– irodalomelméleti merengés egy háromtételes prózaversben

az IDŐREND…
…fellázadt

az IDŐREND úgy döntött, hogy nem bomlik fel többé.
visszatér eredeti, ősi formájába.
a múlt, a jelen és a jövő békét kötött egymással: maradnak ősi nyugalomban.
az in medias rest száműzték maguk közül.
a múlt boldog volt, hogy végre újra ő viszi a prímet.
ő lesz a kezdet, az ős, a megalapozó.
az ő fantáziája határozza meg a többieket, ő lesz a biztos alap,
amire azok ketten építkezhetnek.
a jelen a biztonságról ábrándozott.
végre nem kell rohangálnia a jövő és a múlt között!
nem kell kitöltenie a tudatlan űrt, hanem minden eseménye
magabiztosan haladhat az októl az okozatig!
végre ő is érteni fogja a történteket!
micsoda boldog megnyugvás lesz!
csak mesélni a jövőnek a múltról a békés mindentudás állapotában!
a jövő máris lustálkodni kezdett!
mennyi ideje lesz önmagára!
végre élheti a saját jelenét, elábrándozhat saját múltján,
amikor még őrült feszültségben élt, és készenlétben állt,
hogy ha kell, felváltsa a múltat vagy a jelent.
eddig helyettük is dolgozott.
ő volt a beugró, akit mindig előrángattak,
ha szabadságolni akarták magukat!
de ezután másként lesz! ő megy szabadságra!
nem helyettesít! csak a mű végén jelenik meg,
akkor sem erőlteti túl magát.
felkattintja a villanyt, megmutatja jobb- és bal profilját:
válasszatok! – és odébbáll.
micsoda jövő! micsoda karrier!
befedte jobb- és bal profilját, és elaludt.
álmában otthon volt, a múltban.
mindenki őt várta, leste! mindenki rá volt kíváncsi!
a múlt és a jelen irigykedve figyelte.
ő volt a sztár, nem vitás!
testetlen tudatát a boldogság feszítette.
súlytalan volt, s a mámor szárnyán lebegett.
otthon volt a múltban! akarta, hogy ez legyen a jelene!
csak ez, és semmi más! nem kell pihenés, lustálkodás,
csak ez a siker, a rajongás!!!
még rajta volt a lepel.
sikerülni fog, ha azok ketten belehalnak is!
még álmodik, de már útban van hazafelé!
minden boldogságszálat összenyalábolt,
lerángatta a leplet, és megjelent…

a múltban!

II.

a HELYSZÍN…
…körbejárt

kezdetben még egyszerű volt a lent és a fönttel,
de később mindenki közbeszólt.
új arcok jelentek meg, új irányok, terek kértek, szerepet.
a magasság senkivel sem osztotta meg fensőbbségét.
a lent terjeszkedni akart, szövetkezett a mélységgel.
megjelent az észak, a dél, a kelet és a nyugat, és helyüket keresték a térben.
a közel és a távol megsértődött, és elvonult a téren túlra.
helyszín nélkül az idő sem dolgozhatott.
a cselekmények álltak, mindenki rendet követelt.
észak úgy döntött, hogy kezébe veszi az irányítást!
az égtájak sokasodni kezdtek! Félő volt, hogy mindent bekebeleznek!
a lent tárgyalt volna a fenttel, de a közel eltűnése lehetetlenné tette a mozdulatot.
észak a magasságot akarta megszerezni
míg a távol nincs jelen, és csapatával hadba indult.
eközben a fönt magára vonta csillagos leplét,
és pihentette mindentlátó szemeit.
az idő magához rendelte a tettet,
és a cselekménnyel észak ellen vonultak.
a kérdés eldőlt.
az égtájak a tett nélkül csak az okoskodásig jutottak.
dél északot hibáztatta, kelet nyugatot.
örökre hátat fordítottak egymásnak.
a tér nyújtózkodott, és széttolta a határokat.
mindenkinek jutott hely a színpadon, s mire a fönt felébred,
már csak a két elkóborolt járja duzzogva útját: a közel s a távol.

III.

a CSELEKMÉNY…
…álmos volt

nem akart elindulni napi megszokott útjára.
már nagyon unta a szokásos köröket.
ellenőriznie kell, hogy a különböző cselekményszálak
egyeztettek-e a helyszínekkel és az idővel,
és minden szereplő megtanulta-e a szövegét a saját stílusában előadni.
a novellák még csak hagyján, de a regények!
borzalmasan összetettek, hosszúak, tekervényesek,
az emlékezetének minden idegszálát igénybe veszik.
mindig csak előre menni, néha hátra, ritkán körbe-körbe,
minden szereplőt noszogatni, hogy maradjanak a történetben,
vagy egyeseket kilökdösni, mert rosszul játszanak.
az a sok nyálas szerelmi história!
a rosszul előadott kibeszélt hálószobai titkok,
…harci jelenetek, …hogy a rengeteg halálnem kezeléséről
ne is beszéljünk! borzasztó!

a HELYSZÍN könnyen van!
beállítja a többieket a helyükre,
és csak állnak, oda sem figyelnek.
persze, ha egy kis időre a középpontba kerül
egy tér, egy város, egy gyönyörű kert,
boldogan mutogatják legideálisabb arcukat,
kacérkodnak, odaszólnak a napsugárnak,
hogy jobban csillogtassa meg meleg fényözönével őket.
a kertek legszebb és legillatosabb virágaikat nyitják,
hogy szinte érezni lehet a pompás,
mélybordó rózsa savanykás, bársonyos illatát.

vannak helyszínek, akiket menet közben elhagynak,
és soha nem térnek vissza hozzájuk. a mázlisták!
mehetnek pihenni, és készülni a következő történetre.
az IDŐ néha mindenhatónak érzi magát,
ő akarja irányítani a CSELEKMÉNYt.
csupa szórakozásból összegubancolódik.
huncut szemével kacsint egyet,
és már vissza is fordította az elbeszélés irányát.
jó vicc, de veszélyes is.

a CSELEKMÉNYnek nagyon figyelnie kell,
nehogy a cselekményszálak visszafordíthatatlanul összekuszálódjanak,
és a szereplők fejvesztve rohangáljanak egyik szálból a másikba.

az IDŐvel jóba kell lenni! nagy játékos!
néha a történetet a közepétől akarja kezdeni,
néha a végéről.
pedig a többiek szempontjából a legjobb és legegyszerűbb lenne
az elején kezdeni, és a végén befejezni a sztorit.
a szereplőknek is ez lenne a nyerő,
mert nem kellene fiatalból öregbe maszkírozni magukat,
és néhány oldal után visszaállítani eredeti,
lassan változó, kívánatos arcukat és alakjukat.

a CSELEKMÉNY mindenbe belefáradt.
az IDŐ önfejű,
a HELYSZÍN lusta,
a cselekményszálak sokan vannak
és nem figyelnek egymásra,
mintha a többiek ott sem lennének,
a szereplők hiúak, nem akarnak visszaöregedni,
ha az a feladatuk, nem akarják elfogadni,
hogy ő irányítja a művet.

a CSELEKMÉNY fellázadt.
ma nem dolgozik.
pihen egy napot.
vagy kettőt.
vagy hármat.
vagy egyszerűen abbahagyja a munkát.

de mi lesz akkor a MŰvel?
mert CSELEKMÉNY, történés nélkül megáll a történet,
még a mese sem gördül tovább,
az egyszerű elbeszélés örökre megszűnik létezni,
a novella, a regény, de még az elbeszélő költemény
és társai is eltűnnek az irodalom pókhálós barlangjában.

az IDŐ csak áll, a HELYSZÍN sem változik,
a szereplők némán ülnek a sminkszobában,
a szemük sem rebben.

a virágok sem nyílnak, a szél sem fújdogál,
az eső sem esik, a kutya sem ugat,
a szerelmespár sem csókolózik,
a gyilkos sem lopakodik,
a hős sem kaszabolja le ellenfelét.
megáll az élet.

kit érdekel?
ha ő visszavonul,
a többiek némává,
mozdulatlanná válnak,
egyikük sem lesz fontos,
nem vitatkoznak,
még gondolkodni is
képtelenek lesznek.
még reklamálni
sem tudnak!
hurrá!

de
mi
tör
té
nik
a
MŰ
vel?

ez
lesz
az
e
pi
kus
MŰ
ha
lá
la.