Szürke gém

Csodabogár a Mälar-parton. Egy szürke gém. Elvegyülve a ludak között, mintha ő maga is lúd lenne, lúdnak tartaná magát. Másképp hogyan került volna közéjük? És érezné otthon magát…

Kirí persze a csapatból. Először is magasabb. Egy madárfejjel, meg még egy féllel. Mert nem is kucorodik össze, hogy lúdnak lássuk. Viszont a mozdulata a ludaké: éberen figyel, felemeli a ludakénál hosszabb csőrét.

Személyiségzavar tehát? Vagy elveszett, elkallódott, leszakadt a rajból? Mint Fekete István Kele névre hallgató gólyája – megsebesült? Eltűnt mellőle a raj, egyedül maradt? Ezernyi kérdés, amire választ nem találunk.

Közben a svéd közszolgálati rádió műsort sugároz kihalt állatfajokról, a mai rész egy picike madárról szól, amelyiknek mára csak a hangja maradt fenn: remegő, vékony, dísztelen, mint egy lehajló fejű fűszál halovány virága… A vékonycsőrű pólingról van szó (Numenius tenuirostris), mely valahol Szibériában élt, nyaralni pedig Marokkót választotta. Egy svéd madarász kétszer leutazott az afrikai országba, hogy fedezze fel magának azt a madarat, amelyikről hallott, írtak róla, de kevesen látták. Pezsgőt is bonthatott (vitt valójában magával), mert csoportja észrevette három példányát a pólingnak. Következő évben már csak egy tette meg Szibériából a nagy utat, s látták még éppen Magyarországon, de mára már valószínűleg eltűnt, s vele együtt a faj. Szomorú, nem?

Minden eltűnés szomorú.

Vajon Mälar-parti madarunkra is hasonló sors vár? Az ardea családnak valamelyik kihalófélben lévő fajtájához tartozna?

Dúdoló

A Kerek erdőt kerülő sétányon elhagy bennünket egy dúdoló férfi. Tipikus svédsovány, azaz sportos hetvenöt körüli, sétára felszerelkezve, öröm nézni. Feltűnik, mennyire jókedvű, még előzésben sem hagyja ki a dúdolást, mintha nem is lennénk ott, mintha nem ránk tartozna az ő jókedve.

Első gondolatom az, hogy milyen jó, hogy valaki a Mälar-partján dúdol, énekel. Összehasonlítom azokkal, akiknek a fején fülhallgató, például azzal kocognak, s hát rokonszenvesebb számomra a dúdoló, ugyanis az talán még észreveszi a természetet, míg a másik – meg nem bocsátható bűn – csak a lába elé néz.

Bárcsak mindenki dúdolna a Mälar-parton, gondolom, nem festenének a kioszk falára, nem szemetelnének. Nem gyújtanák fel a fa nyugágyat, nem dobnák be a vízbe a fehér padot…

Viszont már itthon töprengek el azon, hogy mennyire etikus dúdolni? Ebben a mai világban, amikor valamilyen katasztrófa bármikor bekövetkezhet. Kis Kim felrobbantja Japánt, Kaliforniát, az azeriek vérfürdőt rendeznek Hegyi Karabachban. Putyin lerohanja Észtországot, Lettországot, polgárháború tör ki az Egyesült Államokban. Húzódik össze a demokrácia a világon, ha Trumpot újraválasztják, valamint Trumptól függetlenül Európa keleti részén, nem sorolom, pedig lenne még bőven példa.

Kérdés tehát: amennyiben valóban egy globalizált világban élünk, és a tévéhíradó mutatja Koreát, és Mexikót, és Nigériát, nem lennénk annyira világpolgárok, hogy fájjon nekünk az, ami velük történik? Ha Szíriát bombázzák, foteljeinkben ülve fél óra múlva mi is látjuk.


Gergely Tamás: Mälar-parti séták
Üveghegy Kiadó, 2022
134 oldal, 2500 Ft