„Angels are mathematical” (Coil: Fire of the Mind. In: The Ape of Naples, 2005)

Stark István új elektrográfiái láttán felsejlik az őssejtés, a sejtek belső, titkos élete, bepillantást nyerünk a természet láthatatlan működésébe. Mintha a philosophia perennis és a romantikus, valamint reneszánsz neoplatonista filozófia mikro- és makrokozmosz-egysége, a pánszofisták, gümnoszofisták, alkimisták álmai és víziói aktualizálódnának a képeken. Természetesen ez még nem a valódi imaginatív látás, a tükör még nem teljesen áttetsző, de már látni véljük a belső események szimbolikája által implikált, rejtett történetet.

A szimbolikus látásmód elkerülhetetlen, hiszen maga a test is „csak egy szimbólum”, egy összekapcsolás, összeillesztés, egyesítés, melyen keresztül – itt akár szó szerinti értelemben is – megláthatjuk saját belső világunkat. Nem véletlen, hogy már Schelling is a mitográfia kifejtésével kezdi a művészetről szóló tanait, a teológiai-filozófiai részen túl,(1) hiszen a romantikus periódusban még volt jelen ennek a bölcseletnek a nyoma, ami a huszadik századra már leginkább negligált és elfeledett volt. A heideggeri létfelejtés és reflexió így kapcsolható a logos újrafelfedezéséhez, mely, mint tudjuk, többek között arányt, ratiot is jelent.

Stark István Kezek, illetve Csak egy lépés című munkája

A kozmosz arányai tükröződnek az emberi test arányaiban, melyeket az aranymetszés és egyéb arányok uralnak, miként ezt a szakrális geometria, asztroszófia és harmóniatan tanítja. Ennek megértéséhez viszont el kell mélyedni a „mérleg tudományában”, a „természet tükrében”, a szent mértékek platonikus tanában, melyhez – jelen esetben –- éppen a test jelentheti az útmutatást. Nem véletlen, hogy a műveket meghatározó élmény egy műtét közben született, ahol is pár másodpercre az orvosok és a művész beláthatta teljes érhálózatát, azt a belső lüktetést, mely az élet meghatározó keringése.

Az azóta készült rajzok, nagyméretű festmények, elektrográfiák ezt az élményt visszhangozzák és terjesztik ki a láthatóság határáig. A képeken a kozmikus dimenzió geometriája és az emberi test belsődlegessége egyszerre van jelen, mint ahogy ezt a hermetikus illusztrációknál is láthatjuk. A kiállítás címe – „Fekete szív” – egyben alkimisztikus asszociációkra is utal, hiszen a feketedésben a fekete Napban történik a transzszubsztanciáció, az énnek meg kell halnia, hogy felragyogjon az éjszakai Nap, a nigredo Napja, a putrefactio Napja, és elérethessen a kondicionált lét meghaladása, hogy elérhetővé váljon a halhatatlanság.

Az alapvető kérdésfelvetés azonban más, személyesebb rétegeket is érint, hiszen a lét és nemlét közötti útról szól; az operáció valóban az élet és halál, a köztes lét kapujában történik, a visszajövetel, túlélés esélye 23 százalék volt az orvosok szerint. Ebben a perspektívában minden átértékelődik, a heideggeri létreflexió valódi egzisztenciális tapasztalattá válik. Az orvosi technológia nevét – koronarográfia – használja a művész ezen munkák címeként, mellyel aláhúzza a technika fontosságát és a láthatatlan láthatóvá tételének módját. A természetművészettel is intenzíven foglalkozó művésznek fontos a természet rejtett arcának feltárása, a natura szakrális gyökereinek feltárása, éltetése. Itt megkerülhetetlen a kultusz, a művelés szerepe, hiszen performanszaiban az őstermészettel való összeolvadás, azonosulás is erőtejesen megjelenik.

Stark István: Coronarográfia (három lap a sorozatból)

A természet rejtező jeleinek olvasása már régebbi munkáiban, így frottázstechnikával készült képeiben is megjelenik, most viszont kiélesedett a perspektíva, kiélezettebbé váltak a kérdésfelvetések, elmélyültebbé, meditatívabbá vált a folyamat. „Élj úgy, mintha minden nap az utolsó lenne!” mondják a szofisták, de a neoplatonisták is, a filozófia és a művészet gyakorlata a halálra való felkészülés, a halál-beavatás túlélésére tett kísérlet. A transzcendens ekkor mutatkozik meg saját valójában, és a valódi kérdések ekkor tehetők fel. Mindennek az alapja az ősjel-kutatás, a gyökerek megtalálása, melyen keresztül az organikus funkciók szakrális dimenziókba kerülnek.

Bárdosi József a művészről írott tanulmányában kiemeli, hogy „Stark festészete (…) hérakleitoszi festészet, mivel minden folyik (…) minden rezgés, minden hullám.”(2) Ezzel máris a preszokratikus bölcselet világában találjuk magunkat, melyben a physis divinatórikus jeleket ad az istenek szerint. Ezen szignumok működését kutatja a művész mostani és régebbi munkában, lett légyen szó a kettős hullámmozgásról, a festékbe kevert üveg csillogásáról vagy a performer őstermésztbe lépéséről.

Stark István: Érfestés (két lap a sorozatból)

Ezen folyamatművészet végtelen, az idő végessége vet véget a processzusnak, és kínálja fel a kilépést az időből, a térből, a kondicionált létezés, a függő keletkezés létforgatagából. A kérdés csak az, hogy van-e szívünk a látáshoz, van-e tudásunk a befogadáshoz, rendelkezünk-e azzal a képességgel, alázattal, hogy fejet hajtsunk a természet és az istenség üzenete előtt?

(Elhangzott a budapesti MET Galériában 2022. november 7-én, Stark István Fekete szív című kiállításának megnyitójaként. A tárlat megtekinthető november 24-éig.)

Hivatkozások

1 Friedrich Wilhelm Schelling (ford. Révai Gábor): A művészet filozófiája. (A kéziratos hagyatékból.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991.

2 Bárdosi József: Az egyetlen állandó a változás maga – Portré Stark Istvánról. Zempléni Múzsa, XVI. évf. 2, szám, 2016 nyár, 50–54. o.