Az érdeklődő közönség 2022 szeptemberében, a Törökbálinti Falumúzeumban láthatta Erdész Erika legújabb önálló tárlatát. A magyar képzőművészeti életben aktívan és sikeresen jelen lévő fiatal festő, grafikus törökbálinti kiállításának az Újragondolva címet adta, jelezve, hogy újra és újra átgondolja korábbi témáit, gazdagítva újabb tárgyak képi megjelenítésével. A képek válogatása és elrendezése remekül alkalmazkodott a kiállítótér szűkös méreteihez, és alkalmasnak bizonyult az életműbe való betekintésre is.
Erdész Erika rendre visszatér a korábbi kultúrák témáihoz, alapmotívumaihoz, utak, tornyok, lépcsők, ablakok, hidak mély jelentésű tárgyaihoz. Így kerültek most a kiállítóhely falaira az úgynevezett kertképek. Amikor hosszasan elidőzünk előttük, megállapíthatjuk, hogy ezeken a festményeken csupa „kivonás és visszavonás” történik. Könnyű felismerni, hogy nem a kultúrtörténet édenkertje, nem Szemirámisz függőkertje, nem a szorgos asszonyok veteményeskertje, s nem is Voltaire Műveljük kertünket! tanácsához készült szemléltető képek jelennek meg előttünk, hanem szigorú mértani szabályok segítségével megszerkesztett, mesterségesen előállított, legyártott tüskékből álló kert.
Itt semmi sincs az élet szervességéből. Ezek a tüskék nem kapcsolódnak a termőtalajhoz, sem az égi napfényhez, így nem terem rajtuk csengő barack. De nem csak a függőleges, hanem a vízszintes kapcsolódás sem jön létre, nincs eleven közük ezeknek a tüskés alakzatoknak egymáshoz sem. Mindezek miatt elpusztulni sem képesek, csupán kidőlnek. Ez a kert a civilizációs konstruktőrök világa, ahol gyártanak, lehetőleg sorozatban, kimért szabályossággal, amivel ugyanakkor bebiztosítják, hogy az ember még csak biológiai egyeddé se váljon, önazonosságban élő személlyé pedig végképp ne. Az automata és a robot gépiesen reprodukálja önmagát, tehát sorozatot állít elő. Ne feledjük, a heavy metal korszakában, a tudományos kovácsok világában az új embert is kovácsolták.
A kiállításon láthattuk a Kert téma egy olyan variációját is, ahol a szabályos, de már álló helyzetükből kidőlt tüske-növények árnyékukkal együtt szerepelnek. Az árnyék, jóllehet anyagtalan, testetlen, itt mintha a tárgyakhoz nőtt tartozék lenne. Az árnyék nem rávetül, hanem belőlük nő ki. De nem ez az igazán zavarba ejtő, hanem az, hogy nem lehet tudni, honnét vetül rájuk az árnyékot képző fényforrás. Mivel az ismeretlen, így félelemkeltő, elbizonytalanító. Mondhatjuk, hogy ez a kép mintegy kiegészítője az előbbi kertképnek úgy, mint a posztmodern létállapot árnyalója.
Erdész Erika: Kert, 2017
Érdemes felidézni Platón barlang metaforáját, melyben a neves gondolkodó szolid egyértelműséggel figyelmezteti az embert, hogy az összetett rendszerű univerzumnak csupán az árnyékát/vetületét képes érzékelni, vagyis a bonyolultabb dimenziók felfogására és megismerésére az ember nem alkalmas. A modern ember minderről megfeledkezve, meglepődve tapasztalja, hogy ismeretlen világok, vagy mesterséges, manipulatív játszmák árnyéka vetül rá. Chirico képei ezt a félelmet kiválóan mutatják be, Kelle Antal artformer pedig mozgó tárgyainak árnyékával erőteljesen bizonyítja, hogy az ember a látott árnyékképből nem képes visszakövetkeztetni az árnyékot vetítő tárgyra. Erdész Erika kertképei között találunk egy olyan festményt is, amelyen az egyik tüske-növény egyedül áll, akár az eddigi képek összefoglaló létértelmezéseként. Szívesen mondanám, íme, Kant magánvalója, a megismerhetetlen, megközelíthetetlen magába zárt állapot, amit Babits költői nyelven tömören így foglalt össze: bűvös körömből nincsen mód kitörni.
Erdész Erika: Lépcső 1., 2015
Erdész Erika kedvelt témái közé tartoznak a lépcsők. Ha a lépcsők emberi életünk tartozékai, akkor azok valahová felvisznek bennünket, valamilyen tereket összekapcsolnak. Erdész Erikánál hol megszakadnak, hol elénk állnak, hol visszakanyarodnak, vagyis funkciójukat vesztett, elidegenítő tárgyakká válnak.
A Tükörhegyek című kép optikai játéka érzékletes alkotás, a modernitás újabb veszélyét megmutatva. A tükörképek végtelenítésével az ember elveszíti a való és a mesterkélt megkülönböztetésének képességét. A fizika történetében Keplerrel indul az a folyamat, hogy a látó és a látvány elkülönül egymástól, vagyis személytelenné válik a látvány. Erdész Erikánál már arról van szó, hogy a látszat könnyen helyet cserélhet a valóval, és azt az illúziót kelti, hogy – hiszen a tükrökkel lehet forgatni, kicsinyíteni, sokszorosítani – a világ az ember játékszere.
Erdész Erika: Tükör-hegyek, 2021
Említettem, hogy Erdész Erika törökbálinti kiállításának a címe: Újragondolva. Ez a cím egyértelműen jelzi, hogy az alkotó céltudatos, kombinációs és variációs képességekkel rendelkezik, ami annak a biztosítéka is, hogy ezt a kiállítást több hasonló, értékes bemutató követi majd.
