Művészek önvallomásai zene és kép összefüggéséről – Láng Eszter riportsorozata

Láng Eszter: A művészetek „egymásba hatolásának gondolata nem új, utalnék Tamkó Sirató Károly 1936-ban írt dimenzionista kiáltványára (Dimenzionista manifesztum), amelyben a művészetek egymásba hatolásáról beszél. Tamkó Sirató szerint „a(A) fejlődés, ez a mindenen áttörő ösztön […] az alkotó művészet úttörőit teljesen új területek felé indította el”. Te mit gondolsz erről? Mennyire igaz mára vonatkoztatva?

Dóra Attila: A fejlődést nem tartom ösztönnek. Szerveződésben hiszek, egymásra hatásban, egymásra utaltságban. (A. N. Whitehead)

Vannak-e képi asszociációid zenészként?

Nem tudom. Bachot vagy Coltrane-t játszva nincs, ha Baráth Bálintot játszom, van, s ha jó zenészekkel improvizálok, akkor nem emlékszem.

Kérlek, fejtsd ki a véleményedet a zene és a képi világ kapcsolatáról. Megítélésed szerint van-e a kettő között kapocs, összefonódás, átjárhatóság? Ma divatos az összművészeti kifejezés, te ezt hogyan értelmeznéd? A magad számára megfogalmazódik-e valamilyen együttélés, kapcsolódás, kísérleti lehetőség a két művészeti terület között? Amikor találkozik a két terület, melyik a dominánsabb (számodra)? Konkrét példákkal illusztráld mondanivalódat!

Ismert a filmművészetből. Tarkovszkij zöld színt, Derek Jarman kéket társít a zenéhez. Satie, Picasso, Cocteau színre vitte a Parade-ot 1917-ben. Összművészet? Nem. Divat? Hányok. Ha szétválasztom, ami egy, boldogsággal tölt majd el, ha újra megtalálom benne a közöst?

Egyáltalán: értelmezésedben van-e megragadható összefüggés a zene és a képi világ között? Táplálkozik-e, táplálkozhat-e egyik a másikból, hogyan ér össze és hogyan hatol át egymáson a két világ?

Ideális esetben összefügg, elég csak a szinesztéziára gondolnunk. A legtöbb festőművész barátom zenékre fest, s a jazz-zenészek improvizáció közben képeket látnak. Én általában képből indulok neki a komponálásnak. Nem hangulatból, nem elvágyódásból, szerelemből, pátoszból, melankóliából, csak egy képből mint egyfajta látomásból, a maga megfejthetetlen rejtekező módján. Aztán vagy lesz belőle valami használható, vagy lesz belőle valami abban a pillanatban használhatatlan. S hogy a hallgató számára összekapcsolódhat-e, nem tudom. Nincs közös karmánk, s szerencsére nem vagyok álomfejtő.

Megítélésed szerint mi a közös, van-e közös a két médiumban?

Ugyanazon világban élünk, ugyanarra reflektálunk. A nyelv különbözik, de a kérdések és az azokra felmerülő válaszok a matematikai logika szerint nem. Ha a pattern-t lecsupaszítom, a másikban magamra ismerek.

Milyen zenei és képi, vizuális élményekre emlékszel a gyermek- és serdülőkorodból? Hallgattak-e a családi, szűkebb baráti, rokoni környezetedben zenét, voltak-e otthon képek, milyenek, érdekelt-e a képzőművészeti világ?

A házunk tele volt no name 19. és korai 20. századi magyar festményekkel, valamint jó pár ma is figyelemre méltó japán és kínai selyemképpel és tusrajzzal. Apám néha elénekelte Nadír románcát (Bizet: Gyöngyhalászok), s én valami megmagyarázhatatlan honvágyat, elvágyódást éreztem, tengerek mélye felé…

Dóra Attila (Fotó: Siklós Péter)

Jártál-e, jársz-e koncertekre és kiállításokra? Milyen zenék hatottak rád? Vannak-e kedvenc zenéid és képeid? Mennyire mély az érdeklődés?

Mostanában kiállításokra itthon, külföldön meg koncertekre többet. Mi hatott? Minden. Autentikus népzenék, vietnámi operák, koreai grunge, kubai bárzene, szerb turbófolk, tuvai torokéneklés, eszkimó ki- és belégzésre egyaránt ráénekelt dalok, Stockhausen helikopter-quartettje és Kylie Minogue Can’t Get You Out Of My Head slágere. Kedvenc zenék: Albert Ayler extázisa, Anthony Braxton kompozíciói, Evan Parker szólószaxofon-lemezei, Iannis Xenakis sztochaszikus és Tamas Ungvary elektroakusztikus zenéi, s a japán koto -shakuhachi tradíció.

Van-e olyan vizuális élményed, amelyből aztán zenei darab született?

In the Light #2 (Jordina Millának). Bár éjszaka dolgozom, amikor csend van körülöttem, Jordináról a reggelek maradtak meg Toscanában, Pesten, Ukrajnában, pára és súrló fények, a felkelő nap, amikor talán az álmosságtól a tárgyaknak még elmosódott a kontúrja, s ebből született egy multitonális zongoradarab, irracionális csendekkel és a darab közben elhamvadó, eltűnő impulzusokkal.

Előfordult-e, hogy valamilyen vizuális élmény hatására zenei darabot írtál vagy átírtál, vagy új elemeket tettél hozzá?

Igen. Mostanában került elő egy régi fénykép, 1999-ben Koroknai Zsolt videómunkája van a kottatartó állványon, bár a performance-ra és a zenére nem emlékszem. Újabb rögzített, levédett kompozícióim időrendben Kalmár János Spiritual Gravitation sorozatára írt zeneművek (Fuga), Révész Ákos képeire írt grafikus kották és zenék (Athén) és Vincze Petronella assemblage-ára írt zeném a Vipassana # 1 (MAMŰ Galéria).

Beszélünk vizuális zenéről mint sajátos műtípusról. Mennyire ismered? Foglalkoztál-e vele?

Pár éve Rioyi Ikeda a Velencei Biennálén mutatott be vizuális kompozíciókat. Itthon Sós Gergő az eklatáns példa végtelenül finom drone zenéivel, amiket képeken is megmutat. Szintén Vincze Petronella hatására, a kurátorként általa jegyzett Szellemek éneke a vizek felett kiállításra írtam kórusművet, s bár készült hozzá videó, anélkül is minden hallgató vizekre és szirénekre asszociál.


Dóra Attila: Szellemek éneke a vizek felett


> Dóra Attila adatlapja a zene.hu oldalon


Portréfilm Dóra Attiláról a Műabránd-sorozatban