„Ezek itt mind olyan formaszótárak” – mutatja nekem új munkáit a falakon Diane Sophrin. Sok begyűjtött forma egymásra rétegezve, egymás mellé állítva, s létrejön a formák szótárából egy-egy értelmes, értelmezhető képmondat. Képállítás. Képkifejezés.
Diane Sophrin: A világ mint kollázs (eleje és hátulja; részlet a sorozatból)
Diane Sophrin amerikai művész, aki ukrán és lengyel zsidó gyökerekkel rendelkezik. Messziről indult, míg ideért. Messziről, Vermontból. „Én tulajdonképpen európainak érzem magam a művészetemben” – mondja. Kétségkívül már korai, magas színvonalú, életnagyságban festett aktjai, portréi, melyek a realizmus szellemiségében fogantak, inkább rokoníthatók Lucien Freud, Jenny Saville és Paula Rego figurativitásával, mint az amerikai pop arttal és a hiper- vagy a fotórealizmussal.
Diane Sophrin: A világ mint kollázs (eleje és hátulja; részlet a sorozatból)
A nagy méretek iránti vonzalmát megőrizve, Sophrin papírmunkákra váltott. Függőleges formátumú alászínezett, alapozott papírmunkái, melyek több darabból összevarrva adnak izgalmas, vibráló látványt, már csak töredékeiben őrzik meg az alakok sajátos arányait, sőt maguk a testek is formaelemekre bomlanak, ezek a formaelemek pedig kontúrok közé záródnak. Sophrin kisméretű, maszkszerű kollázsait egymásra építve egy érzékeny körvonallal határolja. Ezek a belső és külső formák (a szótárak vagy gyűjtemények) adják azután a végső látványt, a vonal és tónus, folt és vonal különleges, lebegő egységét.
Diane Sophrin: A világ mint kollázs (eleje és hátulja; részlet a sorozatból)
Diane Sophrin 1999 óta jár Magyarországra, sőt, alkalmanként lakik is itt. Itt tanult meg magyarul, és – egy nemrégen bezárult vermonti tárlat után – végre ismét budapesti kiállításon jelentkezik legújabb műveivel. A kétoldalas, bár a kiállítóhely adottságai miatt most csak egy nézetű papírmunkák itt, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben készültek, itt dolgozott és alkotott. A kétoldalúság nem pusztán formai játék. A minden dolgok kétarcúságára, az „ilyen is, és olyan is” bizonytalanságára apellál. A forgathatóság, a túloldalra kukucskálás gyermeki kíváncsiságot, a minden érem két oldalának felnőtt tapasztalása életbölcsességet takar. Persze ezek a munkák olyan kiállítási tereket is követelnek, ahol a bejárhatóság, a belógatható munkák egymásmellettisége lehetőségként adva van.
Diane Sophrin: A világ mint kollázs (eleje és hátulja; részlet a sorozatból)
Kollázsokból kiinduló, azokat átíró, egymásra építő, a kollázs elemeit pusztán körvonalként megőrző rajzai engem leginkább Vajda Lajos maszkos sorozataira emlékeztetnek. „Ez az építmény anyagtalan és törékeny. A kontúrral megjelenített áttetsző tárgyak levetették az anyag salakját. Nincs háttér, ami lokalizálna, s a kép nem egy nézetre, hanem négy oldalra forgathatóan komponált: a szellem végtelen terében forgó kis univerzum.” Ezt Körner Éva írta Vajda Lajos munkáiról 1964-ben, de akár írhatta volna most itt, Diane Sophrin bensőségesen meghitt és szelíd formaszótárairól is.
Diane Sophrin: A világ mint kollázs (eleje és hátulja; részlet a sorozatból)
A kollázs, vagyis a véletlenszerűen kézbe kerülő, majd abból tudatos szellemi és manuális tevékenységgel kompozícióvá alakított mű filozofikus megközelítést nyer a kiállítás címadásában is: A világ mint kollázs. Munkássága alapján Diane Sophrin valóban az európai szellemiségtől átitatott művészek közé sorolható.
