Szép este
„A gyerek sündörög új, fagylalt-lila pizsamájában, új, a lábánál három számmal nagyobb bolyhos papucsában, néha bújik, megölel, kicsattog a konyhába. Fáradt, nem aludt délután, anyámnál sose fektetem le, hogy ne ébredjen hajnalban. Nézegetem, szeretem, olyan kicsi, meg olyan nagy, okos, néha tüskés, máskor meg kis puha, mint egy galambfióka. Csütörtöktől minden percet együtt töltünk, egyéves kora óta nem volt hasonló, végigrobotoltam az elmúlt három és fél évet. El se tudom mondani, mi mindent gondolok.”
„Ugyan, dehogy szartam el. Gazsi úgy szokta meg anyámat, hogy nem vendég itt, családtag. A melót, a szervezést nem lehetett másképpen, csak így. Lehet, eltúloztam kicsit, ez benne van, de én mindent el szoktam túlozni kicsit. Téged is eltúloztalak, szívem, de ha nem túlozlak el, akkor nem vagyunk így, nem vagyunk itt, Gaskó sincs.”
Euró
„Mindig elfelejtem megkérdezni, átraktad-e euróba a tartalékod egy részét januárban, amikor javasoltam? A bankárom azt mondta, pedig akkor még sehol a vírus, ő nem lát jövőbe, de ha az összes potentát ezerrel nyomja át euróba, svájci frankba, dollárba a felgyűlt vagyonát, ami marad és nemzeti, egyedül az ingatlan, lépéskényszert jelent a kispénzűeknek.”
„Tudhattam volna, hogy intézzem én. Pedig láthatóan botlott a forint a küszöbben. Az esti zárásban 1/358. Nyárra lehet akár négyszáz. Nem szabad várnod, az infláció fölzabálja a forintot.”
„Ne mondd, szívem, hogy nincs annyi, hogy értelme legyen bajlódni vele, annyival érdemes bajlódni, amennyi van. Nem érzed magad jobban, ha a pénz megkeresi maga a hasznát, inkább ülsz, nézed, hogy cseppenként kopik a bankban, mint a hóember? Nem értelek.”
„Mindig kifogást keresel, baszki, ki se kell lépned a lakásból, használd az E-bankot, kész.”
„Remek ötlet, hogy vársz, mert könnyen pénzzé tehető aranylemezeket akarnál venni inkább, mert „megjöttek a katonák, ami sose jelent jót”, igaz, de amíg nem találsz aranyat, kényszermegoldás, pótmegoldás. He? Ne legyél okosabb nálam, vedd tudomásul, hogy nincs agyad ehhez.”
„Kérlek szépen. Te mondogatod, ha egy kormány csak véletlenül mond igazat, magadra kell vigyáznod. Hányadik hazug kormányt éled túl? Egy kormány téved, miért ne tévedne, a kormány is ember, és ugyanakkor kénytelen hazudni, mint amikor a rendes ember rákényszerül, ha félti a hatalmát, hitelét, mert a következő ott liheg a nyakában, ezt meg kell érteni. Te pedig tudomásul veszed a tényt, magadra számíthatsz és rám. Jó esetben.”
„Rendben, nem agyad, türelmed. Bocsánat.”
„Szánd el magad, dönts el az arányokat, és szánd el magad, akkor is, ha elvehetik. Megnyugtatlak, nem a néhány ezer euródat nyúlják le elsőként. Ha már arra is szemet vetnek, vége mindennek, a karatén meg a vírus nem számít.”
Gyömbér
„Honnan veszed, hogy gyömbér, nem állítottam, kurkuma, szívem, kurkumát vittem, akasztottam a kilincsre. De van itthon szárított gyömbér, ha abban hiszel, mert hinni kötelező, ha kéred, kapsz gyömbért. Szerintem egészségesen, jó ritmusban kell élni, az segít, de a jó hit, főleg a vakhit hozzátehet.”
„Rendben. Veszekedj csak, amikor semmi értelme nincs, értelek. Megértelek.”
„Dehogy szólok bele mindenbe, csendesedj, tudom jól, ott van neked házilag Mara, a jó öreg Mara, aki beleszól mindenbe. Se helyettesíteni, se pótolni nem kívánom, ha igen, másképpen állok a dologhoz. Ezerszer tisztáztuk, nincs okunk rá, hogy időnként újrakezdjük.”
„Szívem, hagyhattalak volna a hitben, hogy gyömbér, hasonlítanak, igaz, nem tudom, miért tettem. Talán, mert hasznosabb hinni, bízni, reménykedni, remélni a tényekben, a valóságban, az igazolhatóban. A létezőben.”
„Hehe. Persze, édes. Hihetsz a kurkumában is, a gyömbérben is, ki tiltja meg, az ember így működik, de ha a kurkumában hiszel, közben gyömbért reszelsz, billen a dolog, és az ember könnyen billen a csodák felől.”
A hatos visegrádi
„Malmozunk Gaskóval az estében, vacsora után, oldalt szól a tévé, a mentős ember szürke öltönyben vicsorogva kidugja a fejét a képernyőből, szája, akár a motolla, a szeme mered, azt mondja vad artikulációval: „Vigyázzanak idős honfitársaikra!” Gaskó kérdi, mi az, hogy idős honfitársak? Magyarázom, a velünk, mellettünk, köztünk élő öregek, akik bottal járnak, vagy fehér a szakálluk, bajszuk, mint a nagypapáé, rosszkedvűek, szemüvegesek, mindig fáj valamijük és mindig háborognak, mint a nagyi, és – teszem hozzá viccesen – minden reggel tüsszögnek, mint Gyula bácsi, a kertész.”
„Nem, dehogy. A vicces öreg-változatot azért voltam kénytelen a végére csípni, mert láttam a szemén, most eldől, kiderül, az öregek közé tartozol-e. De nem kérdezett rá.”
„Igaz. Lehet, csak beleképzeltem Gaskóba a kérdést malomcsata közben, hogy rajtad csavarhassak egyet. Lehet. Hihi!”
„Mondtam, hogy Gyula-kertész-szomszéd és Margitka nincsenek, elutaztak Hevesbe a múlt hét elején, csak a kutya maradt. Nem örülök, a kutyatáp, amit hagytak, elfogyott, rosszul adagoltam vagy mi, vennem kell, pedig nem terveztem boltjárást a napokban.”
„Minden évben összeszedelődzködnek a nagy tavaszi munkákat elvégezni, a szülei idősek, nyolcvan fölött mindkettő, ásást-szántást-metszést, nem bírják. Hétvégén írta Margitka, hogy előfőz az öregeknek a fagyasztóba, de a boltok kifosztva, Egerben voltak kénytelenek megoldani a tavaszi bevásárlást cukortól a lisztig, konzervekig, és hogy várnak néhány napot, amíg kiderül, merre tart a covid. Nem lehet könnyű így hagyni ott a szülőket. Gyula a sima rendszert is megszenvedi minden évben.”
„Tudom hát, én is ott voltam, amikor Gyula elmesélte a telefonmizériát, hogy nem veszik fel, csak nézik. Ez van. Előre kalkulálni mindennel, ahogy vénül, romlik a test, a lehető módokon kivédeni a romlást, ugyanakkor romláshoz igazítani rendszert, nem csodálkozni, hüledezni, hogy apám tavaly még, de tavalyelőtt főleg!, ahogy szegény Gyula. Ő persze évente kétszer látja a szüleit, feltűnőbb a változás.”
„Jól. Ők jól vannak. Apám összepakolt, kibatyuzott a málnás birtokra. Két öreg házaspár a birtokon, jól ellesznek. Anyám jön-megy a ház és a birtok közt, nem bír megülni a fenekén, mindent tudnia kell, ami a faluban történik, közben drákói szigorral átvette a kormányzat katonai rendszerét, nem léphet senki két méternél közelebb, kesztyű nélkül nem nyúl semmihez, a kocsibelsőt, kilincset, ruhát fertőtleníti, ő az első, akin a méregdrága maszkot láttam.”
„Te is hiányzol, szívem. Nem akarom mondani, mert nem akarok gondolni rá, hogy milyen régen már, hány nap, mennyi kimaradt Kristóf-kör, mennyi hajnali beugrás. De elárulom, az elmúlt tíz napban felismertem, a hajnali visegrádi járat meghatározza a napomat. Hallom a hatos buszt elmenni reggelenként. Eddig nem tudtam, hogy várom, csak vártam, ahogy rácsattan a reggelre a buszajtó, most meg a hiányát hallom, ami azt jelenti, karanténszámítások szerint ezzel sem jöhettél, és hogy kezd végtelenné válni ez az egész. Ennél az is jobb volna, ha két napot morognál egyvégtében, egy térben. Múljon el a keserű pohár, és gyere, morogj!”
Itthon
„Jó.”
„Szerencsére nem meleg, hanem hidegfront jön, lefékezheti a vírust. Láttunk már tavaszi kánikulát, szentségelhetnél.”
„Mi rendben. Annyi a dolgod, hogy vigyázz magadra, ne vigéckedj, ki se tedd a lábad. Mara, ha megy, biztosan megy, valaki vásárol, egyebek, teljes fertőtlenítés, cipő és ruhacsere, amikor hazaér. Beszéld meg vele, követeld ki. Csináld a Kristóf-sétákat hajnalonként, ha hiányzik. Az erőnlét miatt is. Ha nem hiányzik, hagyd a búsba. Velünk nem kell törődnöd, mi elvagyunk, internet-óvodázunk, kirándulunk nagyokat kettesben a fiaddal, bárhová, csak embertől minél távolabb. Felmásztunk a Kilátó-teraszhoz, szedtünk friss, ropogós pereszkét, az infantilis időjárás a gombát is meghülyítette, korai nagyon, a pereszke mégis itt van. Meg persze társasozunk, Gazsi rábolondult a malomra, hat-nyolc menetet is kikényszerít, egyre fedettebb átlókat felismer, egyre előbbre gondolkodik. Közben pedig Gaskó épp úgy szeret nyerni, mint a drága, jó édesapja, nem tudom, ismered-e. Meg persze sétálunk nagyokat, visszük Gyula kertész depressziós, árva kutyáját. A Dunán csak lézeng a nép, más években reggel tele a bolt, a kocsma, tavaszi munkával tele a kertek, most semmi. A bolt nincs nyitva, kocsma csak egy, az is bezár háromkor, rossz beosztás. Ide még nem menekültek le a pestiek. Az üdülőtelep kivár, senki nem tudja, mi jön még. Küldök képeket az üres partról, a tök üres Könyvtár kocsmáról, a világvégét tükröző Verocskáról, a pultos lányról, félelmetes látvány.”
„Mi, a fiad meg én – biztosra veszem, szívem – megússzuk, úgy csinálok mindent, óvatos vagyok, körültekintő, semmi spontán, semmi bátorságpróba, hirtelen elhatározás. Csak te vigyázz magadra. Keserves lesz így a tavasz, a nyár eleje, de nincs fontosabb feladat. Ha te nem úszod meg, mi sem.”
(Részletek a szerző A helyettes harmadik regénye című kötetéből, mely a Dr. Kotász Könyvkiadónál jelenik meg 2023 könyvhetére.)