A fájdalom ragyogása
Pilinszky János emlékének
A fájdalom ragyogása
sötéten pompázó
mélység.
Valami kibillent,
ékszer fityeg,
vagy hattyútoll
cérnaszálon.
Érezhető
az apró szélroham,
és hogy pokol
sincs már,
helyén
irracionális kő
inog; egyensúlya
illúzió, mindvégig
látható marad.
a madarakról
Pilinszky Jánosra emlékezve
a madarak négy
korty vizet isznak
mindig és nem tudnak
őseikről
valaha tán
macskákat
szelídítettek
mennyeikben
és poklaikban is
felfegyverezve
légióik
képzeteik immár
halottak monoton
énekükben
agyukban karmok
maradtak csak
a halál ízével
ahogy puha talpakból
torkukba döfnek
emlékképek
fehérre festett
széken ülünk majd
lesz időnk emlék-
képeket keresni,
aztán levelet
rajzolni száraz
fákra, hajakat,
szíveket, barna
kócot sziklára,
vízi madarak
fölé, az ég üres
pontjaira; lesz
időnk várni
tétlenül, nyitott
szemekkel
fehérre festett
székeken
holt vidék idején,
sohasem idején
