„A kocka el van vetve” (Alea iacta est) – mondta a történeti források szerint Julius Caesar Kr. e. 49-ben, amikor katonáival átkelt a Rubiconon. (Az ókori római törvények értelmében a hadvezér csak serege nélkül léphette volna át a folyót, ami akkoriban Itália határának számított. Idézett mondata a dobókockával történő népszerű játékra utalt, így vetett sorsot azzal, hogy a konzuli választáson való indulásakor csakis személyesen jelenhetett meg, hiszen bizonyos volt abban, hogy távollétében Pompeius javára elcsalja a választást a Szenátus.) A fentiek Ványai Magdolna – 2004-től az idei évig alkotott – műveiről jutottak eszembe, amikor is sorozatában két pólus között próbált szintézist teremteni, azaz a geometria egyik alaptestét, a kockát értelmezte az akvarell nyelvén.
Rövid írásom egyik pólusa tehát a kocka. Matematikai/geometriai tanulmányainkból tudjuk, hogy a kocka „egy olyan test, aminek 6 négyzet alakú lapja és 12 egyenlő hosszúságú éle van, melyek 8 egyenlő csúcsban találkoznak”. Tudjuk, hogy a természet/natura is képes szimmetrikusan építkezni, és fellelhetők benne geometrikus törvényszerűségek is. A legismertebb, morfológiailag közel hibátlan és tökéletes szabályosságok a természetben a gömb/kör, a hatszög, az ovális, a spirál, ám találhatunk olyan növényi létet is, melynek organikus szerkezete a Fibonacci-számsort írja le (például a fenyőtoboz pikkelyei, a kaktuszok tüskéi). A természetben viszont nincs kockaforma, az kizárólagosan az emberi tudás mesterséges leleménye!
A kockológia (a mértani testek ábrázolása) azt bizonyítja, hogy deduktív módon a kockán lehet a legegyszerűbben bemutatni a perspektívát, hiszen a kétdimenziós sík virtuális világában a kocka úgy van ábrázolva, hogy annak élei a háttér végtelenjébe haladva összetartanak/szűkülnek, miközben a háromdimenziós valós világban azok párhuzamosan futnak.
Ványai Magdolna: Kék és barna kevés vörössel, 2004
A magyar nyelv (akárcsak az idegen nyelvek) számtalan összetételben és vonatkozásban használja a „kocka” szót. Ilyenek például a kockacukor, dobókocka, kockakő, kockaoszlopfő stb. És természetesen Rubik Ernő Bűvös kockája is ide tartozik. Szintén születtek érzékletes kifejezéseink a „kocka” szó applikálásával, lásd a „megfordul a kocka”, „kockán forog a becsülete”, „egy kockára tette fel az életét/jövőjét”, és sorolhatnánk.
A nemzetközi művészeti szcéna, akárcsak a hazai képző- és iparművészet is folyamatosan ábrázolja, interpretálja a kockát mint motívumot, aminek reprezentációja egyaránt lehet szigorúan strukturált, valamint – attól teljesen elszakadva – szimbólumokkal felruházott. És ne felejtsük: a kocka (cube) szóból alkotta meg Daniel-Henry Kahnweiler az 1907-ben Párizsban indult avantgárd mozgalom, a Kubizmus elnevezését.
Tárgyunk másik pólusa az akvarell technika. Az akvarell (vízfestés) annyit jelent, hogy az alkotás folyamata során a művész vízben oldódó, áttetsző lazúrfestéket visz fel akvarellpapírra. A technikából adódó gyors száradás miatt csak a világos színek felől a sötétek felé lehet építkezni. A legnagyobb kihívása ennek a technikának, hogy itt nem lehet korrigálni! Az akvarelltechnika több ezer éves múltra tekint vissza, ugyanakkor egyértelmű, hogy az őskori barlangrajzok/barlangfestmények is már ilyen módon készültek, hiszen a paleo-művész vízzel keverte a növényi rostokból nyert festékanyagokat, majd kézzel vitte fel azt a barlang falára.
A hazai akvarellisták is hosszú múltra tekinthetnek vissza, míg végre 1990-ben meg is alakult a Magyar Vízfestők Társasága. Ennek egyik legkiválóbb tagja Ványai Magdolna, aki közel két tucatnyi egyéni kiállításon és számtalan csoportos tárlaton mutatta be műveit. Nyolc – az akvarell műfajával kapcsolatos – díjat kapott hazai és külföldi pályázatokon és kiállításokon, művei pedig négy közgyűjteményt gyarapítanak. Kocka-sorozata egy nagyobb egység, a Tisztelet a geometriának része. A szűk háttértörténethez tartozik, hogy a művész nem csak tanulta, hanem tanította is a matematikát, ábrázoló geometriát, így témaválasztása nem véletlen.
Ványai Magdolna: Derengő fény, 2019
A leginkább tájképfestészetre és csendéletekre „szakosodott” akvarell tematikát Ványai teljesen felrúgja, hiszen egy geometrikus testet választott vízfestményei „főszereplőjének”; az utóbbi közel két évtizedben ezen akvarellsorozatának alanya/tárgya a kocka. A kockát/kockákat és ezek fragmentumait vagy a kép magjába helyezi, vagy pedig darabosan szétszórja azokat az egész képtérben, miközben fekete léniákkal, repedezett felületekkel, színes, amorf, átlátszó/transzparens és áttetszőnek tűnő foltokkal/pacákkal, elfolyatott színmezőkkel ellenpontozza azokat. Színei a barnák, sárgák, kékek, szürkék, feketék és ezek számtalan árnyalata. Itt-ott kivillan a fehér alap/háttér, illetve megjelenik a vitális narancs, a nap-sárga és a piros is. A színek párásak, ködösek, szfumátósak, sokszor fáradtak, szomorúak, „fád” hangulatot árasztanak. Az egész képteret gazdagon belakja, kitölti színekkel és absztrahált részletekkel, a kocka, a doboz viszont mindig felismerhető, egyértelműen dekódolható. A képek gazdag látványvilága és a puritán címek feszültséget sugároznak.
Kockás, darabos motívumait ide-oda mozgatja, csúsztatja a felszínen, úgy, hogy azok kölcsönhatásba kerülnek egymással, történeteket sugallnak. A Kék és barna kevés vörössel, 2004 művén a halvány, egymásra „pakolt” geometrikus részletek között kontrapunktként egy vörös csík villan fel. Mint oly sok művén, itt is a részletek adják az egész egységét. A 2015-ös Relikvia II. és III. „ládikói” mintha titkokat rejtenének, ahogy a fehérek és sárgák kiragyognak a sötét háttérből. A 2019-es Oldódás munkáin a színek és formák feloldódnak, egymásba olvadnak, a sötét és világosabb részletek teret teremtenek, miközben az egyik transzparens kocka élei perspektivikusan húzódnak a háttérbe. A Derengő fény, 2019 művén a kockák szinte organikusan osztódnak, halmozódnak egymásra. A jelenséget sárgán ragyogó fény világítja meg.
A Darabolt tér, 2019 egy darabjaira hulló, kollapszáló világ átirata, hiszen az egykori szilárd struktúra váza szétesik a téri kavargásban. A Mozdulatlan mozgás I., 2015 a statikus és a mozgásba lendülő objektum ellentétpárjára épül. A 2020-as Két kocka átlátszóan egymásba/egymásra csúszik, míg a Két kocka III. már egy nyugalmi állapotot ad vissza, ahol a fehér és világoskék részletek líraian, szelíd simogatáshoz hasonlóan érintkeznek egymással. Az Alakuló forma, III., 2020 tömbje kirúgja magát börtönéből, rétegről rétegre építkezik, önnemzéssel szaporodik. A szintén 2020-as Dobozok mintha egy esőfüggöny mögül mutatnák meg darabos téglatesteiket, miközben valami égi/éteri fény világítja meg felületeiket.
Ványai Magdolna: Elmozduló formák, 2022
Az Elmozduló formák, 2022 szögletes lapjai kirakós-játék elemeiként vannak egymással ütköztetve, keresgélik helyüket a világban, fragmentumaik pedig lebegve balanszíroznak a képtérben. Az idei datálású Csonkolt kocka pedig az, amit címe is sugall: a tökéletesen szerkesztett test megsérül, csonkolódik, ám hiátusában is képes felmutatni szépségét.
Ványai Magdolna Kocka-sorozatával nagyot kockáztatott: el merte gondolni, hogy egy mértani test interpretációja összeegyeztethető annak organikusan burjánzó kibontásával. El merte gondolni, hogy a konstruktivizmus, a geometrikus absztrakt és a konkrét művészet állandóan visszatérő motívumát – a kockát –, ezt a szigorúan szerkesztett testet az absztrahálás által fel lehet oldani az akvarell „vizében”. Jelen sorozata a bizonyság arra, hogy neki lett igaza.
