasható Samu Géza emlékoldalán.
