„Alea iacta est / A kocka el van vetve” (Julius Caesar)
A kocka nincs elvetve, mert nem is létezik, legalábbis számomra, abban a polidimenzionális világban (sokrétű univerzumban), ahol mentálisan élek és alkotok. A hétköznapi, „ellaposodott / horizontális” gondolkodásban, a tér a dolgok rendje egymás mellett, míg az idő a dolgok rendje egymás után (ez ugyanaz a megközelítés). Persze ezek nem igazi meghatározások, csak körülírások lehetnek, mert ezeket az egyszerű, a maguk nemében páratlan fogalmakat nem lehet meghatározni, mert az alkotórészeiket sem lehet felmutatni, sem felsőbb fogalomból nem lehet származtatni.
A kocka tehát csak akkor meghatározható, ha körülhatároljuk a térnek egy adott, ez esetben számunkra szabályos szegletét. A Poliuniverzumban viszont nincsenek határok, sem körülhatárolt terek, mert a polidimenzionális tér a „dolgok” végtelen egymásbanisága, az idő pedig mindezen kiterjedésnek vertikális folytonossága, és nem külön dimenzióként értelmezhető: IDŐ=TÉR.
SAXON Szász János: Hiány-Ék, 2017
Alkotásaim e végtelen folyamat, folyamatosság kiragadott részei, a bennük megfogalmazható, körülhatárolható terek egymásban átitatódnak, és a határok már akkor megsemmisülnek, amikor még csak gondolnánk rá, hogy ott kellene lenniük. Ilyenformán az anyagba ágyazott kocka immaterializálódik, vagyis az alkotásaim nagy többségében űrkockává, ahogy szoktam mondani, „gondolati csírává” szellemül. Ezek az űrkockák persze szobrászati értelemben a valóságos / anyagszerű térbe vannak ágyazva, és rendszerint az alkotás központi részében rejteznek, ahonnan már tényleg csak a gondolat tud tovaszökelleni e végtelen folyamatban…
