a reggeli eső remélhetőleg
az utolsó tavalyi hóra hullt
úgy tűnik el mindkettő
mint erdőben a vadnyom
beissza a szikkadt föld
bár én már érzem a fű illatát
és a sár alatt rothadó levelekét.
a zöld vadont keresve sétálok át
egy mezőn ahol pár csatakos
fiatal ló kószál szabadon
inas nagycsontú félénk állatok
a fiútársaim a gimiből
ugyanígy dobálták a hosszú hajukat
és vadul rohangáltak a folyosón az udvaron
félszegen igazgatva nadrágjukban
a végtagjaikkal együtt hirtelen megnőtt férfiasságukat
a lányokról inkább nem emlékezem
azok a fiúk – és a lányok is –
immár negyvenen túl akárcsak én
és biztosan megállnak néha az ablak előtt
figyelve a siető utcát
vagy a magába roskadó kertet
egy szomszédos ház csupasz falát
talán azon is eltűnődnek
hogyan jutottunk idáig
anélkül hogy bárki bármit
megmagyarázott volna nekünk
azt sem tudom miért sétálok
a még alig zöldülő mezőben
talán csak szeretem hallgatni
ahogy cuppog cipőm alatt a sár
már nem érdekelnek azok a lányok
és az utánuk jövők
akárhogy is alakult a sorsuk
ma nem akarok választ találni semmire
csak sétálni az esőszagban
az se baj ha újra elered
esetleg az ég felé fordítom arcom
