Bocz Gyula 1937. március 1-én született Pécsett, mélyen vallásos katolikus családban, apja Bocz István lakatossegéd, anyja Lex Mária(1). A Bocz család jelenléte a 18. századtól dokumentált Hosszúhetényben(2), Bocz Gyula felmenői Hosszúhetényben és Komlón éltek. Gyermekkoráról kevés adat ismert; jórészt Pécs-Gyárvárosban, a Remény utcai „dühöngőn” nőtt fel. Kimaradt a középiskolából, ipari tanuló lett, majd katonai szolgálatot teljesített (1960) Debrecenben(3). Nem volt sem cserkész, sem úttörő, sem KISZ-tag(4). Rajztehetsége hamar megmutatkozott; Hosszúhetényben élő apai nagyanyja biztatta nyaranta rajzolásra. Ott töltötte nyarakat, dolgozott nagyszüleivel a szőlőben, segédkezett az aratásban(5). Mint jól rajzoló és festő gyereket, többször megkérték, hogy fessen kis tájképeket a házak tornácaira(6). A visszaemlékezések szerint már gyerekkorában eredeti megoldásai és gondolatai voltak, gyakran kitalált csínyeket, rendkívül turbulens volt körülötte a levegő. Egy alkalommal elküldték egy kendergyárba nyári munkára, ahol diáktársával beindították a tűzvédelmi berendezést, és elárasztották vízzel az egész kócműhelyt.

1952-ben megnyerte a guatemalai nemzetközi gyermekrajz-kiállítás első díját (1. kép). 1952-ben Erdős Jánossal együtt kezdte az építőipari technikumot, de az első évben abbahagyta(7). A középiskolából kimaradva 1955-től a pécsi Sopiana Gépgyár dolgozója lett, megtanulta az öntő, később a géplakatos szakmát. 1964-ig géplakatosként, attól kezdve villanyszerelőként dolgozott. Az 1950-es évek végén feleségül vette Opova Saroltát, akivel Pécs-Gyárvárosban laktak szerény körülmények között.

1. Bocz Gyula oklevele a guatemalai nemzetközi gyermekrajz-kiállításon, 1952. június. (A cikkben valamennyi kép forrása: Bocz-hagyaték)

Az 1950-es évek második felében elkezdett rajzszakkörre járni, a Zsolnay Gyár területén álló Zsolnay villában működő Doktor Sándor Művelődési Házba (a köznyelvben: DOKI). A szakkört Gebauer Ernő és más mesterek tartották. Itt ismét találkozott Erdőssel, és megismerkedett Dombay Győzővel, Gellér B. Istvánnal (Gellér Brúnó), Czakó Gáborral (Czakó Csaba) és Bükkösdi Lászlóval(8). A tananyag geometriai ismereteket is tartalmazott, amit egy 1958. októberi rajz bizonyít (2. kép).

2. Bocz Gyula: Görbevonalú síkidomok, ceruzarajz, rajzszakkör, Doktor Sándor Művelődési Ház, 1958. október 18.

A Zsolnay villa műtermében Swierkiewicz Róbert, Bocz Gyula, Czakó Gábor, Pesti Lajos, Kismányoky Károly, Dombay Győző, Szelényi Lajos és Kováts Éva szabadiskolát szeretett volna indítani. 1963-ban Lantos Ferenc kapott megbízást egy képzőművészeti kör vezetésére, ami a következő év tavaszától ezen a helyen folytathatta tevékenységét. Rendszeres művészeti tanulmányokat Bocz az említett rajzszakkörben, majd a Lantos vezette képzőművészeti szakkörben, szabadiskolában végzett. Kováts Éva visszaemlékezése szerint „Lantos Ferenc szigorúan következetes módszerei révén alaposan megtanultunk rajzolni, kiválóan komponálni, kitartó szorgalommal dolgozni és sallangmentes munkákat létrehozni. Nem a különböző technikák bemutatása volt az eszköz és egyben a cél is, hanem a világos, egyszerű alapokon, tiszta, logikus gondolat-rendszeren nyugvó fegyelmezett munka. […] Martyn szerette a fiatalokat és Lantos Ferenc mindünket el is vitt hozzá egyenként, ahogy annak eljött az ideje. Mondanom sem kell, úgy néztünk fel Martynra, mint egy istenre.”(9)

Baráti köréhez tartozott számos pécsi orvos és ügyvéd: például 1959-ben megismerkedett id. Kellermayer Miklóssal, az 1960-as évek első felében Czéh Gáborral(10), Varró Alexanderrel, Péter Gellérttel, Herbai Ilonával, Ugróczky Máriával. Legerősebb kapcsolata Kellermayerrel és Czakóval volt, akik írásaikban is vallanak erről(11). Bocz legtöbb idejét a Doktor Sándor Művelődési Központban töltötte, ahol a férfimosdóból vaslépcsőn megközelíthető, kétszer három méteres, emeleti vetítőfülkében kötetlen időbeosztással dolgozhatott, a heti szakköri napokon Czakó Gáborral közösen mintázott(12). Bocz, Dombay és Czakó a műhely „öregjei” voltak; a „kölykök” közé tartozott Jegenyés János, Pinczehelyi Sándor, Weisz (Valkó) László, Gellér B. István, Halász Károly, Ficzek Ferenc és Szijártó Kálmán. A Lantos-tanítvány Szelényi Lajos 1967-ben a DOKI munkatársa lett, s kieszközölte, hogy a Pécsi Műhely előzményének tekinthető Lantos-féle szabadiskola megkapja a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Janus Pannonius utcai házának (ma a Csontváry Múzeum van benne) egyik alagsori helyiségét, amely egyszerre szolgált műtermi munkára és kiállítások rendezésére(13). 1968 tavaszán itt debütált az első közös kiállítás(14) – nem kis konfliktusokat okozva, mivel az épület emeletén ezzel egy időben a Megyei Tárlat került megrendezésre.

A kultúrpolitikában 1963-tól jelentkező lazítás kedvezően befolyásolta Bocz munkásságát. A hivatalosan autodidaktának számító – mert nem végzett Képzőművészeti Főiskolát és nem volt tagja a Képzőművészeti Alapnak – Boczot tehetsége és munkás háttere miatt támogatta a Baranya Megyei Tanács. Bánszky Pál, a Népművelési Intézet vizuális művészeti osztályának főmunkatársa sokat segített a tiltott és amatőr, a Képzőművészeti Főiskolára fel nem vett művészeknek. 1963-ban a fiatal pécsi képzőművészek meghívták kiállításukra Bocz munkáit. Ezen két, puha mészkőből készült portrét állított ki, amelyek talán a katalógus 6., 11–13., 15–18. számú, ma csak fényképről ismert szobrai közül kerülhettek ki. Bükkösdi László tíz évvel későbbi visszaemlékezése szerint ezek egyik közös barátjukat ábrázolták(15). Az 1960 körüli, puha mészkőből faragott szobrok némelyike ma is megvan, mások csak archív fényképekről ismertek, s ezek alapján azonosíthatók a hagyatékban fennmaradt előkészítő rajzok (Marina, 3. kép; Cím nélkül, 4. kép).

3/a. Bocz Gyula: [Tanulmányfej], ceruzarajz, 1960 körül; 3/b. Bocz Gyula: Tanulmányfej, 1960 körül, festett gipsz

4/a. Bocz Gyula: Cím nélkül, ceruzarajz, 1960 körül; 4/b. Cím nélkül, 1960 körül puha mészkő, ismeretlen helyen, archív fénykép a hagyatékban

Az 1963-as alumínium Torzó annak a játékosságnak az első megnyilvánulása, ami végigvonul egész munkásságán. Az 1965-ben kantavári fekete márványból faragott Janus-fej (5. kép) a klasszikus antikvitás Janus istenét idézi meg, akinek két arca (bifrons) ellentétes irányba nézett, esetenként három (trifons), vagy négy (quadrifrons) irányba is. A kezdet istenének is tekintették. Minden szerves életet, így az emberét is tőle származtatták. Az egykorú ábrázolásokon rendszerint két szakállas férfifej látható, mintha a tarkójuknál összenőttek volna. Az egyik arc öreg, a másik ifjú vonásokat visel magán. Mindent látnak – visszafelé, a múltba, és előre, a jövőbe tekintve –, mivel egy kútfőhöz tartoznak, de ellenkező irányba néznek.

5. Bocz Gyula: Janus-fej, 1965, kantavári fekete félmárvány, ismeretlen helyen, archív fénykép a hagyatékban

A Janus-arcú megnevezést jelenleg gyakran használják a kettősségre, esetenként a kétszínűségre is. Bocz szobra igyekezett mindezt ötvözni, a szépet a rúttal összekapcsolni: az egyik arc fiatal női, a másik rút vonásokat visel. A Janus-témát Bocz rajzon is próbálgatta, ezen azonban mindkét arc idősebb, kendős asszonyt mutat (6. kép).

6. Bocz Gyula: [Janus-fej], ceruzarajz, 1965 körül

Az ún. „kantavári fekete márvány” hivatalosan Kantavári Formáció – nevével ellentétben – nem ellenálló kőzet, könnyen hasad, ezért leginkább erdészeti utak kavicsolására és feltöltésére, műkőzúzalékként, ritkábban díszítési célokra használták(16). A visszaemlékezések szerint Bocz ritkán jutott az első korszakában jól faragható kőhöz, így kezdett a kantavárival kísérletezni, de még ennek a beszerzése sem volt egyszerű számára. Ugróczy Mária visszaemlékezése szerint Bocz barátaival éjjelente a pécsi vasútállomáson állomásozó nyitott vagonokról vitt haza néha a súlyos és törékeny kantavári kőből(17). Bükkösdi több írásában is kiemelte a kantavári fekete márvány nehéz faraghatóságát, és megörökítette Bocz gondolatait, különleges viszonyát a kövekhez: „Minden széttörik, ha csak nekiesünk barbár módon, vésővel, kalapáccsal. A kőnek lelke van. Beszélgetni kell vele. Megtudakolni, mit tud, aztán abba is bele fog törődni, amit én akarok. Egymást faragjuk, ez benne az izgalmas.”(18)

1966 októberében megrendezték munkáiból az első önálló kiállítását a pécsi József Attila Művelődési Házban(19). A kiállítást hosszas előkészítés előzte meg, ugyanis – mint ekkoriban minden kiállításhoz – a Képző- és Iparművészeti Lektorátus engedélyét kellett kérni és megkapni. A lektorátus – 1966. május 26-án kelt határozata szerint – nem engedélyezte „a Dél-dunántúli Területi Szervezet által megrendezni kívánt Bócz [sic!] Gyula műveit bemutató kiállítás megrendezését”, s azt javasolta, hogy a művész „továbbra is csoportos kiállításokon vegyen részt és az önálló bemutatkozással még várjon”(20). A határozat ellen bizonyosan fellebbezést adtak be, így valósulhatott meg ősszel Bocz első önálló kiállítása.

1967-ben az Anya gyermekével című szobrával (7. kép) részt vett a Gádor Emil és Romváry Ferenc által rendezett I. Országos Kisplasztikai Biennálén(21), ami nagy szó volt akkor, mert aki nem volt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagja, semmiben sem vehetett részt. A szobor végül a pécsi Játékfilm Szemle fődíja lett. Romváry kiállítási beszámolója szerint: „Szigorúan zárt formavilág jellemzi a […] fiatal pécsi szobrász, Bocz Gyula alkotásait. Anya gyermekével című szobra a filmszemle fődíja lett. Bocz kemény, fekete kőben dolgozik. A formák finom hajlatokkal képeznek átmeneteket, a felületek szinte kisimulnak, megközelítvén a hasáb szabályosságát. Ő maga munkálja meg szobrait, így messzemenően ki tudja használni az anyagban rejlő sajátosságokat. Ösztönös formakultúrával rendelkezik, tapasztalati úton jutott el a művészi tudatosság fokára.”(22) A Kósa Ferenc filmrendező által elnyert szobor előkészítő rajza a hagyatékban mutatja a szobor formálódásának folyamatát.

7/a. Bocz Gyula: [Anya gyermekével], ceruzarajz, 1967 körül; 7/b. Bocz Gyula: Anya gyermekével, 1967, kantavári fekete félmárvány, Kósa Ferenc tulajdona

Bocz ekkor konkrét formák ihletése nyomán dolgozott. „A hatvanas évek második felében alkotott körplasztikáinak minden nézete önállóan értelmezhető, s ugyanakkor a körbejárás során a nézetek logikusan következnek egymásból. […] Előtérbe kerül az anyagszerűség és az anyag adta lehetőségek hangsúlyozása.”(23)

E korszak egyik kiemelkedő szobra az 1964 körül hársfából faragott Virágfejű lány és a vele szoros kapcsolatban álló 1967-es Lény (8-9. kép). A két szobor szoros kapcsolatát két rajz bizonyítja, amelyek egyben a gondolat formálódását is tükrözik: a virágkehely szirmai lefelé ívelőről felfelé hegyesedővé válnak, a felsőtest domború formái a Lényen bemélyedésekké módosulnak.

8/a. Bocz Gyula: [Virágfejű lány], tollrajz, 1964 körül; 8/b. Bocz Gyula: Virágfejű lány, 1964 körül, hársfa

9/a. Bocz Gyula: [Lény], tollrajz, 1967 körül; 9/b. Bocz Gyula: Lény, 1967, hársfa

A „lyukas” szobrok kezdettől fogva jelen vannak Bocznál, ezek fennmaradt korai példája az 1961-es Áttört forma, amit fából és alumíniumból egyaránt elkészített, majd az 1966-os, fél méternél magasabb Fekete virág kantavári fekete félmárványból. A grafikák nyomán (10–16. kép) némileg könnyebben értelmezhetők a végletekig letisztult szobrok.

A nyárfából faragott Enyészet egy ujjait görcsösen félig behajlítva tartó jobb alkart ábrázol, melynek egy rajz szerint Bocz számára a tenyér és az ujjak felülnézete volt izgalmas (17. kép).

17/a. Bocz Gyula: [Enyészet], ceruza- és tollrajz, 1967 körül; 17/b. Bocz Gyula: Enyészet, 1967, nyárfa

1967-ben rövid időt a lengyel tengerparton töltött, ahonnan sok, a tengert, hullámokat, a víz örvénylését ábrázoló akvarellel, szénrajzzal és tollrajzzal tért haza (18. kép)(24). Ezt az élményt néhány hónap múlva a Tenger című, kantavári fekete-márványból faragott szobrán dolgozta fel először. A „magyar tenger” is megihlette, amit számos grafikája bizonyít.

18. Bocz Gyula: Cím nélkül, tollrajz, 1967

Rajzszakköri tanulmányai idején Boczra átmenetileg hatott Martyn Ferenc és Lantos Ferenc, azonban legjelentősebb segítője saját ösztöne volt. Az első korszakban egyre eredetibbé érik művészete, s kialakulnak egyéni vonásai. Kezdettől fogva jellemző Boczra egy szobor különböző anyagú változatának elkészítése (például fa és alumínium), érdekelte az anyag textúrája, azt belekomponálta a szoborba. Az álló, zárt formákat kedvelte inkább. Törekedett tereket létrehozni a tárgyon, formán belül. Szenvedélyes faragóvá vált, a faragás fizikai és szellemi egységet alkotott nála. A természeti inspiráció fokozottan jelen van műveiben.


Hivatkozások

1 Szülei 1940. április 10-e körül kötöttek házasságot a pécsi anyakönyvi hivatalban. s. n. Anyakönyvi hírek, Dunántúl 30, 82 (1940. április 12.): 7; s. n. Anyakönyvi hírek. Pécsi Napló 49, 82 (1940. április 12.): 6; s. n. Házasságkötések. Pécsi Napló 49, 83 (1940. április 13.): 6.

2 Bezerédy Győző, Hosszúhetény, Budapest, Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., 2000.

3 Gecse István levele Bocz szüleinek, Magyar Néphadsereg 8736/30 Debrecen, 1960. június hó. 24., 1 f. gépirat, Bocz-hagyaték.

4 Gárdonyi Tamás, Az embert meg lehet nyuvasztani, a jó művet nem: Nagy Imre-emlékműve készül: Bocz Gyula szobrász a pécsi dühöngőről, 1956-ról, a szakmáról és a politikáról, Dunántúli Napló Panoráma (1989. június): 31.

5 Gállos Orsolya, Hosszúhetényi műteremlátogatás Bocz Gyulánál, Új Dunántúli Napló 5, 312. sz. (1994. november 12.): 10.

6 Deák Zsuzsával 2020 júliusában készült interjú.

7 Erdős Jánossal 2022 februárjában készült interjú.

8 Doboviczki T. Attila, Lokalitás-olvasatok, médiahasználat a Pécsi Műhely munkásságában, PhD doktori értekezés, Pécs, PTE BTK Kommunikációs Doktori Iskola, 2013, 30; Párhuzamos avantgárd: Pécsi Műhely, 1968-1980, kiállítás: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, 2017. április 14. – 2017. június 25., szerkesztői és kurátori koncepció Doboviczki T. Attila, Készman József, Budapest, Ludwig Múzeum, 2017.

9 Rab-Kováts Éva, Élet-rajz, magánkiadás, 2007.

10 Czéh Gábor: Kreativitás, innováció, Orvoskari Hírmondó, Pécs 2003. november–december, 24 (24–26).

11 Tolnai Kata, Kőbe öntött élő anyag: Professzori tea júniusban, Semmelweis Egyetem 11, 7. szám (2010. szeptember 20.): 21; Kellermayer Miklós, Az élet, Budapest, Kairosz, 2010; Kellermayer Miklós, Az út, Budapest, Kairosz, 2021; Czakó Gábor, +, Budapest, Szépirodalmi, 1982; Czakó Gábor, Világ vége 1962-ben? Pécsregény, Budapest, Cz. Simon Bt., 2012.

12 Szijártó Kálmán A Pécsi Műhelyről című kéziratos visszaemlékezése, 2004, Szijártó Kálmán tulajdona, 9 oldal, 2. hivatkozza: Doboviczki T. Attila, 2013, 30-31.

13 Aknai Tamás: A Pécsi Műhely, Pécs: Jelenkor, 1995.

14 Kiállítók: Ficzek Ferenc, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor, Szijártó Kálmán, Gábor Jenő, Lantos Ferenc, Dombay Győző, Csorba Simon, Pesti Lajos, Szelényi Lajos, Halász Károly, Major Kamill, Bocz Gyula, Kováts Éva, Hoós Elvira.

15 Bükkösdi László: Négy szobrász, Művészet 14, 9. sz. (1973): 26.

16 Szigeti Máté, A Kantavári Formáció szénhidrogén-tartalmú kalcitereinek petrográfiai vizsgálata. BA/Bsc szakdolgozat, 2013, Szegedi Tudományegyetem.

17 Ugróczy Máriával 2022 februárjában készült interjú.

18 Bükkösdi László: Ahogy a fű nő: Meditáció az 50 éves Bocz Gyula szobrai között, Művészet 28, 11-12. (1987): 23-27.

19 s. n. Bocz Gyula szobrászművész kiállítása. Pécs, József Attila Művelődési Ház, Dunántúli Napló, 1966. okt. 11.

20 Gábor Eszter és Ormos Tibor által aláírt határozat, K-146/1966. V.4., 2571/1966. 1 f. gépirat a Képző- és Iparművészeti Lektorátus fejléces levélpapírján. Bocz-hagyaték.

21 Gádor Emil – Romváry Ferenc: I. Országos Kisplasztikai Biennálé. A kiállítást rendezte Gádor Emil, Romváry Ferenc, a katalógust tervezte: Sós László. Pécs, 1967, 8.

22 Romváry Ferenc: Az I. Országos Kisplasztikai Biennálé, Jelenkor 10, 12. sz. (1967. december): 1151.

23 Bükkösdi László: Négy szobrász, Művészet 14, 9. sz. (1973): 26.

24 Bükkösdi László: Bocz Gyula és Rétfalvi Sándor szobrai között. In: Őszi szivárvány, Jubileumi évkönyv. Szerk. Békés Sándor. Pécs, Kommunista Ifjúsági Szövetség Baranya megyei és Mecseki Szénbányák Bizottsága, 1968, 34-47.