Születésnapomra.
Magamra magam.
Bogáncsot tépek gazdátlan kutya szőréből.
Istenre gondolok, aki mezők liliomát ruházza.
Tudom, most nem felénk néz Őhatalmassága.
Eb kelleti magát, riszál, kezemet megnyalja.
Gatyám is foltos, kicsim, éhezem én is!
Olykor szomjazom is, de eddig tüskés bogáncs
Nem akadt bőrömbe, tudom, testem szőlejében
Kedve nincs senkinek szüretelni.
Bogáncsot tépek, közben kutyám imádkozik.
Nagyharang ünnepi himnuszt zeng kopár tájon.
Szent Ferenc prédikál immár embereknek is.
Templomunk körül nem szelídül a farkas:
Torony téglái matt metamorfózisa igaz.
Csörögnek citrin, topáz, zafír, turmalin és opál
Babszemek szent Ferenc egyszerű olvasóján,
Terecskét beragyogja a keserű mosoly, botladozó
Léptem erőtlen fölhágni néhány kikopott lépcsőn,
Amely vándorló utam kezdete oltár elibe jutnom.
Bogáncsot téptem, kutyám lelke fénylik.
Én dadogok, hetek óta Sa-Sa-Salamont emlegetem,
Hajnalcsillag fénylik iszákja előtt, igazsággal
Termékenyíti megmaradt agyamat, csak gatyámon
Virít nagyon sok folt, s madzagja éppen elszakadt.
Keverék ebem meghökken, csodák mindig nagyok,
Fejjel integet, farka lobogó, nálad aszalt füge
A teremtés szürke szimfóniája.
Bogáncsot tépek gazdátlan magamból.
Malmok őrölnek. Isten sörözik vígan.
Városháza sarkán ugrik a pincér!
Teli a korsó, tíz bugyrok királya szomjas.
Nagyon szomjas. Torka kiszáradt.
Első korty után fekete a napfény.
Második korty után kialusznak tüzek.
Harmadik korty után, hol az én kedvesem?
Bogáncsot tépek lábáról a szent szamárnak.
Jézus illendőn érkezzék utolsó vacsorára!
Pékek kenyeret süssenek! Hentesek öljenek!
Füstöl a kémény, folyik a vér, vörösek a patakok, a folyók.
Madarak és vadak menekülnek, én maradok.
Erőm elhágy. Jaj, nekem, zöldszemű kedvesem!
Asztalom nincs, székem sincs, amelyre leüljek.
Minden elégett, ami eléghet rozsdás dobkályhában.
Szent Ferenc kinevet, te nem vagy bősz farkas!
Véled nem tárgyalok, éretted nem terem fohász!
Nekifutottam zentai parton, s dobbantás után talaj: Bátka!
Láthatatlan szárnyam arkangyalokkal versenyeztetett.
Előztem harcias Mihályt, röppentem kedvesem fenséges fészkébe.
Micsoda idők voltak! Égig érő fák nőttek ifjúságom virágos mezején.
Jézus újra a Földön járt, s köszönt anyámnak minden délután.
Kellemes nyári záporok vonultak, szivárványok féllábbal
Álltak utcánk sárrá vált kolóniai meseköpönyegében.
Másik lábukat Tiszában áztatták, puha legyen az eggyé válás
Boldog idejére. Álmodtuk ketten ugyanazt az ábrát.
Ábra közepében gazdátlan korcs nyüszít, segíts!
Lehajolok hozzá, tele vagy, társam, mindenféle gazzal.
Színét vesztett világom kibomlott kontya hetvenhat szálából
Bogáncsot tépek. Nyelvemet ölteném Francira, ha merném.
2022. október végén
