A festő fest. Talán minden képzőművészeti elemzésnek és festőt bemutató szövegnek ez lehetne a kiinduló- és végpontja. Az értelmezés csendje-zaja az alkotás tényén mit sem változtat. Amikor a festés-ábrázolás cselekvésének mámora fölülkerekedik, akkor járulékos, az ábrázolás valóban ősi, túlélő-praktikájáról tanúskodó kísérőkké válnak a művek.
Átadva a szót a művésznek, saját műveinek befogadására és jellemzésére vonatkozó gondolatai alapján a következőkben foglalhatjuk össze festészetének főbb ismérveit.
„Elég nehéz lenne bármelyik izmusba besorolni a munkáimat. Egyéni a stílusom, a gondolkodásom, s a művészettörténészek is ezt gondolják rólam.”(1) „Azt hiszem, elég egyedi vagyok ahhoz, hogy ne lehessen valahová begyömöszölni.”(2) Nem nevezhetjük egyetlen irányzat követőjének sem.(3)
Az egyéni stílust a kép szerkezetének kialakítása, a szín-, eszköz- és (ecset)használat, a formaképzés, illetve grafikáknál a rajzi, metszési, sokszorosítási jellegzetességek, illetve ezek összessége adja.
Ghyczy György rajong a színekért, és ezt festményein bátran megmutatja. Alkotásaiban a művész színekhez való viszonyát, színörömét nyilvánítja ki. Tisztán, keverve, különféle kontrasztokban, ragyogón, tompítva és tónusfokozataiban vékonyan kenve és vastagon felhordva egyaránt attraktívan használja; minden képén érzékelteti a színnel való foglalatosság érzéki örömét.
Ghyczy György: Jelek (részlet a sorozatból)
Festményeinek színjátéka (koloritja) alapján feltételezhető, hogy a festőnek megvan a szokványostól eltérő, saját, egyéni színszimbolika-rendszere, amit a színekhez fűződő bensőséges viszonya alapján szerkesztett meg. Ám ezt nem hozza nyilvánosságra, és nem is várja el a nézőtől, hogy földerítse, de festményeit szemlélve, az azokon felfedezhető szisztematikus színrendből arra következtethetünk, hogy a különféle színekhez és színkombinációkhoz előzetesen valamilyen bensőséges, privát tartalmat társított, és annak alapján döntötte el, hogy melyik színből mennyi és milyen jelentéssel szerepeljen a festményein. „A sötét, dinamikus hátterekből építem az út rajzát, a világunk formáit, a természet összességét, a mindenség és semmiség fényeit és árnyait… a vörös és sárga tüzek a természet alapvető elemeit rajzolják a síkra.”(4)
A színes-mozgalmas háttér-alapra ecsettel-késsel festett formákkal, hengerelt, tekergő színsávokkal, szertefutó, vékonyabb vonalakkal, különféle mintázatú lenyomatfoltokkal „írja rá” a jelenetet, vagyis azt a „történetet,” amit a néző a címben olvashat. A két réteg gyakran nincs egybedolgozva, külön életet élnek, de egymás viszonylatában nyerik el végső értelmüket. „Erőteljes, dinamikus ecsetvonásokkal építem bele az indulatot és a szenvedélyt a képbe. Már formákat teremtek ekkor is. Felfedezem bennük azt az utat, amit kifejthetek, és a nyugodtabb, széles vonalakkal, irányultságokkal megmagyarázom a néző, befogadó számára. És felébred a természet.”(5)
Nyitott kompozíciói és dekomponált jelenetei azt érzékeltetik, hogy egy végtelenbe nyújtózó képből mutat be tömény részleteket, amelyeknél előfordul, hogy egy másik festményen folytatódva kiegészülnek, de többnyire akkor sem válnak önmagukba zárt, lehatárolt képi egységgé.
Grafikáin két fő irányt különböztethetünk meg. Az egyik, amikor semleges színekkel, vékony vonalakkal apró rezdüléseket rögzít. A töredékszerű részleteket ábrázoló rajzok egy átsuhanó megérzésről, egy felvillanó hangulatról készített jegyzetek, a művész analizálásra félretett életszövetmintái. Más grafikáin a nagyobb felületű részletekből összeillesztett, gondosan felépített, lebegő formák és áttört felületek érvényesülnek, az előző munkákhoz hasonlóan kiegészítve a művész ceruzaírásával, kiemelve a grafikák szövegillusztráció jellegét, amik egyébként némely esetben valóban közismert szövegek képi kíséretei.(6)
Mindkettőben közös, hogy befedetlensége miatt erősen érvényesül a papír fehér színe-ragyogása, amit – ismerve az alkotó „egyfajta felettünk lévőbe”(7) vetett hitét – a transzcendencia jelenlétére utaló, hajdani aranyháttérből származtatott, modern metafizikai (hát)térként értelmezhetünk, ami annyiban tartja meg transzcendens vonatkozásait, hogy közegében válik lehetővé minden forma és formához kötött esemény megjelenítése.
A művész előszeretettel használja a grafikatechnikák közül a monotípiát(8), feltehetően nem csak azért, mert minden nyomat egyedi, megismételhetetlen alkotás lesz, s ebben az értelemben valóban „a grafika és a festészet határán”(9) áll. Inkább azért kelthette föl érdeklődését, mert alakításukat és végső megjelenésüket a véletlen is erősen befolyásolja. A levonat készítésekor érdekes, előre nem tervezett felületek-formák jelennek meg, amik értékes részletekkel gazdagíthatják a művet, vagy az eredeti elgondoláshoz képest új öleteket adva újabb megoldás-lehetőségek felé terelhetik a művészt.
Ghyczy György: Jelek (részlet a sorozatból)
A véletlen alakító erejét festészetében is kihasználja. Különféle festékezett felületeket nyomtat a képre (decalcomania), vagy csupán megőrzi az ösztönös mozdulatokból kicsapódó motívumokat, az érdekesnek és tartalmasnak ítélt felületi minőségeket. Lényegében megengedi, elnézi, s talán el is várja, hogy a véletlen a tudatosság ellenőrző figyelmének hézagain keresztül besodorjon műveibe külső, a művész eredeti szándékától független, akaratlan részleteket, amik elkeveredve és eggyé válva az érzelmek direkt gesztusnyomaival érzelemkifejező, emotív festői jelzésekké válnak. „Feltöltődött, feszült, robbanás előtti állapotban […] emocionális módon festem a vásznam, erőteljes, dinamikus ecsetvonásokkal építem bele az indulatot és a szenvedélyt a képbe.”(10)
Előzőleg a művész arról erősített meg, hogy tervszerűen, rendkívül átgondoltan stb. dolgozik(11), most viszont az érzelmek-szenvedélyek sodró, meghatározó erejéről beszél. De szó sincs önellentmondásról, mert nem csak hogy nem zárja ki egymást a két különböző hangoltság, hanem egyidejű jelenlétük és érzékelhetőségük, mint tudjuk, általános jellemvonása a művészeteknek. Egy tradicionális megfogalmazás szerint „a valódi művészet minden neme ott kezdődik, hol a gondolat s érzelem uralkodik”(12). Ghyczy György kétségtelenül ennek szellemében kíván alkotni, összeszőve érzelmet és gondolatot, szenvedélyt és logikát, módszerességet és esetlegességet, véletlent és tudatosságot, ügyelve az egyensúlyra, hogy az ellentétes minőségek szálai egymást keresztezve-fogva egy koherens, érzéki-bölcseleti festészetté álljanak össze.
„Biztosan tudom, hogy amiket létrehozok, azok a lehető legmélyebbről jönnek, és őszinték. Megpróbálom úgy folytatni, hogy minél többet dolgozzak, fessek, és úgy fessek, hogy annak legyen értelme. És nem azért van / lesz értelme, mert megveszik, hanem azért, mert értéket próbálok létrehozni.”(13)
Hivatkozások
1 Medveczky Attila interjúja Ghyczy Györggyel. Magyar Fórum, 2016. május 5.
2 Az első ötvenezer évem (Szerk.: Ghyczy György). A Nyitott Műterem kiadása, Budapest, 2003., 11. o.
3 Novák Imre: Stílusokon átívelő festői út. Tiszatáj, 2014. február.
4 Ghyczy György: Képeim születéséről. Ars Poetica, 2016.
5 Uo.
6 Például: Jónás. Babits Mihály Jónás könyve. Művészkönyv, 2018 nyarán.
7 „Valami ősi, atavisztikus hitet őrzök, hitet egyfajta felettünk lévőben.” Az első ötvenezer évem (Szerk.: Ghyczy György). A Nyitott Műterem kiadása, Budapest, 2003., 16. o.
8 „Nagyon szeretem… a monotípiát, ami elég sajátos technika.” Ghyczy György-interjú.
9 Uo.
10 Ghyczy György: Képeim születéséről. Ars Poetica, 2016.
11 Vera L. Zolberg: Születik-e a művész, vagy azzá lesz? Korunk, 2010/5, 52-53. o.
12 Salamon Ferenc irodalmi írásai. 1854–1857, I. kötet (Szerk.: Zabán Márta). Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár, 2018, 505. o
13 Az első ötvenezer évem (Szerk.: Ghyczy György.). A Nyitott Műterem kiadása, Budapest, 2003., 16. o.
Tudni a nem tudást bölccsé tesz – válogatás Ghyczy György festőművész műveiből
Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, 2021; 160 oldal
(A közölt szöveg részlet a kötet bevezetőjéből.)
