A szolnoki Damjanich János Múzeum időszaki kiállítócsarnokában, a Szolnoki Galériában az eddigi legnagyobb, mintegy 170 műalkotást bemutató Gyulai Líviusz-kiállítás nyílt júliusban Időutazások címmel. Az október 2-ig ingyenesen látogatható tárlat az életpálya egészét, az autonóm grafikai, könyvillusztrációs, valamint az animációs filmes munkásságot mutatja be. Mindez kiegészül azokkal a személyes tárgyakkal, eszközökkel, melyek a különböző technikákat, eljárásokat reprezentálják. A könyvillusztrációk mellett bemutatásra kerülnek azok a kiadványok, melyekhez az illusztrációk készültek. A látogatói élményt egy-egy grafika kinagyítása, edukációs és olvasósarok fokozza. Az animációs filmek bemutatása mellett a művésszel készült portréfilmekbe is betekinthet a látogató.

Szolnoki Galéria, az Időutazások című kiállítás részlete (fotó: Simon Ferenc, a Damjanich János Múzeum jóvoltából)

Gyulai Líviusz egy kis erdélyi faluban született, Sopronban nőtt fel, és Budapesten érett művésszé, miközben a világ számos táját bejárta, Ázsiától Egyiptomig. „Utazóféle vagyok…” – vallotta egy interjújában. Térbeli és időbeli utazásainak valódi terepe azonban művészete volt. Itt nyílott valóban szabad tere arra, hogy régmúlt korokban barangoljon, történeti korstílusok jelmezeit öltse magára. Gyulai Líviusz a 20. századi magyar művészet egyik legnagyobb stílus-bűvésze, aki hibátlan módon tudott különféle képi nyelvekkel azonosulni, egyforma magabiztossággal mozogva a középkor, a rokokó vagy a biedermeier stílustárában, az akadémikus művészet, a populáris nyomatok vagy a gyermekrajzok világában. A tárlaton nyomon követhető, hogy egyazon témakört hogyan dolgozott fel eltérő időpontokban, különféle technikákkal. Gyulai ugyanis kedvenc irodalmi alakjaihoz és stílusjátékaihoz élete során többször visszatért, gyakran évtizedekkel később gondolva újra egy-egy témát (lásd Casanova alakváltásait). Gyulai művészetének legfőbb forrása a szépirodalom, legtöbb művének ihletője irodalmi szöveg volt. Ám grafikái esetében az illusztrált mű nem jelentett kötöttséget, inkább úgy viszonyult hozzá, mint színész a szerepéhez, amelyet sajátos eszköztárával életre kelt. Az irodalmi szöveg számára inkább egyfajta trambulin volt, ami lehetővé tette részére a szabad szárnyalást, időutazást a képírás történetében.

Szolnoki Galéria, az Időutazások című kiállítás részlete (fotó: Simon Ferenc, a Damjanich János Múzeum jóvoltából)

Gyulai Líviusz a művészi grafika, könyvillusztráció és animációs film területén bontakozott ki. A Képzőművészeti Főiskola grafika szakát abban az évben kezdte el, amikor Kondor Béla diplomázott. Még főiskolás volt, amikor 1959-ben megjelent első, Karinthy Frigyes humoreszkjeit illusztráló kötete, a következő évtől pedig az Élet és Irodalom rendszeresen közölte rajzait. 1961-ben Italo Calvino és Heinrich Mann írásaihoz rajzolt illusztrációs grafikákkal diplomázott. Az ezt követő évtizedekben több száz kötetet illusztrált, de emellett számos önálló grafikai lapot is készített. Utóbbiakat nem megrendelésre, hanem saját kedvére alkotta. A kiállítások látogatói ezek révén ismerhették munkásságát. Valamennyi munkájára jellemző volt a szépirodalmi inspiráció, gyakran ugyanazon téma variációi feltűntek grafikai lapjain, könyvillusztrációiban, majd animációs filmjeiben is.

Gyulai kiváló ismerője volt a klasszikus sokszorosító grafikai technikáknak. A hatvanas évek közepén kiállított első munkái rézkarcok voltak, de saját hangjára igazán a magasnyomással (fametszet, linóleummetszet) készült munkáiban talált rá. Ugyanazon kompozíciót az idők során olykor különböző technikákkal is kidolgozta (például Orrszarvút rajzoló, Hadova és hamuka). Középkori és rokokó témájú, pajzán idilljeit már-már szürreális részletgazdagság jellemezte, ami a szereplők és helyszínek karakteres, olykor groteszk hangvételű megformálásával társult.

Gyulai Líviusz: Krétai festő és modellje, 2011 (színes tollrajz; fotó: Gyulai Líviusz családja jóvoltából)

Stiláris kalandozásainak egyik leggyakrabban visszatérő terepe a középkor volt. Az európai képalkotásnak az az időszaka, amelyhez azon klasszikus sokszorosító grafikai technikák (fametszés, rézkarc) születése is kapcsolható, amelyeknek ő maga is kiváló mestere volt. Virtuóz rajzkészsége, a klasszikus technikákhoz kötődő mesterségbeli tudása e téren teljes pompájában kibontakozhatott. A középkori, archaizáló stílusát Gyulai a hatvanas években alakította ki, párhuzamosan azzal, hogy Kondor Béla nyomán Gácsi Mihály, Rékassy Csaba, Ágotha Margit és sokan mások is ebbe az irányba fordultak a magyar grafikában. Ennek az újfajta érzékenységnek egyik első jele az 1964-ben bemutatott Rinocéroszt rajzoló rézkarca volt, amelynek az évtizedek folyamán, különböző technikákban számos variációja született. Valamennyi középpontjában a Dürer emblematikus, 1515-ös fametszetét megidéző rinocérosz figurája állt. A középkori népies nyomatok formanyelvét, a 13. századi eredetű vágáns dalok, a Carmina Burana-illusztrációkon alkalmazta, amelyeknek első darabjait 1965-ban mutatta be. Szintén a hatvanas évek derekán metszette meg első Villon-illusztrációit is, játékosan naiv stílusban formálva meg a „Hajdanszép csiszárné” vagy „Vastag Margó” alakját. Később e kompozíciók egy része Mészöly Dezső 1966-ben megjelent Villon és a többiek kötetének illusztrációjaként tűnt fel. E ciklus összefoglaló darabja Villon Le Jargon et Jobelin című apokrif költeményéhez kapcsolódik, amelyet Mészöly Hadova és hamuka címen fordított le. E lapokon Gyulai maradéktalanul azonosult a középkori populáris fametszetek stílusával, ám az archaizáló formanyelvet előszeretettel vegyítette anakronisztikus, modern elemekkel, például Picassót megidéző kubizáló fejekkel.

Gyulai Líviusz: Labirintus, 2011 (színes tollrajz; fotó: Gyulai Líviusz családja jóvoltából)

Soproni iskolai éveiben fedezte fel a régi könyvek, újságok sajátos képi világát. Miközben falta a világirodalom klasszikusait, az illusztrációk is mély nyomokat hagytak benne, különösképp a 19. század legnépszerűbb grafikusa, Gustave Doré rajzai. Cervantes regénye, a Don Quijote is azon remekművek közé tartozott, amelyek Doré metszetein új életre keltek. Ezen a nyomvonalon haladt Gyulai, amikor 1983-ban egy sorozat linómetszetben elevenítette meg a hős alakját, aki saját kora elviselhetetlen valósága elől a letűnt lovagkorba álmodja magát. Bár ezek a metszetek egykor nem jelentek meg nyomtatásban, a témához Gyulai később újra visszatért, amikor 2006-ban eleven tollrajzokkal kísérhette a regény új kiadását.

Gyulai Líviusz: Mithoszok, 2011 (színes tollrajz; fotó: Gyulai Líviusz családja jóvoltából)

A 18. század érzéki pompája, frivolan kifinomult képi világa stílusjátékainak kedvelt terepe volt. Ehhez a korhoz kötődött Robinson és Münchausen báró alakja is, akiket Gyulai a linóleummetszet csipkeszerű dekoratív mustrájába szőve keltett életre. E grafikák stílusa némiképp emlékeztette a kor ponyvaregényeinek fametszetes illusztrációira. Ehhez az időréteghez kötődik a világhírű nőcsábász író, Casanova alakja, akinek figurája évtizedeken át foglalkoztatta a pajzán, erotikus témákat különösen kedvelő rajzolót.

A rokokó szerepjátékok egyik legérdekesebb sorozata Weöres Sándor Psyché című kötetéhez kapcsolódik, amelynek illusztrálására 1972-ben kérte fel a Magvető Kiadó Gyulait. Weöres kötete egy fiktív életművet alkotott, a részletekig kitalálva a sosem volt 18. századi költőnő, Lónyay Erzsébet életútját, és megteremtve irodalmi életművét. Regényében stílusjátékok, kisajátított és fiktív irodalmi szövegek, valamint különféle műfajok keveredtek. Gyulai illusztrációi szintén stílusjátékok voltak, nagyrészt 18-19. századi festmények és metszetek átiratai. A téma a kötet megjelenése után is foglalkoztatta Gyulait, még a kétezres évek elején is rajzolt hozzá grafikákat, a kor pontozó modorú rézmetszeteinek jellegzetes stílusát imitálva.

Gyulai Líviusz: Nagymamák tengerpartja, 2011 (színes tollrajz; fotó: Gyulai Líviusz családja jóvoltából)

Bár Gyulai Líviusz pályája grafikusként indult – grafikai lapjaival, illusztrációival tette magát ismertté itthon és külföldön –, 1975-től megindult rajzfilmes pályafutása, mely a hazai és nemzetközi filmes elismerést is meghozta számára. Filmjeihez forgatókönyveit, történeteit maga írta, melyek önmagukban is önálló műtárgyak. Animációit az egyetemes emberi műveltség, a mitológia és a köznapiság természetes kezelése, nagy igényesség, rajzi tudásának nagyvonalú filmes megjelenítése, mélységes humánum és eredetiség jellemzi. Karaktereit – gazdagon cizellált grafikai lapjaival ellentétben – egyszerű, tiszta vonalas alakokká stilizálta a könnyebb animálhatóság érdekében. Utolsó sorozatait leszámítva filmjeiben tartózkodott az emberi beszéd használatától. Filmes témáit gyakran személyes környezetéből merítette (Delfinia, Új lakók, Az én kis városom). Animációi többsége tele van finoman ironizáló anekdotikus fordulatokkal és játszi könnyedséggel. Hangvételük, humoruk a cseh animáció lírai vonulatát idézik. Az Új lakók (1977) és a hazai filmes szakma által „alapfilmnek” tartott Jónás (1997) című rajzfilmeket beválogatták a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramjába.


A cikk első, bevezető bekezdése, valamint az utolsó, Gyulai Líviusz filmes tevékenységét felidéző rész Képiró Ágnes hozzájárulása.


Időutazások – Gyulai Líviusz (1937–2021) emlékkiállítása
Szolnoki Galéria
2022. július 14. – október 2.
Kurátorok: Révész Emese, Képiró Ágnes