Régóta ismerem Büki Zsuzsanna munkáit és volt alkalmam többször is megnyitni kiállításait. Újabb munkáit nézve is csak megerősíteni lehet azt, amiről hosszú ideje meg vagyok győződve: Büki Zsuzsa szokatlan következetességgel és tudatossággal járja a saját útját, és követi azt a művészeti programot, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett. Utazik, szemlélődik, megfigyel, érzékel, így alkotott meg egy csendes, lírai, önmagában is teljesség felé ható képi és gondolati világot. Érzékenységgel megalkotott elektrografikái – és a grafikák mögötti lírai hang – teljes jogú alkotásai a 21. századi magyar grafikai művészetnek.

Az utóbbi években, évtizedekben legfőbb műfaja az elektrográfia. Amikor egy alkalommal megkérdezték tőle, hogyan jutott el az elektrografikához, így fogalmazta meg válaszát: „Nem igazán találtam a helyem: festőnek szálkás grafikus voltam, grafikusnak pedig túlontúl színes. Jó időben talált rám vagy találtam meg magamnak az elektrográfiát.” Minden kétséget kizárva: jól választott. Az elektrografika segítségével egyszerre lehet – finom átmenetekkel, számos összefüggéssel, rétegjelentéssel – festői és grafikai felületeket létbe emelni. Az eredmény pedig több mint festmény, több mint grafika, és ennek a technikának az évek során Büki Zsuzsa szuverén ura lett, kihasználva a számítógépes technika számtalan lehetőségét.

Az elektrográfia nem tartozik a hagyományos művészeti műfajok közé, viszonylag új műfaj, azokat a művészeti alkotásmódokat jelöli, amelyek esetében az alkotók elektromos eszközök felhasználásával hoznak létre műtárgyakat. E műfajban a számítógép képernyőjén alakul ki a műtárgy látványa, mely digitális nyomtató segítségével ölt testet. A technológia nem csak egy felhasznált eszköz. A műalkotásnak szerves része az a technikai út, ahogyan a mű létrejött: azaz nem a médium az üzenet, hanem a tartalom keresett új formákat. Az elektrográfia számtalan kísérletezési lehetőséget és szabadságot ad az alkotónak.

Büki Zsuzsánál az első alkotói fázis mindig az anyaggyűjtés, az élménygyűjtés. Ez nagyon fontos fázis, hiszen meg „kell” látni a lényeget. Büki Zsuzsa jó fotókat készít: magyarországi, szlovákiai, horvátországi, németországi, csehországi, romániai, szlovéniai „fragmentumok” ihlették, adták a művek kiinduló látványelemét. Ezután fotóira helyezi saját rajzait, egyedi grafikáit, akvarelljeit – ötvözi őket. Akár több fotót egymás fölé helyezve alakul ki az a montázs, amely így már önálló, csak az alkotóra jellemző, gazdag asszociációs bázist, jelentésrétegeket és összefüggéseket megmozgató, új képi harmóniákat eredményez: erőteljes, tömör, komplex elektrográfiákat.

Büki Zsuzsa egész művészete az anyagok, a formák természete, szerkezetük rejtélye iránti rajongásból ered. Nem csak látványokat alkot, hanem struktúrákat és viszonyokat. A digitális képalkotás egyik kulcsfogalma a layer, azaz a réteg, illetve a rétegekből építkező képépítés. Büki számára nagy gyönyörűséget jelent a rétegek összeépítése. A számítógép segítségével minden réteg, minden layer karaktere látható, áttűnik egymás alól, és enged a dolgok mélyére látni. A különböző képi rétegek együtt léteznek, hatást gyakorolnak egymásra, egymásra vetülnek, a faktúrák átütnek, áttűnések keletkeznek. Nincsenek elfedett részek, a felszín és a mély, a síkok egyszerre vannak jelen. Motívumok kavalkádja fedi több rétegben a műveit, sűrűn egymásra épülő mintázatot képezve. A különleges felületek, faktúrák és színek áthatják, fedik egymást, olyan hatást keltve, mintha az idők és terek sűrű vegetációjában hatolnánk előre. Újabb és újabb rétegekbe ütközünk, melyeken átszüremlik a fény vagy a következő színes falfelület, kő, kapu mintázata. A kép – ugyanúgy, mint témája: a fal és a kapu is – egyszerre tár fel és rejt el titkokat, megmutat és eltakar. A mélység illúziója a belülről sugárzó, alulról áthatoló fény hatására képződik.

Büki Zsuzsanna: Téli fény, 2019

Időzzünk is el egy kicsit a fény témájánál. Számos munkájának címe utal a fényre: Fényháló, Fényfal, Téli fény. A Fényhálónak alcíme is van: Hommage à Suger. Suger apát, teológus, bencés szerzetes, a Párizshoz közeli Saint-Denis székesegyház építtetője, korának egyik legmarkánsabb egyénisége volt. A gótika megalkotójának is szokták nevezni. Olyan építészeti rendet teremtett (főként az épület tájolásával és a hatalmas ablakokkal), amely megfelelt teológiai-művészeti nézeteinek (a fénymisztikának), és amely Suger működése után az egész gótikus művészetet áthatotta. A fényárban úszó templombelsőt az isteni fény metaforájának tartotta. Legfőbb törekvése fény, „új fény” teremtése volt. Az új fény nemcsak az új szentély fényességére, hanem az új stílusra is vonatkozott. Mindezzel két dologra szeretném felhívni a figyelmet: A fény és az elektrográfia kapcsolatára, valamint arra, hogy a fény ilyen konkrét megjelenése Büki Zsuzsa képein – úgy vélem – már talán kijelöl egy későbbi, további alkotói utat is.

Büki az idő után is nyomoz. A történelem lenyomata iránti régi vonzalma irányította legújabb munkái felé is. Roncsolt oromzatok, romok, ódon vár-, templom- és házfalak, régi ablakok és patinás kapuk, zárak jelentik azt a motívumanyagot, amelyből építkezik. Régóta foglalkoztatja ez a téma, kutatja az emberi jelenlét nyomait, az elmúlást, az idő lenyomatát, az enyészet, a természetes pusztulás jeleit. Mindazt, amit az emberi kéz, akarat, elme létrehozott, és amelyeket ugyanaz a kéz, akarat, elme elpusztított, szándékosan vagy tudattalanul, de sorsára hagyott. A világ rétegződése érdekli, és az emlékezés. A korok és kultúrák egymásra rakódott köveiben és rétegeiben, repedéseiben, a kövekbe karcolt jelekben találja meg motívumait. A már szinte Büki védjegyévé vált elvont betűk, jelek, gesztusszerű motívumok ritmust adnak műveinek, képalkotó elemként viselkednek.

Büki Zsuzsa a fotózás segítségével kerül közelebb a város felületéhez. Egyfajta terápia ez: leás, feltárja a rétegeket, majd újraépít. Ez a módszer akár az alkotómunka metaforájaként is értelmezhető. A felületeket gyűjti, azokból inspirálódik. A házfal és a város is mint palimpszeszt jelenik meg, amelyen az idő, a múlt és a jelen képezik az egymásra rakódott rétegeket. A palimpsestusról (papirusztekercs, pergamenkódex) a régi korokban azért törölték le a legfelsőbb írásréteget, hogy új szöveggel írják tele azt. A palimpszeszt fogalmát ma szimbólumként használjuk: az elfedés és napvilágra hozás (felfedés) ellentétes aktusaként, az egymásra rétegződés új jelentéseként.

Büki Dorottya: Se ki, se be, 2015

A falakhoz hasonlóan a kapukat is emberek hozták létre: átjárást jelent két állapot: fény és sötétség, valóság és azon túli között, ki- és belépést. Elválasztó vagy összekötő, zárt vagy nyitott. Számos művészt foglalkoztatott az átjárás témája – elég, ha csak Ország Lilire vagy Schaár Erzsébetre gondolunk. A kapu a maga állandóságában az örök változó, elzár, összeköt, vagy átenged. A kapu fontos motívum, mert az emberi gondolatot kapuként is megfogalmazhatjuk: hogy mennyire zárt vagy nyitott ez a láthatatlan kapu, azt is jelenti, hogy elfordulunk, bezárkózunk, hátat fordítunk-e, vagy pedig befogadóak és elfogadóak vagyunk a környező világgal, embertársainkkal szemben. A Se ki se be című alkotás börtönrácsokat megidéző hangsúlyos középső eleme jelentheti a szabad gondolatot vagy az akarat korlátait, korlátozását, valami elvesztegetett, soha vissza nem térő lehetőséget.

Képcímeket említek: Kék ég, Rendeződés, Napsütötte… Büki Zsuzsának a világhoz, dolgokhoz való filozófiája megengedő. Megszemléli és szemlélteti a málló idő metaforáján keresztül a soha vissza nem térőt, de mindig kijelöli a gondolat irányát, megoldást is kínál. A felszín alatti hálózatok, az architektonikus részletek, kövek, szobortöredékek mintha egyfelé vezetnének, de végül mindig megemeli a perspektívát.


Galéria > Büki Zsuzsanna elektrográfiái: Falak és kapuk