Kosch Péter grafikus, művésznevén Pieronymus Kosch azt mondja egyik vele készült riportjában, hogy ő a magyar népmeséket részesíti előnyben, mert szerinte ezek a legzseniálisabbak, legkarakteresebbek. A mindenféle amerikai hipi-hupi törpikéket pedig nem szereti (Szalon, 2020. április).
És mi, akik gyermekkorunkban valóban a Benedek Elek és Kolozsvári Grandpierre Emil által gyűjtött, válogatott és közzétett Mirkó és Többsincs királyfikon, A borotván táncoló és a Hétszépségű királykisasszonyok meg a Borsszem Jankók, valamint a Furulyás Palkók történetein nevelkedtünk, készségesen egyetértünk alkotónk ezen állításával. (Én például a bátyámmal és az unokatestvéremmel egy dunyhás parasztágyban feküdve még az apai nagyapám szájából hallgathattam ezeket a varázslatos hangulatú és mágikus erejű meséket elalvás előtt.) Sőt, e kiállítás képeit látva azzal a kijelentéssel is harmonizálhatunk – amelyet Péter a négy évvel ezelőtti hasonló tematikájú szigetszentmiklósi tárlata kapcsán mondott egy rádióinterjúban –, miszerint a rajzai „nem igazán meseillusztrációk, inkább meseesszenciák”.
Igen, ő valahogy így – tömören és sűrítetten, valóságosan és szürreálisan, fantáziadúsan és kreatívan viszonyul ezekhez a történetekhez. Tehát mindig hozzáteszi a maga igazát, tapasztalatait, sajátságos humorát, iróniáját, játékos képzeletét, groteszkbe hajló szemléletét és persze, ha kell, az elbeszélés kedveskedő, embert katartikusan magához ölelő drámaiságát is.
Az Insula – Szigetszentmiklósi Alkotók Egyesülete honlapján olvashatjuk vele kapcsolatban azt az ars poeticai mondatát, amely így hangzik: „A réges-régi képfaragóknak a nevét sem ismerjük, mégis egészen jópofa képeket faragtak meg föstettek, mert nem a nevük fontos meg a stílusuk, hanem a szolgálat. A nézőkből látókat, a hihetetlenekből hívőket formált művészetük.” Valahogy így kell tekintenünk, ilyen szemszögből ajánlatos néznünk Kosch Péter itt kiállított népmesei ihletettségű színes és fekete-fehér grafikai lapjait is, mert az ő saját életének rajza azonos, azaz tökéletesen egybeforrott, összenőtt rajzai életével is.
Feledy Balázs művészeti író egyik, a dunaharaszti Laffert Kúriában 2013-ban tartott megnyitóbeszédében hívta fel a figyelmet arra, hogy alkotónk esetében a művész és mű rokonsága, a küllem, a megjelenés és a grafikákból kiolvasható tartalom mennyire egyívású és egybevágó, mennyire összetartozó és szétválaszthatatlan entitást képez. Mert Pieronymus Koschról nemcsak lerí, hogy művész – ezt azonnal leszűrhetjük a külsejéből és belsőjéből áradó vonásokból, úgymint: tradíciótisztelet, elevenség, vibrálás, vitalitás, humor, groteszkség, extravagáns öltözködés stb. –, de ez a szerepjáték és életfelfogás, világ- és életszemlélet a műveiről és műveiből is le-, illetve kiolvasható. Szintén ezen a kiállítás-megnyitón idézte őt Baláti-Bredák Alexandra, aki viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy Pétert minden megihleti a szép nőktől kezdve a természeten át a jó borig.
Pieronymus Kosch: Az elüldözött királyné (palóc népmese)
„Ha nincs benne az ember személyisége a munkájában, akkor az nem ér semmit. Legyen szó festőről vagy fotósról, hogy ha az nem tud mást, csak lemásolni, amit lát, az nem sokat ér” – nyilatkozza a művész 2020-ban „A jobb volt kicsinek és ismeretlennek” című beszélgetésben, amelyet a már idézett Baláti-Bredák Alexandra jegyez a Szalon című, a dunaharaszti Laffert Kúriában szerkesztett lapban. Majd ugyanitt hozzáteszi, hogy: „én mindent szerettem, amit csináltam. (…) Éppúgy szerettem életem minden szakaszát, mint ahogy minden gyermekemet is egyformán szeretem. Mindenhol, ahol voltam, ott jól éreztem magam. Ez persze habitus kérdése is, igyekeztem kerülni a problémákat, azt csináltam, amit mondtak. Sőt, a munkáimba mindig igyekeztem belecsempészni egy kis humort, mert mind a mai napig szeretem a kis tréfákat, vicceket”.
Apropó, tréfa, vicc és egy kis honvágyas hazaszeretet és identitáskép! Mert az is hozzátartozik Péter személyiségéhez, egyéniségéhez, hogy időnként kedveskedően szatirikus, megmosolyogtatóan humoros versekben nyilvánuljon meg. Íme, néhány sor a „Na akkó egy friss élmény a multikultis Leverkusenből” című alkalmi költemény közepéről és végéről, amelyet 2017-ben vetett papírra, amikor is a lányainál és a fiánál volt látogatóban Németországban:
(…)
„Bevándorló menekültek
Kik eddig a fákon ültek
Mercedesben párolódnak
Manna helyett chips az abrak
Minden smile alles gut
Kénkövekkel teli kút
Néha fortyan egy nagyot
Multikulti, jól vagyok
Török, tatár és magyar
Ki hódított, most kapar
Utcát, lábost, gyereket
Kap érte, de nem eleget
Minden egyes paprika
Súgja, Ópa, menj haza
Lehet, hogy itt élni jó
De csak otthon van lecsó
Jövök, megyek, csókot szórok
De nem iszom arra prósztot
Hogy itten koedukálok
Inkább haza emigrálok!”
Ám lássunk valamit a művész szakmai életrajzából is! Mi tette őt olyan emberré és művésszé, amilyenné lett, s amit alkotásaiból is érzékelni vélünk?
Pieronymus Koscht eredetileg Kosch Péternek keresztelték, tudniillik a Kós Károly magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus nemzetségből származik. Bevallása szerint három levelet is őriz tőle. Az egyikben arról ír a „sztánai remete”, hogy az állatkert épületeit még ő is Kosch vezetéknévvel jegyezte. Péter volt is nála, meglátogatta őt Erdélyben, s az idős mester el is ismerte a rokonságukat, igaz, csak a távolit, de ez nem változtat azon a tényen, hogy ő a „varjúvár” tulajdonosához lélekben nagyon közel állt és áll. Ezt az információt egy nekem szóló villámpostai levélben a közelmúltban a következőképpen egészítette ki: „amit fontosnak tartok, hogy két általam hatalmas idolnak tartott művésszel személyes kapcsolatom volt. Szalay Lajossal egy délutánt végig beszélgettünk Miskolcon, így lett egy dedikált kötetem tőle, a magyar grafikában nekem ő a zsinórmérték. Kós Károly pedig szellemiségében nékem a vezérlőcsillagom.” Aztán még a grafikáival kapcsolatban azt is hozzáfűzi közlendőjéhez, hogy ő szándékosan soha nem vett át népművészeti motívumokat, mint például Korniss Dezső, mert magasabb rendűnek tartotta, tartja az átírásokat, a szellemiséget. S a már említett „Jobb volt kicsinek és ismeretlennek” című beszélgetésben a névválasztásával kapcsolatban is magyarázatot ad nekünk: „Hieronymus Bosch a középkorban élt, ő volt az első szürrealista festő. Művésznevem az iránta érzett tiszteletem jeleként is értelmezhető.” Tehát innen az alliteráció: Hieronymus – Pieronymus / Bosch – Kosch!
De ebből a kellően részletes beszélgetésből megtudhatjuk azt is, hogy Péter már másfél éves kisfiúként is órákat rajzolgatott. Majd ehhez az emlékhez egy ragyogó asszociációt fűz a határidőkkel és a siettetéssel, a türelmetlenséggel kapcsolatban, amely megint csak egy kifejezetten rá jellemző gondolat: „Amikor a felnőttek megnézték a rajzomat, azt mondták, jaj de szép! Aztán mikor én is felnőttem, volt, hogy hónapokon át rajzoltam, de végül senki nem mondta, hogy milyen jók lettek – nem dicsértek. Sokkal inkább azt hajtogatták, hogy siessek, tartsam be a határidőket! Ránéztek az órára és csak hajszoltak. Jobb volt kicsinek és ismeretlennek. A virágnak is hiába mondom, hogy mindegy, hogy kék leszel-e vagy piros, csúnya vagy szép, csak siess már, mert este hat óra a határidő, mire ki kell virágozzál! Jó múltkorában ezt mondtam egy virágnak, aztán közel hajoltam hozzá. Nem hiszik el, de a virág halkan röhögött. Szóval valahogy én is így állok a határidőkhöz.”
Pieronymus Kosch: Huncfut Ferkó, 1980-as évek
Három éves volt, amikor kitelepítették őket Budáról a Heves megyei Nagyfügedre. Amikor a kitelepítés megszűnt, a család már nem költözhetett vissza Budapestre, ezért Budaörsön kerestek újabb lakhelyet. Erről így mesél Péter: „Budaörsön kezdtem az iskolába járni. Ott olyan hosszú alagutak voltak a házak alatt, hogy délután a föld alatt mentünk haza a suliból a híres zenésszel, Vikidál Gyulával, aki akkor még jobban szeretett verekedni, mint énekelni.”
Majd az élete Nagykőrösön, Arany János városában folytatódott. „Az Alföld szabad világ volt, télen a tüzet raktuk, nyáron meg elbújtunk a búzában, hiába kolompoltak az iskolai szünet végén. Róka szaladt a bicikli mellett és vasvarjú tojást szedtünk az erdőben. Ott kezdtem el a szakmát is, ugyanis akkor már szakkörre jártam rajzot tanulni” – meséli a művész. Egy évet járt a város „hírös” gimnáziumába, majd felvették a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba. „Itt történt minden, ami fontos: az első, második, harmadik szerelem, itt tanultam meg rajzolni, barátokat, és szakmát szereztem. Itt lettem templomfestő. Csodálatos dolog a friss mész és a homok illata! Úgy készítettünk magunknak festéket, mint Botticelli és Michelangelo, de úgy festettünk, mint egy harmadfű csikó, össze-vissza” – fűzi tovább meséjét Kosch Péter.
A szakérettségi után körülbelül négy évig díszletfestőként dolgozott az összes pesti színházban, és majdnem az Operaház díszletfestője lett, de inkább az Iparművészeti Főiskolát célozta meg, s a felvételire való felkészülést Szabados Árpád és Banga Ferenc újpesti szakkörében kezdte meg. Az Iparművészeti Főiskolán könyvillusztrátor szakon szerzett diplomát, és grafikusművész lett. Az egyik neves mestere a kiváló grafikus, Kass János volt. Azóta 12 (mese) könyvet illusztrált, amelyek a Móra és az Akadémiai Kiadónál jelentek meg, s csak kettőt nem tudott kézbe fogni. Ezek közül a Kányádi-kötetet sajnálja a legjobban. Erről a következőképpen nyilatkozott a már említett beszélgetésben: „Az egyik kiadatlan munkám Kányádi Sándor egyik verséhez készült, ez 24 darabos rézkarcsorozatból állt. Sándor látta is ezeket, tetszett neki, gratulált is hozzá. Az igazság az, hogy én belecsempésztem itt-ott néhány kisebb politikai utalást. Ez 1988-ban volt, akkor ezt egyszerűen nem merték kiadni.”
Pieronymus Kosch eleddig tevékeny, szorgalmas és eredményes életet élt. Az egyik nap bélyeget tervezett nagyítóval, a másikon óriási reklámtáblát festett széles ecsettel, a harmadikon rézkarcot nyomtatott, a negyediken meseillusztrációkat készített a gyerekei ellenőrzése mellett. Évekig dolgozott a Hungexpo kiadónál, mint grafikus és művészeti igazgató. Miseruhát tervezett II. János Pál pápának 1991. augusztus 20-án a Hősök terén tartott szertartásához, négy általa tervezett magyar szentet ábrázoló zászló még most is látható a római Szent Péter Bazilika Magyar Kápolnájában. Rajzot és művészettörténetet tanított a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban, templomképet festett a helyi Szent Miklós plébánia számára, és még sorolhatnánk. Jelenleg főszervezője Szigetszentmiklóson az Önkormányzat által támogatott festészetnapi nyilvános akciófestészeti eseményeknek.
Alkotónk mind tematikai, mind technikai értelemben rendkívül sokrétű, varázslatosan gazdag és változatos, karakterjegyeiben igencsak felismerhető életművét így összegzi Holló Miklós 2019-ben: „Groteszk formákban talál magára a népi hagyományok és a reklámgrafika vizein is járatos Pieronymus Kosch grafikusművész. Dekoratív, modern és archaikus elemek keverednek munkáiban, ősi keleti hatások, magyar motívumok számtalan illusztrációjában.”
Pieronymus Kosch, azaz Kosch Péter tárlata valóban kuriózumszámba megy a leginkább absztrakt művészeket preferáló Érdi Galériában, amely háztól házig mindössze 20 perc alatt elérhető a fővárosi Déli pályaudvarról indulva.
Magyar képmesék – Pieronymus Kosch grafikusművész kiállítása
Érdi Galéria, 2022. június 24 – július 23.
A kiállítás plakátja
