Itt nincsenek díszsírhelyek, harangszóval jön szánkra a sírás,
nem tudjuk, honnét s mikor,
névtelenek lesznek az utcai padok, sámlik, őrtornyok,
búzát rostálunk, vagy szedegetünk csalánt és daravirágot,
hosszúlevelű árva-bolond lányhajat, jézusfüvet, kankalint,
felemeljük a fejünket s utána nézünk a madaraknak,
elveszett szárnyaink kazlakon fehérlenek, álmodoztatnak,
hogy hová lett, hol van a másik élet, az a régi?
ellenünk fordult minden, rólunk, fölöttünk döntenek,
csak a pásztorkutya tart ki velünk hűségesen, az utolsó társ,
megszokjuk a fájdalom ízét, az éhséget, a penészes csizmát,
fogcsikorgatva gyűlöljük egymást, érkezők, távozók,
mikor az ehetetlen hó megvilágítja a hegyláncokat,
az ablakos-abroncsos pincékben részeg bogarak kiáltozása,
langy este kezünk hordóhoz odatapad, erre is emlékszünk,
hangyabogáncsra, réti kakukktormára,
semmink se lesz már, őseink dobját adjuk leveles bokornak,
kesztyű nagyujját mezei pocoknak,
mutatóujját cinkének, a középsőt békának,
páncélos vitéznek, agancsos rágójú rovarnak a gyűrűst,
kisujjában szélfútta öreg hangya lakhat,
fölborzolt hajunkat adjuk utakért, madarak háza ez, s körül
a kert, gyúlnak mécsesek, puffadt köd üli a krizantémokat,
néha tényleg csak a szokásos dolgok történnek,
agyvérzést kapunk, levelet, villanyszámlát, telefonálunk,
a nevünk már csak egy nyár, az arcunk már csak egy felhő,
mely a páskomra odatéved,
minden hajnalban neki kell indulni, összerakni egy várost,
egy lakótelepet, visszakívánni arcod barázdáit, a sok ráncot,
sütni fonottast, akácos palacsintát, meggyes rétest,
inget adni kiterített testre, amely vallatóra fogja a szavakat,
a bokáig érő lucernát, éjfélt, kakasunk mikor kiáltott,
már mindent megpróbáltunk, elmúlik a szüret ideje,
a jóság, a gyerekkor, a domb, amit néztünk,
hívj meg a homályba, ahol havas-koponyás árnyunk alszik,
és haldoklik pirosfarkú harkály, fecske, bagoly,
hívj meg, hogy a jóra gondoljak, kinek-kinek a tavaszára,
kinek-kinek a kővé kövesedett szívére, akár a némafilmen,
azokra, akik nem láthatók, ahogy a madártojások pettyei,
madarak megkopott háza, a vércsepp, ami ünnepi ruhán átüt.
