Az Artér Művészeti Egyesület Hétköznapi ünnepek című kiállítása nyomán
Szakramentumok és dokumentumok! Létköznapi ünnepeink mi magunk vagyunk! Személyes örömeink: különféle cselekedetek, alkotások, csöndek, utazások, tovább-gondolások által…
A múlt éjjel érkezve Barcelonából, többek között még a Sagrada Família* hatásától is szédelegve közlöm az alábbi látomásos és hétköznapi áldomásos sorokat:
Sagittarius megcélozza a Napot. Betekintés, moccanatlan koncentráció, benső megrázkódás! Ó, solem nigrum, de sötét vagy, Szaturnuszod a sötét Agy! – Így ébredt a költő, majd 8 liter kávét főzött az aznapi meditációhoz…
Az alkímiai konjunkciót érintő szövegek pszichológiai interpretációja most elmarad, de érintünk néhány lélektani összefüggést és személyes víziót… Mordizomadta!
Egy nagyon fényes és kompakt rádióforrás lüktet a Tejútrendszer magjában. Egy (szuper)nóva-maradványban helyezkedik el, a Sagittarius A (az Sgr A)** közelében valószínűleg egy nagyon nagy tömegű fekete lyuk található. Általánosan elfogadott nézet, hogy ilyen fekete lyukak találhatók sok – ha nem minden – spirál- és elliptikus galaxis magjában. Régóta feltételezték a csillagászok, hogy a Tejútrendszer magjában is léteznie kell egy nagy tömegű fekete lyuknak.
Harminc éve foglalkoztatnak a Fekete Lyukak, s szinte napi szinten gondolok (nehezen definiálható) közel-távol-közelségükre, speciális jelen(lét)ükre!
Az egyik Hétköznapi öröm, hogy (még) nem nyeltek el, de egyféle cinkos, ön-ironikus öröm az Elnyelettetés lehetősége is… A sötét érintése, folyamatos bizsergést lehel belém… Ám, itt van a bizonyos (l)étvágy-igenlő Fény is! Igen! A fény az egyik (másik) énünk öröme!
Kiválasztott meglátások, öntudatlan érzések, éber álmok…
Van, aki gömbök, feszületek, szimbolikus háromszögek, faragott formulák, reményteli relikviák közelségét érzékeli szívesen, van, aki cirkuszi csillámok és súrlófények mögé tekint. Amott: porondmester brillantinos, kackiás bajusz-vége a kötéltáncos leányka friss hónalját cirógatja… Emitt: ékszerekbe áramló érzelmek és kerámiákba csorgatott, kéklő kézfoltok, expresszív ködnyomok is megteremnek… Néhányan a fekete-fehér domináns, analóg burkolatokból elővarázsolt, fékezett habzású fixírbe mártott tájak, elhagyatott falvak és elfeledett jelenetek világában utaznak…
Van, aki viccet reggelizik, de a humorban nem ismer tréfát, van, aki minden(ki)re figyel, s minden percet értékel, van, akinek napjai-évei kollázsok-montázsok organikus kavalkádjai… Van, aki ehetetlen lehetőségek és lehetetlen ehetőségek örömeit kínálja tálcán, van, aki lézeres szinkron-kamerával belső szerveket vizsgál, van aki digit-álomban archivál, van, aki nyomdagép-modelleket s írógép-objekteket preparál, van, aki fotogrammban (sőt: kép-grammatikusan) méri az idő leütéseit, súlyát, sérült gondolat-réseket restaurál, analizál, majd sötétkamrákban érlelt magokkal érvvel…
Van, aki a monumentálisban, van, aki a családban, van, aki a félreértések és finom fintorok gesztusaiban, a hiátusok javításában, a napi rítusok mozgás-sorozatában, van, aki a révületekben időzik. Van, aki hamarabb felismeri a fej nélküli költőt Áramszünetben is, mint az igazmondó kutyát egy sántító sikátorban… Köznapi kis csodák a tragédiák árnyékai mögül is elővillanhatnak. A sötét kvarcokban szintén él némi fény-buborék, ha csak derengve is, beivódva, akár a szellemi mélyedésekbe rejtőző, feszengő fény-báb, a burokból kifakadni készülő élet, ismeret, felismerés…
A leíró egyik, közelben élő énjében az obszidián éj higany-pereme, Hold-ezüstje s egy egzaltált penge szimultánban csillant meg. A fülben elme-csend honolt, de a vér zúgása egyre fokozódott, s a partot ostromló tenger moraja átütötte az emlék(műv)ek falait. Az őrült süket házában Jánosbogár-izzású lámpás-bódulat neszezett, és egy misztikus (44 féle csontból faragott), óriási óramű fogaskerekei zirregtek…
Van, aki titokzatos helyszíneket, emlékhelyeket látogat, van, aki órákig, napokig egy üres falat, felületet, üresnek tűnő fal-részletet, rejtőző mintázatot, erezetet néz, van aki állandóan (tünékeny-képlékeny) felhőket figyel, van aki a romok között nap-fürdőzik, van aki társak között változik láthatatlanná, van, aki nagylátószögek, szegletek mögé bújik, fókuszál és a látványt magában tartja, van, aki mikrovilágokba merül s parányokat nagyít, van, aki absztrahálva hátrál, szemlélődik, ecsetet a mátrixba mártogat, van, aki nézőpontokat igazít, van, aki feszültségeket lazít…
Van (inkább volt), aki a kolostor-kertben éveken át korbácsolta magát – és kifakadó, loccsanó vérével locsolta a (tőle) burjánzó, kék sisakvirágot… Ó, Aconium Napellus, jaj, mérgező-éltető Kék Halálvirág!
Kis tanmese helyett
A minap megvertem egy óriási legyet, mert kétszer is belém harapott, majd kinevetett… Írás közben támadt reám a szőr-beteg szörnyeteg, így pennámmal megvesszőztem, ahol csak értem… Később megsajnáltam. Töréseit, zúzódásait elláttam, gézbe kötöztem, aztán – talán nem teljes szakszerűséggel – tejben-vajban fürdettem… Persze, hogy megfulladt!
Légy jó mindhalálig! Ó, légy (légy): nyugodnál békában… Fiat-fiat-fiat! A töredékes teremtés, a sajátos cselekvés ön-gyógyításán fáradozva: újabb alkotói kreativitásra lelhet. Lelőhelye a velő kelyhe…
Anima és animus, amőba és omnibusz, új-ovális és ős-spirális, archaikus és tantrikus, online és honlány, plusz-mínusz és Möbius, katéter és katedrális… A morajlás is morális? – Befejezem, fejezetem radikális…
Az ezernyi átjárás és a rengeteg együtt-állás lehetősége (is) megadatik! Maszatos mosolyom megdermedt láva-folt, tompuló parázs, alvadtvéres csók…
Szenzibilis szín-esztétikák, sértődékeny szatírák és szatirikus poémák mosódnak össze, művészeti elméletekkel keresztezett kísérteteket kísérgetnek különféle tévelygések, és ön-fényüktől is meg-megrémülő, elszökött, meg nem értett fáklyák járják a vidéket…
A Mirákulum kapui is kitárulnak, a hétköznapi csodák (kicsorbult csodákat is) csodára halmoznak, a sziromruha költeményekre ön-álarcokat festő olajfák is elindulnak, s a tükrök ezüstjei egymás nyelvjárását kezdik beszélni…
A súlyos éjszakák mögötti Karnevál életteli alkotásai felébresztik a tudat tárházának eszközeit és a képzelet képességeinek képes-képtelen határait is tovább tágíthatják.
Sötétség és Fény: állandó alkotó- és munkatársak. Summa summarum: nincs vég és nincs megoldás! Folyamat van… S mindez: szakrális véletlen, ha éppen (én) tévedtem!
* Ez a templom is a jövő temploma. Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületeiben tárulkozik majd ki, s ekkor majd a világ végre megsejtheti a paradicsom alakzatait. – Mondta egykoron a zseniális (Antoni Plàcid Gaudí i Cornet) Gaudí…
**A Jupiter-szimpatikus Sagittarius körül keringő csillagok mozgásának 16 éven át tartó tanulmányozása után Gillessen és munkatársai a nagyon nagy tömegű fekete lyuk tömegét 4,31 ± 0,38 millió naptömegre teszik. Ezt az eredményt 2009-ben publikálták a The Astrophysical Journal tudományos folyóiratban. Reinhard Genzel, a kutatást végző csapat vezetője azt állítja: ez a legjobb empirikus bizonyíték arra, hogy léteznek nagyon nagy tömegű fekete lyukak.