A séta és a textus

A papírírószer manökenje

A hang este formájúvá lesz, az ég színeire bomlik.
Karaktereket spórol az olvasás. Lecsukódik a szem.
Befogadja tárnáiba a múltat a pupilla.
Majd újraírja, amit kihagyott az emlékezet.
Egy nyári séta emléke dialógusba kezd
A megbonthatatlan idővel, mint narratív szövettel.
Egyetlen mondaton belül van benne a műhold és az égbolt.
Káprázik a szem, ha a szingularitásról olvas az ember.
Összeér, ami tegnap szétfolyt.
Mintha ikrek lennének a hétfő és a kedd.
Az ismétlések titka, hogy rendelkezzünk életkedvvel.
Ellentét csomagolva ellentétbe. Mint gézbe bugyolált,
Képlékeny olvasat. S azon belül egy kisebb tároló edény.
Mintha egy metamodern dilemma lapulna az esszé ecsettáljában.
Belemártja tekintetét az összegyűrt árnyak festékanyagába.
S az asztalon álló, átkötött dobozkára fókuszál.
Amiben egy ékköves gyűrű hever.
„Hadarva ír, mint Rilke vagy Kafka.”  Mellette magyarázó angyal.
Sebes körte, fonnyadt narancs, néhány szeder.
Nem is gondolta, hogy ide a papírboltos kislány jön el.
Benne van a kötetlenség, a szabadság.
Tehermentes lét. Jelenléte színtiszta ármány.
„A bölcsész járatlan ösvényeken jár.
A kitaposott utakon átvág.”
Mint aki minden férfi lelkén átlát.
Vörös hajában egy fehér rózsával.
S ott van előtte a pulton A szellem fenomenológiája.”
Hegelt olvassa, kirúzsozott szájjal.
S a kötet fülszövegéről le van kaparva az ára.
S végül invitálja a recenzenst egy bodzateára.
Majd a séta kerül szóba, a szoborsétány arborétumi világa.
Látható, ennek a napnak se lesz kifejezett iránya.

Érzéki látszás szellem és természet között

Hirtelen rám tört valami Ráérés

A szépség, mint anyagiság.
Már hogyne lenne belső lényege?
Az, ahogy az arc, a rúzs, a szempillák összhangja
A hajzuhatag kontextusában
A meleg-barna szemgolyókkal hadban áll?
A reggelnek most egy női tekintet irányt ad.
Miként marad meg mégis, ami elmúlik?
Egy mozgólépcső-látvány és élmény.
Ahogy elmegy mellette egy észlény?
Meg lehet jegyezni. Bevésődik. Nem kérdés.
Akár délután tizenhat óráig megmarad az emlék.
Amíg hazafelé egy még vadítóbb szépség
Hozzád ér az Astoriánál. Lelassítja léptét.
S még szebb, mint a korábbi élmény.
Porcelánfehér dekoltázs, szolid megjelenés.
Felvágott, vörös, rakott szoknya, hosszú combok.
Mellette az igazgató, akit ismerek, ügygondnok.
A pub stábja, emlékszem, pultos, pincér, krupié.
S a hölgy vad, elkötelezett független, senkié.
Így pörögnek a képek, szavak a metróállomáson.
Közben az újságban a mindvégig közeledés, a megértés,
A diszkurzív beszéd. Megannyi küszöbhelyzet.
Csinos korszakhatárok. (Exkluzív helí.)
S az önmegértés! Az én utópiája, mint hiány-ok!
Majd két horizont között a hatos villamosra várok.

Integráló én-összegzés

Az idő cselekvési tere

Fényből anyagot hozunk létre. A szótól a szöveg felé haladunk. A gamma sugár behatol a gondolkodásba. Amit jól gondolunk, azt helyesen is mondjuk (Performatív mondatok.) Bemehet bárki a nyitvatartási idő alatt a múzeumba és nézegetheti a festményeket. „Leülök.” Jelenti ki egy kuncsaft a fodrásznál és valóban kényelembe helyezi magát, ha van hely. Ez által a cselekvés összekapcsolódik a mondandóval. Létrejön a valóság, amit a száj megerősít.

Az élet és a gondolkodás, mint az ionok és a fotonok játszadozása. Ülnek a felhőkön a részecskék és belovagolnak Perzsiába. Bár nem képesek az ember által kimondott mondatok villámlást előidézni az égbolton, néhány könnycseppet kicsalhatnak naiv szemekből. S az átvitt értelem, a mögöttes nyelv tojáshéja kettéválik. Majd egy pillanat alatt újfent összeér: vér és szövet.

Bár ugyanazokat a szavakat, ugyanazt a nyelvet használjuk, senki nem ugyanazt érti alatta, amit a másik. A megértés mindig privát. Ha olvasunk valamit, akkor nem pontosan azt gondoljuk közben, mint a szerző. Egyfajta félreértés történik minden esetben, de ez adja a dolog társasjáték jellegét. Az átgondolás fényes mivoltát. Isten a teremtés során szemléltette, hogyan kell ezt csinálni. Legyen világosság! Mondta. És úgy történt. Váljanak szét a vizek! És meglett. A mennyezet alatt létrejött az óceán, a plafon fölött pedig a föld körüli víz-gyűrű.

A tapasztalat: nyelv. A nyelv: kép. Mintákat követünk. De az volna a legkívánatosabb, ha az ókor értékrendjét követnénk, kevesebbet hibáznánk. Ott rendben volt a tapasztalat és a reflexió összjátéka. Mindvégig úton vagyunk Isten felé.