A TypoSzalon Magyar Tipográfusok Egyesülete „Typomage” sorozatának 4. kiállításán Zigány Edit tervezőről, tanárról, valamint az általa 50 évvel ezelőtt, 1972-ben tervezett Pannon Antikva betűtípusról egy kiállítással emlékezett meg, tipográfusok és tervezőgrafikusok erre az alkalomra készült alkotásaival.
Az írásbeliség vízválasztó az emberiség kulturális fejlődésében. A betűtervezés a tervezőgrafikusi szakma egyik fontos ága, mely alapkőnek tekinthető, mivel bármely tervezőgrafikai munkának meghatározó és megkerülhetetlen eleme a betű. Látványt határoz meg és hangulatot teremt, üzenetet közvetít és egyben vizuális környezetünk dekoratív eleme. A betűtervezéshez elkötelezettség, a nyomtatott szöveg szeretete és a feladattal járó általános-sajátos szakmai tudás kell.
Zigány Edit (1944–2004) Lipcsében a nagyhírű Hochschule für Buchkunst und Grafik növendéke lehetett, ahol a grafikai műhelyben magasnyomó, rézkarc és litográfiai prések sora állt a hallgatók rendelkezésére. Zigány Edit elmélyült munkával telt tanulóéveinek eredménye a Pannon Antikva betűtípus első változata volt, mely egy nemzetközi betűtervezésre kiírt grafikai pályázaton díjat nyert. Antikva és kurzív változatát a Nyomdaipari Grafikai Vállalat betűöntödéje (az első és egyetlen magyar betűöntöde) kéziszedésre alkalmas ólombetűként, majd később monomatricaként is gyártani kezdte. Első próbaöntéseinek sorozatából Haiman György és Nagy Zoltán jóvoltából az Iparművészeti Főiskolának (ma MOME) is jutott a Pannon Antikvából, amely a legutolsó és méltán legkedveltebb „írása” lett a főiskolai tanműhelynek.
A lipcsei évek után Zigány Edit a mesék és szépirodalmi művek kiadásával foglalkozó Móra Ferenc könyvkiadó munkatársa lett. Képszerkesztői és könyvtervezői munkásságában Gyulai Líviusz, Hincz Gyula, Heinzelmann Emma, Kass János, Reich Károly, Réber László, Szecskó Tamás, Würtz Ádám és a Magyar Iparművészeti Főiskola Typo-grafika tanszékén végzett volt tanítványai – Keresztes Dóra, Kiss István, Kállai Nagy Krisztina, Orosz István, Vida Győző – váltak alkotótársaivá.
Munkásságának jelentős része az oktatás. Haiman György, a Typo-grafika tanszék vezetője hívta a főiskolára. Hallgatói a klasszikus betűismeret mellett a szabad, saját betűtípus tervezésére is lehetőséget kapnak.
A Helikon Kiadóban folytatta munkáját, könyveket tervezett. Számtalan kötet őrzi nevét, és ezekkel számos elismerést szerzett. Egyéni könyvtervezői munkájához a Borda Antikvárium volt támogatója és partnere Zigány Editnek.
50 évvel ezelőtt tervezett betűje a magasnyomtatást követően ismét feltámadni látszik. Boskovitz Oszkár digitális formában kelti új életre. Munkája nyomán lehetőség nyílik számítógépes felhasználásra is. Előzetes megbeszélésünkkor megígérte, hogy a tervezett kiállításunkra a hátralévő ligatúrákkal is elkészül, így a Pannon Antikva komplett ábécéje használhatóvá válik az alkotni vágyó tipográfusok, tervezőgrafikusok számára.
Zigány Edit a TypoSzalon tagjai közül többeknek volt tanára, sokan tanultunk tőle kurzív, gótikus, római kapitális betűket ecsettel és vágott hegyű tollal írni. Elhivatottsága, a szakma iránt érzett szeretete, alázata példaértékű.
A TypoSzalon egyik alapító tagja és rendszeres vendége volt, így kollégaként, előadásokon és közvetlen baráti beszélgetések közben is szívesen adta át tudását, szakmai tapasztalatait, melyek ma is megérdemlik tiszteletünket.
A kiállításmegnyitó interaktív volt. A közönségnek filmre másolt betűket kellett megtalálni, melyek a falon lévő képek nehezen felfedezhető részletei voltak, és kirakni belőlük a Pannon Antikva szavakat. Ez a kis játék kommunikációra késztette azokat is, akik korábban nem ismerték egymást. A megnyitón számos volt kollégája is jelen volt, így lehetőséget kaptak a felszólalásra azok is, akik személyesen ismerték.