Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban volt látható 2022 júliusától október közepéig Anna Mark – Márkus Anna – életmű-kiállítása. A gondos válogatás különböző korszakaiból, illetve a róla készült könyv ismét reményt keltett: elfoglalja végre méltó helyét a kortárs magyar festészetben. 1959 óta Párizsban él, dolgozik, ismert és elismert művésze Franciaországnak, számos francia és európai múzeumban őrzik műveit, nagyon sok egyéni kiállítása volt 1964 óta Párizsban, francia, német és svájci galériákban. Ideje végre, hogy hazatérjen! Sosem szakadtak meg itthoni baráti, szakmai kapcsolatai, és ha megkésetten is, de 1990-ben a budapesti Vasarely Múzeumban és 2004-ben a Kiscelli Múzeumban rendeztek figyelemfelkeltő kiállítást műveiből.
Márkus Anna 1928. július 13-án született Budapesten. Családja, családtagjai jelentős szereplői a magyar kulturális életnek. Anyai nagyapja Vészi József (1858, Arad – 1940, Budapest) író, újságíró, szabadelvű párti országgyűlési képviselő, aki 1877 és 1893 között a Pester Lloyd szerkesztője, 1896-ban megalapította a Budapesti Naplót. 1913-tól a Pester Lloyd főszerkesztője. Lánya, Vészi Margit (1885—1961) újságíró, festő, grafikus, Molnár Ferenc felesége. Lányuk, Molnár Márta, Sárközi György felesége, a Válasz szerkesztője, Márkus Anna unokatestvére. Leszármazottaik között rendezők, operatőrök, zenészek, írók. Kiemelendő még, hogy Márkus Anna szülei közeli barátságban voltak Farkas Istvánnal, a két háború közötti időszak egyik legegyénibb hangvételű, legtehetségesebb festőjével, akinek egyik 1938-ban készült különös festményén ők a főszereplők (Márkusék Barcsayval).
Tizennégy éves korában döntötte el, hogy festőművész lesz. 1940-ig szüleivel anyai nagyapjának, Vészi Józsefnek a házában laktak a Mária Valéria utcában (ma Apáczai Csere János utca) anyjával, Vészi Lenkével és apjával, Márkus Andor bankigazgatóval. (A család nevezetes tagjairól Sárközi Márta írt visszaemlékezést.) A zsidótörvények következtében szüleivel együtt a Széll Kálmán téri csillagos házba költöztek, mely Vészi-rokonok tulajdona volt, és több rokont, ismerőst is befogadtak ide. A háború után több családtag Párizsba, Londonba és Amerikába költözött.
Anna Mark: G_208, 1982
Márkus Anna 1946 és 1950 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mestere Berény Róbert, a haladó szellemű Nyolcak művészcsoport egyik alapító tagja. Itt ismerkedtek meg Ország Lilivel (1926–1978), aki később többször is felkereste őt párizsi műtermében. Közben mindkettőjük családját nagypolgárnak, kapitalistának, a kommunizmussal ellenségesnek nyilvánították. Szerencséjükre 1950-től menedéket találtak a Fővárosi Bábszínházban, ahol együtt dolgozhattak Bródy Verával, Jakovits Józseffel, a betiltott Európai Iskola korszerű művészeivel, Anna Margittal, Bálint Endrével, Korniss Dezsővel. A kötelező szocialista realizmus helyett a szürrealizmus hatott szemléletére (szerencsére Román József, Bálint Endre későbbi monográfusa könyvtárosként dolgozott, így titokban kölcsönözte a betiltott modern európai művészek képzőművészeti albumait).
Szakmai tévedés az az állítás, hogy Ország Lili hatása mutatható ki Márkus Anna korai festményein (mindössze két év különbség volt köztük, kortársak és barátok voltak). Az Állami Bábszínház az ötvenes évek elején a tiltott, elszigetelődött művészek menedékhelyévé vált 1956-ig. Szellemi emigrációba kényszerült kollégáival disszidálása után is tartotta a kapcsolatot, szívesen fogadta őket, amikor a hatvanas évektől megkötésekkel, de lehetett utazni, és segítette is őket, amivel tudta. A Jakovits József szobrász vezette műhely nemcsak megélhetést biztosított az Európai Iskola és Vajda Lajos szellemiségét őrző munkatársaknak, fiatal alkotóknak, hanem a művészeti életből kiszorított képzőművészeknek, zenészeknek, színészeknek is közös élményeket kínált egy humortalan, szabadság nélküli korszakban. Ez a szellemi pezsgés vonzotta oda Pilinszky Jánost, akiről az ugyancsak betiltott Újholdban megjelent versei alapján tudni lehetett, hogy kiemelkedő, jelentős, új formákat alkotó költő. 1953-ban ismerkedtek meg Márkus Annával, 1955 októberében házasodtak össze. Pilinszky 34 éves volt, a festő 27. Korai válásuk után is megmaradt baráti kapcsolatuk, amikor Pilinszky 1963-ban és 1968-ban Párizsban tartózkodott, többször is felkereste a festőt műtermében és otthonában is, jó kapcsolatot ápolt a magyar származású második férjjel (Márkus Anna fiának apjával).
Márkus 1956-ban – érthető módon – elhagyta Magyarországot. Előbb Németországba (Saarbrücken), majd 1959-ben Párizsba költözött. Festészetének alakulásáról így nyilatkozott 2004-ben a Fővárosi Képtárban rendezett kiállítás kapcsán Cserba Júliának: „A szürrealizmus, alapvető szellemi problematikájával együtt, megszűnt érdekelni, kiment alóla az otthoni kafkai világ… fehérrel festettem, ami a képnek mélyről jövő fényt adott… Azután jött egy nagy változás… Reliefeket akartam.” Kezdettől fogva vonzották az új technikai követelmények, az architektonikus struktúrák, a gondosan megmunkált felületek, a monokróm színhatás. Ő maga is sokszor fogalmazza meg: „Munkám építészeti jellegű.” Ugyanezt hangsúlyozzák a róla szóló elemzések is.
Anna Mark: Fehér relief, 1995
Első párizsi kiállításakor már számos kint élő magyar származású barátja van (köztük Vera Molnár, Lucien Hervé) és kezd beépülni a francia művészvilágba. A hatvanas években a Groupe Carré de Paris művészcsoport tagjaként dolgozott. 1982-ben és 1983-ban a párizsi Cité des Arts ösztöndíjasa. A hetvenes években a párizsi kiállításokon kívül Londonban és Zürichben is egyéni tárlatokon mutatkozik be, 1981-ben a Centre Georges Pompidou-ban és Hannorverben.
1990-ben végre itthon is kiállíthat a Vasarely Múzeumban. Erről a Magyar Napló 1990/4. számában jelent meg egy írásom. 1989 és 1995 között többször is jártam műtermében, amikor a Farkas Istvánról és az Ország Liliről szóló monográfiák előkészítésén dolgoztam. Először Paolo Farkas vitt el hozzá. Vele és Rómában élő öccsével, Farkas István fiaival Márkus Anna 1946-ban és 1947-ben együtt dolgozott Vilt Tibor szobrász budafoki művésztelepén. Többször hosszan beszélgettünk Farkas Istvánról és Ország Liliről (mindkét monográfiából vittem neki 1995-ben).
Anna Mark: G_323, 2014
A nyolcvanas években készítette művészkönyveit, az első hármat Major Kamill-lal közösen. Az elsőt 30, a másodikat 15, a harmadikat 400 példányban. Az 1948-ban született Major Kamill 1972-ben telepedett le Franciaországban, Párizsban szerzett képzőművész diplomát.
Márkus Anna 1987–89-ben készült Knosszosz-sorozatán egyeduralkodóvá válik a fehér szín, 1989-ben kontrasztosan építkező művei szitanyomat alapra gouache-sal és ceruzával készültek (Struktúrák-sorozat), ezek a fehér-fekete-szürke színek kontrasztjára épülnek. A kilencvenes években főként fehér vagy fekete színekkel dolgozik, a felületek monokrómok. A párizsi galériái közül 1990 és 1997 között a legfontosabb a Galérie Clivages, majd a Galerie Sabine Puget (napjainkig). Számos csoportos kiállításon és vásáron vesz részt. Művei francia, belga, német és magyar közgyűjteményekben szerepelnek.
Szemlélete alapvetően geometrikus, konstruktivista, lírai absztrakt, de valójában egyik stílus-kategóriába sem sorolható. Kétségtelen, az építészeti kompozíciók rendje a meghatározó világfelfogásában, és ennek megfelelően képi szemléletében is. Az egyszerű formák racionális felhasználásával az egyetemes világrend leképezéseit valósítja meg a nagyon gondosan, pontosan előkészített felületen (farostlemezen, papíron stb.). Kapcsolódik a 20. század eleji absztrakt művészet azon alkotóihoz (Mondrian, Kandinszkij, Malevics és mások), akik nem a környezetünkben meglévő valóságok, tárgyak, entitások jelentésrétegeit kutatják, és akik nem az emberi kapcsolatokkal, a lélek állapotaival foglalkoznak, hanem a formák és színek rendjével, hatásmechanizmusukkal. Hozzájuk hasonlóan Márkus Anna is a vonalak tiszta hangjára építi fel a művet, a mű struktúráját.
Anna Mark: Cím nélkül, 1996
Látszólag csökkent formatartománnyal dolgozik, ezek azonban a prehisztorikus, archaikus kultúra, a képzőművészeti ábrázolások kezdete óta a legősibb alapvető képépítő formák (kör, négyzet, téglalap, vízszintes és függőleges vonal stb.), amelyek a figurális műalkotásoknak is fontos jelentésközvetítő eszközei, nemcsak az absztrakt, a nonfiguratív művészetnek. Ezen keretek között csak utalni tudok arra, hogy milyen erős, meghatározó, szimbolikus szerepe van a festő képépítő alkotói munkájában a geometrikus alapelemeknek, hogyan járulnak hozzá a művek önálló arculatához (például Konstruktivista kompozíció, 1990, szitanyomat; Fekete-kék kompozíció, 1990, szitanyomat; Kompozíció, 1990, farost, festmény; Cím nélkül, 1995, relief; 2014-ben készült gouache és ceruza szitanyomatok stb.).
Több vele készült interjúban is felhívja a figyelmet arra, hogy kompozícióinak legtöbbje nem zárt, hanem nyitott, van kilépési, elhagyási lehetőség a kívül is folytatódó térben. Ez másfajta relativitás, mint a körbezárt, lehatárolt felület. Voltak olyan festői periódusok, korszakok a jobb híján geometrikus absztraktnak nevezett művészetében, amikor a téglalapok szinte kapuknak, ajtóknak tűntek, amelyen keresztül be lehet lépni a művek belső terébe vagy elhagyni a szigorú kompozíciót. Vannak olyan évek, amikor a geometrikus alakzatok város vagy falu alaprajzára emlékeztetnek, vagy térképeket idéznek meg (mint némely archaikus emléken, például a több ezer évvel ezelőtti Çatal Hüyükben). Ide is kapcsolódik az idő szerepének fontossága Márkus Anna festményein, szitanyomatain és akvatintával készült munkáin. Ez utóbbira példák az 1988-ból és 1995-ből is származó fekete-fehér-szürke munkái. A reliefsorozaton az árnyék jelenléte jelzi az időt. „Az árnyékok tulajdonképpen a rajzok vonalainak a szerepét töltik be. Az árnyéknak számomra mindig volt érzelmi értéke.” „Izgalmas számomra, hogy az árnyék mozgása hogyan alakítja és változtatja a felületet” – fogalmazza meg egy vele készült interjúban (Balkon, 2001. 11).
A színeknek is sokrétegű a szimbolikája. A változásokat is jelzik az életműben. Korán megjelent munkáiban a vörös szín, ezekből készült az első monokróm sorozat (a piros papír-periódus 4–5 évig tartott; monotípiákat készített, arra festett kádmiumvörös olajfestékkel). Azután indult a fekete gouache-sorozat, majd a fehér krétarajzsorozat. Ezek is monokrómok. Az utóbbi négy–öt évben kezdenek színesedni a művek, megjelennek a kékek és a zöldek az évtizedeken át domináns fehérek-feketék-vörösek mellett.
Anna Mark: G_196, 1996
Még egy fontos, jellegzetes képi motívumot szeretnék kiemelni: az üresség, az üres forma szerepét az életműben. Kora szürrealista időszakának elhagyása után Anna Mark–Márkus Anna fegyelmezett, strukturált, racionális, logikusan rendezett képi világot épített, túl azon, hogy a geometrikus alapformák és a színek önmagukban is szimbolikus tartalmak hordozói és a jelenkorban élő művészeket összeköti a 30–40 ezer évvel ezelőttiek kreatív barlangrajzaival. 2020-ban a Ferenczy Múzeumban Szentendrén Eleven üresség címmel rendeztek kiállítást Marghescu Mária gyűjteményéből, a Franciaországban élő Anna Mark, Alexandre Hollan és Bér János alkotásaiból. Anna Mark ott kiállított művein hangsúlyosan tárult fel, hogy absztrakt képein meghatározó elem a formák emléke, azaz a fehér, többnyire téglalap alakú üres fénylő valami. A racionálisan szerkesztett kompozícióban egy irracionális, megnevezhetetlen elem. Nem reprodukál semmit, az ürességet, a teremtés előtti állapotot idézi meg. Ez már a lételméleti kérdések feszegetése, már-már spirituális szinten, és a Relief-sorozat faktúrájának érzékiségével szemben ez maga a legtisztább absztrakció. A belső mozgásokkal, feszültségekkel és zeneiséggel telített fehér-fekete vagy csak fehér és csak fekete képeken az a tartomány, amit üresnek nevezünk, a formába zárt csend, mozdulatlanság. Az életteli közegben talán a vég vagy az azon túli állapot, mely a nézőt kontemplatív szemlélésre készteti (Cím nélkül, 2017; Cím nélkül, 1990; Cím nélkül, 2020; Konstruktivista kompozíció, 1990; Maritimes-sorozat).
Anna Mark: G_323, 2014
A 94 éves alkotót egész pályafutása alatt intenzíven foglalkoztatták a művek létrehozásának technikai kérdései. Kísérletező művész, akinek a munka létrehozásában a megjelenítés módja – a hordozó anyag kiválasztásától, az alapozástól, a faktúrán át a felhasznált anyagig (olaj, gouache, akvatinta, kréta, ceruza stb.) – minden mozzanat fontos. Precíz képépítő, építő-festő, gondos szakmunkás. Anyagban, kivitelben és a felület megdolgozásában is megtervezi a tér- és textuális hatásokat, az architektonikus fény-árnyék együtteseket. Művészetében meghatározó az anyaghasználat, az anyagok szembetűnő jelenléte (lásd például a márványpor-homok-műgyanta keverékből kialakított reliefeket). Az anyagok gazdagsága, különössége és a négyzetek, téglalapok szabálytalansága, a művész kézmozdulatait őrző vonalak olyan helyeket teremtenek, amelyekkel a néző átélheti a külső és belső, nyitott és zárt, a távoli és közeli, az egész és rész kölcsönhatását.
Az utóbbi években ismét színesedő (kék, zöld, okker – a fehérek, feketék mellett) műveken mintha az időtlen végtelenből, az ürességből, a hiányból visszatérne az időbe, jelek fonódnak a háttér és a motívum nélküli kompozíciókba. Nagyon várjuk a folytatást, az újabb rejtélyeket. Anna Mark családjával itt volt a nyári szentendrei kiállítás megnyitón és beszélt a folytatásról.
Visszakanyarodtunk Márkus Anna itthoni életéhez: gyerekkorában sokszor volt Izbégen (Szentendre városrésze), anyai nagyapja, Vészi József író, szerkesztő ottani házában. Majd képzőművészeti főiskolásként és a Bábszínház munkatársaként 1946 és 1956 között szoros baráti kapcsolat és szellemi rokonság fűzte az Európai Iskola tagjaihoz. Vajda Lajos szentendrei vonalrajzai életre szólóan meghatározóak számára.
