Az Izsák Éva, Halász Levente, Békési László és S. Nagy Katalin városesszéit csokorba rendező Városképek című kötet bemutatóját a Magyar Urbanisztikai Társaság nagytermében tartották, 2021. október 13-án. A könyvben a szerzők 24 európai városról írnak. Elsősorban nagyvárosokról (Berlin, Hamburg, Amszterdam, Edinburgh, London, Párizs, Zürich, Róma, Bécs, Prága, Krakkó, Szentpétervár, Koppenhága, Velence, Athén), valamint kedvenc városaikról (Knosszosz, Bázel, Bern, Szarajevó, Ótátrafüred), végezetül pedig szülővárosaikról (Miskolc, Nagykanizsa, Vác, Gödöllő) mesélnek négyen négyféleképpen, izgalmas és ritkán használt műfajt, a városesszét választva. Rövid, tömör, sűrű leírásokat készítettek, egyrészt, diszciplináris tudásukat (Izsák Éva mint városföldrajzos és szociológus, S. Nagy Katalin mint művészettörténész és szociológus, Békési László mint geopolitikus és szociológus, valamint Halász Levente mint geográfus és idegenvezető), másrészt saját utazási élményeiket sűrítve írásaikba. Így születtek meg azok a leírások, amelyekben izgalmas elegyet alkotnak a helyszíneket szerteágazóan bemutató fontosabb történelmi, társadalmi, kulturális, urbanisztikai, turisztikai információk, illetve a stílust lazító személyes utazási tapasztalatok.

A könyv a pandémiának köszönheti létrejöttét, ugyanis 2020 tavaszán a szerzők azt a célt tűzték ki, hogy a mindannyiunk életét alapvetően (és sokakét végérvényesen) megváltoztató járványválság alatt az európai kultúra fontos városairól írjanak, ezzel könnyítve az utazás nélküli kényszerű és számtalan alkalommal abszurd helyzetet teremtő létet.

Az ünnepélyes könyvbemutatón Zsubori Ervin újságíró, elektrografikus, a Képírás internetes folyóirat honlapszerkesztője, Dúll Andrea környezetpszichológus, az ELTE Ember – Környezet Tranzakció Intézetének vezetője, valamint Géczi János művelődéstörténész, író osztották meg gondolataikat a kötetről.

Zsubori Ervin méltatásában megfogalmazta a kötet fontos jellemvonását, miszerint sokféle arca lehet a városoknak. Jelen kötetben legalább négyféle, ahol, a szerzők – gyökeresen eltérő habitusuktól, szakterületüktől, múltbeli tapasztalataiktól függően – minimum négyoldalú prizmán keresztül nézik és láttatják a városokat. Olyan településekről írnak, amelyekről azt hisszük, ismerjük őket, viszont sosem lehet őket teljesen megismerni, ugyanis „csak a halott város az, amely megismerhető”. Ezek pedig élő, dinamikusan fejlődő, folyamatosan változó, időnként akár újjászülető városok. Izsák Éva felülről, az űrből és évezredek távlatából néz a helyszínekre, a legjelentősebb összefüggéseket, geográfiai érdekességeket mutatva meg. Halász Levente világutazóként és idegenvezetőként a turisták jelleme, érdeklődése alapján szűri a bemutatást. Nem a legtriviálisabb attrakciókról mesél, hanem olyan látnivalókról, amelyek az alapos megismerés érdekében kihagyhatatlanok. Ő az utcán sétálgatva láttatja a várost. S. Nagy Katalin a múzeumok és templomok falain belül marad, csak a magas művészet felől mutat rá a város néhány pontjára. Azt láttatja, amihez be kell menni a belső terekbe. Békési László nézőpontja a legspeciálisabb: résztvevő megfigyelőként avat be a települések mindennapjaiba. Lemegy a metróba, kimegy a perifériákra, elmeséli azokat az információkat, amelyekről a helyiek hallgatnak/hallgatnának. Tulajdonképpen hitelesen odamondogat. Természetesen ez a négy nézőpont nem ad ki komplex tudást a városról, ennek ellenére mégis olyan kaleidoszkópszerű képet kaphatunk, amely ritkán áll össze ilyen színes egységgé, arra késztetve az Olvasót, hogy sürgető vágyat érezzen az újbóli utazáshoz, a nosztalgiázáshoz, az egykori élmények átértelmezéséhez.

Dúll Andrea véleménye szerint élmény olvasni a kötetet, mert intenzív, összefonott élmények, tapasztalatok találhatók benne. Az esszé műfajának terjedelmi korlátai miatt elképesztően sűrű élménycsomagot ad a könyv, s mindeközben játékra invitál. Érdemes először az egészet az elejétől a végéig, majd szerzőnként is elolvasni, sőt, utána tematizálni: történelmi városok, modern városok, mediterrán városok stb. Ezáltal újabb rétegek jönnek létre, amiket magának koreografál az Olvasó. Utazás előtt vagy utána célszerű csupán egy-egy esszét elolvasni. Készüléshez, összehasonlításhoz. Izgalmas játéktér, ugyanakkor útikönyv, mert utazásra csábít. Sűrű leírások között csepegnek a személyes élmények, miközben fontos tudásra tehetünk szert. Felbugyog a gyermekkori múlt, tragédiák, szerelmek, boldog pillanatok, ám sosem tolakodó módon. A környezetpszichológus érdekességképp megemlíti: mivel nincsenek képek, csak szöveg, így saját fantáziánkat kell használni, ezáltal egészen egyedi utazási élmények alakulhatnak ki olvasás közben. A könyv maga kaleidoszkóp, amelynek segítségével az ember saját maga számára kirakhat egy különleges világot.

Géczi János kiemelte a könnyed, kissé gunyoros, a társadalom ironikus oldalát bemutató szempontokat. Emellett a vállalt normatagadást vagy másfajta normakövetést is támogatja, azaz egyrészt a kedvenc európai városok, másrészt a szülővárosok bemutatását. Utóbbiak ugyan megtörik a kötetben lévő esszék logikai ívét, hozzáadott értékük mégis jelentős. Javasolja a négytekintetű szöveget egytekintetű, 20. századi esszékkel összehasonlítani. Műfaja szerint egyrészt útirajzként (utazási élmények és a magánélet furcsa olvasataként), másrészt városrajzként (hangsúlyozva a város-, állam- és politikatörténeti információkat), harmadrészt speciális biográfiaként tekint a szövegekre. Kiemeli a természeti, társadalmi, helytörténeti, antropológiai tartalmakat. Megfogalmazása szerint a humán ökológia egyik alapkönyve született meg, amely az európai kultúra mai fókuszpontjait rakja le, tudván azt, hogy 20-30-50 év múlva más lesz fontos.

A 236 oldalas könyvet (amelynek esszéi zömmel a Képírás internetes folyóiratban kaptak először nyilvánosságot – a szerk.) Sebes Katalin szerkesztette, az arculat Molnár Iscsu István munkája, az ajánlót Losonczi Ágnes írta. A kötet megvásárlásával kapcsolatban e-mailben kapható információ.