A Balaton-menti fürdőkultúra fejlődése sajátos utat járt be. Ebben szerepet játszott a külföldi minták hatása, a tó sajátos helyzete és a környék gyógyerejű forrásai, gyógyvizei. A tóban való rendszeres fürdőzés az 1860-as években vette igazán kezdetét, de a modern fürdőtelepek, fürdőházak csak a 19. század végére jöttek létre. A vidék bővelkedik gyógyító erejű szénsavas vizekben (lásd Hévíz, Kékkút), de akad köztük olyan helyszín is, amelyik a 19. században – elsősorban a helyiek körében – nagy népszerűségnek örvendett. Oláh János útirajzában 1834-ben ezt jegyezte le a Zánkán található gyógyforrásról, amelyet a népnyelv Vérkútnak nevezett el: „egy orvosló erejű forrás ferdőházakkal, mely nyári napokon oly népesen látogattatik, kivált a köznéptől, mint a Füredi. Vize kesernyés és nem savanyú, a kút oldalait pedig és az árkot, mellyen vize elfoly, követtseivel együtt vérveresre festi, honnan vette Vérkút nevezetét is. Van itt a köznép számára egy nagy ferdőház, sok káddal és két különös ferdőházak 4 kádakkal. Ez a ferdő a köszvényeseknek, ütközött tagúaknak, tartós kólikában szenvedőknek igen használ.”(1)
A Kneipp gyógyintézet, nem messze a Balatontól
A Vérkút megnevezés a vasoxidos vörös színre és a vérszegénységet – állítólagosan – gyógyító hatásra utalt. Kesernyés, gyógyító vízére az 1830-as években fürdőházat építettek, amely sokáig rangos gyógyfürdőként működött. Köszvényre, kólikára ajánlották leginkább, de ivókúraként alkalmazták étvágytalanság, gyengeség, vérszegénység ellen is. Ekkoriban felcser is működött a településen. A 19. század végére – mivel a helyet kevésbé karolták fel a korabeli befektetők – a vérkúti gyógymód szinte teljesen megszűnt, s már csak ivóvízként használták. A zánkai Vérkút fejlődésének, fejlesztésének elmaradása jól példázza, hogy milyen nagy szerepe volt a korszakban a földrajzi fekvésnek, elérhetőségnek vagy akár a későbbiekben a propagandának, reklámoknak is.
Akad egy olyan helyszín is a tó partján, ahol a Balatonban való fürdést a korszak divatos gyógymódjaival kombinálták. Balatonalmádiban a század végén megnyílt az a gyógyintézet, ahol a korszak divatos gyógymódjai, az orvostudomány és a természetgyógyászat ötvözésével komplett gyógyprogramot dolgoztak ki.
Az 1899-ben épült és 1925 körül lebontott Kneipp gyógyintézet
Az Országos Kneipp Egyesület a Balaton mellett, Almádiban hívott életre egy sajátos intézetet, 1899-ben.(2) Az országos sajtóban 1904-ben már így hirdették az intézményt: „Almádi az egyetlen fürdőhely Magyarországon, hol a természetes gyógymódokat alkalmazzák. Idegbetegek, csúzbajosok, gyöngetüdejű, vagy gégebajosak, vérszegény nők és gyermekek itt feltétlen gyógyulást találnak. Van 102 kabinos nagy balatoni fürdőház, ugyanott férfi- s női napfürdő, két nagy, légsátortelep 25 nagy légsátorépülettel, a Remete-völgyben férfi- és női légfürdője. Massage, gyógytorna, villámfürdők. A vízparton a Worishofeninél nagyobb Kneipp-csarnok, födött sétánnyal, füves chausékkal. Lahman- s Kneipp-rendszerű étkezés.”(3)
Az 1906-ban létesített „légsátor-telep“ 1952-ben
Az intézet igen szervezett módon és valóban a kneippi elvek mentén működött. A gyógyprogram több elemből állt. A légkúra során légsátrakat állítottak fel, amelyek éjszakázásra alkalmas, de tetején nyitott szobák voltak: „Az ilyen légsátor bútorzata egy vaságy, jó kettős derékaljjal, pokróctakaróval, éjjeli szekrény, mosdóasztal, asztal, 1-2 szék, tükör- és ruhaszekrény.”(4) A légkúrához tartozott a testmozgás, a torna, a labdázás is. A napkúrát 10 és 14 óra között alkalmazták, s „erre a célra a Balaton víztükre felett emelt, felülről nyitott épületben mezítelenül fekszik a napra, úgy, hogy csak feje van a nap sugaraitól védve.”(5) A napfürdő után pokrócba göngyölték a testet, s a test izzasztása után ledörzsölés következett, majd a Balatonban történő úszást – a hullámok „erőművi hatását” – ajánlották, főként idült betegségek és gyulladások ellen.
Légsátorok az Óvári kilátó felől nézve
A légsátrakon és légfürdőhelyeken kívül szép parkokat és sétányokat létesítettek, valamint az étkezésre is külön gondot fordítottak. A vendégeknek az ún. „Lahmann rendszerű természetes gyógyétlapot” javasolták, amelyet Heinrich Lahmann (1860–1905) orvos diétás tanácsai alapján állítottak össze. Az étlap változatos és vitamindús volt, szerepelt rajta: spenót, tükörtojás, tökfőzelék, friss gyümölcs, aludttej, túró, húsféleségek, de édességek (például rétes, puding) egyaránt. Almádi az országos hírű gyógymódok alkalmazása és a nagy vendéglétszám hatására hamarosan elnyerte a gyógyfürdői rangot.(6)
A gyógyközpont első fürdőorvosa Lenkei Vilmos Dani (1867–1913) volt, aki a Balaton gyógytényezőinek egyik legnagyobb kutatójává is vált. Nyaranta Almádiban praktizált, év közben a fővárosban gyógyított. Német és magyar nyelvű szaklapokban sok írása jelent meg, füzet alakban publikált munkái a Balaton gyógyító hatásairól – légfürdőkről, napfürdőkről – szóltak. Az egyik első szószólója lett a Balaton gyógytényezőit propagálóknak, s ezáltal egy, nemcsak orvosi, hanem idegenforgalmi szempontból is új műfajt teremtett. Mindennek hatására 1912-ben a Balatoni Szövetség felkérte a Balaton mint gyógytényező című mű megírására. Orvosi munkája mellett amatőr fotós volt, Almádiról készült sorozata 1900-ban képeslap formájában is napvilágot látott.
Gyümölcs- és borkiállítás a Gyógyházban
De Lenkei nem az egyetlen a fürdőtelepülések orvosai sorában, aki a Balaton klímájának és vizének gyógyító vagy legalábbis roboráló erőt tulajdonított. Hasonló szerepet játszott Balatonfüred fürdőéletében Huray István (1828–1911) – nem mellesleg Jókai Mór sógora(7) –, aki 1876 és 1910 között Balatonfüred fürdőorvosai posztját töltötte be. Huray legnagyobb szerepe a fürdő modernizálásában (fedett folyosó építése, gyógyterem létesítése, parkosítás, a fürdőintézet megújítása) és a nyugat-európai gyógymódok (tejsavókúra, szőlőgyógymód) bevezetésében volt. Füreden több impozáns házat is építtetett.
Nyaraló vendégek a légsátor-telepen 1920 körül
Balatonfüred esetében mindenképpen meg kell említeni még Mangold Henrik (1828–1912) balneológus és – nem hivatalos – füredi fürdőorvos nevét, aki a Balaton kultuszának egyik kiemelkedő élharcosa volt. Tudományos kutatásaiban a Balaton és különféle gyógykúrák gyógyító hatásait vizsgálta, mellyel királyi tanácsosi és bécsi egyetemi doktori címet vívott ki magának. Az első volt azon orvosok sorában, akik savanyúvizes kúrát alkalmaztak az emésztőszervrendszeri betegségben szenvedőknél, valamint bevezette – a később sikertelennek bizonyult, de a korszakban divatos – ún. tejsavókúrát is. Tudományos kutatásait számos szaklapban megírta, de orvosi lapot is alapított, valamint tapasztalatait összegezte Balaton-Füred gyógyhatásai és gyógyhelyi viszonyai (1863) című, német nyelvű munkájában is. Német nyelvű műveivel az Osztrák-Magyar Monarchia német ajkú lakossága számára ismertté tette az egyre fejlődő füredi fürdőt.
Mangold Henrik azon orvosok közé tartozott, akik nemcsak a savanyúvíz, hanem a Balaton gyógyhatásában is hittek, ezért a tó iszapjából gyógykenőcsöt és szappant is készíttetett. A Balaton vízének gyógyerejét mindvégig töretlenül hirdette, erről tanúskodik Blaha Lujza – kinek orvosa is volt Füreden – 1894-ben született naplóbejegyzése: „Mielőtt ezekről tennék említést, meg kell emlékeznem szinte régi jó barátomról, Mangold Henrik doktor fürdőorvosról, a Stefánia-udvar tulajdonosáról: ő már koránál fogva nem folytat orvosi praxist, de azért egész családjával az év legnagyobb részét Füreden tölti. Kedves meglepetésben részesített Flóra leánya, midőn egy alkalommal feljöttek téli tartózkodásra Budapestre: hozott nekem sással bekötött két palack balatoni vizet. Nagyon megörültem figyelmének, e két palackot elhelyeztem pianínómra, s mindig jólesett, ha szemeimet e néhány csöpp balatoni vízen pihentethettem.”(8)
Siófok esetében is beszélhetünk a fürdőhelyet és a Balaton kedvező élettani hatását népszerűsítő orvosokról. Preysz Kornél (1859–1925) királyi közegészségügyi felügyelő, gyógyvízszakértő, balneológus és klimatológus nemcsak korának híres orvosdoktora volt, hanem 1890 táján részt vett a siófoki fürdőtelep megalapításában. A Siófok-Balatonfürdő Rt. tagjaként elsősorban a Balaton egészségre gyakorolt hatásának bizonyításával igyekezett felhívni a figyelmet a térségre. Mindemellett országos szinten is a magyar fürdőügy kiemelkedő alakjaként tartották számon: 1903-ban közegészségügyi főfelügyelő lett, szerkesztője volt az Egészségügyi Közlönynek, a Balneológia Értesítőnek, valamint a Fürdőirodalmi és közegészségügyi könyvtárnak. Külföldi tanulmányútja során a tengeri fürdőknél, valamint klimatikus gyógyhelyeken végzett vizsgálatokat. Ezután írta meg a balatoni fürdőkről és hatásukról szóló munkáit. 1893-ban Siófok címmel napvilágot látott – majd több nyelven is megjelent – munkája tulajdonképpen egy turistacsalogató kalauz.(9) Széles körű ismertetése a Balaton hidrológiai elemzését is tartalmazza: táblázatokban, statisztikákban mutatta be a Balatonban lelhető ásványi anyagokat. Az egyike volt azoknak, akik azt a véleményt képviselték, hogy a Balaton vize gyógyvizekhez hasonlatos. Munkáival nagyban hozzájárult a Balaton népszerűsítéséhez, mint ismert orvos elsősorban egészségügyi érveket felhozva igyekezett minden gyógyulni és pihenni vágyót a tó partjára terelni, gyakori érvei közül az alábbit hozzuk példaként: „a kinél kóros a véralkat, csökkent az életerő, kifáradt, vagy épen kimerült az idegrendszer, szellemi foglalkozás, üzleti gondok s egyéb oknál fogva a nélkül mindez komolyabb bántalom alakjában már határozott alakot öltött volna. Fel kell említenem még azt is, hogy különösen nőkre, akik a nagyváros falai közt rossz levegőben töltik az év legnagyobb részét, akiknél a mozgás hiánya s egyéb kóros hatányok folytán elgyengült az idegrendszer, hiányos a vérképződés, a Balaton-fürdők kitűnő hatással vannak.”(10)
A Gyógyház, amelyben kiállításokat is rendeztek
Thanhoffer Lajos (1843–1909), korának híres anatómusa, nemcsak mint egyetemi tanár és sebész, hanem az első magyar szövettan-könyv írójaként vált híressé. A számos címmel és ranggal kitüntetett – a német helyett magyar nyelven oktató – Thanhofferről szóló források azonban kevésbé térnek ki arra, hogy a kiváló orvosdoktor a Balaton elkötelezett rajongója is volt egyben. Nagy szerepet vállalt a 19. század végére igen nevessé váló Siófok népszerűsítésében, 1897-ben villát is építtetett a parthoz közeli szakaszon. A historizáló stílusú impozáns épület több korabeli fotó és képeslap központi illusztrációjává vált. Thanhoffer nemcsak neves nyári lakhelyével, hanem írásaiban is propagálta az általa igen szeretett tavat. Szerzője volt a balatoni fürdők kedvező hatásáról szóló kis füzetnek is, amelyet neves budapesti orvosok jegyeztek.(11) Írásaiban legfőképpen arra hívta fel a figyelmet, hogy a Balaton és Siófok kedvezőbb adottságú, mint a külföldi, drága üdülőhelyek, ezzel is ösztönözve a pihenni vágyókat a balatoni nyaralásra.
Balatonföldvár vonatkozásában az országosan szintén igen ismert és elismert Korányi Frigyest (1828–1913) kell említenünk, kinek neve kapcsán leginkább a tuberkulózisos tüdőbetegség hatékony gyógyítását szokás megnevezni. Valóban ez a híres orvosprofesszor legnagyobb orvosi eredménye, de a Balatonnal való kapcsolata is igen értékes és érdekes. Korányi Frigyes ugyanis a Széchenyi család háziorvosa is volt, és egyike azoknak, akik a családot a balatonföldvári fürdőtelep létrehozására ösztönözték. A neves orvos, főrendiházi tag, aki a tüdőbetegek gyógyítása mellett a hazai orvosképzést is nagyban modernizálta, az elsők közt építtette meg Balatonföldvár egyik ékességét, azt a várszerű, neoromán stílusú villát, amely 1896-ban készült el, a neves építész, Bobula János tervei alapján. A professzor Egy séta a Balaton partján (1888) című írásában hitet tett a Balaton mellett, és a vidék fásításában látta a továbbfejlődés lehetőségét. Írásain – a szakmai érvek mellett – mindig átüt határtalan lokálpatriotizmusa is.
Szaplonczay Manó (1856–1916), Somogy vármegye egykori tisztifőorvosa neve már Fonyód és a Balaton népszerűsítése kapcsán említésre került, s valóban nem hagyható ki a Balaton-kultuszt megteremtő orvosok sorából. Nemcsak a tó nagy rajongója, hanem Bélatelep egyik megalapítója is volt egyben. Az egykori, marcali körorvos, aki nem mellesleg felépíttette marcali első kórházát, bevezette Somogyban a himlő, a diftéria és a veszettség elleni védőoltást, és a tuberkulózisos betegek és az elmebajosok elkötelezett gyógyítója is volt. Nagyon kedvelte a Balaton levegőjét, szépségét, szeretett helye a Fonyód felett található több holdas erdő volt. Amikor gróf Zichy Béla, a fonyódi fürdőegyesület megalapítását (1894) követően Szaplonczaynak eladta a fonyódi Várhegyen fekvő erdőt, az elszánt tisztifőorvos azonnal szívügyévé tette e terület fejlesztését. Jómaga és barátai is gyönyörű villákat építtettek itt. Szaplonczay Manó élete utolsó heteit is a Balatonnál, villájában töltötte, végül szívbetegségben hunyt el Kaposváron, de sírja a fonyódi Várhegyi erdőben található, ahonnan örökké „szemlélheti” szeretett tavát. A köztiszteletben álló, mindenki által kedvelt Szaplonczay több tanulmányt és összegzést is írt a Balatonról, elsősorban a déli partról.
A balatoni, kiváltképp a balatonalmádi gyógykúrák híre és a tó környékén tevékenykedő elhivatott fürdőorvosok, orvosok Balaton-kultuszt erősítő hitvallása, tevékenysége nagyban előrelendítette a térség ismertségét, kedveltségét és látogatottságát. Szerepük, fontosságuk, alapvetéseik kitörölhetetlen nyomokat hagytak a tó (kultúr)történetében.
Hivatkozások
1 Oláh János: Balaton mellyéki tudósítás barátságos levelekben. Tudományos Gyűjtemény, 1834. 3. sz. 70. o.
2 A 19. században az egyik legnépszerűbb, természetes gyógymódokat egyesítő módszer az ún. Kneipp kúra volt. Sebastian Kneipp (1821–1897) német papról kapta a nevét, aki a gyógyítás alapjaként a víz jótékony hatását nevezte meg, valamint a betegségek megelőzésére helyezte a hangsúlyt. Felhívta a figyelmet az egészséges életmód, a megfelelő vérkeringés fenntartására, amelynek biztosítását a nap-, lég- és vízkúrák alkalmazásában látta, de előszeretettel használta a gyógynövénykúrákat is.
3 Az Ujság, 1904. július 7., 3. o.
4 Edvi Illés Sándor: Balatonalmádi. Balatonalmádi, 1901. 19. o.
5 Edvi i. m. 23. o.
6 Az intézet 1924-ig működött, ekkor elbontották és helyére épült a Pannónia étterem és szálloda, amely 1963-ig működött.
7 Laborfalvi Róza nővérét, Laborfalvi Jozefát vette feleségül. Amíg Jókaiék háza nem épült fel, addig többször laktak a fürdőorvosnál.
8 Blaha Lujza: Életem naplója. Budapest, 1920. 236-237. o.
9 Preysz Kornél: Siófok. Balaton-fürdő. Bp., 1893. A munka több nyelven – franciául (Les bains de Siófok sur le Lac Balaton. Leurs propriétés et leur emploi. Zurich, é. n.), németül (Bad Siófok am Plattensee. Seine Heilmittel und seine Heilwirkung. Bp., 1893.) és angolul (Siófok as a watering place, and lake Balaton. Bp., 1894.) – is megjelent, a külföldi propaganda érdekében.
10 Preysz Kornél: Siófok. Balaton-fürdő. Bp., 1893. 26. o.
11 Thanhoffer Lajos villája később Siófok történelmi jelentőségű épülete lett: Horthy Miklós kormányzó főhadiszállásaként szolgált 1919 augusztusában, majd 1945 után államosították, vállalati üdülő lett. Néhány éve a siófoki önkormányzat felújította, ezzel – a ma már vendégházként működő villa – méltán nyerte el az Örökségünk, Somogyország kincse címet.
Az írás a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjas pályázatának keretében készült.
