(2006.) MINDIG A NŐ
Jön a nyár, vele a kínok hosszan. Fullasztó kánikula, tüzes aszfalt, rezgő levegő, dögrovás a lakótelepi munkaszobában. A tüzes aszfalton Ünnepi Könyvhetek és hasonló írógyötrő machinációk sora. Jönnek a lányok áttetsző ruhácskában, az öreg vitéz viktoriánus korból örökölt végtelen szemérmével pislog zavartan, de odasandít, körte-e a mell, netán alma, táncol-é a férfiszem kedvére, és futtában azt is megfigyeli, a vágat könnyű textilburkolata dzsungelt rejt-e, netán pőrére borotvált húsevő orchideát. Jön a sör, a bulvár és a magazinok, puhán galoppoz át a nyár mocsarán a könnyű irodalom. Jön az 56 író a Várasról című antológia, és az évekkel korábban készült Babits szexregény, a Tavaszi iramlás. És ha van Isten, márpedig istenek vannak, nyomdában az ötvenhatos kisregény, a Sötétkapu.
*
(2007.) A KIKIÁLTÓ KIKIÁLT
Június újra. Nyár. Remélhetőleg nyár. Nem szerencsés, ha nyáron ősz van, télen tavasz. Tehát: nyár. Aki nem énekelt egész télen, mint a tücsök, hanem szorgalmasan dolgozott, keresett, tartalékolt, jól fizető tőzsdei tranzakciókat hajtott végre, dagad a bankkártyája, mint a hangyáé, neki kánikula és strandidő. Árnyékos dácsa szúnyogriasztóval. Nyári olvasmányok. A nyár ezt kéri. Nyáron a férfi tömegember fejében az élő hús látványa és élvezete található meg legkönnyebben. Hogy a nőében nyáron mi, nem tudható hirtelen. Hogy általában mi, az sem. A nő feje maga a titok. Más rétegei kevésbé. Nyáron még kevésbé. Engesztelő hangsúllyal, mert a júniusi válogatásba egyetlen árva nő nem jutott, és nem szeretné, ha úgy tűnne, megfeledkezett a nőkről. Dehogy. Senkiről. Soha.
De más egyéb is mozdul júniusban, minthogy nő a vízparton. 18 éve, 1989-ben kiáltották ki a Harmadik Független Magyar Köztársaságot, a parlament deklarálta, mától függetlenek vagyunk, az orosz pedig (a dicső Vörös) megszégyenülten kullog haza. Lám, a hős magyar huszár újra fényes győzelmet arat. Erről híres. A T. Ház pofátlanul ünnepli magát. Erről híres. Azt viszont elfelejti, hogy ők még vastagon hangszigetelt párttitkárok, KISZ-vezetők, KB-tagok, moszkvai nagykövetek, miként a se vége, se hossza hérosz Köztársaság-kikiáltó nagykövet, amikor Esterházy azzal zárja írásait, hogy kelt. június 16-dikán, Nagy Imre kivégzése napján, hogy Kádárra a dátum láttán rátörjön a hascsikarás. Mert rátör, ha látja. A titokrendőrség külön osztagot szervez, akik eldózerolják Kádár elől ötvenhatot, a „június 16-dikát”, a magyar tájban kóborló Esterházy-írásokat.