A felhővé vált sörhab-birkával a lellei vagy az almádi bornapokon ismerkedtem meg. Pontosabban nem is én, hanem Shark Baby, aki ott nyaralt valahol, és mivel szőke volt, balatonszemű, formás és jóillatú, a férfiak és fiúk messzire elkerülték, csak a sóvár szemek tapadtak rá. Úgyhogy unalmában velem kezdett csetelni. Mindenki azt hitte persze, hogy maffiózó szeretőjének, vagy politikus és bankigazgató férjének ír, esetleg mindkettőnek egyszerre. De csak nekem, a szemüveges, kopasz, kicsit pocakos mesemondónak és íróféleségnek küldte meg a koordinátáit. Jólesett. Felültem hát menetiránynak háttal egy lassú gyorsvonatra, bámultam a tájat, a síneket, a bakterházakat, amik indultak, meg a bakterokat, akik előttük álltak(1) és messengereztek, és másfél óra késéssel már ott is voltam a bornapokon.
Shark Babyt a világegyetem rendje szerint valahol Miamiban csapzott hajjal, testére tapadó bikiniben, szörfözés közben kellett volna megismernem. Lazán kisiklott volna a homokos partra a cápáktól hemzsegő vízből, megrázta volna a haját, hóna alá csapta volna a cápaharapásoktól éktelenkedő szörfdeszkát, én pedig magam elé emeltem volna a nyeregbe, mint Zorro – ha már ugye Kalifornia. Ehhez képest egy irodában ismertem meg, ahol egy számítógép előtt görnyedt ő is meg én is.
Shark Baby vette észre.
– Te, nézd csak, az a huncut szemű öreg… az nem olyan, mint a…
De ebben a pillanatban én is megláttam, és mivel vagy két fejjel magasabb vagyok, mint Shark Baby, azt is láttam, amit ő nem: egy nagy korsó sört a csíkos pólós öreg előtt. Néztem, hogy kavarja-e, vagy sem, de aztán rájöttem, hogy az a Freddi, ez meg a Bohus bátyám.
– Nemcsak olyan…ez ő lesz. Nincs a világon más, aki a bornapok kellős közepén sörözne.
– Bohus bácsi – kezdte Shark Baby.
– Csak Bohus, angyalkám – mondta az öreg, és le nem vette volna a szemeit Shark Baby dekoltázsáról. Mondjuk meg tudtam érteni. Shark Baby hófehér, szűk pólóban volt, amit a retikülje pántja még inkább ráfeszített a testére, kiemelve az egyébként is görög szobrokra emlékeztető alakját. Egyáltalán: Shark Baby olyan volt, mint egy görög nimfa. Vagy egy görög istennő. Egy pici, görög istennő. De ezt a piciséget nem szerette, pedig nekem így tetszett, de nagyon. Egyszer azt mondta, szereti a férfiruhákat, én meg azt találtam válaszolni, hogy megkaphatja a zakómat, és még térképet is adok hozzá.
– Haha – mondta villámló szemekkel. – Értem. Ez egy poén akart lenni, hogy pici vagyok.
Csak akkor enyhült meg, amikor látta a teljes zavaromat. Hiszen én ezt nem érthettem, mert sosem voltam pici. Legalábbis a testem nem volt az soha. Csak a lelkem néha, mint az indiáné a kakukkfészekben.(2) „Különben ott nem céltalan zarándoklaton / kujtorogtam ismeretlenektől sebeket szerezve:/ jobbára úgy lapultam, imádva asszonyomat.”(3)
Shark Baby elméletben feminista volt, gyakorlatban meg femina, és most nem tudtam eldönteni, hogy rosszalja-e a pillantást. Szóval a vidám öregember a póló domborzatát tanulmányozta, egészen közelről és egészen leplezetlenül. Végül nagy nehezen abbahagyta a tűnődést. Gondolom, arra juthatott, hogy az orra előtt lévő női mell igenis beleférne a söröskorsóba. Próbát már nem ajánlott, mint annak idején az Arany Tigrisben… metoo, meg ilyenek.
Leültünk mellé ott Lellén. Vagy Almádiban.
– Zsebcselek? – néztem rá vigyorogva.
– Mekk Elek – jelentette ki, és húzott egy nagyot a korsóból –, csak nem gondoltátok komolyan, hogy a Csehszlovák Álomvasutak forgalmistája még repülni sem tud? Hát minek abajgattam volna annyit a galambokat? Mire lett volna jó akkor a galambszaros egyenruha? A macskák… az meg a B terv volt, ha mégse jönne össze, akkor is talpra essek… Egy háznyi macskától tanultam ott a kiskertekben. Biztos volt annyi, mint annak a másiknak, a halászó, vadászónak, ott Kubában. Na, ez volt az igazi zsebcsel… a bolygó bohémiai zsebcsele.
Átvillant az agyamon, hogy megkérdezem, a gróf hogy van, de aztán hagytam a francba. Egyik író sem szereti, ha a másikról kérdezik, meg aztán nekem ahhoz még sokat kellene olvasnom, hogy eldönthessem, mi az, ami, és mi az, ami nem… Maximum a pornográfia… abból is a kicsi és magyar(4) való nekem. Anyu halála óta a segédigék is, nagyon.(5)
Szólt valami zene, de láthatóan sem az idősebbek, sem az arra elhaladók nem vettek táncórákat. Shark Baby kért egy sörpulti kapucsínót meg egy sört. Az utóbbit én is. Én annak idején nem őfelsége, csak a helyi alkoholisták pincére voltam a Fészekben, meg a Belesben, és európai sznob műveltséget próbáltam összeszedni, de már magam is untam, hogy állandóan fáradt vagyok, és csak egy hársfa alatt semmit tenni akartam. Átültünk hát egy másik sörpadhoz – érdekes, hogy a bornapokon is sörpadok vannak –, mert arrébb ment a Nap. Az öreg mindig úgy helyezkedett, hogy szembe legyen vele. Így vándoroltunk a bornapokon Lellén vagy Almádiban, padról padra. Mindig oda, ahol a platánok levelein még átsimogatott a napsugár. Az egyik pad mellett bicikli árválkodott. Akkurátusan, apró mozdulatokkal, nehogy elszakadjon, elkezdte lefejteni Gábor Csepeljének nyergéről a ráapplikált, napszítta svájcisapkát,(6) majd elégedetten a fejébe nyomta. Egyébként, ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy a bringát már legalább Lovas vagy Paloznak óta tolják, kipukkadt kerékkel, és tökéletesen túl van hajtva, de a selyembugyik(7) látványa tartja benne azért a lelket rendesen. Szóval lehet, hogy nem is a Gáboré volt, hanem az Ottóé. Most úgy nézett ki a cseh BH, mint a magyar HB egy régi fotón, amikor raktáros volt és szanszkrit szövegeket fordított. Valamit mondott, de nem hallottuk, mert akkor robogott el a hátunk mögött a lellei gyors. Szigorúan végigmérte, mintegy ellenőrizte, megcsóválta a fejét, és szórakozottan felpillantott a szemafor és a vezetékek pókhálója irányába. Nem, csóválta a fejét, onnan nem lehetne. Pontosabban, onnan sem lehetne.
Nem nagyon beszélgettünk, csak ültünk és söröztünk a bornapokon. A sörösbódé cégérén egy hatalmas sörhab-birka díszelgett, lassan lengedezett a szellőben.
– Beer-ka – mutatott fel Shark Baby, és ezen ott nevetni kellett, mert ahogy mondta, még azt is hallotta az ember, hogy angol sörre gondolt, Beer-re, és nem német Bier-re. Mind felnéztünk, és nevettük a sörhab Beerkát. Aztán amikor levettük a szemünket róla, már csak ketten ültünk ott egymás mellett: Shark Baby meg én. Körbenéztünk, jobbra-balra forgattuk a fejünket, de nem volt sehol. A svájci sapkát is elvitte. Aztán megint Shark Baby vette észre. Felmutatott az égre. Egy nagy, sörhab-birka formájú felhő kezdett el foszladozni az égen, lassan, nagyon lassan. Amikor teljesen eltűnt, egy ócska svájci sapka hullott le belőle, lassan vitorlázva az asztalra, pont az öreg üres söröskorsójára.
Shark Baby már aludt, félig kitakarózva. Az apró póló alól kilátszott a feneke, a vékony takarót meg teljesen begyűrte a combjai közé. A ferde képű Hold(8) pontosan rávilágított. Ahová elért a fénye, szinte nappali világosságot csinált. Halkan felkeltem, és kutakodni kezdtem a régi családi nyaralóban. A törött kisvasutak, sínek és repülőgépek mellett hamarosan megtaláltam, amit kerestem. A tintapárnára nyomtam a mesenyomda figuráit, rájuk leheltem, és pecsételni kezdtem.(9) A selymes, hófehér bőrön a telihold világánál hamarosan nyulacskák kergetőztek, fák, bokrok nőttek ki a hajlatokban. Shark Baby álmában elmosolyodott.
Hivatkozások
1 Radnóti Miklós: Nem tudhatom…
2 Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére
3 Pistoli Leopold: Emberi jogok. In: Még meg nem született versek. Magánkiadás, Budapest, 2022 (Ford.: S. Zs.)
4 Esterházy Péter: Kis magyar pornográfia
5 Esterházy Péter: A szív segédigéi
6 Gellén-Miklós Gábor: Esti Kornél 2.0.
7 Fenyvesi Ottó: Paloznak Overdrive
8 Bohumil Hrabal: Bambini di Praga 1947
9 Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
