Somogy megye települései között alig akad olyan, amely ne büszkélkedhetne legalább egy kastéllyal vagy kúriával. A somogyi kastélyok és kúriák története napjainkban egyre népszerűbb téma, elég csak rápillantani az internetes közösségi oldalakra, hírportálokra, a bővülő szakirodalomról nem is beszélve. Jelen írás egy már évek óta folyó – s még több esztendőre tervezett – kutatómunka alapján a téma egy kis szeletét, a somogyi Balaton-part közelében fekvő néhány kastélynak és kúriának vázlatos történetét tekinti át levéltári, könyvészeti, illetve sajtóforrások alapján.

Mielőtt rátérnénk a kastély- és kúriatörténetekre, elméleti és általános történeti alapvetéseket szükséges tenni. Először is megemlítendő, hogy nehezen adható szabatos, pontos definíció a vizsgált épülettípusokról, a források felváltva, sokszor rosszul használják a kastély, kúria, úrilak fogalmát. A különböző értelmező szótárakban olvasható definíciók közelebb vihetnek a fogalmak tisztázáshoz, ám a pontos meghatározást inkább a művészettörténeti szakirodalomban találhatjuk meg. A magyar kastély szó latin eredetű, s a „kis tábor” jelentésű latin „castrum”, „castellum” szóból származik, sok európai nyelvbe is innen került át (vö. francia château, angol castle, olasz castello stb.). A kastély a középkorban erődített, fallal, bástyákkal, vizesárokkal körülvett várkastélyt jelentett, amely elsődlegesen védelmi funkciókat látott el. Koppány Tibort idézve: amint ezen épületek „védelmi jellege megszűnt, vizesárkai eltűntek, sarokbástyái pedig barokk rizalitokká szelídültek”, felbukkant a mai értelemben vett kastély, amely „az egykori főnemesség vidéki, parkos környezetben épített, nagyszabású, összetett alaprajzú és változatos, festői tömeghatású lakóépülete”. A 19. században újabb típusok jelentek meg, mint például a mulatókastélyok, a szezonális tartózkodási helyként szolgáló téli, nyári vagy vadászkastélyok, több épület a modern nagybirtok igazgatási központjának szerepét vette fel, sok esetben pedig a kastély a városi palota melletti csendes vidéki tartózkodási hely lett. Továbbra is megmaradt az elkülönülés, amelyet a kastélyt körülölelő park vagy kert biztosított, valamint a reprezentációfunkciója. Sisa József szerint a kastélyt elsősorban „a tulajdonos kiemelt társadalmi helyzetét képviselő reprezentatív megjelenés” jellemzi, amelynek egyik meghatározója az épület nagysága. Ez egyrészt az alapterületben, másrészt a szintek számában fejeződik ki. A kastély minimális alapterülete nehezen határozható meg, a második kritérium alapján viszont azt állíthatjuk, hogy a kastély legalább egyemeletes, azaz kétszintes épület. A reprezentáció másik eleme az építészeti igényesség bizonyos foka. Emellett a kastélyépületben megtalálhatók „az életszükségletek differenciált kielégítésére hivatott helyiségek, valamint a fényűzően berendezett, ünnepélyes események célját szolgáló termek”. A kastély elegáns elkülönülését a környezetétől a kert vagy a park biztosítja, s többnyire településen kívül eső helyen áll.

A kúria szó szintén latin eredetű: a „curia nobilitaris” kifejezésből ered, amely telket és házat is jelentett. A (nemesi) kúria szinonimájaként használható a (nemesi) udvarház és az úrilak is. Ezen épülettípusok a 18–19. század fordulójától, a klasszicizmussal terjedtek el hazánkban, s a kastélytól méretük, megjelenésük alapján különböztethetőek meg: általában kisebb, kevésbé díszes, egyszintes épületek, amelyeket kert vagy park vesz körül, s építtetőik a középnemesi családok köréből kerültek ki.

Kaposi Zoltán egyik tanulmányában a 18–19. századi Somogy területén 99 kastélyra, 81 kúriára, 60 úrilakra és 15 vadászkastélyra vonatkozóan közöl adatokat. Ezek közül jó néhányat mára már lebontottak, más épületek pedig az 1950 utáni közigazgatási változások során szomszédos megyékhez kerültek. A ma is álló kastélyok közül a legrégebbiek a 18. század első felében épültek, azóta többször alakították át, újították fel őket. A 18. században mintegy 64 kastély és kúria épült fel a vármegyében, 1801–1920 között 147, 1921 és 1941 között pedig 15. A somogyi kastély- és kúriaépítkezés fénykora az 1851 és 1920 közötti évtizedekre esett, ekkor 98 ilyen jellegű épületet emeltek.

A kastélyok és kúriák eredeti tervrajzai, az építésükkel kapcsolatos iratok leginkább a családi irattárakban maradhattak fenn, azonban ezek egy része a második világháború alatt, valamint az azt követő esztendőkben az átvonuló német, majd szovjet hadaknak, illetve a települések lakóinak „köszönhetően” elpusztult – az elhagyott kastélyok és kúriák berendezésével, műkincseivel, könyvtáraival együtt (például a nágocsi Zichy-kastély vagy a berzencei Festetics-kastély esetében).

1872-től az ekkor felállított járási főszolgabírói hivatalok hatáskörébe tartozott az építési engedélyeknek az építtetők által benyújtott kérelmek és tervrajzok alapján történő kiadása, azonban a főszolgabírói iratok is rendkívül hiányosak: a második világháború során évtizedek dokumentumai semmisültek meg. Mindezek következtében a mai Somogy területén álló kastélyok közül eredetiben egyedül a Jankovich-Bésánok somogygeszti kastélyának 1927-ben keletkezett tervrajzait tekinthetjük meg. Ha az eredeti tervrajzok el is pusztultak vagy lappanganak, több épület esetében rendelkezésre állnak a 20. század második felében keletkezett felújítási, átalakítási, műemléki felmérési dokumentációk a tervező- és építővállalatok, valamint különböző tanácsi szervek fondjaiban (irategyütteseiben), illetve előbbiek magánkézbe került irattáraiban. Ezek mellett információval szolgálnak az épületekről azon tanácsi, egészségügyi, oktatási-művelődési vagy gazdasági szervek iratai, amelyek az 1940-es évekbeli államosítás után használatra, kezelésre megkapták azokat.

Balatonszentgyörgy-Battyánpuszta

A ma Balatonszentgyörgyhöz tartozó Battyánpuszta a középkorban Battyán néven önálló falu volt, amely a XVI. században a Batthyány család birtokában állott. A XVIII. században – Balatonszentgyörggyel együtt – a Festeticsek bírták a települést. A XIX. század végén Festetics Tasziló bérbe adta battyánpusztai birtokát Sváb Sándor gazdatisztnek, aki 1891-ben eklektikus stílusú, földszintes, tornyos kastélyt emeltetett itt. A második világháború alatt német hadikórházat üzemeltettek az épületben.

Az államosítás után a Földművelésügyi Minisztérium vette igénybe az épületet, majd átadta a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségének (Défosz). 1950-ben a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Défosz helyi szervezete igényelte magának a kastélyt, amelyet már a felszabadulás/szovjet megszállás óta iskolai célra használtak. Erre alapozva 1951-ben a megyei tanács oktatási osztálya kérelmezte a mezőgazdasági osztálytól, hogy az épületet a parkkal együtt engedjék át a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak (VKM). A mezőgazdasági osztály 1951. május 29-én kelt határozatában egyrészt elfogadta, hogy a Défosz lemondott a kastélyépületről, másrészt a kastélyt és néhány hozzá tartozó épületet (istállók, konyha, faház) a Nádgazdasági Vállalat Balatoni Üzemegysége használatába adta, kikötve, hogy a vállalat „a kastélyépületben elhelyezett két tanerős iskola részére köteles mindaddig tantermet biztosítani, míg az iskola elhelyezéséről intézkedés nem történik”. Az indoklás szerint azért nem adták át az épületet a kultusztárcának, mert Battyánpuszta „nem melléktelepülés, így ezen lakott helyen az iskola fenntartása nem indokolt”. Az épület a későbbiekben a nádfeldolgozó központjává vált, üzemet rendeztek be benne. „Bent a kastély nagy termeiben préselőgépek állnak sorban. Egy-egy préselőgépnél 2 munkás dolgozik és minden 3 préselőgépnél 1 behordónő. A munkások nagyrésze nő, akik ügyes kézzel végzik a préselt nád drótozását és kapcsolását. Az üzem dolgozói kiváló minőségű munkát végeznek, a selejtet szinte nem is lehet százalékokban kifejezni” – tudósított a Somogyi Néplap 1953-ban.

1958-ban felmerült, hogy a kastélyt átadják iskolai célokra, a nádfeldolgozó pedig az akkori tanodaépületbe költözik, lévén ez utóbbi annyira kicsi, hogy a felső tagozatosokat nem tudják elhelyezni ott, ők kénytelenek naponta a balatonszentgyörgyi iskolába átgyalogolni. A terv azonban nem valósult meg.

1959 augusztusában mulatságnak adott otthont az épület: a balatonszentgyörgyiek itt ünnepelték meg, hogy földműves-szövetkezetük elnyerte a kiváló címet.

Egy 1964-es megyei tanácsi irat szerint javasolták, hogy turistaszállóvá alakítsák át a kastélyt, s ennek költségét egymillió forintra becsülték. Ez azonban csak elképzelés maradt, ahogyan az is, amikor 1967-ben arról adtak hírt, hogy a jórészt kihasználatlan kastélyban a nádfeldolgozó mellé betelepíthetnének egy másik üzemet is, amely enyhítene a munkaerőgondokon.

1978-ban írta a megyei napilap, hogy „a hajdani kastély nagy méretű termeiben csattogva dolgoznak a gépek: vékony dróttal fonják szorosan egymáshoz a nyílegyenes szálakat”, így alakítván ki a „kitűnő hőszigetelő” nádpadlót, amelyet exportra és hazai igények kielégítésére is gyártottak.

Az 1990-es rendszerváltoztatás után az épület a hozzá tartozó parkkal együtt magánkézbe került.

Balatonkeresztúr

A XVIII. század elejétől szintén a Festetics család birtoka volt Balatonkeresztúr is, ahol gróf Festetics (I.) György építtetett egy barokk stílusú úrilakot 1720 körül Hofstädter Kristóf tervei alapján. A család csak ideiglenes lakhelyként használta a keszthelyi kastély felépültéig, később az intézők, majd a bérlők lakták az épületet (lásd a nyitóképet – a szerk.).

Az 1730-as évek első felében Balatonkeresztúron, Festetics Kristófnál vendégeskedett Bél Mátyás, s a kastélyban írta meg a Notitia Hungariae című művének Somogy vármegyére vonatkozó részét. A tudós az alábbi szavakkal szól a faluról és az udvarházról: „Van itt [ti. Balatonkeresztúron – K. N. P.] Festetics Kristófnak lakóháza, amely pihenésre kiválóan alkalmas. Mert az elvonultságnak kedvező csendet kínál, egyfelől a tó közelsége, más oldalról a sok liget is jóleső alkalmat nyújt a szórakozásra, egyrészt a balatoni halászat, másrészt a vadászat sokféle lehetősége által.” 1978-ban avatták fel a keresztúri kastély falán Bél Mátyás emléktábláját, amelyet „Fürtös György keramikus művész készített vörös pirogránitból, s az arcképet Zsolnay-eozinból alkotta Bél Mátyás ránk maradt portréja alapján”.

A balatonkeresztúri Festetics-kastély alaprajza, 1949 (Forrás: MNL Somogy Megyei Levéltára)

Az 1945-ös államosítást követően a helyi földműves-szövetkezet, a Betonútépítő Vállalat és az iskola közösen használta az épületet, s egy 1949-es irat tanúsága szerint Hullám Csárda néven vendéglő is üzemelt benne. A rossz állapotú kastélyt 1954-ben lebontásra ítélték, s az így nyert anyagból új iskola építését tervezték. Végül megmenekült, és még 1954-ben műemlékké nyilvánították. A Somogyi Néplap tudósítója keserűségének adott hangot emiatt: „Balatonkeresztúron körülbelül 170 a tanköteles gyermekek száma. Van ugyan iskola a községben, de ennek csak két tanterme használható, s így bizony bajok vannak a tanítás körül. Van a községben egy kastély, valaha a Nemestéti–Szabó-uradalomhoz tartozott. El is határozták, hogy átalakítják egy modern hat tantermes iskolává. Meg is kapták rá a megyei tanácstól a költséget: egymillió-nyolcszázezer forintot. És amikor országunkban egyre-másra alakítják át a volt főúri kastélyokat a népnek megfelelően iskolának, óvodának, kultúrháznak, Balatonkeresztúron egészen más történt.

Egy taxi állt meg a kastély előtt, melyből emberek szálltak ki. Körüljárták az épületet, fényképeztek és – a községi tanács és a helyi pártszervezet is csak később tudta meg – műemléknek nyilvánították. Érdekes, ez eddig nem jutott eszükbe. Az iskolával pedig maradt minden a régiben. Pedig szüksége van rá a községnek. A balatonkeresztúriak végre tiszta képet akarnak látni. A megyei építési és oktatási osztálytól várják a választ: megkapják-e a keresztúri gyerekek a kastélyt iskolának, vagy pedig kihasználatlanul, műemlékként marad meg az utókor számára?!”

Iskola nem lett az épületből a későbbiekben sem, hanem idegenforgalmi célokra hasznosították: 1959-ben arról adtak hírt, hogy turistaszállóként állítják helyre az épületet, amely terv 1961-re meg is valósult, megnyitotta kapuit a később Bél Mátyás Turistaház. Húsz esztendő múlva a Siotour, azaz Somogy Megyei Idegenforgalmi Hivatala kirendeltsége irodát is nyitott az épületben.

A kastély idegenforgalmi funkciója mind a mai napig megmaradt, 2000-ig turistaszálló volt, jelenleg Bél Mátyás Látogatóközpont és Vendégház néven működik.

Kéthely

Kéthely és környéke a XVIII. század első harmadában lett a Hunyadyak birtoka. Hunyady József 1760 körül építtette az azóta többször (1912 és 1920 között neobarokk stílusban) átalakított barokk kastélyt a ma Kéthelyhez tartozó Sáripusztán, amely egykoron Sári néven önálló falu volt. Kéthelyen 1850 körül építtetett a család egy emeletes kastélyt.

A kéthelyi kastély a 20. század közepi államosítás után iskolai célokat szolgált, de már 1954-ben a Somogyi Néplap egy cikke szerint romos volt. A községi népfrontbizottság felhívta az épületet tulajdonló fővárosi tanácsot, hogy vagy sürgősen fejezzék be az átalakítást, vagy adják át a községnek, amely a lebontásával nyerhető építőanyagból kultúrotthont építhetne. Végül megkapta a község a kastélyt, amellyel azonban semmit sem kezdtek, „se a bontását nem kezdik el, sem pedig helyreállítását”.

A megyei napilap 1955-ben arról számolt be, hogy a fiatalok – társadalmi munkát vállaló iparosok segítségével – lepadlóztak két kastélybeli szobát, lefestették őket, beszerelték a villanyt, „ők maguk tették széppé, otthonossá birodalmukat. Ma már vidáman pattog a labda a pingpongasztalon, vidám zenét sugároz a rádió, s a fiatalok jól érzik magukat a csinos kis fészekben.” Három esztendővel később két másik helyiségből úttörőszobát alakítottak ki. A teljes épületet azonban nem lehetett rendbe hozni, 1958-ban így nyilatkozott a község tanácselnöke: a kastély „ablakdeszkái elkorhadnak, tetején becsorog az eső. Többféle tervünk volt már felhasználására, de felettes szerveink mindmáig nem járultak hozzá a kezelésünkben lévő épület átalakításához. Pedig mennyivel egészségesebb lenne áttelepíteni a mozit az iskola tornaterméből, és milyen nagyszerű helyiségek lennének az emeleten a tömegszervezetek számára! Ezenkívül még lakás is kerülne belőle. Tudom, nem kevés összeget kellene rendbehozására fordítani, de ha így marad, értéke évről évre jelentősen csökken, biztosan halad a romosodás felé.” A falu könyvtára is az épületben kapott helyet 1964-ig, amikor átköltöztették egy új épületbe.

A helyi földműves-szövetkezet felvetette, hogy felújítja a kastélyt, s árudát, vendéglőt és egy „néhány szobácskából álló szállodácskát” alakít ki benne – azonban egy járási küldöttgyűlésen elvetették a tervet.

A kastélyt végül nem újították fel, állaga egyre romlott, végül le kellett bontani.

Kéthely-Sáripuszta

A kéthely-sáripusztai Hunyady-kastély, 1978 (Forrás: Fortepan / Kende János)

Más sors jutott a sáripusztai kastélynak, amelyben a második világháború alatt hadikórház működött, majd gabonaraktárként és istállóként használták. 1951-ben a Budapest Fővárosi Tanács lett a kezelője, s általános szociális otthont rendeztek be a kastélyban 30 alkalmazottal és 300 beteggel. 1956-tól elmebetegeket ápoló intézetté szervezték át az otthont. 1971 és 1974 között födémcserét hajtottak végre az épületen. Az 1970-es években gyengeelméjűségben szenvedő gyermekeket is elhelyeztek a kastélyban. 1986. július 26-án valószínűsíthetően egy égve felejtett hegesztőpisztoly miatt a kastély nyugati szárnya kigyulladt, a tűz átterjedt a főépületre is, s a tűzoltóknak már csak a keleti szárnyat sikerült megmenteni. 1986 őszén 150 ápoltat költöztettek vissza a kastély keleti szárnyába, az épület többi részét lezárták. 2006-ban végleg megszűnt az otthon, az épület azóta üresen áll.

Lengyeltóti

A XIX. század második felében már a Zichyek birtokában álló Lengyeltóti régebbi kastélyát a XVII. század vége táján építtette a Horváth család, míg az újabbikat a Lengyel család a XIX. század elején, utóbbi később az Inkeyekre szállt, akik átalakíttatták az épületet. Az 1890-es években Zichy Béla az előbb említett kastélyt felajánlotta a járásbíróság számára, amely 1897-ben költözött be. 1932-ben a járásbíróság számára új épületet emeltek, az ún. „kiskastélyban” levente- és cserkészotthon működött. Zichy Béla 1928-ban hunyt el törvényes leszármazottak nélkül. Vagyonának nagy részét, így a lengyeltóti uradalmat is örökösei eladták gróf Pejacsevich-Mikó Endrének, aki a felvett hitelt nem tudta fizetni, s a földeket a kastélyokkal együtt 1939-es halála után elárverezték. 1950-ben Istvánffy Árpád és neje, Klaszek Etelka kaposvári lakosok átadták Lengyeltóti községnek a kiskastélyt, amelyet erősen átalakítottak (a Somogyi Néplap egy 1951-es cikke szerint „lebontottak”), s 1952-től szülőotthon működött benne egészen 1991-ig, ezután az orvosi rendelő kapott helyet az épületben. Az említett 1951. évi cikkben ezt olvashatjuk: „Lengyeltóti községben lebontották a volt kiskastélyt, amely régen a gróf úr üdülőjéül szolgált, ahol kipihente fáradalmait a semmittevés vagy éppen a lumpolás után és most 12 ágyas szülőotthont építenek a helyébe. A régi földesúr nem sokat törődött a dolgozó parasztok egészségügyével, nem viselte szívén a dolgozó anyák nehéz helyzetét sem, neki egy volt fontos: minél több jövedelem. Ma azonban Pártunk gondoskodik nemcsak a városi, de a falusi dolgozó anyák egészségének megvédéséről. Orvosi kezeléssel és mint ez a példa is mutatja, szülőotthon létesítésével.”

A lengyeltóti Zichy-kastély (Kiss Norbert Péter felvétele)

A „nagykastélyt” 1939-ben Somogy vármegye vette meg tüdőbetegotthon céljára. A világháború azonban közbeszólt: lengyel katonai menekülttábort rendeztek be az ódon falak között. Miután 1941–1942-ben a menekülteket átvitték a balatonboglári táborba, megkezdődtek a kastély átalakítási munkái. 1944-ben a fővárosi Margit Kórház és István Kórház sebészeti, szülészeti, fül-orr-gégészeti és röntgen osztályait fogadta be a száz ággyal rendelkező szükségkórházzá nyilvánított épület. 1946-ban Lengyeltóti nagyközség vármegyei közkórház létrehozását javasolta a megürült kastélyban, továbbá azt, hogy vegyék meg a kiköltöző intézmény berendezéseit és felszereléseit, amit még pénzzel is támogattak volna. A vármegye azonban nem változtatta meg korábbi döntését, a háború okozta károkat kijavították, rendbe hozták az épületet, s 1947. május 15-én ünnepélyesen átadták a kastélyban berendezett Lengyeltóti Tüdőbeteg-gondozó Intézetet. 1976-ban belgyógyászati osztályt hoztak létre a kórházban, amely 1977-ben került a Marcali Kórház kezelésébe, s annak krónikus és utókezelő osztálya lett. 2006-ban áthelyezték a betegeket és a berendezést Marcaliba, így a kastély megüresedett, s Marcali önkormányzata 2007-ben eladta azt egy magánszemélynek. Évekig elhanyagoltan, elhagyatottan állt a kastély, míg 2014-ben Lengyeltóti város megvásárolta. A parkot rendbe tették, s keresik az épület hasznosítási lehetőségeit is.

Balatonboglár

Boglár a XVIII. század elejétől a rendesi Bárány család birtokában állt, majd a későbbiek folyamán a Jankovichok és a gyulai Gaálok is szereztek itt területeket. Az 1782–1785-ös első katonai felmérés egy kastélyt említ Bogláron – ennek beazonosítása azonban eleddig nem sikerült. A település egyik kúriáját, amely később gyulai Gaál Gaszton (1868–1932) tulajdonába került, rendesi Bárány Pál építtette az 1820–30-as években, klasszicista stílusban. A szocializmus évtizedeiben az épület a Balatonboglári Állami Gazdaság kezelésében állt, belső átalakítások után előbb lakásként és borospinceként használták, később – az eredeti állapotok visszaállítása után – vendégházként funkcionált. Jelenleg vendégház és borospince.

A források szólnak a balatonboglári Acsády-kúriáról is, amelyben Bán Gáspár, a Kaposi járás 1848-as szolgabírája, valamint Gaál Gaszton is lakott, utóbbi itt hunyt el. A kúriát az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság idején igénybe akarták venni iskolai célokra. Az épület falán emléktábla jelzi, hogy 1942 őszétől a német hadifogolytáborokból szökött francia katonákat itt szállásolták el. A kúria egy 1964-es kimutatás szerint a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) kezelésében állott, s raktárként használták. Az épület jelenleg a helyi zeneiskolának ad otthont, pincéjében pedig kiállításokat rendeznek.

Balatonboglár-Szőlőskislak

Szőlőskislakon a XX. század elején Ágoston József építtetett kastélyt, amely később a Madách család birtokába került, az 1930-as években pedig Gaál Franciska színésznő (1903–1972) vásárolta meg. Az épület az 1945-ös államosítást követően a Balatonboglári Állami Gazdaság kezelésébe került. Az 1950-es évektől ifjúsági leányotthon működött a falai között 15–18 éves árvák számára. (1957-ben hetven leánynak adott otthont az épület.) Az 1960-as években a kastélyt bormúzeummá és vendégházzá alakították át, termékbemutatókat és különböző rendezvényeket is tartottak az épületben és az azt övező parkban. Balatonboglárt és Balatonlellét 1978-ban Boglárlelle néven egyesítették. A szomszédos Szőlőskislakot 1986-ban csatolták hozzá. Balatonboglár és Balatonlelle 1991-es különválásától Szőlőskislak az előbbi település részét alkotja. Az itt álló kastély a rendszerváltoztatás után magántulajdonba került.

Szőlősgyörök

Szőlősgyörök a XVIII. század legelején már a Jankovich család tulajdonában volt, s az itteni kastélyt a század közepén építtették barokk stílusban. A XIX. század negyvenes éveiben klasszicista, majd az 1860-as években romantikus stílusban alakíttatták át az épületet, amelyet az 1945-ös államosítást követően a Fővárosi Köztisztasági Vállalat kapott meg, s munkásainak üdültetésére használta. 1950-ben a fővárosi tanács gyermekotthont és általános iskolát rendezett be a falai között. A Somogyi Néplap 1958-ban így írt: „Annak idején azért hozták létre [a nevelőotthont], hogy könnyítsenek azokon a családokon, ahol az apa és anya is dolgozik, s nem ér rá annyit törődni az iskolássorba lépő gyerekekkel, amennyire az szükséges lenne. Most azonban a 110 kis lakó 70 százaléka azért él, tanul itt, mert szüleik elváltak, s jobbnak látták, ha elhelyezésükről, taníttatásukról így gondoskodnak. A többi gyerek nagy része állami gondozott.”

S hogyan festett belülről az épület? „A boltíves szobákban korszerű, csőbútorokkal felszerelt parkettás tantermeket, ragyogóan tiszta éttermeket, központi fűtéses, csempézett mosdókat és mellékhelyiségeket, takaros hálókat, ízlésesen berendezett társalgót találtunk. Ez utóbbiban még televízió is van. A falról megyénk nagy mártírjának, Latinka [helyesen Latinca – K. N. P.] Sándornak az arcképe néz a belépőre.”

1978-ban már 200 iskoláskorú fiúnak adott otthont az 1960-as években toldaléképületekkel kiegészített kastély, valamint a természeti védelem alatt álló parkban szintén a hatvanas években felhúzott iskolaépület (ebben 1997-ig erdei iskola működött). Az intézmény Latinka [így!] Sándor Gyermekotthon és Általános Iskola néven működött. 1995-ben az általános iskolát megszüntették, 1997-ben pedig a gyermekotthont is. Az épület azóta üresen áll.

Balatonlelle

Balatonlelle városa két kúriával büszkélkedik. Reiszig Ede adatai szerint az egyiket 1812-ben építtette Jankovich Xavér, a másikat 1838-ban Szalay József. A Jankovich-kúria építési éveként más források (például Entz Géza és Gerő László könyve a Balaton környékének műemlékeiről) az 1712-es évet jelölik meg, s az épületen elhelyezett tábla szerint is a XVIII. század elején épült barokk stílusban. Ezen épületben az államosítás után, már 1945-ben iskolai tantermeket alakítottak ki, s ezen funkciót a mai napig sem vesztette el.

A klasszicista Szalay-féle kúria 1945 előtt a Szalayak után a Gaál, majd az Álgya-Papp család birtokában állott. Az épület a szocializmus évtizedeiben a település művelődési házának adott otthont. 1952-ben a helyi tanács átalakítási engedélyt kért a kúriára, mert az ott elhelyezett községi könyvtár kinőtte magát, s a szabadpolcos kölcsönzés megszervezéséhez váltak szükségessé az átépítési munkák. „…a főbejárat csarnoka előtt lévő teremben a televízió van elhelyezve, itt a bejárás az előadások alkalmával lehetetlen, mivel igen nagy közönség nézi a tv-t. A jelenlegi irodahelyiség, mely a mostani könyvtár, az ajtó- és ablakcserével egy átjárati folyosóvá válik. Így tudjuk biztosítani azt, hogy kultúrotthonunk megnövekedett látogatottsága továbbra is biztosítva legyen – kellő átjárással – a kulturális igények biztosításával” – áll a kérelemben. A megyei műemlékvédelmi albizottság azonban nem járult hozzá az átépítéshez, mert az „nagymértékben befolyásolná a műemléki épület megjelenését”.

Egy 1964-es megyei tanácsi iratban olvasható, hogy „mint műemléki épület kultúrház céljára nem megfelelő, átalakítani pedig úgy nem lehet, hogy a műemléki jellege is megmaradjon. Állapota nagyon rossz, ezért a lebontását javasolták, mivel a tetőszerkezete, nyílászárói, padozata teljesen rossz. Helyére új kultúrházat építenének.” Végül nem bontották le az épületet, amelyben továbbra is a művelődési ház működött. „A lelleiek apraja-nagyja látogatja a művelődési házat. Van disc-jockey rendezvény, de a fiatalok szívesen leülnek beszélgetni, meghallgatni egy-egy előadást. A legkisebbek számára szakköröket tartanak, és működik egy ötven gyereket foglalkoztató tornászszakkör. Hetente kétszer a déli part egyik legaktívabb néptánccsoportjának tagjai próbálnak itt” – olvasható a Somogyi Néplap egy 1977-es cikkében.

A kúria a művelődési funkciót az 1990-es rendszerváltoztatás után sem veszítette el, ma is a város művelődési házának, valamint Afrika Múzeumnak ad otthont.

Balatonszemes

Faluszemes község, amelynek neve 1912-ben változott Balatonszemesre, 1733-tól állt a Hunyady család birtokában, s már a XVIII. század folyamán felépült az itt álló barokk stílusú nyaralókastély, amelyet azonban az 1782–1785-ös első katonai összeírás nem említ. A Hunyady család 1822-ben keletkezett vagyonleltára így ír a kastélyról: „Az Uraság Curiája, Tiszt, és Major Udvara, – mellyen az Uraságnak szállása az utza felül égett téglábul épitve, – áll bolthajtásos pitvarul, 4 szobábul stukaturra két füsti lyukra két kéméynre – melly szobákon 10 ablak vas gátorokkal – ezzel öszve ragasztva a Tisztartó lakása válogbul épitve 8 vas gáteros ablakokkal – melly áll 3 szobábul, egy kamarábul gerendákra és kéményes konyhábul – A Tisztartó lakás alatt végrül 4 öll hoszszu 3 öll széles pincze égetett téglábul bolthajtásra – Ezen épülethez van ragasztva nap nyugotrul Posta Istálló, melly vagyon gerendákra be pallásolva és 10 Lóra el készitve s ki pallásolva. Az Istálló végében vagyon Gazdaságbéli szereknek Depositorium 4 öll hoszszu – e mellett Négy Lóra való Istálló. Az Uraság Szállása teteje náddal födve fenyő sindöllel be szegve, a Tisztartó lakása pediglen melly régi düledékeny épület, részszerént zsuppal, részszerént szalmával födve.” A leltár a kúria bútorzatáról is részletesen beszámol.

1945 után az elemi, majd 1948-tól az általános iskola elhelyezésére szolgált részben a kastély. 1949-ben az épületet tanítási célok mellett a Kispesti Textilgyár alkalmazottainak üdültetésére is használták: ekkor éppen 160 gyermek nyaralt benne. Ezek mellett a községi altiszt számára is itt biztosítottak lakhatást. Az 1950-es évek elejétől kapott kizárólagos oktatási funkciót az épület, amelyen több ízben végeztek kisebb-nagyobb átalakításokat, javításokat, modernizációs munkálatokat.

A balatonszemesi Hunyady-kastély (Forrás: MNL Somogy Megyei Levéltára)

Egy 1954-es jelentés szerint „már a juttatás előtt is iskolai célt szolgált, csak a nyári idényben volt gyermeküdülő. A közellátási bizottság döntése alapján kaptuk meg. Az épületet az elmúlt évben már nagy részben átalakítottuk, jelenleg folyamatban újabb 3 tanterem korszerűsítése”.

1979-re az összeomlás szélére került az épület: „Így – a szó szoros értelmében – életveszélyben voltak a tanulók és a pedagógusok. A megoldás egyszerűnek látszott: azonnal el kell kezdeni a felújítást. Annak rendje és módja szerint megkezdődtek az úgynevezett állagmegóvási munkák. A bontás során azonban kiderült, hogy a tetőzetnek nemcsak a tervezett húsz-harminc, hanem száz százalékát kell kicserélni. Tehát teljesen. Sőt a porladásnak indult gerendákat, az egymástól elmozdult falakat is javítani kell, és leszakadással fenyegetett a tornáctető” – írta a megyei napilap. Elegendő pénz azonban nem állt rendelkezésre a felújításhoz, így az 1979-es tanévet egy félig kész iskolában („…állványok, törmelékek, leomlott falak – mintha egy frissen ostromlott középkori kastély előtt állna az ember…”) és több szükségtanteremben kellett megkezdeni. A kastélyt végül sikerült felújítani, s az épületben ma is a település általános iskolája működik.

Kőröshegy

A már a XVII. század utolsó harmadában a Széchényiek birtokában állott Kőröshegy kastélyát gróf Széchényi Lajos építtette a XVIII. század végén későbarokk, copf stílusban. A vadász és író Széchenyi Zsigmond (aki 1923 és 1931 között lakott és alkotott az épületben) a XVIII. század végi francia direktóriumi idők alatt elterjedt és arról elnevezett directoire stílusúként írja le a kastélyt.

Az 1945-ös államosítást követően idővel a helyi tanács és termelőszövetkezet kezelésébe került épületben több lakást és a téesz irodáit alakították ki, a parkban pedig gépjavító működött. A későbbi évtizedekben nem végeztek karbantartást, javításokat az épületen, a park több fáját kivágták. 1982-ben így írt a Somogyi Néplap a parkról: „Mielőbb szükség lenne a termelőszövetkezet kezelésében levő park rekonstrukciójára, mert csak így menthető meg a hajdan értékes növényanyag, mely jelenleg meglehetősen gondozatlan: az idős fák alatt magasra nőtt cserjék láthatók, s az állományra igencsak ráférne a szakszerű kezelés.”

1985-ben kastélypályázatot írt ki a Somogy Megyei Tanács négy kedvezőtlen hasznosítású épület, köztük a kőröshegyi megmentésére. A pályázatok elbírálása után a kiviteli tervek el is készültek, azonban a felújítás, helyreállítás nem indult meg.

A kőröshegyi Széchényi-kastély hasznosítási terve, 1985 (Forrás: MNL Somogy Megyei Levéltára)

A rendszerváltoztatás után az épület üresen, elhagyatottan állt, amíg 2000-ben meg nem vásárolta egy magánszemély, aki felújíttatta. A kastélyban többek között kiállítótér, Széchenyi Zsigmond életét és munkásságát bemutató emlékszobák, könyvtár kapott helyet.

Felhasznált források és irodalom

Források a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárából

  • 501. b. Somogy vármegye tankerületi főigazgatójának iktatott általános iratai
  • 2. a. Somogy Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei és előterjesztései
  • 13. a. Somogy Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya iktatott iratai

Sajtóforrások

  • Somogyi Néplap cikkei, 1950–1990

Irodalom

  • Dobai András: Somogy megye az első katonai felvétel idejében (1782–1785). (Iskola és levéltár 17.) Kaposvár, 1983. Somogy Megyei Levéltár.
  • Entz Géza – Gerő László: A Balaton környék műemlékei. Budapest, 1958. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata.
  • Kaposi Zoltán: Földesúri épületek Somogyban a 18–19. században. In: Fischer Ferenc et al. (szerk.): Magyarország a (nagy)hatalmak erőterében. Tanulmányok Ormos Mária 70. születésnapjára. Pécs, 2000, University Press. 321–343. p.
  • Kaposi Zoltán: Földesúri épületek Somogyban a 18–19. században. In: Ódor Imre et al. (szerk.): Mágnások, birtokosok, címerlevelesek. (Rendi társadalom – polgári társadalom 9.) Debrecen, 1997. Hajnal István Kör–KLTE Történelmi Intézet Segédtudományi Tanszék. 261–272. p.
  • Koppány Tibor: A castellumtól a kastélyig. A magyarországi kastélyépítés kezdetei. Művészettörténeti Értesítő. 4. szám. 285–300. p.
  • Szabó Tünde: Somogy műemlékjegyzéke / Horváth Ferenc: Természetvédelmi területek a széptájú Somogyban. (Iskola és levéltár, sz. n.). Kaposvár, 1976. Somogy Megyei Levéltár. 6. p.
  • Reiszig Ede: Somogy vármegye községei. In: Csánki Dezső (főszerk.): Somogy vármegye. Budapest, [1914], Országos Monografia Társaság, 30–179. p.
  • Reőthy Ferenc: Pusztuló műemlékünk Kőröshegyen. Műemlékvédelem. 4. szám. 365–366. p.
  • Sisa József: Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon. A historizmus kora. Budapest, 2007, Vince Kiadó.
  • Somogy megye műemlékjegyzéke. (Iskola és levéltár 33.) Kaposvár, 1990. Somogy Megyei Levéltár.