„…a zene téridőképei nem a szemünk előtt, hanem a szemünk mögött keletkeznek. Ebből ered a vágy, hogy ne csak az elme vetítőjében láthassuk a zene áramát, a hangképek táncát, hanem szemügyre is vehessük őket, hogy kivetüljenek, és a tapasztalat közös terének részévé váljanak.” (Tillmann, J. A.: Hangmozgás, 2012)

A korábbi tematikus számokhoz (A hiba esztétikája, Hibrid) hasonlóan ez a válogatás is a választott téma kortárs művészeti, elméleti-gyakorlati körbejárását, a fogalom meghatározását, de leginkább kiterjesztését vagy újrafogalmazását tűzi ki célul. Természetesen ez csak egy szelet lehet, a teljesség igényét messze elkerüli. A vizuális zene, vagy másképpen látható hangzás az avantgárd szülötte, bár a gyökerek, mint a legtöbb esetben más természetű dolgoknál is, évszázadokra nyúlnak vissza. Olyan jelentős magyar úttörők készítették elő az utat, a terepet ehhez a műtípushoz, mint például László Sándor, Moholy-Nagy László, Kepes György vagy Schöffer Miklós.

A vizuális zene sajátos műtípus. Leginkább zenei struktúrák inter- vagy multimediális alkalmazására utal. Látszólagos ellentmondás fedhető fel magában a kifejezésben; két különböző területet hoz szoros, elválaszthatatlan kapcsolatba. A zene többféle módon transzformálható, alakítható példának okáért képpé. A festészetben, talán elsőként Paul Klee említhető meg ebben az összefüggésben. A vizuális zene, akár álló- vagy mozgókép, az időbeliséggel, az időben való kiterjesztéssel szoros, természetes kapcsolatban áll. Olyan alapvető módszerek, megoldások is a témához tartoznak, amikor a hangot/zenét, sok esetben az automatizmus valamelyik módszerével lefordítják hozzá kapcsolható, illeszthető vizuális megjelenésre. A zene vagy hang teljesen direkt módon is átalakítható vizuális formákká; vizualizálható. Fordított irányú megoldás is elképzelhető, amikor a képi elemek szó szerint hanggá konvertálódnak (vö. szonifikáció). A műtípus szoros kapcsolatban áll az absztrakt mozgóképpel, habár nem mindegyik vizuális zene absztrakt képi világú. Az analóg kémiai és elektronikus megoldások és a digitális technika mind nagy szerepet játszanak ebben a történetben. Külön-külön, de együtt is (hibriditás) alapját képezik az újabb és újabb adekvát kifejezési módoknak, új művek születésének.

A téma multidiszciplináris, illetve intermediális karaktere miatt különböző területek művészeit, sőt tudós szakembereit vonja be. Festők, zeneszerzők, videó- és intermédia-művészek – csak kiemelve néhányat a széles palettáról – szerepelnek ebben az összeállításban is. A szerzők aktuális művészeti kérdéseket tesznek fel, és ezzel összhangban a válaszok is kiolvashatóak. Az olvasó találkozhat filozófiai megközelítésű írással, a vizuális zene gyökereinek ismertetésével, összefoglaló jellegű tanulmánnyal, egy-egy művész önvallomásával, egy adott mű bemutatásával, a téma populárisabb területeken való megjelenésének tárgyalásával és ezek akár keverékével is.

A tematikus szám 4 naponta, két hónapon keresztül, szeptembertől jelentkezik új anyagokkal, tanulmányokkal, illetve kortárs művekkel.