Gyenes Zsolt: Videofónia – Néhány példa a magyar kísérleti videóművészet elmúlt négy évtizedéből, 2. rész

Révész László László (1957–2021) sokoldalú művész volt. A festészet, a mozgókép, a performansz, az irodalom egymást erősítve forrt össze hirtelen, tragikusan abbamaradt pályáján. Az alábbi mű-válogatást maga az alkotó készítette felkérésemre néhány évvel ezelőtt. Hang és mozgókép kiemelt kapcsolatára kértem Révésztől példákat videói közül.

Audiovizuális opuszait vizsgálva megállapítható, hogy a választott zene sokszor líraibb, mint maguk a képek. Ez a kontraszt származhat a művész konceptualista szemléletű kiindulásából, habár egyáltalán nem nevezhető konceptualista művésznek. A gazdag emóció, „líraiság” áthatja még szárazabbnak tűnő vizuális világát is.

A Sugár Jánossal közösen készített Pengő című, fekete-fehér film a későbbi videóművei kiindulásának, előzményének is tekinthető, főleg nyitottsága, asszociatív alapállása és a vers- vagy dalszerű szerkezete miatt. A kísérleti rövidfilm a Balázs Béla Stúdió „K” szekciójában készült 1987-ben. Szürreál akciófilm Léger és René Clair nyomdokain haladva. Technikáját tekintve tárgymozgatásos animáció és „nyers-film” keveréke a közel 7 perces mű. A zenét Roskó Gábor szerezte hozzá.

A Hat etűd 05. Angol számok szintén BBS-produkció (1988, 1991) – videó és számítógépes grafika házasítása, mely az időt, annak múlását vizsgálja saját eszközeivel. Ezekben az években hazánkban, a Révész által kialakított elektronikus/digitális képmódosításokra épülő világ unikálisnak számított, így ebben hazai úttörőnek tekinthető a sokoldalú művész. Mint más opuszaiban, itt is a visszatérő elemek formálják meg a sajátos szerkezetet, alapozzák meg az „üzenetet” (video-vers). A zenét ennél a munkánál is Roskó Gábor jegyzi.

Révész László László: Hat etűd 05. Angol számok, 1988, 1991 (állókép a videóból; a szerző felvétele a művész szíves engedélyével, 2021)

Az Academic perspective Rómában készült 2008–2009-ben. A Magyar Akadémia bejáratánál állította fel a kamerát a művész, és egyetlen egy, rögzített kameraállásból vette fel a nyersanyagot. A mű technikai alapja ismételten a videó és a számítógépes grafika együttes alkalmazása. A visszatérő szekvenciák, a ritmus tagolja az „időben kiterjesztett állóképet”. A zenét Varga Judit szerezte a képekhez.

Révész László László: Academic perspective, 2008–2009 (állókép a videóból; a szerző felvétele a művész szíves engedélyével, 2021)

A riveRevir (2009) három osztott képmezőben építkezik (triptichon), ismételten rögzített kameraállás alkalmazásával. Révész intermediális gondolkodását bizonyítják a folytonosan felbukkanó számok; ebben az esetben az egyes. A mozgóképekhez hangmontázs kapcsolódik. A középső keretben normál gyorsaságú képeket látunk, míg a két szélső extrán lassított technikát használ. A jobb oldali lényegében állóképnek tűnik az elején, majd megjelennek alakok, visszafelé lejátszva. Az idő kérdése, az arról való audiovizuális gondolkodás, ami egyébként a videóművészet alapkérdése is, itt is alapkérdéssé válik. A kamera, vagy inkább kamerák azonos időben rögzítik a cselekményt?

Révész László László: riveRevir, 2009 (állókép a videóból; a szerző felvétele a művész szíves engedélyével, 2021)

A 2012-ben készült test for travellers negatív képekre épül. „Vizuális zene”, ahol, a többi Révész-videóhoz hasonlóan, rögzített a kamera. Finom, apró elmozdulások gazdagítják a sajátos mediális jelleget. Transzparencia, töredékek és utalások. Az audio rész eredeti hangokból építkezik, egy hangmontázs; vonat, ajtó rezgése, kattogás, dallamfoszlány szájharmonikán, utasok, gyerekhang. Erős a mű hangulati-érzelmi töltése, ami szintén a szerző sajátja. Idő (utazás), lassítások, gyorsítások; tehát az idővel való játék itt is kiemelt szerepet kap. A mű megteremti saját, a mindennapokban tapasztalt valóságból kiszakadt idejét. Villanások; a fény a vonat ablakán keresztül, lombokon átszűrődve változik, gyorsaság és állandóság egyszerre, „villogások”, mint az utóképek – további „finomságok” a néző szemébe érkezve. Ezeken túl álom/szerűség, magány és disszonancia – egyéni poétikus megfogalmazások ezek.

A Winter Rhythm (2021) Révész László László egyik utolsó videója. Mind a hangot, mind a mozgóképet a szerző jegyzi. A korábbi videóművekhez hasonlóan lassítások, rögzített kameraállás, „kiterjesztett állókép”, hang és kép párbeszéde, illetve egyenrangú szerepe lehetnek a munkának a főbb, a nézőt elsőre megragadó jellemzői.(1)

A Pengőn és az Angol számokon kívül Révésznek más művei is készültek a Balázs Béla Stúdió gondozásában.(2) Ilyen komputeranimációja, illetve videója, az Impressziók egy papírrepülőgépről, illetve az Egy régi maszk… Mindkettő 1989-ben jelent meg. A következő évben, 1990-ben két filmet is készített a művész a stúdió támogatásával. A Prágai diák 25 perces kísérleti film, míg a Nem titok hasonló hosszúságú kisjátékfilm.

Révész kísérletező kedve, egyéni, érzékeny látásmódja kortársai közül is kiemelkedő helyet biztosít számára.

Koroknai Zsolt „…erősen intellektuális indíttatású műveivel a XX. század végi ember és környezete viszonyának megragadására törekszik; társadalmi, biológiai folyamatok modellezésével kísérletezik, az interaktív digitális technikai alkalmazások mestere” – olvashatjuk az Artportalon a művészről.(3) Koroknai leggyakrabban nagyobb projektekben gondolkodik. Egyik ilyen, évek óta tartó intermediális karakterű sorozata, együttműködése más művészeti ágak kortárs képviselőivel, a Lektrónia. „A ‘Lektrónia’ mint ‘cím’ egy performanszsorozat – melyben élő zenei, mozdulati és egyidejű képzőművészeti alkotás jön létre kísérleti és előre felépített vizuális- és zenei installált térrel – 2005 novemberében kezdődött. A projekt résztvevői: Koroknai Zsolt képzőművész, videóinstallációk, performanszok, ad hoc programok, projektek készítője, Sőrés Zsolt experimentális zenész, zeneszerző, író és konceptuális művész és Ladjánszki Márta táncművész, koreográfus.”(4) A performanszsorozat új vizuális és kommunikatív megközelítésben egyesíti a zenei hangzást és a digitalizált-pixel-izolációt az előadótérben.(5)

Koroknai jóformán minden művében meghatározó szerepet kap a videó. Több vonatkozásban is igaz ez a megállapítás. A videó kiemelt, „összekötő” része multimédiális műveinek. Az említett eszköz nála leginkább valós idejű használatot jelent. Több esetben ipari kamerát alkalmaz az installáció részeként, az akció folyamán.

A performatív jelleg tehát fontos intermediális részét képezi műveinek, azontúl a videó-technika a művészeti történés, esemény rögzítésének eszköze is, tehát dokumentációs apparátus. Több esetben a dokumentáció újabb önálló videóművek alapját is képezi. Eszünkbe juthat mint előzmény a videóművészet létrehozója, Nam June Paik hasonló gondolkodása, videóhasználata. Tehát az említett elektronikus médium alapvető szerephez jut az egész látványvilágban, amit Koroknai társaival kialakít. Kép-a-képben – oly jellemző megjelenés az alkotó élő és „konzerv” videói kapcsán. Sőrés hangkörnyezete elválaszthatatlan az egész multimediális akciótól, mint ahogyan Ladjánszki tánca, mozgása is alapvető építőelem. Kísérleti sorozat az aktuális térhez, környezethez, hangulathoz igazodva, azontúl improvizáció és kompozíció egy időben – ezek még fontos jellemzői a Lektróniának.

Video-stillek a Lektrónia 8 előadásból; Mex im Künstlerhaus, Dortmund, 2010; videódokumentáció: Gyenes Zsolt

Koroknai művészetében alapként, kiindulásként épülnek be sajátos remixei, parafrázisai, illetve remake-jei. Marcel Duchamp, Yves Klein, Joseph Beuys, Valie Export műveinek, akcióinak újragondolása rávilágít arra is, hogy a neoavantgárd meghatározó művészei napjainkban sem halványultak el, nem veszítették el érvényüket, bizonyos frissességüket megtartották. Koroknai következetesen épít egymásra, illetve hoz létre egy saját(os) világot.

A kollaboráció a különböző területeken tevékenykedő művészek között „szikrákat” generálhat. E sorok írója, Gyenes Zsolt a következő művészekkel készített közös munkákat, pontosabban működött velük együtt új alkotások létrehozásában az elmúlt bő egy évtizedben: Szigetvári Andrea, Jerzy Olek, Yu Miyashita, Ungváry Tamás, Nagy Ákos, Koroknai Zsolt, Horváth Viktor és Dóra Attila. Ezekből a projektekből ismertetek röviden néhányat a következőkben.

A Magyar Műhely Galériában 2010-ben került megrendezésre Szinkrónia címmel a szerző önálló kiállítása. Egy tíz évig tartó audiovizuális sorozat nyitánya volt ez a bemutató. Közel kétszáz 1–3 perces kísérleti opusz valósult meg az évek alatt.(6) Németországi bemutatókat követően ennek a magyar műhelyes kiállításnak a megnyitóján láthatták és hallhatták az érdeklődők Szigetvári Andrea „CT” című interaktív audiovizuális művét, mely a sorok írójának CT-animációján alapszik. A kísérlet egy új, a művészetben még kevésbé felfedezett technikára épül, azontúl sikeres mozgóképi-szonifikációs experimentumnak tekinthető.(7)

A további példák kapcsán (is) az interakció, a komprovizáció, a valós idejű audiovizualitás a kulcsszavak.

A Nagy Ákos zeneszerzővel közösen jegyzet Par la voie des rythmes – La déploration sur la mort d’Henri Michaux című audiovizuális műhöz Láng Eszter írt ismertetőt a Magyar Műhely 194. számában.(8) A „Michaux-projektben” (2020–2022) a hangalapú, valós idejű szerkesztésnek nagy szerep jutott. Analóg videószintetizátorok és digitális applikációk egymásra épülése tette lehetővé a végleges, rögzített 10 perces mű megalkotását.(9)

Gyenes Zsolt–Nagy Ákos: Par la voie des rythmes – La déploration sur la mort d’Henri Michaux, 2020–2022 (állókép a videóból)

A komprovizációk egyik első darabja volt a szintén Nagy Ákos zeneszerzővel közösen megvalósított Murmuráció. A komprovizációban jelen van a kompozíciós és az improvizációs eljárás is; a szó a kettő ötvözéséből született meg.(10) Ez a sorozat folytatódott az elmúlt évben, melynek keretében valósult meg például Dóra Attila zeneszerzővel, zenésszel a húszperces Xemxia (Hangfarm) című élő, elektronikus előadás.(11)

Dórával két „fixált”, audiovizuális opusz is készült, a Wobbly Lights (2021) és a zen_e (2022). Mindkettő az analóg audiovizuális technika organikus jellegén alapszik, azt hangsúlyozza, transzponálja más esztétikai síkra.(12) Az utóbbi az analóg, organikus elektronikai jellegén túl, arra építve magába ötvöz más technikákat is, mint például a CT-animációt vagy a számítógéppel generált mozgóképet (After Effects), és így hibrid jellegűnek tekinthető. A lehetőségek, úgy tűnik, kimeríthetetlenek.

Wobbly Lights; videó: Gyenes Zsolt, zene: Dóra Attila–Gyenes Zsolt, 2021 (állóképek a videóból)

A Magyar Műhely Galériában az elmúlt, közel két évtizedben több olyan művész szerepelt, állított ki, akiknek alkotói metódusában a videó, a mozgókép fontos szerepet játszik, mint például Horkay István, Kecskés Péter, Koroknai Zsolt, Koronczi Endre, Lux Antal, Samu Bence, Syporca Whandal, Szigetvári Andrea, Taskovics Éva és Gyenes Zsolt.(13) Jó részük ebben a rövid tanulmányban is tárgyalásra vagy említésre került.

A „videófónia” arra utal, hogy a kísérleti elektronikus audiovizuális művészetben, vagyis a videóművészet jelentős területén, mint ahogyan a példák is plasztikussá tették, a hang és (mozgó)kép sajátos, egyenrangú viszonyt alakíthat ki. Egymást építik a különféle médiumok, modulok; párbeszédet alkotnak, gazdagítják holisztikus igényű érzékelésünket, érzéseinket, gondolatainkat. Az elektronika mágiával átitatott birodalma, újabb lehetőségei tehát folyamatosan sok régebbi és új alkotót ejtenek rabul.