Sötét a város, ráfeküdt az éj,
Más tájakon kalandoz a hold,
S a csillagok behunyták
Arany szemeiket.
Olyan fekete a világ,
Mint a kibérlett lelkiismeret.
Petőfi Sándor
Bánföldi Zoltán K Galériában megrendezett kiállításának címe: XXII. század. Olvasva a meghívót, izgalmas időutazásra gondolhatunk, nagy változásokra, futurisztikus építményekre, technikai bravúrokra, talán a mesterséges intelligencia felerősödött és nem feltétlenül pozitív hatásaira. Nem ezt kapjuk, azonban az izgalmas jelzőt nem kell elfelejtenünk. A művész sajátos világot tár elénk, amely szorongással töltheti el a nézőt. Mintha neutronbombát dobtak volna a városra, ami csak az élőlényeket pusztítja el, az épített környezet megmarad. De miért, és kinek?
A képeket nézve, első látásra úgy tűnik, hogy egy régi, kissé megsárgult fényképeket tartalmazó albumot lapozunk. Valamennyi alkotás ilyen, tehát sorozatról van szó. Látjuk a művész keze nyomát a képeken, szinte szellemképek, legyen rajta akár egy rozoga bicikli, egy gyerekrajz vagy bármi más. Jelet hagy a művész, amit meg kell fejtenünk: nem tudjuk, a múltban barangolunk-e most, vagy ez lesz, ez lehet a jövőnk?
A kiállítás címe vajon elbizonytalanítja a nézőt, vagy inkább gondolkodásra ösztönzi: valóban ilyen lesz a következő évszázadunk? Nincs már helyünk a városban, megszűntünk létezni? E pillanatfelvételek itt és most kísértenek, a jelenben, miközben a képek úgy néznek ki, mintha a múltban, illetve még a 19. században készültek volna. Szabó Noémi művészettörténész igen pontosan fogalmazta meg a kiállítás lényegét: „Bánföldi festészeti kísérletei során alakította ki azt a technikai eljárást, amely vizuálisan a leginkább kifejezi az egyes idősíkok közötti átjárás izgalmát és problematikáját: vászonra projektált, saját fotói az enkausztikus felületkezelés viaszrétege miatt olyan antikizáló lazúrréteget kapnak, amely a 19. századi fotók megsárgult felületét idézik fel.”
Bánföldi Zoltán: XXII. század (részlet a sorozatból)
Érdemes szólnunk arról, hogy mit jelent az enkausztika. A technika lényege, hogy kötőanyagát, a méhviaszt melegen használják, beégetik az alapra (erre utal a görög elnevezés: az enkauszisz, ‘beéget’ szóból), vagyis olvasztás által válik a pigmenteket hordozó anyag eloszlathatóvá bármilyen felületen. Az enkausztika az ókor kedvelt festőtechnikája volt, természethű ábrázolást tett lehetővé, és rendkívüli tartósságot biztosított. Legfontosabb kötőanyaga, a méhviasz megakadályozza, hogy a képen repedések keletkezzenek, érzéketlen a nedvességgel szemben, az idő múlása nem okoz rajta változást, a színek évszázadok múltán is változatlanok maradnak. Csak a magas hő az ellensége a műfajnak. Most, hogy a szomszéd országban háború dúl, és atomfegyverek bevetésével is fenyegetőznek, ez akár egy felkiáltójel is lehet: Lám, mi történhet velünk!
A művész, mint minden alkotó, intuitíve, ösztönösen sok mindent előre megérez, ami világunkban bekövetkezhet. Ez történt Bánföldi Zoltánnál is: a bemutatott széria darabjai 2018-ban, a járvány és a lezárások előtt készültek, és mintegy önmagát beteljesítő jóslatként a kiüresedett városok és a magány húsba vágó emlékműveiként is felfoghatók. A lezárások, a bezártság találó szimbolikájaként értelmezhetjük azt a képet (az alkotások cím nélkül szerepelnek), ahol becsukott ajtókat látunk, egy jelet is odabiggyesztve, mintha madzag, vagy drót is akadályozná a bejutást, de a kijutást is az épületből, de akár egy fekvő nyolcasra is asszociálhatunk, vagyis a végtelenre. Véglegesen lezártunk mindent? Bezártuk az időt egy soha ki nem nyíló időkapszulába, mert már nem lesz, ki felnyissa? Reméljük, hogy ez azért nem önmagát beteljesítő jóslat.
Bánföldi Zoltán: XXII. század (részlet a sorozatból)
Fontos kiemelnünk, hogy a K Galéria egy évvel a pandémia kitörése előtt alakult, vezetője, Klujber Dénes nem sejthette, hogy milyen nehéz időket kell átvészelniük. Sikerült, sok munkával, kitartással egy ékszerdobozt létrehozniuk és sikeresen működtetniük a belvárosban. Ízlésesen felújított helyiségük alkalmat ad sok fiatal és már nem fiatal művésznek is a bemutatkozásra, a mérce a minőség. Az emeleti részen kis könyvtár is helyet kapott, a látogatók válogathatnak a szép albumok, kiadványok között, és szakmai eligazítást kapnak nem csak a galériavezetőtől, hanem társától, Répás Anitától is. Artregister néven létrehoztak egy kortárs képzőművész adatbázist, ami egy misszió, és elérhető bárki számára az interneten, legyen az művészetkedvelő, képzőművész, gyűjtő, potenciális vásárló, esetleg mecénás (talán ebből van manapság a legkevesebb).
Sajnos elfelejtettük megkérdezni, mit takar, illetve mire utalhat a galéria neve, a K betű. A tulajdonos családnevének kezdőbetűjére? Nem hinnénk. Még ha bombasztikusan is hangzik, talán a kincs szó K betűjére utalhat. Aki ide betér, biztosan talál kincset, vagyis olyan alkotást, amit szívesen hazavinne. Ennek a galériának a bejárati ajtajára nem lesz ráfestve a fekvő nyolcas. Csak a nyitva tartások órarendje. Várjuk a következő kiállítást.
